Kiváncsi vagy milyen állat jegyében születtél a Kínai
horoszkópszerint?
Akkor írd be a születési évedet a 0000 helyére és katt az Állatjegyed gombra
vagy nézd meg a
táblázatot
Az egyes jegyek neveinek kialakulása, a legenda szerint, úgy történt, hogy Buddha meghívta a teremtés minden állatát, hogy együtt ünnepeljék az új évet. Megígérte, hogy minden állat, aki eljön, ajándékot kap. Csak 12 állatfaj jött el az ünnepi találkozóra. Midegyikük kapott egy esztendõt. Õk voltak a Patkány, a Bivaly (Tehén), a Tigris (Párduc), a Nyúl (Macska), a Sárkány (Krokodil), a Kígyó, a Ló, a Kecske (Bak), a Majom, a Kakas, a Kutya, és a Disznó. Mikoron végeztek, Buddha megeskedte õket, hogy közülök egy éjjel-nappal úton lesz, prédikál, és térít, míg a többi marad, hogy csendben jót cselekedjen. Elhatározta továbbá, hogy királyságában az újszülöttek ezentúl örökölni fognak néhányat születési évük névadó állatának tulajdonságaiból. Ezekrõl a tulajdonságokról a megfelelõ menüpontokra kattintva olvashatsz
Ez a 12 állatra való felosztás, megfelel körülbelül, az európában használatos 12 születési hónap szerinti jegynek. De ettõl még nem lesz horoszkóp a dolog. A kínai asztrológiában, minden jegyhez egy alapelem kapcsolódhat az 5 közül:
Az öt elemrõl általában:
A kínai filozófia alapvetõ része az öt elem (öt fázis), bár ezeknek semmi közük az anyag végsõ alkotóelemeihez. Az öt elem a Fa, a Tűz, a Föld, a Fém és a Víz. A kínai felfogás és a hagyományos kínai orvoslás a természet összes jelenségét, így az ember egészségi állapotát is megpróbálta besorolni az öt elem valamelyikébe. E felfogás szerint minden dolog az öt elem jellemzõit tartalmazza, és arányuk határozza meg a dolgok tulajdonságait, viselkedését. Minden ember tehát külön világ. Akibõl árad a nyár melege és mozgékonysága, az Tûz típusú, aki viszont a tél nyugalmára és hûvösségére emlékeztet, az a Víz típushoz sorolható, míg a Föld típusú ember a nedvesség súlyosságát és nyirkosságát idézi fel. Az öt elem energetikailag többféle módon összefügg egymással. Két egyensúlyra törekvõ ciklus van: a tápláló és az akadályozó, szabályozó. Másrészt létezik a két kóros, támadó ciklus: a visszaható és a legyûrõ. A tápláló, erõsítõ ciklusban a Fa táplálja a Tüzet, a Tûz termi a Földet (hamu), a Föld szüli a Fémet (ércek), a Fém beleoldódva táplálja a Vizet (például ásványvizek), a Víz táplálja a Fát. Az akadályozó, szabályozó ciklus jellemzõi: a Fa felemészti a Földet, a Tûz megolvasztja a Fémet, a Föld felszívja a Vizet, a Fém elvágja a Fát, a Víz eloltja a Tüzet. A kóros ciklusok közül a visszaható azt jelenti, hogy valamelyik fázis túltengése a kettõvel mögötte lévõre támad, arra visszahat. Például a túl sok Tûz elpárologtatja a - normális esetben - õt fékezõ Vizet, és így tovább: a túl sok Víz elárasztja, elmossa a Földet, a túl sok Föld eltemeti a Fát, a túl sok Fa kicsorbítja a fejszét, vagyis tönkreteszi a Fémet. A másik kóros ciklus a legyûrõ. Ilyenkor egy bizonyos fázis annyira meggyengül, hogy az õt korlátozó másik fázis teljesen legyűri, elárasztja, például a Tűz olyan gyenge, hogy egy pohár Vízzel is el lehet oltani. A születési idõpontok alapján két holdévnyi idõszak tartozik egy-egy elemhez (fázishoz), tehát az öt elem egymás utáni ciklusa összesen tíz holdévet "vesz igénybe", majd kezdõdik elölrõl a körforgás.
Most pár sorban a különbözõ elemek jellemzésérõl ovashatsz. De elõtte érdemes a lenti táblázatból kikeresni a születésedhez tartozó elem típust!

A fém:
A fém a siker, az anyagi gyarapodás, a betakarítás; egyben az õsz, az este, a száraz idõ, a nyugati irány és a felnõttkor jelképe. Ha valakinek ez az elem uralkodik a horoszkópjában, az rendszerint megbízható, alapos, becsületes, világos gondolkodású és jó vezetõi tulajdonságai vannak. Ugyanakkor hajlamos a levertségre és a bezárkózásra - elõfordulhat, hogy emiatt magányos.
Kapcsolata más elemekkel: a föld táplálja és erõsíti, a tûz ellenõrzi, gyengíti és pusztítja.
Anyagok: fémek, kõ, márvány
Színek:fehér, krém, halvány barack, arany
Tárgyak és bútorok: fém- és kõtárgyak, drágakövek, ékszerek
Formák: kör és ovális

A tűz:
A tûz éltet, energiát ad és melegít, de túlsúlyba kerülve romboló és emésztõ lehet. A hírnév, nyár, a dél, a hõség, a déli irány és a kamaszkor elõtti évek jelképe. Ha sok van belõle a horoszkópban, az melegszívûségre, szenvedélyességre, barátságos természetre utal, ugyanakkor az ilyen emberek gyakran szeszélyesek és indulatosak.
Kapcsolata más elemekkel: a fa táplálja és erõsíti, a víz ellenõrzi, gyengíti és pusztítja.
Anyagok: bõr, szõrme, selyem, gyapjú, csont
Színek: vörös és narancs
Tárgyak és bútorok: világítótestek, lámpák, gyertya, a kandallóban égõ tûz, állatokat vagy embereket ábrázoló képek

A föld:
A föld az anyagi javakat, egyben a késõ nyarat, a délutánt, a párás, nedves idõjárást, a középpontot és a kamaszéveket jelképezi. Ha sok van belõle a horoszkópban, az õszinte, türelmes, megbízható, gyakorlatias embert jelent, olyat, akire építeni, számítani lehet. ha túl sok van belõle, akkor az illetõ hajlamos lehet a basáskodásra, és sokszor nem tûri az ellentmondást.
Kapcsolata más elemekkel: a tûz táplálja és erõsíti, a fa ellenõrzi, gyengíti és pusztítja.
Anyagok: tégla, vályog, cserép, agyag, kerámia
Színek: sárga, barna, okker, földszínek
Tárgyak és bútorok: kerámia és agyagedények, földet (szántóföldet, mezõt, stb) ábrázoló képek
Formák: négyzet és téglalap

A fa:
A fa a teremtés, a megújulás és a növekedés; egyben a tavasz, a hajnal, a szél, a keleti irány és a kora gyermekkor jelképe. Ha sok van belõle a horoszkópban, az nagyfokú alkotókészséget, kreativitást és érzékenységet jelent, ugyanakkor az ilyen emberek gyakran szétszórtak és ingerlékenyek. Szinte mindig közösségi lények, nehezen viselik az egyedüllétet.
Kapcsolata más elemekkel: a víz táplálja és erõsíti, a fém ellenõrzi, gyengíti és pusztítja.
Anyagok: minden ami fából, papírból, vagy növényi eredetû textilbõl készül.
Színek: a zöld különbözõ árnyalatai
Tárgyak és bútorok: fából készült bútorok, növényi alapú bútorszövetek, tapéta, oszlopok, gerendák, növényeket ábrázoló képek, minták
Formák: függõleges csíkok, vonalak

A víz:
A víz az emberi kapcsolatok, az utazás, a mûvészet, egyben a tél, az éjszaka, a hideg, az északi irány és az öregkor jelképe. Akinek sok víz van a horoszkópjában, az valószínûleg megérti mások érzéseit, rugalmas, könnyen alkalmazkodik, állhatatos és mélyérzésû - és gyakran kalandvágyó. Ugyanakkor hajlamos lehet a félénkségre és elõfordul, hogy könnyen befolyásolható.
Kapcsolata más elemekkel: a fém táplálja és erõsíti, a föld ellenõrzi, gyengíti és pusztítja.
Anyagok: üveg
Színek: fekete, nagyon sötét kék
Tárgyak és bútorok: üvegtárgyak, tükrök, metszett kristályok, szökõkutak
Formák: asszimetrikus

Patkány . Bivaly(Tehén) . Tigris(Párduc) . Nyúl(Macska) . Sárkány(Krokodil) Kígyó . Ló . Kecske(Bak) . Majom . Kakas . Kutya . Disznó

Disznó:
A Disznó jegyében születettek szerencsések. Hivatásukban következetesek és anyagiakban sem szűkölködnek. Mindig elérik kitűzött céljaikat, bár sokáig tart a tervek valóra váltása. A szerencse gyakran váratlanul hullik az ölükbe. A Disznó sokszor nehézkes, olyan dolgokon rágódik, amelyek valójában egyáltalán nem jelentenek gondot. Ha a Disznó elégedetlen partnerével, nem mutatja ki, nem csap patáliát. Gyűlöli a veszekedést, inkább mindent magába fojt. A Disznók érzékenyek és kissé félénkek. Félnek a nagy szenvedélyektől, a mindent elsöprő szerelemtől. De szívük mélyén mégis erre vágynak. A Disznó-nő mindent feláldoz azért, akit szeret. Akkor is, ha vonzalmába beletipornak. A Disznók hűségesek, őszinték és türelmesek. De gyakran ijesztően naivak, gondtalanok, könnyen elengedik magukat. A Disznó-nők sokszor úgy érzik, hogy jóságukat a férfiak kihasználják. Igazi életművészek. Értenek ahhoz, hogy az elveszett helyzetekből is kihozzanak valamit. Nagy adag életbölcsességgel rendelkeznek. Tudják élvezni az élet szépségét, örülni apró dolgoknak is. Hibájuk, hogy nem képesek a kompromisszumra. A Disznók nagy ínyencek, olykor túlzásba is viszik, s ez egészségügyi bajokhoz vezethet. Elsőrangú konyhaművészek. Valamilyen művészi hajlammal e típus képviselői is rendelkeznek. Fodrásznok és divattervezők között gyakran találunk Disznó-nőket. A Disznók ugyanis szívesen végeznek alkotó tevékenységet, és ilyen szakmákban csodálatra méltó eredményeket képesek elérni. A Disznók a nyilvánosság előtt félénkek, de ezt nem szívesen vallják be. Még valami, amit nem szívesen vallanak be: kicsapongásra való hajlamukat. A Disznó-nő mégis kiváló anya.
A Disznókat, mindegy, hogy nők vagy férfiak - nem lehet az elveiktől eltéríteni. Kevés az igazi barátjuk. E téren nagyon válogatósak. Ha valakit a szívükbe fogadnak, mindent megtesznek érte és a barátságért. Szeretnek mulatni, vidámak. Divatosan, de nem feltűnően öltözködnek. Néha szenvedélyes kertészek. Társaságukban mások is jól érzik magukat. A Disznó jegyében születettek úgy érzik, hogy mindent egy kicsivel jobban tudnak a többieknél.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Disznó-Disznó : Nincsenek egymással nehézségeik. Ebben a kapcsolatban nem kell attól félni, hogy az egyik fél kihasználja a másikat. Értenek ahhoz, hogyan kell az életet és a szerelmet a legjobb oldaláról felfogni. Mindketten élvezik a természet szépségeit, szeretnek olvasni, bele tudnak mélyedni egy könyvbe hosszabb ideig. Ez a harmónia átjárja kapcsolatukat.
Disznó-Patkány : A Disznó értékeli az abszolút őszinteséget és a Patkány alapjában véve hű és megbízható partner. A Disznó és a Patkány értelmes, tudásszomjuk nagy, jól érzik magukat egymás társaságában, kölcsönösen csodálják és tisztelik egymást, és ez szerelmi kapcsolatukat nagyon boldoggá teheti.
Disznó-Bivaly : A Bivaly, bár ugyanolyan egyenes és őszinte. mint a Disznó, mégis a Disznó szemében durvának, faragatlannak látszik. Igaz, a Disznó sokat megbocsát annak, akit szeret. Csodálja is az érős Bivalyt, aki a nehéz döntéseket leveszi a válláról.
Disznó-Tigris : Ez a kapcsolat a Disznó számára meggondolandó. Ugyanis, ha a Disznó fülig beleszeret az erős és szenvedélyes Tigrisbe, a Tigris kihasználhatja a Disznó önfeláldozó vonzalmát. Általában a Disznóra mágikus hatást gyakorol a Tigris ragyogó fellépése. A Tigris érthető módon élvezi a kényeztetést, ezért kapcsolatuk tartóssá válhat.
Disznó-Nyúl : A leggyengébb érzelmekkel vannak egymás iránt. A félénk és tartózkodó Nyulat sokszor magával ragadja a Disznó hatalmas életkedve. Egyikük sem megy bele kétértelmű helyzetekbe. Anyagi nehézségekbe sem kerülnek egykönnyen. Együtt hihetetlen erősnek érzik magukat.
Disznó-Sárkány : A büszke, sikeres Sárkányban találja meg a Disznó ideális partnerét. A Disznó elnézi a Sárkány hibáit és gyengéit. Mindketten tele vannak ötlettel, gazdag a fantáziájuk, sok sikert várhatnak az élettől.
Disznó-Kígyó : Nagyok az ellentétek közöttük. A Kígyó sokkal ravaszabb, mint a jóindulatú Disznó. Sokszor kihasználja Disznó-partnerét. A Kígyó intelligens, a Disznó életművész. Ha a Kígyó-partner idősebb, kapcsolatuk harmonikussá válhat.
Disznó-Ló : Ha egy Ló belép a békeszerető Disznó bizalmába, összetöri annak lelki nyugalmát. Bár átmenetileg a Ló szenvedélyével képes a Disznó minden gondolatát összezavarni, végül az mégis észhez tér, s egy nyugodtabb, hűbb társ után néz.
Disznó-Kecske : A megbízható Disznó támaszt jelent a kedves, de kissé felületes Kecskének. Az okos, ügyes Disznó mellett a művészi hajlammal megáldott Kecske áldozhat szeszélyeinek. A Disznó tudja, hogy igényes Kecskéjének mire van szüksége: nagyon jól tudnak egymáshoz alkalmazkodni.
Disznó-Majom : Rengeteget mókáznak együtt, mert mindketten életvidámak és szerencsés természetűek. A pajkos Majomra a Disznó egyáltalán nem tud haragudni. Még akkor sem, ha orránál fogva vezeti. De a Majom is tudja, mit jelent számára a megbízható Disznó. A Majom szerencséjét anyagi dolgokban a céltudatos Disznó ügyesen erősíti.
Disznó-Kakas : Nincs közös tulajdonságuk. A Disznó látja a Kakas imponáló külseje mögött a hibákat. A Kakas nagy hangjával átmenetileg elbűvölheti a Disznót, egy napon mégis áthidalhatatlanná válik az őket elválasztó szakadék.
Disznó-Kutya : Bár a Kutya néha hangosan és erőteljesen rávakkant a Disznóra, jó kedvét mégsem tudja megtörni. A Disznó pedig értékeli a Kutya állandó gondoskodását a családban és a baráti társaságban. A Kutya az a jó barát, akivel érdemes egy életre társulni. A nyíltság és őszinteség mindkettőjük számára igen fontos.

Kutya :
A hűség és a megbízhatóság a Kutya legjellemzőbb tulajdonsága. A legnagyobb állóképességgel, állhatatossággal rendelkezik, ami csak elképzelhető. Igen család szerető. Ha megbomlik a családi harmónia, boldogtalan, és igyekszik a békét gyorsan helyreállítani. A legnagyobb idealisták közöttük találhatók. Önzetlenek, nemcsak saját magukra gondolnak. és fáradságot nem ismerve dolgoznak, hogy elérjék a közös célt.
Hibájuk: gyakran önfejűek és konokok. Nehezen viselik el a bírálatot. Ha valami nem a kedvük szerint történik, ingerlékenyek és harapósak lesznek. De csak rövid időre. A következő pillanatban segítenek - akár az ellenségeiknek is. Nincs még egy olyan állatjegy, amelyik. Segítőkészebb lenne nála. A Kutyára mindig lehet építeni. Feláldozza magát másokért. A külsőségek nem érdeklik, nem dicsekvők. Ragaszkodnak kedves tárgyaikhoz, ruháikat évekig hordják, nehezen válnak meg tőlük. A Kutya-nők a legagresszívabb férfiakkal is kijönnek, nyugalmukat megőrzik. Mindig készek a vigasztalásra, a kiengesztelésre.
A Kutya-gyerekek szeretik, ha kényeztetik őket. Mindig van egy csendes sarkuk, ahová egyedül visszahúzódnak, ahol álmodoznak. Kedvenc játékukat sokáig megőrzik. Hivatásukban nem nagyra törők, kiegyeznek a második hellyel is. Nem halmoznak fel nagy anyagi javakat, kevesebbel is beérik. Szívesen morfondíroznak. Minden kutyában rejtőzik egy kis filozófus.
A Kutya-nő, a Kutya-férfi szerény, azt hangsúlyozzák hogy a boldogsághoz kevés is elég az életben. Nem anyagiasak, de a pénzre azért szükségük van, hogy másokat kényeztessenek, boldoggá tegyenek. Kissé bizalmatlanok, ezzel aztán a maguk és mások életét megkeseríthetik. A Kutya alapos, amit tesz, azt mindig meggondoltan teszi. Szorgalmas de ezt környezete nem mindig ismeri el. Borúlátó. Állandó félelemben, riadókészültségben él. Általában nem bőbeszédű. Állhatatossága miatt a szerelemben majdnem mindig célhoz ér, pedig nem sieti el a dolgot. Ha a Kutya partnere is türelmes, ideális házasság jöhet létre. A Kutya-nőre nyugodtan rá lehet hagyatkozni, hű, rendszerető, kiváló háziasszony, gyerekeiről lelkiismeretesen gondoskodik. Nagyon igazságos. Magánál és másoknál is magasra teszi a mércét - az erkölcs terén is. Gyakran választ olyan pályát, ahol a szegényeken, betegeken, gyengéken segíthet. Szívesebben ad, mint kap. Nagyvonalú, és hálát soha nem vár el jócselekedeteiért. Akinek Kutya a partnere, ne felejtse el, hogy a legnagyobb szerelem idején is szüksége van egy zugra, egy csendes sarokra, ahol zavartalanul egyedül lehet. A Kutya ugyanis individualista, olykor félénk, néha valóságos különc, de a legkedvesebb fajtából.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Kutya-Kutya : Gyakran szavak nélkül is megértik egymást. Értékelik egymás hűségét és megbízhatóságát. De ebből a kapcsolatból hiányzik a feszültség, ami a szerelmet érdekessé teszi. És ha valamelyiküknek rossz a hangulata, a másik nem tudja kiragadni a bajból.
Kutya-Patkány : A Kutya kötelességtudatát, huségét a kissé megbízhatatlan Patkány tudja értékeli. A Kutyának a Patkányt mindig rövid pórázon kell tartania, mert a Patkány hajlamos a kicsapongásra. A Patkány viszont ki tudja húzni a Kutyát nagy világfájdalmából. Egy Patkánynak mindig jó dolga lesz a Kutyával, s a Patkány is mindent megtesz azért, hogy életük kellemes legyen.
Kutya-Bivaly : Kettőjük kapcsolata nem felhőtlen. A Bivaly makacssága a Kutyát gyakran feldühíti, érzékisége pedig megijeszti. Számára ugyanis a jó barátság többet ér a szenvedélynél, de egymás hűségére soha nem panaszkodhatnak.
Kutya-Tigris : A Tigrissel való kapcsolat értelmet és tartalmat ad a Kutya életének. Magas célokat tűznek maguk elé, harcolnak az igazságért, és egyikük sem képes a kompromisszumokra. A Kutya kritikus értelme megvédi a Tigrist hibáitól, amíg a Tigris derülátása átsegíti a Kutyát a mélypontokon.
Kutya-Nyúl : A Kutya és a Nyúl határtalan bizalommal van egymás iránt. A Kutya biztonságérzetet nyújt a Nyúlnak, a Nyúl gyengédséggel és ügyességgel a Kutya hiányzó önbizalmát adja vissza. A Kutya nem tudja jól kimutatni az érzelmeit a Nyúl iránt, de a Nyúl érti és jól értelmezi a Kutya esetlenségét, félszegségét.
Kutya-Sárkány : A Sárkány fölényességét a Kutya nem nézi jó szemmel, a Sárkányt szemfényvesztőnek tartja. A Sárkány pedig úgy érzi, hogy a Kutya hátráltatja őt tervei megvalósításában. A Kutya hűségét a Sárkány nem értékeli kellőképp, a Sárkány ugyanis nem ragaszkodik a tartós kapcsolathoz.
Kutva-Kígyó : Mindketten hajlanak a pesszimizmusra. A Kutyának tetszik a Kígyó biztos és elegáns fellépése, csodálja szépségét. Az sem zavarja, hogy a Kígyó teljesen birtokolni akarja. Sőt, ha a Kutya szerelmes lesz, feltétel nélkül szeret. A Kígyó simulékony természetével könnyen eléri, hogy a Kutya teljesen odaadja magát neki. Ez azonban nem jelenti azt. hogy Kígyó minden félrelépését képes megbocsátani. Így azután kapcsolatuk nem lesz zavartalan.
Kutya-Ló : Életüket jól be tudják rendezni együtt. A Kutyának a Lovat hosszú kötélre kell engednie, hogy az ne érezze a kötöttséget. Így kapcsolatukban a harmónia uralkodik. A Kutya szereti, hogy a Ló jó házigazda. vendégeit szórakoztatja, elkápráztatja. Ezért dicséri is. A Kutya jól ért a Ló gondjainak megoldásához. Ezért viszont a Ló csodálja őt. Kiválóan kiegészítik egymást.
Kutya-Kecske : A gondtalan Kecske néha kissé bogarasnak tetszik a Kutya szemében. Érdeklődésük teljesen különböző, ezért gyakran vitatkoznak. A fény és a pompa hidegen hagyja a Kutyát, a Kecske viszont ragaszkodik hozzá. Kapcsolatuk nem lehet harmonikus.
Kutya-Majom : A Kutya mindenért a végsőkig küzd, a Majom mindent félvállról vesz. Így a kapcsolatuk igen nehéz. Különösen a szerelmet veszi a Kutya komolyan, s ha valaki a szívével játszik - és a Majom ezt gyakran megteszi -, az nagyon meghántja. Kitör belőle a pesszimizmus, visszavonul a maga csendes kis zugába.
Kutya-Kakas : Igen nagy a különbség kettejük között. A Kakas csapodárságát - nemcsak a szerelemben - a Kutya nehezen bocsátja meg, de gyámkodását sem viseli el könnyen. A Kakas viszont a hű Kutyával az oldalán, magasratörő terveit minden nehézség nélkül megvalósíthatja. Üzleti ügyekben jól kiegészítik egymást és eredményesek, mert mindketten képesek a szívós harcra.
Kutya-Disznó : Lehozzák egymásnak a csillagokat az égről. De legtöbbször megelégednek azzal is, hogy a családi tűzhelynél melegedjenek. Az életet pompásan elrendezik maguk körül. Ha a Kutyának gondjai vannak és szomorú, az élénk, vidám Disznó felvidítja. Jól segítik egymást a javak megteremtésében is. A békés Disznóval az oldalán a Kutya megtalálja azt a harmóniát, amire vágyik.

Kakas:
A Kakas bátor, büszke, mindig megmondja, amit gondol. Igaz, szereti a feltünést, vágyik az elismerésre, szereti, ha észreveszik. Semmi nem tudja a Kakast annyira elkeseríteni, mintha mellozik. Mindezt a Kakas nemcsak hiúságból teszi, sokkal inkább belső bizonytalansága miatt. Ezért mindenkinek tudnia kell, hogy a világon van, nem szabad őt elfelejteni.
A Kakas jegyében született férfi meglehetősen konzervatív, bár az első pillanatban ez nem tünik fel. Kellemes társasági lény, mindig barátságos és előzékeny. Minden helyzetet gyorsan átlát, de többnyire nem bízik másokban, csak önmagában. A Kakasok szívesen építenek fel álomvilágot, amelyben a fényes főszerep nekik jut. Nem szívesen vállalnak nagyobb kockázatot. De ha kényszerítik őket, belemennek a legveszélyesebb kalandokba is. A szerelemben a Kakas tüzes, hamar lángra lobban. A Kakas-nők és -férfiak egyaránt kedvüket lelik abban, ha elcsavarhatják valakinek a fejét. Gyakran párosul a szerelmükben a csapodárság az érvényesülési vággyal. Maróan gúnyosak tudnak lenni. A régi kínaiak ezt így fejezték ki: "Végzetes adottságuk van ahhoz, hogy azt bántsák meg a legjobban, akit a legjobban szeretnek." Nehezen találnak maguknak olyan megbízható, hüséges partnert, amilyenre szívük szerint vágynak. életük többnyire nagyon változatos Szükségük van az állandó felemelkedésekre és zuhanásokra. Szeretnek ujjongani, szeretik a vidámságot, de a zürzavarokat is élvezik .
A Kakas-gyerekek megpróbálnak korán belekóstolni az életbe. Tanáraikra és társaikra hatást akarnak gyakorolni. Szívósságukkal, energiájukkal mindig elérik azt, amit elhatároztak. Már fiatal korukban is megmutatkozik nagy találékonyságuk. Erősek, elevenek, kiváló sportolók. Vasból van az idegrendszerük, nagyon jó a szervezőkészségük. Szívesen mennek tanári vagy tiszti pályára.
A Kakas-nő számára a házasság nem kényszerzubbony. Ezt férjüknek már a házasság elején tudomására hozzák. A Kakas-nő nem a legjobb anya. Nem tudja elképzelni életét gyerek nélkül, nem hanyagolja el őket, de ha a szerelemről vagy az érvényesülésrol van szó, akkor a gyerek a második helyre kerül. Ha egy Kakas-nő kiszemel magának egy férfit, előbb-utóbb biztosan megszerzi magának.
A szerencse általában nem hullik az ölükbe, mindenért keményen meg keli dolgozniuk.
A Kakas-férfinak szüksége van arra, hogy nők vegyék körül. Férfiak társaságában nem érzi jól magát, riválisokat lát bennük. A Kakas-nőket könnyü becsapni, igen naivak, gyanútlanok, hiszékenyek...
A Kakas sokat olvas, az újdonságok nem kerülik el a figyelmét. Tudása gyakran csodálatra méltó. Mivel már gyerekkorukban sokat olvasnak, néha koravének tünnek. Késobb foleg a kémia és fizika iránt érdeklodnek. Ifjúkorukban kutatók, pilóták, tengerészek akarnak lenni. Lakásuk berendezésében konzervatívak. Ízlésük mértéktartó. A pénzzel nem mindig bánnak jól. Kontójukat minden lelkiismeret furdalás nélkül túllépik. Szívesen utaznak. De ha valami, pl. az idojárás nem olyan, amilyennek elképzelték, borzalmasan fel tudnak háborodni.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Kakas-Kakas : Ha két Kakas találkozik, gyakran harcra kerül sor közöttük. Jól ismerik egymás gyengéit, és nem kímélik egymást. Kezdetben elvakítja oket a másik vakmero fellépése, ragyogó külseje. De aztán könyörtelen nyíltsággal mondják meg egymásnak véleményüket, egyikük sem enged a maga igazából. Szeretnek nagy lábon élni, és ez anyagi nehézségekhez vezethet. Nem igazán harmonikus a kettojük kapcsolata.
Kakas-Patkány : Szerelmi életük nagyon érdekes lehet. Ha a Kakas az ügyes Patkányt választotta élettársául, nem lesz gondja a jövojét illetoen. A Patkány akkor sem hagyja el a Kakast, ha észreveszi, hogy feltüno viselkedése mögött bizonytalanság rejtozik. Mindketten hajlamosak rá, hogy két kézzel szórják a pénzt, így anyagi szempontból együttlétük nem veszélytelen.
Kakas-Bivaly : Bár a Kakas nagyvilágian és vakmeron viselkedik, a Bivaly hamarosan rájön, hogy bizonyos fokig ugyanolyan konzervatív, mint o maga. Ez megtöri a jeget kettojük között, s a Kakas egyre jobban értékeli a megbízható és figyelmes Bivalyt. Egyformán szeretik a családi tüzhely melegét. A Bivaly szenvedélye és érzékisége nem sej tett képességeket ébreszt a Kakasban.
Kakas-Tigris : Talán jó barátság igen, de szerelem aligha alakul ki közöttük. Partnerkapcsolatuk akkor jó, ha ritkán látják egymást. A Kakas mindig úgy érzi, hogy a Tigris elnyomja, és ezt a Kakas nem tudja elvise1ni. A Kakas élete a szerelemben és munkában egyaránt küzdelmes. Amit megszerez magának, az kedves is számára. A Tigris viszont nem ragaszkodik ahhoz, amit megszerezett. Már emiatt is örökös harcban állnak egymással.
Kakas-Nyúl : A Kakas bátorsága a nehéz helyzetekben hatással van a gyengébb Nyúlra. Ha egy Kakas beleszeret a Nyúlba, drága ajándékokkal halmozza el. De mivel a Nyúl igen takarékos, ez a kényeztetés inkább nyugtalanítja, mint boldogítja. A Kakas szereti a nagy gesztusokat, gavallér, színes álmokat szo. A Nyúl viszont beosztó, pedáns és egyszerü. Ahhoz, hogy kettojük kapcsolata jó legyen, mindig valami újat kell teremteniük.
Kakas-Sárkány : A Kakas szeret társaságban villogni. Az eredeti Sárkánnyal az oldalán felülmúlhatatlan középpont. A Sárkány az a partnere a Kakasnak, akire szüksége van, hogy az életben elobbre lépjen. A Sárkány kissé rámenos viselkedése miatt a Kakas nem neheztel, harapós szavait is elviseli. Ha a Kakas igaz szívbol szereti a Sárkányt, állandóan bizonyítani akarja vonzódását. Ez nézeteltérésekhez vezethet, mert a Kakas nem látja be, hogy a Sárkánynak néha az egyedüllétre is szüksége van.
Kakas-Kígyó : A Kígyóval nem a legharmonikusabb a Kakas kapcsolata. A Kígyók elbüvölik ugyan, de könnyedségük, nyugodtságuk mögött a Kakas veszélyt sejt. Elofordulhat, hogy még javában udvarol a Kígyónak, amikor az már más utakon jár. Ez annyira boldogtalanná teheti a Kakast, hogy az életto1 is elmegy a kedve. De csak átmenetileg, mert egy ilyen súlyos esa1ódás után o sem marad hü. Új partner után néz.
Kakas-Ló : A viharos, vad, minden új rá fogékony Ló nagy zürzavart okoz a kimért Kakasnak. Elvárja a Kakastól, hogy az állandóan hangoztassa a Ló fontosságát. Mivel a Kakas 'maga is önzo és csodálja önmagát, ez elobb-utóbb összetüzéshez vezet. Jól elszórakoznak együtt, jókedvükkel másokat is fel tudnak vidítani, de otthon a négy fal között már apróságokon is hajba kapnak.
Kakas-Kecske : A Kecske báj a ellenállhatatlan a Kakas számára, igaz, ide-oda ugrálásával zavarba is tudja ot hozni. A Kecskének a misztikus dolgokhoz való hajlamával a reális Kakas nem tud mit kezdeni. Viszont ez a tulajdonsága érdekessé, csodálatraméltóvá teszi a Kecskét. A Kecske kedveli a luxust, a Kakas viszont nem tud okosan háztartást vezetni, így aztán anyagi helyzetük legtöbbször siralmas.
Kakas-Majom : A Majom egy-két orrhosszal mindig a Kakas elott jár. Ez a hiú Kakasnak nem tetszik. Amiben hasonlóak: az érzelmekbe egyikük sem merül bele nagyon mélyen. Szívesen flörtölnek s emiatt -legalábbis rövid idore- rokonszenvezhetnek egymásnak. Ismerik a legújabb vicceket, szívesen és hangosan nevetnek mindketten. A szerelemben a Majom gyakran akrobatikusnak mutatkozik, és ez a konzervatív Kakasnak nem tetszik.
Kakas-Kutya : A Kakas számára a Kutya körülménves és túl nehézkes. A Kakas azt sem érti, hogy a Kutya a külsoségeknek miért nem tulajdonít kello fontosságot. A szerelemben a Kutyát mégis gyakran lendületbe hozza a Kakas, mert szenvedélyét fel tudja ébreszteni. Anyagi gondjaik együtt nem lesznek, mert a beosztó Kutya nem engedi, hogy a szorgalmas Kakas a fáradságosan megszerzett pénzt fölösleges dolgokra elköltse.
Kakas-Disznó : A Kakas szeret nyíltan véleményt nyilvánítani. Az érzékeny Disznónak ez rosszul esik. A Kakasnak csak fáradságos munkával lehetnek esélyei a Disznónál. Házasságban a Disznó anyáskodik a Kakas fölött, elkényezteti. A Kakas fel, -feltöro agresszivitása a Disznót e1szomorítja.

Majom:
Közös jellemvonásuk, hogy szeretik a nagy show-musorokat. Kiválóan értenek hozzá, hogy felhívják magukra a figyelmet. Tele van vannak vállalkozó kedvvel. Szájuk, kezük, lábuk mindig mozgásban van. Akkor érzik magukat igazán jól, ha társaságot szórakoztathatnak, és legjobban a saját vicceiken nevetnek. A Majom egy húzásra kiissza a pezsgospoharat. Keveset törodik azzal, hogy más emberek miként vélekednek róla. Magával van elfoglalva. Kevés alvással beéri, szenvedélyes dohányos, az alkoholt minden mennyiségben bírja. Csodálatosan mozgékony, dinamikus; a Majmok nem akarnak és nem is tudnak mások lenni. A család néha szenved emiatt, de a Majommal soha nem unalmas az élet.
Vidám természetuek, jó barátok és fogékonyak a tréfára. Értelmük kiváló. Ez már fiatal korukban megmutatkozik tehetségesek, okosak és ügyesek, de sokszor lusták, borzalmasan megbízhatatlanok és felületesek. Néha füllentenek is . . .
A Majmok késon házasodnak. Nehezen szánják rá magukat, nem szívesen adják fel függetlenségüket. A Majom-no ugyanolyan hajlamos a hutlenségre , mint a Majom-férfi. Csak: a no titokban csinálja, a férfi pedig szívesen hivalkodik kalandjaival. A szerelmi bánat nem töri le oket, ennél sokkal jobban szeretik önmagukat. Más jegy alatt születettekben komoly sebeket ejthetnek.
A Majom semmit nem vesz komolyan; számára az élet játék. Játékos természetük miatt szívesen választanak játékokkal összefüggo munkát. Szerencsés természetuek. Játszva átjutnak az akadályokon, de türelmetlenségük és felületességük miatt néha nagy lehetoségeket szalasztanak el az életben. Ez nem okoz számukra gondot, az élet szüntelenül újabb lehetoségeket kínál...
A Majmok ideig-óráig jó bajtársak, barátjuk me1lett jóban, rosszban kitartanak, de aztán hirtelen eltunnek. Új és érdekesebb barátért elfelejtik a régit. Ha ezt szóvá teszik, úgy állítják be, mintha a másik lenne ebben a hibás. Addig csurik-csavarják a szavakat, amíg minden a régi nem lesz közöttük. Már amíg a Majom ismét el nem tunik .A Majom elbeszéléseiben olykor túlzásokba esik. Logikus gondolkodású, derulátó, jövojét mindig fényesnek érzi. Kiválóan ki lehet jönni velük, ha elbeszéléseiket nem hisszük el szó szerint. A Majom hódító muvészetének nem könnyu ellenállni. A Majom-férfi pompásan érti, miként lehet a noket rabul ejteni és hálóban tartani. Szerelmi ömlengéseivel csodálatos sikereket ér el.
A Majom-no hangulatember. Nem adja ki soha, amit valóban gondol. Szív dolgában ok a legfelületesebbek. Az együttérzés teljesen idegen a Majom-noktol. A lelkiismeret furdalást alig ismerik. A flörtre úgy van szükségük, mint a mindennapi kenyérre, csak így érzik jól magukat . A Majom-no ruhatára farmernadrágokból és pulóverekbol áll. Tükör elott állni számára idopocsékolás. Teljesen mindegy, hogy mások mit gondolnak róla, o úgyis meg van gyozodve arról, hogy csinos. A Majmok azt teszik, ami tetszik nekik, amiben kedvüket lelik, még ha az nem is egészen szabályszeru. Mindezek ellenére a Majmokkal nem lehet sokáig haragot tartani. Eredetiségük, jókedvük miatt egyetlen társaság sem tudja oket sokáig nélkülözni. A Majmok az életben szívesen mutatkoznak többnek (drága autó, elegáns szálloda stb.), mint amit valójában megengedhetnének maguknak. Házastársi kapcsolatukban olyan partnerre van szükségük, aki vállalkozó kedvüket egy kissé fékezni tudja. Jótanács mindenkinek, akinek Majom a házastársa vagy a partnere: ne zárjuk ot ketrecbe! Hagyjuk beszélni, hagyjuk terveket kovácsolni, és hagyjuk meg a kis játékait. Csak akkor kell közbelépni, ha valami komolyra fordul a meggondolatlansága miatt. A Majmok. álmodozók, gyakran járnak a fellegekben, de ha egy fontos célt tuznek maguk elé, azt igen szívósan és gyakorlatiasan képesek megvalósítani.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Majom-Majom : A Majmot csak Majom értheti meg igazán: hangulatát, önteltségét, bolond tréfákra való hajlamát. Remekül kijönnek egymással, mert nem veszik egymást nagyon komolyan. Szerelmük soha nem szenved majd a fantázia és változatosság hiánya miatt. És ha itt-ott felbukkan egy kaland, nos, azt sem fogják fel tragikusan, hamar napirendre térnek felette.
Majom-Patkány : Sok a hasonlóság. A fordulatos, intelligens és játékos Patkánnyal a Majom nem unatkozik. A szerelemben csodálatosan kiegészítik egymást. De mindig készek égy új fellángolásra. A Patkány gyakran alárendelt szerepet játszik kapcsolatukban, túlságosan csodálja a Majmot.
Majom-Bivaly : Majom és Bivaly találkozásakor a kapcsolat elején hatalmas lehet a fellángolás. Értheto, mindketten érzékiek. De idovel az ellentétek sokasodnak. Ilyenkor a Bivaly - aki az elvekre sokat ad - a leghevesebb jeleneteket rendezheti az állhatatlan Majomnak. A Bivaly dühkitörései félelmetesek: ez már sok Majom szerelmét sebezte meg fájdalmasan. A családi életrol is mások az elképzeléseik. A Majom a családi tuzhely és gyerekei mellett rabnak érzi magát, a Bivaly számára viszont az otthon harmóniája mindennél fontosabb.
Majom-Tigris : Heves szerelemre tudnak lobbanni egymás iránt. Ilyenkor a tüzes Tigris tudásának legjavát dobj a be. De a szerelem e muvésze sem képes arra, hogy elvegye a Majom kedvét az új kalandoktól. Ez nagyon bántja a büszke Tigrist. Különösen az sebzi meg, hogy a Majom milyen agyafúrt módon szarvazza fel. Ha mindketten túljutnak a középkoron, nyugodtabbak és megfontoltabbak lesznek, jobban kijönnek egymással.
Majom-Nyúl : Egy gyengéd, simulékony Nyúl el tudja buvölni a Majmot: csodálja benne az összes olyan tulajdonságokat, amelyek benne nincsenek meg. Csodálja diszkrécióját, elokelo tartózkodását és oszinteségét. Mindezekért a Majom okos tanácsaival és bátor tetteivel mindig a bátortalan és kicsit félos Nyúl oldalán áll, amikor annak szüksége van rá. Anyagi vonatkozásban ketten együtt sokra vihetik: A Nyúl nem veszi zokon a Majom változó hangulatát és tréfáit, annyira békeszereto.
Majom-Sárkány : Ideális pár. Mindketto erotikus kisugárzású. A szellemes, sikerekhez szokott Sárkány oldalán a Majom elég erosnek érzi magát ahhoz, hogy megváltsa a világot. A Sárkány újra és újra képes elbuvölni szárnyaló képzeletével, így néha-néha a Majom még a huségre is képes. Ösztönszeruen érzi, hogy senki nem tudj a ot úgy szórakoztatni és megigézni mint a lendületes Sárkány. Együttlétük sok boldog órát ígér.
Majom-Kígyó : A Majom csodálja a vonzó Kígyót, de fél is annak titokzatos kisugárzásától, mágikus erejétol. Nem érti hallgatagságát sem. A Kígyó a Majom számára hétpecsétes titok marad. A szerelemben a Kígyó mégis sokat nyújthat a Majomnak. A Kígyó azonban soha nem turi el, hogy az orránál fogva vezessék. Sok Majom összeroppant már Kígyó birtokló ölelésében.
Majom-Ló : Beleártják magukat egymás dolgaiba, versengenek. De többnyíre a Majomé a gyozelem. A Majom soha nem adja meg a Lónak azt az elismerést, amit a Ló elvárna és amire szüksége van. Hamar rájön, hogy a Ló korántsem olyan szuverén, mint amilyennek mutatja magát. Ha úgy érzi, leláncolják, bunbánat nélkül új partner után néz.
Majom-Kecske : A Majom kiválóan érti, miként kápráztassa el a Kecskét áradó, eredeti ötleteivel. Gyorsan meghódítja, de ne tegye kemény próbatétel elé a Kecske szelídségét, mert megbánja. A Kecske számára a kényelem a legfontosabb. A Majomnak ezt sosem szabad elfelejtenie kapcsolatukban. Pénzügyi téren pedig mindkettojüknek vissza kell fogniuk magukat!
Majom-Kakas : Egyikük sem tart sokat a bölcselkedés mélységeirol. A Kakas felületes, de kitartó szorgalmával tud magának egzisztenciát teremteni. Ezt a jellembeli tulajdonságát a Majom ügyesen kihasználja kapcsolatukban. A Kakast szórakoztatják a Majom ötletei. könnyelmusége, így észre sem veszi hogyan tekeri ot az ujjai köré. Mindketten szívesen bril1íroznak a nyilvánosság elott, így fennáll annak a veszélye is, hogy túl akarják szárnyalni egymást. Nem a legideálisabb partnerkapcsolat.
Majom-Kutya : Egyikük sem tudja a másik képességeit kelloképpen értékelni. A Kutya borúlátását és békétlenségét a Majom nem érti meg. Mindketten cinikusak, együttlétük ezért is problematikus. A Kutya mindig úgy érzi, hogy a Majom kihasználja. Megpróbálja meggyozni az erkölcsi normákról, a kötelességtudatról, de a Majom ezt nem veszi komolyan.
Majom-Disznó : Irigylésre méltó kapcsolat. A Majom és a Disznó néha még húsz év után is úgy él együtt, mint a mézeshetekben. A jólelku Disznó elnézi a Majom könnyelmuségét, a Majom pedig értékeli a Disznó jó és szerencsés természetét, valamint azt a képességét, hogy az életet mindig a jó oldaláról nézze. A Disznónak kiváló érzéke van a pénz kezeléséhez, a Majomnak pedig a pénz könnyen az ölébe hullik.

Kecske:
A Kecske elragadóan kedves és bájos. Egyszeruen szeretni kell. Sokat vár az élettol, de nem akar mindezért megdolgozni. Nem arra született, hogy saját magától megálljon a maga lábán, mindig kell valaki, aki ösztönzi, aki mögötte áll. Egyedül nem érzi jól magát, a másik gondoskodására, kedves vonzódására feltétlenül szüksége van. Hirtelen lelkesedik, de általában nem sokáig tart a lelkesedése. Nagyon fontos, hogy anyagilag biztonságban éljen. Nagyobb erofeszítésre is képes, hogy ezt elérje. Mindig magasabbra tör, de segítséggel.
Jószívu, jóindulatú. Mások véleménye mindig fontos számára. Szokatlanul kreatív, mesés ötletei vannak, és senki sem ért hozzá jobban, mint a Kecske, hogy saját ötleteit másokkal megvalósíttassa. Élénk a képzelete, vonzódik a misztikához. Soha nem mond többet vagy beszél hangosabban, mint amennyire szükség van. Szerény viselkedése megtéveszto, a Kecske nagyon igényes és sok-sok minden kell neki ahhoz, hogy elégedett legyen. Nem köt gyorsan barátságot, de akit méltónak talál rá. annak barátja marad egy életen át. Csodálatosan érzéki és huséges tud lenni. De érzékenysége miatt sok idore van szüksége, míg teljesen megbízik társában. Nem túlságosan jó szervezo, de azt a látszatot tudja kelteni, mintha hihetetlenül gyakorlatias lenne. A rutint gyulöli, a pontosságot soha nem fogja elérni.
Nem szívesen mond le semmirol, viszont szokatlanul nagyvonalú tud lenni, ha az ajándék semmibe sem kerül neki. Csalhatatlan ösztöne van ahhoz, hogy pénzhez jusson. Döntéseiben borzasztóan hirtelen. Minden lehetséges a Kecskénél, csak azt az életet nem szereti, amely évekre rögzített szolgálati idot ír elo. Egy rosszindulatú megjegyzés a Kecske-nokrol: ok adják ki a legtöbb pénzt ha nem a saját pénzükrol van szó. Ez azonban túlzás.
A Kecske-no nem akarja kihasználni a férfiakat, de ha felfedez valamit, ami kielégíti a szép, az esztétikum iránti vágyát, nem tud ellenállni neki. Kissé megbízhatatlan és életvidám. Szívesen lakik a zöldben, messze a zajtól, buztol, egy tipikus parasztházban, kerttel és 1ehetoleg sok érkezo, távozó emberrel. A nagy üzletektol jobb, ha távolmarad, hacsak nincs huséges, megbízható tanácsadója.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Kecske-Kecske : Rokonszenveznek egymással, életközösségük mégis sok bajjal jár együtt. A gyakorlatias dolgokban jobb, ha józan tanácsadójuk van. A luxust szereto Kecske nagyon tudja értékelni az anyagiakat, de hogy mibol legyen elég pénz, azzal inkább a társa foglalkozzon. A két Kecske viszont csodálatosan romantikus lehet együtt.
Kecske-Patkány : Nem sokat tudnak kezdeni egymással. A nyugtalan Patkányt idegesíti a Kecske kissé körülményes modora, pontatlansága, riasztja a Kecske mimóza-érzékenysége. Szerelmi kapcsolatukban kölcsönösen gyengédek lehetnek egymáshoz, de a harmónia éppen a Patkány nyugtalansága miatt könnyen felborulhat.
Kecske-Bivaly : A Bivaly udvariasság nélküli közvetlensége, ahogyan céljára tör, a finomérzéku, muvészi hajlamokkal rendelkezo Kecske számára durva és kulturálatlan. A Kecske változékony hangulatát és elégedetlenségét viszont az alapos, szorgalmas, megbízható Bivaly viseli el nehezen. A testi szerelemben sem találnak közös nevezore, a fantáziadús Kecskének itt is finom légkörre van szüksége, a Bivaly vadsága megrémíti, elijeszti.
Kecske-Tigris : Nem sok hasonlóság van közöttük. A Kecske óvatos, nyugodt, elovigyázatos életmódja és állandó elégedetlensége az izgága, rámenos Tigrist orületbe kergeti. Tartós kapcsolatnál biztos, hogy a Kecske húzza a rövidebbet, mert ha a Kecske kedvéért belemegy is a kompromisszumokba a Tigris, tartósan ez sem jelent biztonságot a Kecske számára. Érzékeny természete miatt pedig soka tart, amíg egy ilyen csalódást kihever.
Kecske-Nyúl : Ideális kapcsolat. Minden területen megértik egymást. Két melegszívu, kedves, Segítokész teremtés, mintha egymásnak teremtették volna oket. Huek egymáshoz, szinte nincs is vita közöttük semmiben. Mindketten ismerik, tiszteletben tartják egymás érzékenységét.
Kecske-Sárkány : Az ügyes, öntudatos Sárkányra a szeszélyes, tétovázó Kecskének szüksége van. Sokoldalú tehetségét az ösztönzo Sárkány mellett kedvére kibontakoztathatja. A kölcsönös érdeklodés sajnos hamar megszunik, ha a Kecske úgy érzi, hogy a Sárkány mulat határozatlanságán. Megsértodik, és nehezen bocsát meg.
Kecske-Kígyó : A türelmes Kígyó a hirtelen Kecskének társa jó társa lehet, ha kész arra, hogy saját jelleméhez alkalmazkodjon. A biztonságot, azonban, amit a Kecske keres, aligha fogja a Kígyónál megtalálni. Közös cél vagy feladat hihetetlenül erosítheti a kapcsolatukat, szokatlan teljesítményre képesek együtt. Bajban viszont nem nagy támaszt jelentenek egymásnak, a Kígyó hajlamos arra, hogy mindent feketén lásson, a Kecske összeroppan, ha túlterhelik. A szerelemben a Kígyó kétszínusége mélyen megsebezheti a Kecskét.
Kecske-Ló : A vonzó, kedves, szórakozott Kecske. a tevékeny Lóban jó partnerra talál. A Kecske hagyja, hogy elkényeztessék, élvezi az élet kellemes dolgait, és nem zavarja, ha a Ló ebben a kapcsolatban az erosebb. Gyengéden szereti, bár elofordulhat, hogy a Ló harsánysága az idegeire megy. Ilyenkor visszavonul és duzzog. A Ló viszont élvezi, hogy megmutathatja a Kecskének, mi mindenre képes.
Kecske-Majom : A Majmot a Kecske bája és szelídsége elragadja. A Kecske csodálja a Majom orült ötleteit, játékait, még a Majom gúnyolódásait és csínytevéseit is megbocsátja. Ezt soha el nem fogadná mástól. A fantáziadús Kecske és az eredeti majom szárnyakat adhatnak egymásnak. Ügyelniük kell azonban arra, hogy a munka ne vesszen el a bolondozásban. s a Kecskének el kell fogadnia, hogy a Majom a huséget nem ismeri.
Kecske-Kakas : A Kakast lenyugözi a Kecske bája, hosszú ideig a lábánál hever. Amint azonban a Kecske bírálgatni kezdi és elégedetlenkedik vele, a Kakas máris menekülne. A szerelmi életben csodálatosan összeillenek. Egyikük sem különösen takarékos, többet adnak ki, mint amennyit szabadna. Unatkozni soha sem fognak egymás mellett.
Kecske-Kutya : A Kutya nem érti meg a Kecske szellemi szárnyalását, inkább a realitások talaján marad. Az, hogy a szerelemben huséges, a Kecskének kevés. A Kutyát megbabonázza a Kecske nagyvonalú gondolkodása, jótékonysághoz való érzéke, de elvárj a Kecskétol, hogy az o nézeteit is megértse. Kapcsolatuk tehát nem zökkenomentes.
Kecske-Disznó : A két szeretetre méltó jegy jól megérti és kiegészíti egymást: A Kecske, akár a Disznó, az élet élvezésére született. A Disznó ért hozza, hogy a legjobb oldalát mutassa, és az elkényeztetett Kecskének megadja azt, amit az elvár. A melegszívu és jóravaló Disznó soha sem fogja megsérteni az érzékeny Kecskét. A Kecske sem akar fájdalmat szerezni a Disznónak. Sokat és szívbol fognak együtt nevetni, bár nem a nagy szenvedély lesz jellemzo kapcsolatukra.

Ló:
A Lovak hiúak, szeretnek feltunést kelteni. Ha belépnek valahova, rögtön magukra vonják a figyelmet és a többiek mellékszereplokké válnak. Hajlamosak fejjel menni a falnak. Ilyenkor nem segít a jó tanács. A Ló mindig azt teszi, amit jónak lát. Spontán elhatározásaikkal kétségbe ejtik partnerüket. Olykor nagyképuek, de ez közkedveltségüket nem csökkenti. Gyakran megrészegülnek saját hatalmuktól, sikerüktol. Talpraesettek kifelé nagy öntudatot mutatnak és határozottak, befelé nagyon is tisztában vannak gyengéikkel, és ez bizonytalanná teheti oket. Mindig szükségük van a biztos otthonra, a szereto partnerre. Szenvedélyes szeretok. A szerelem fontos szerepet játszik az életükben. Szerelembol a legnagyobb ostobaságokra is képesek. De elhatározásuktól ekkor sem lehet eltéríteni oket. A Ló nem hu. Amilyen gyorsan fellángol a szerelme, olyan gyorsan le is lohad. Szereti a szabadságot és a függetlenséget. Ez már gyerekkorában is észreveheto. Nem kedvelik, ha le akarják kötni vagy be akarják zárni oket. Óriási, szinte kimeríthetetlen energiával rendelkeznek.
Szívesen utaznak, légszívesebben társaságban. Nem érzik jól magukat egyedül. Nem szívesen maradnak meg egy helyen. Nyugtalanok, s türelmetlenségük miatt nem képesek egy tájat, egy országot igazán élvezni. A négy fal között, otthon ülni a legborzalmasabb gondolat a Ló számára. A Ló-nok szívesebben vesznek, mint sütnek süteményt, hiszen a boltban olyan jókat lehet fecsegni! A Ló-no mindig követi a legújabb divatot. Általában karcsú és jó megjelenésu. Ért hozzá, hogy férfi nélkül is érvényesüljön. Már tizenéves korában is saját útját járja a Ló-lány. Szoros kapcsolatra ifjú éveiben nem törekszik. A Ló-noknek nagyok az igényeik, nincs könnyu dolga annak a férfinak, aki elveszi oket feleségül. Folyton folyvást a saját akaratukkal akarják érvényre juttatni a szerelemben is. A válási. arány közöttük igen magas.
A Lovak szokatlan vidámsággal vannak megáldva csodálatosan tudnak szórakoztatni. Ha még meg is dicsérik oket, csúcsteljesítményre képesek. Középkoruk felé a legvadabb Lovak is lecsitulnak, lendületük is alábbhagy. A nagy láng takarékon ég tovább. Lehiggadnak, kiegyensúlyozottabbak, elégedettebbek lesznek. Gyakran életmuvésszé válnak.
Minden hatvanadik évben születik a "Tuzló". Azok a "Tuzlovak", akik ma élnek, 1906-ban vagy 1966-ban látták meg a napvilágot. A "Tuzlovak" nem átlagemberek. Nem köznapi módon élnek, sokra viszik, nagy mu-vészek, politikusok lesznek, de akad olyán is, aki tönkreteszi önmagát és családját. Visszatérve a "normális" Lovakhoz: pénzügyekben szinte hatodik érzékkel rendelkeznek. Anyagi helyzetük miatt nem kell aggódni.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Ló-Ló : Bár megértik egymást, nem lesz felhotlen kapcsolatuk. Például a pénz miatt, amibol soha nem elég. De ha anyagilag nem rózsás a helyzetük, említett hatodik érzékük mindig kihúzza oket a bajból. Akkor tartós az együttlétük, ha egyenrangú partnernak tartják társukat. Boldog kapcsolat alakulhat ki közöttük, ha tiszteletben tartják egymás függetlenségi igényét, nem telepednek túlzottan egymásra.
Ló-Patkány : Csak kivételes esetekben alakul ki jó kapcsolat közöttük. Békés egymás mellett élés ritkán adódik kettojük kapcsolatában. Ha mégis, sokat tanulhatnak egymástól. A Patkány megtanulhatja a Lótól, hogyan kell élvezni az életet; a Ló pedig azt, miként lehet elérni valamit türelmetlenkedés és hangoskodás helyett kedvességgel, bájjal, taktikával. Ha szerelem szövodik közöttük, a Lónak kell kompromisszumot kötnie.
Ló-Bivaly : Sok súrlódás adódik kettojük között. A Bivaly túlzott kényelmessége a Ló idegeire megy. Sokszor esik a Bivaly a szenvedélyes Ló karjaiba anélkül, hogy valójában akarná. A kijózanodás késobb következik be, foleg akkor, ha a türelmetlen Ló megunja a Bivaly ragaszkodását. De néha sikerül a Ló lelkesedését átvinni a Bivalyra is, és akkor semmi sem áll boldogságuk útjában.
Ló-Tigris : A viharos, forradalmár típusú Tigrist elismeri a Ló- Tüzes, féktelen természete megfelel ízlésének. Együtt olyan erosnek érzik magukat, hogy semmi sem lehetetlen vagy elérhetetlen számukra. Ha van kitartásuk, gyoznek. A Tigris idealizmusát nem mindig érti meg igazán a felületes Ló, de soha nem fogja a Tigrist cserbenhagyni. Jó társa lesz a Tigrisnek, reális tanácsaival segíti, és a Tigrisnek szüksége is van ezekre.
Ló-Nyúl : Az életrol meroben eltéro a felfogásuk. Mégis titkos rokonszenv él a nagy Ló és a kis Nyú1 között.A Ló jó kedélye jól megfér a Nyúl békés természetével. De ha a Ló sokat henceg, a Nyúl undorodva elfordul tole. A Ló rámenos, a Nyúl szeret csendesen otthon üldögélni. Ahhoz, hogy hosszú távon jó legyen a kapcsolatuk, bizonyos szabadságot kell egymásnak adniuk.
Ló-Sárkány : A Ló és a Sárkány lendületükkel az élet minden gondjának-bajának nekivághatnak. De a Sárkány igazán önzetlen, a Ló pedig inkább önzo. Néha úgy el tudja vakítani a Sárkányt, hogy az észre sem veszi ezt a hibáját. Késobb, amikor már kritikusabban nézik egymást, az új kalandokra törekvo Ló az igényes és bonyolult lelku Sárkányt terhesnek találj a.
Ló-Kígyó : Egy elbuvölo pár. Féktelen vadság az egyik részrol, tartózkodás a másikról. Egyikük sem törodik sokat mások véleményével. A Kígyó a dolgok igényegét kutatja, a Lónak viszont nincs sem ideje, sem kedve ezeket boncolgatni. Bár a Kígyó nem veszi túl komolyan az igazságot, azt mégsem nézi el, ha a Ló be akarja csapni.
Ló-Kecske : A Kecske bájos lényében kedvét leli a Ló. Az érzékeny Kecske. védo ösztönöket vált ki a Lóban és a tettrekész Ló rendezi ebben a kapcsolatban az anyagiakat. Mindketten romantikára, gyöngédségre és szeretetre vágynak, így kapcsolatuk nagyon jó, komoly válságokat is elbír.
Ló-Majom : A Majom a Ló fején táncol. Az ugrabugra Majomban a Ló vetélytársat lát. Állandóan túl akarják szárnyalni egymást ötletességben. A szerelmük is gyakran a versengés egy fajtájává lesz. Általában a Ló marad alul, mert o még forrón szeret, amikor a Majom már új kalandokra indul.
Ló-Kakas : Kalandvágy mindkettejükben boven van. A Ló szívesen villog eszes Kakasával. Soha nem unatkoznak. A Kakas jól érti, miként vidítsa fel a Lovat, hogyan tartsa ébren érdeklodését. A Kakas félrelépései azonban súlyos sebeket ejthetnek. Sokban hasonlítanak egymásra, kapcsolatuk tehát tartósan jó lehet.
Ló-Kutya : A Kutya képviseli a szeretett Ló érdekeit. Kalandos vállalkozások esetében sem áll a Ló útjába. A Lónak pedig szüksége van a Kutya gondoskodására: A Lónak nem kell semmitol tartania ebben a kapcsolatban. A Kutya gondoskodik róla, hogy minden rendben legyen.
Ló-Disznó : A Disznónak nem sok vidám órája lesz a Ló mellett. Nem tud mit kezdeni ekkora energiával. A Disznó egyenessége és jósága ingerli a Lovat. Anyagi téren is nehezen tudnak zöldágra vergodni. A Dinszó szerint a Ló túlságosan könnyelmu. Csak a szerelemben értik meg egymást, sokszor váratlan módon.

Kígyó:
A világtörténelemben sok szép vonzó asszony született a Kígyó jegyében. Sokat adnak - foként a nok - a külsore, külsoségekre. Nem sajnálják a pénzt a kozmetikára, szép ruhákra. A Kígyó-no - no tetotol talpig. Olykor túlértékelik magukat, a munkába viszont nem akarnak sokat befektetni. Gyakran mégis az ölükbe hullik a szerencse ezt kiváló szervezokészségük biztosítja. A Kígyó kissé kétszínu. Ha mégis barátságot köt valakivel, akkor az egy életre szól. Intelligens, gyors felfogóképességu, gyakran döbbenti meg az embereket titkolt tudásával, homályos jóslataival. Lelkében együtt él a pokol és a mennyország, a jó és a rossz. Sok függ az élettárs ügyességétol, miként alakul a Kígyó, megtalálja-e a belso harmóniát. Ha a Kígyó-férfi fejébe vette, hogy megszerez egy not, megszerzi. Ha megszerezte, úgy tartja, mint egy madarat az aranykalitkában, s olyan féltékeny, hogy önuralmát is elveszítheti, és tettlegességre is sor kerülhet. Ha elveszítették érdeklodésüket a társ iránt, akkor sem engedik szabadon. Egyszeruen nem tudják elviselni, hogy a másodhegedus szerepét játsszák. Büszkeségük ezt nem engedi.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Kígyó-Kígyó : Nem lesz könnyu, akármennyire tetszenek is egymásnak külsoleg. Mindketto szereti a flörtöt, a kalandot, ugyanakkor rendkívül féltékeny, túlságosan kritikus. Komoly válság idején nem sokban tudnak egymásnak segíteni. A jó megértés szexuális téren sajnos nem elég egy egész életre.
Kígyó-Patkány : Az ügyes, energikus Patkányra építhet a Kígyó. De a Patkány úgy érzi, hogy az agyafúrt Kígyó elnyomja ot. A Kígyó, bármilyen szívesen flörtöljön is másokkal, mindig értékeli hogy a Patkány szerelemmel telve várja otthon, .sot hajlandó megbocsátani kalandjait is. A Patkány kisebb ügyeit viszont a Kígyó nem veszi komolyan
Kígyó-Bivaly : A Kígyónak a Bivaly nagyon jó társa lehet, ha sikerül a Kígyó kalandok utáni vágyát megzabolázni. A Kígyó az otthonnal, a családdal nem nagyon törodik. A Bivaly nyugalma, csendessége viszont megadja számára az élet viszontagságaiban azt a nyugalmat, amire szüksége van.
Kígyo-Tigris : Ha szerelmesek lesznek, nyugtalan ido vár rájuk. A nyugodt Kígyó úgy érzi, hogy a lendületes Tigris túl sokat követel. Derulátása, kockázatvállalási kedve érthetetlen számára. Ha pedig megcsalja a Tigrist, abból katasztrófa lesz. így, bármilyen érdekesek önmagukban, nagyon eltéro természetük megnehezíti, hogy jól kijöjjenek egymással.
Kígyó-Nyúl : Csodálatosan megértik egymást, de mert mindketten hangulatemberek, az összetuzések mégsem maradnak el. Az otthonszereto Nyúl ért ahhoz, hogy a Kígyónak kényelmes otthont teremtsen.
Kígyö-Sárkány : A színes és életkedvelo Kígyónak imponál a Sárkány, s neki is kedvére való a kellemes, szép Kígyó-partner. De sem a Kígyó, sem a sárkány nem, huséges természetu s ez kapcsolatukban bonyodalmakat okozhat. Ha elnézik egymásnak a hutlenséget, változatos és hosszú közös élet várhat rájuk.
Kígyó-Ló : A Ló csodálja a Kígyó ügyességét és szépségét, bár nem érti igazán. Hangulatkitörései lepattannak a bársonyosan sima Kígyóról, s ez a Lovat még jobban idegesíti. Szerelmi kapcsolatuk érdekes, izgalmas. Tartósan azonban a Ló büszkesége nem engedi meg, hogy háttérbe szoruljon. A Kígyót viszont zavarja a Ló pletykálása, önzése. Így a kapcsolat nem gondtalan.
Kígyo-Kecske : A szépet szereto Kecske a jó ízlésu Kígyóval jól fogja érezni magát. Más kérdés, hogy meddig tudja kielégíteni a Kígyó tartósan az igényes Kecskét. Mindketto individualista, azt akarja, hogy a másik fogadja el öt. A biztos anyagi háttér a legjobb alapfeltétel a Kígyó és Kecske tartós kapcsolatához.
Kígyó-Majom : A Kígyó nem adja meg a lendületes Majomnak azt az elismerést, amit az megkívánna. Túlságosan el van foglalva önmagával, a saját gondjaival. A Majom idovel az idegeire megy. Mivel a kötelességrol szorgalomról nem sokat tartanak, nehéz lesz valamit együtt felépíteniük. Legjobb esetben a Majom elszórakoztathatja a Kígyót, a Majmot pedig elbuvölheti a Kígyó külseje, mindez azonban csak rövid ideig tart, a kapcsolat nem lehet tartós.
Kígyó-Kakas : Mindkettojük számára a szerelem hobbi, amely nélkül nem tudnának élni. Testi kapcsolatuk nagyon jó, szenvedélyes, erotikus. Bár véleményeik keményen összeütközhetnek, idovel összeszoknak. A Kakast elbuvöli a Kígyó bölcsessége, a Kígyó pedig értékeli a Kakas kedvességét és lendületét.
Kígyó-Kutya : A Kutya megérti a Kígyó szabadságvágyát, de a hutlenséget csak nehezen bocsátja meg. Más területen tökéletesen összeillenek, mindig találnak lehetoséget az ellentétek feloldására.
Kígyó-Disznó : Az ellentétek nagyok, tartósan kapcsolat aligha jöhet létre közöttük. A rafiná1t Kígyó megpróbálja kihasználni a szerelmes Disznó jóságát. Intelligenciájuk miatt sokra vihetnék együtt, a változó érzelemvilág azonban nem teszi ezt lehetové, útjaik tehát elválnak

Sárkány:
A világ legnagyobb szívtiprói, legnagyobb kurtizánjai a Sárkány-nok, de a Sárkány-férfiak is nagyszeru szeretok. Messzemenon nagyvonalúak, foleg, ha vendéglátásról van szó. Nyíltszívuek; utolsó ruhájukat odaajándékozzák, de nem az utolsó fillérüket. Színesek, ötletdúsak, és kiválóan értenek az ötletek megvalósításához is. Szinte egy percig sem tudnak nyugton maradni.
Többre viszik az életben, ha egy kicsit visszafogják magukat. Maguknak való emberek, általában különcök, környezetük számára kiismerhetetlenek. Sokat foglalkozik a lélekkel, az élet értelmével. Sok Sárkány ért és vonzódik a hipnózishoz. Megfejthetetlen vonzero sugárzik belolük, és ez sikerekhez segíti oket. Hutlenek nagyon nagy a függetlenségre való törekvésük. Egy Sárkánnyal való szerelem a partnernak majdnem mindig szenvedést okoz, de ezt csak késobb veszi észre. A Sárkányok spontánok, a bolond ötletekbol soha nem fogynak ki... A Sárkány-nok hallgatnak kalandjaikról. Amibe a Sárkányok nyúlnak, arannyá válik. A szerencse nem hagyja el oket az életben. Nem kedvelik az alárendelt viszonyt, és boldogtalanok, ha mások szabják munkájukat meg. Mint fonök, a Sárkány fel tudja lelkesíteni beosztottjait, és nem nyugszik, míg nem érnek el kiemelkedo eredményeket. Hivatásában a Sárkányok odaadók, megbízható, jó kollégák. Fáradhatatlan, ha valamit el akar érni, de a számára nem tetszo munkát szívesen továbbadja. A pénzhez nem sok érzéke van. Hamar kifolyik a markából, igaz ugyanilyen gyorsan újra meg is szerzi.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Sárkány-Sárkány : Az eredeti, eszes, gyakran rejtélyes Sárkányok érdekes párost alkotnak. Mégsem jönnek ki könnyen egymással, mert túl akarják szárnyalni egymást. Kapcsolatuk feszültséggel teli, ez azonban arra is jó lehet, hogy mindkettojüket nagy teljesítményekre sarkalja. Kalandvágyuk katasztrófához is vezethet.
Sárkány-Patkány : Rokonszenves pár. A melegszívu, a szerelemben simulékony Patkány megfelel a Sárkány izésének. Ha az elso szenvedély a Sárkánynál már múlóban van, a Patkány érti, miként szítsa újra fel a lángot. Cserébe a Sárkány szellemi téren nyújt változatosságot, és erre a tudásszomjas Patkánynak szüksége is van.
Sárkány-Bivaly : Két eros természet, egyik sem enged a maga igazából. Érdeklodésük teljesen különbözo. Az elovigyázatos Bivaly nem bízik igazán a Sárkányban. Szélhámosságnak véli a Sárkány terveit, a Sárkány pedig szívesen nevet a lassú Bivalyon, és a Bivaly nem adja meg a Sárkánynak azt a csodálatot, ami nélkül a Sárkány nem tud élni.
Sárkány-Tigris : Jó lehet a kapcsolat, ha képesek engedményekre. Mindketto tüzes, sokszor meggondolatlan. Nem fognak egymás mellett unatkozni. A Tigris idealizmusát a Sárkány teljes mértékben támogatja és okos tanácsokkal segíti. Nem mindig harmonikus kettejük kapcsolata, de többnyire jól megértik, értékelik egymást.
Sárkány-Nyúl : Ez sem rossz kapcsolat. Sok tekintetben különböznek ugyan, de világnézetük azonos. A Nyúlnak imponál a Sárkány bátorsága, lelkesíto képessége. A Sárkány pedig értékeli a Nyúl oszinteségét és megbízhatóságát.
Sárkány-Kígyó : Az elegáns Kígyó imponál a Sárkánynak határozott stílusa miatt. Egy szép Kígyó-no társaságában a büszke Sárkány elemében érzi magát. Mindketten élvezik az életet, szerelmük tüzes. Bonyodalmak akadhatnak kapcsolatukban, már csak azért is, mert a Kígyó hajlamos a hutlenségre.
Sárkány-Ló : Jó ízlésük és mozgékony természetük vonzó párrá teszi oket, de türelmetlenségük, alárendeltségre való képtelenséguk megnehezíti együttlétüket. A Sárkány-szépség elvárja Lovától, hogy csak vele foglalkozzék, de a Ló szívesen néz új kalandok felé. Veszekedéseik rövidek, de gyakoriak.
Sárkány-Kecske : Egyik sem tudja igazán, mit kezdjen a másikkal. Ha a Sárkány nagyon hevesen akarja a Kecskét meghódítani, az ijedten visszahúzódik. A Kecske becsvágya és törekvése a Sárkány számára is hasznos lehet, ha ugyan követi a tanácsait. A Sárkány a Kecske fölé helyezi magát, és lebecsüli annak képességeit. Ha mindketten arra törekednek, hogy jobban megismerjék egymást, a partneri kapcsolat mégsem lehetetlen.
Sárkány-Majom : Egymáshoz illo pár, együtt sokra vihetik az életben Intelligenciájuk, másokra való hatásuk, függetlenségük és bátorságuk a Majmot és a Sárkányt sikerpárrá teszi. Szerelmük mégsem lesz igazán mély. Ez nem illik a természetükhöz, de nem is zavarja oket. Tudják, mit tartsanak egymásról, és azt is; miként jöjjenek ki a legjobban egymással.
Sárkány-Kakas : Két tüzes temperamentum találkozása. Ritkán unatkoznak: Fontos, hagy anyagi vonatkozásban szót értsenek, különben állandóan vitatkoznak. A Sárkány-no szereti ha csodálják és elkényezte tik, s ezt a Kakastól elvárhatja. Kölcsönösen ösztönzik egymást, tele vannak ötletekkel. Ha a Sárkánynak valamilyen bolond ötlete támad, a Kakas gyakorlati esze mindent helyre hozhat.
Sárkány-Kutya : Nem igazán harmonikus a kapcsolatuk. Igaz, a Kutya könnyen meggyozi a Sárkányt, de ez nem tartós, egyetlen Sárkány sem tartja a Kutyát szellemileg egyenrangú partnernek, a Kutya pedig teljes mértékben megy a Sárkány önzését. Kicsi a valószínusége a tartós kötodésnek. A szerelemben sem találnak sok hasonlóságot egymásban, mert a Kutya huségét a Sárkány egyáltalán nem értékeli.
Sárkány-Disznó : A Disznó-no csodalattal tekint fel az eros és tehetséges Sárkányra, a Sárkány pedig sugárzik a Disznó szerelmében. A Sárkány ilyenkor arra is képes, hogy elkényeztesse mindig jókedvu Disznó partnerét. Mindketten boldog és élvezetes együttélésre számíthatnak Gyakran jó üzleti és muvészi partner kapcsolat is kialakulhat közöttük.

Nyúl:
A Nyúlban nincs semmi forradalmi, viharos, szenvedélyes. Megbízható, jóindulatú, bár olykor kissé fondorlatos. Sok a barátja, de számára a család a legfontosabb. A Nyú1 szeret védeni, anyáskodni, ápolni, gondoskodni. Olykor kicsit körülményes, nehezen dönt, foleg fontos kérdésekben ingatag, bár megpróbálja erosnek mutatni magát. Meglehetosen konzervatív. Nem siet el semmit, életében legfontosabb a biztonság. Ha változtatnia kell valamit vagy valamin, szenved tole. Igen érzékeny típus, meglehetosen gyanakvó is, hajlamos mindent félreérteni, könnyen megsértodik. Hangulatember, olykor igen vidám, de gyorsan le tud törni, látszólag ok nélkül.
A Nyúl-no jól öltözködik, jó érzéke van a divathoz, szeret flörtölni, de elsosorban a biztonságra törekszik. Ez jellemzi a szerelmi életét, ez jellemzo az üzleti kapcsolataira is. Igen megbízható, jó társ. Egészségük jó, vigyáznak magukra, nem esnek túlzásokba evés, ivás tekintetében. Általában kituno muvészi adottságokkal rendelkeznek. Sok közöttük az író, költo, drámaíró. S még egy jó tulajdonsága van a Nyúlnak: ha óvatos természete és megfontoltsága ellenére bajba kerül, ügyesen ki tud mászni belole.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Nyúl-Nyúl : Igen jó kapcsolat házassághoz, kevésbé ajánlható üzleti társuláshoz. A két Nyúl megbízható, gondos, jó társ, remek otthont teremtenek maguknak, utódaiknak. De az üzleti élethez kell egy kis merészség, vakmeroség, s ez hiányzik belolük. Ragyogóan tudnak alkalmazkodni egymáshoz, s mert békeszeretok, kapcsolatuk egy életen át harmonikus lehet.
Nyúl-Patkány : Nem igazán szerencsés találkozás, a Nyúl céljaihoz óvatosan, lassan, de becsületesen próbál eljutni az élet minden területén. A Patkány olykor nem a legegyenesebb utat választja, fondorlatos. Ha a Patkány a no, ugyanakkor bájával magához láncolhatja a Nyúl-férfit, de az egy ido után szenvedni fog ebben a kapcsolatban.
Nyúl-Bivaly : Ez sem nevezheto ideális kapcsolatnak. A Bivaly kényelmes és konzervatív, s ez a Nyúl számára is idegesíto, hiszen o elevenebb, életrevalóbb. A Bivalyt viszont idegesíti a Nyúl nyughatatlansága. Egy ido után - ha nem hoznak egymásért nagyobb áldozatokat a kapcsolat megromlik. És a sok kompromisszum sem hat hosszú távon üdítoleg az együttélésre.
Nyúl-Tigris : Tulajdonképpen ez a társulás sem igazán jó. Tigris vakmerosége, harciassága és a Nyúl higgadtsága ellentétes, ez idovel zavarhatja kapcsolatukat. Ami a Nyulat az elején még szórakoztatja, késobb idegessé, nyugtalanná teheti. Ha tartós kapcsolatot akarnak, az áldozatot a Nyúlnak kell meghoznia: hagyja érvényesülni, aggályaival ne tegye tönkre társa életét, s akkor a Tigris megmarad mellette.
Nyúl-Sárkány : Ez már ideális kapcsolat lehet, hiszen a Nyúl csodálja a Sárkány eredetiségét, eleganciáját, és igazán jó lehet közöttük a szexuális egyetértés is. A Sárkány egy ido után ráunhat a Nyúlra, ha az nem igyekszik újat hozni, színesíteni kapcsolatukat, de ez az okos és muvelt Nyúlnak nem okozhat nehézséget.
Nyúl-Kigyó : A szerelemben kituno kapcsolat, más területen azonban elobb-utóbb súrlódásokhoz vezet. A Kígyó nagyravágyó, kevésre becsüli a Nyulat. Ha a Nyúl itt is megmutatja, hogy képes felülmúlni önmagát, a Kígyó - hutlenségei ellenére - visszatér társához. A Nyúl, ha oszintén szereti a Kígyót, házasságukat, kapcsolatukat harmonikussá tudja tenni.
Nyúl-Ló : A Ló hiú, olykor öntelt, a Nyúl szerény. Már ez is ellentétekhez vezethet; ha hosszú távra össze akarnak kapcsolódni, sok mindenben meg kell változniuk: A Nyúl-férfinak imponálnia kell a Ló-nonek, a társaságban is bizonyítania kell humorát, észbeli képességét. A Nyúl-nonek pedig temperamentumosabban kell viselkednie a Ló-férfival szemben, ha azt akarja, hogy az ne unjon rá idovel.
Nyúl-Kecske : Ez a találkozás ideális. Mindketten muvészetimádók, mindketten óvatosak, szeretik a biztonságot, az otthont, mindketten inkább szemlélodok, mint vakmerok, céltudatosak. Az óvatos Nyúl nem fogja megsérteni az érzékeny Kecskét, ,és az is biztonságban érezheti magát a Nyúl társaságában Üzleti téren is jól kapcsolódnak, s amíg itt megértik egymást, a szerelem is megmarad.
Nyúl-Majom : Ebbol is jó kapcsolat alakulhat ki. A Nyúl gondoskodással veszi körül a Majmot. Bár természetük ellentétes, boségesen találnak közös nevezot. Mindketten társaságszeretok, és mindketten szeretik, ha sok barát veszi körül oket. Jó a kapcsolatteremtési készségük is. Nehéz helyzetben a bátor és furfangos Majom segíti a kishitu Nyulat. A Nyúl felnéz rá, s ez imponál a Majomnak. Tartós együttélésre mindenképpen alkalmas kötödés.
Nyúl-Kakas : Az ellentétek lehetetlenné teszik, hogy jól megférjenek egymással. A Kakas hencego és felületes, és ez a Nyúl számára, aki a biztonságra törekszik, elviselhetetlen. A Nyúl a szerelemben is huséges, odaadó, s a Kakasra nem ez a jellemzo. Egy ideig imponálhat a Nyúlnak a Kakas, de késobb nem lesz zavartalan a kapcsolatuk.
Nyúl-Kutya : Eme, két szeretetre vágyó lény, akik egy hullámhosszon vannak. Biztos, hogy kapcsolatuk ideális. Mindketten a biztonságra törekszenek, huségesek, jó társak, jól kiegészítik egymást. A Kutya reálisabb, gyakorlatiasabb, a Nyúl inkább muvészi-muvészkedo. De segítik egymást, jóban-rosszban.
Nyúl-Disznó : Ismét jó kapcsolat. Igaz, a Nyúl elsosorban a romantikus szerelemért rajong, de igen sok tekintetben mégis ideális társak lehetnek. Egyikük sem szereti a kockázatot, a biztonságra törekednek. Reálisak. A Nyúl jó stílusérzéke kiegészül a Disznó kedvességével, udvariasságával. Szívósak, erosek, jó párt alkotnak.

Tigris:
A Tigrisnek szerencséje van az életben. Uralkodásra, szerelemre és pénzköltésre termett. Forradalmár, ugyanakkor született uralkodó. Szereti a veszélyt, a kockázatot, alaposan megharcol sikeréért. A nehézségek nem ijesztik el, sot élvezi, hiszen veszély, harc nélkül az élet számára nem igazán vonzó. Ez vonatkozik szerelmi életére, munkahelyén kiharcolt pozíciójára egyaránt.
A Tigris nem törik össze a sorscsapásoktól, sot, olykor szüksége van a szenvedésekre, megpróbáltatásra, hogy Valóban megérjen. A kompromisszumok számára érthetetlenek, s nem szereti a féligazságokat, félmegoldásokat sem. Nem keresi a biztonságot, s ha nem megfelelo partnert választ, viselkedésével kétségbeesésbe kergetheti. Nem gyujtöget, nem tervezget elore, a jelenben él, nagyvonalúan megvesz mindent partnerének, amivel örömet szerezhet. Bízik annyira erejében, hogy a jövoben, ha ennek eljön az ideje, ismét bizonyíthat, ismét vállalkozhat - és ismét gyozhet. Nem egykönnyen hajtják fejüket a házasság igájába, késon választanak házastársat, s ezt is csak kényelembol teszik. A Tigrisek nehezen maradnak meg egy foglalkozásnál. Szeretik magukat több területen is kipróbálni - és gyozni. Ugyanakkor a Tigris vakmerosége és vezetoi szerepre törekvése mögött igen sok érzékenység és hiúság húzódik meg. Szereti, ha csodálják. Sokan nagyképunek, beképzeltnek tartják, nehezen viselik el a Tigris természetét, de o ezzel nem sokat törodik. A legtöbb Tigris jómódú, és életét életmuvészként éli. Talán az életben több nehézséget kell leküzdenie, mint másoknak, de ez láthatóan nem zavarja.
Optimizmusát, vakmeroségét egy életen át megorzi s társának kell megérton viselkedni, kalandjait elnézni, ha vele akar maradni hosszú távon. Mégis megéri, mert a Tigrisre minden tekintetben számítani lehet, ereje, tehetsége egy életen át biztosítja családja biztonságát.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Tigris-Tigris : Ha e két szülött kapcsolódik vagy életre szóló összefogás lesz az egész világgal szemben, vagy állandó harc bizonytalan kimenettel. Másképp nem is lehet, ha e két uralkodó természetu ember találkozik. Még ha mégoly jól alakul, is, együttélésük, hosszú távon nem lesz zavartalan: idorol idore heves robbanások rázzák meg otthonukat. Az egy életen át tartó kapcsolathoz mindkettojüknek jó idegekre van szükségük.
Tigris-Nyúl : Ez a kapcsolat látszólag halálra ítéltetett, hiszen az ero és bátorság áll szemben az óvatossággát és csúfolódással. Ezek az ellentétek idegölo összetuzésekhez vezetnek. De a Nyúl ért hozzá, miként hízelegjen a Tigrisnek, aki ezt igen értékeli. Szerelmi kapcsolatban tartós lehet a harmónia, de a Nyúl egy életen át nem érezheti magát biztonságban, és folyton aggódik a Tigris harciassága, veszélykeresése, változékonysága miatt.
Tigris-Sárkány : Itt két egyenrangú partner találkozik, jóllehet különbözo a természetük. Az okos Sárkányra hallgat a Tigris, kivált, ha az úgy tálalja fel ötleteit, hogy végül a Tigris elhiszi, hogy o találta ki ezeket. A Sárkány ereje és a Tigris lendülete, vakmerosége remek párost képez belolük. Igen jó és harmonikus lehet szexuális kapcsolatuk is.
Tigris-Patkány : Két temperamentumos ember. Lehet közöttük ellentét boven hiszen a Tigris hajthatatlan és merész, a Patkány óvatos és fondorlatos a Patkány a no, a kapcsolat jól alakulhat, de ehhez az szükséges, hogy hízelegjen társának, legyezgesse hiúságát. A Tigris-no viszont egyáltalán nem illik a Patkány-férfihez, kevésnek tartja magához, s legfeljebb kihasználja saját céljaira annak szorgalmát. A Patkány-férfi csak szenved ebben a kapcsolatban.
Tigris-Bivaly : Ez a kapcsolat lehet tartós, a Bivalyt a Tigris vakmerosége, bátorsága, kockázatvállalása ingerültté és nyugtalanná teszi ot Megpróbál változtatni rajta, de kevés sikerrel. A Tigris sem nyer ebbol kapcsolatból és a Bivaly számára nem szerencsés választás.
Tigris-Kígyó : Ismét két ellentétes szülött találkozik, s e kapcsolatból sem sülhet ki sok jó. A ravasz Kígyó céljait legtöbbször kerülo úton éri el, a Tigris viszont vakmeron rohan az általa elképzelt útvonalon. A Kígyó számító, hideg, a Tigris nagyvonalú és oszinte. E kapcsolat a Kígyó számára jó lehetoségeket kínál, bár idovel terhére lesz az egyenrangú partner, s hasonlót érez idovel a Tigris is. Íme, két egyenrangú egyén, akik másmás felfogásúak, személyiségük miatt alkalmatlanok az együttélésre.
Tigris-Ló : A Ló a Tigris egyik legjobb partnere lehet. Elég sok közöttük a hasonlóság, bár van ellentétes vonásuk is boven. De a Ló jellembeli tulajdonságai megfelelnek a Tigrisnek, s még a tanácsait is elfogadja, a Ló pedig megérti a Tigrist, nem zavarj a annak temperamentuma, s nem tagadj a meg tole azt a csodálatot sem, amire a Tigrisnek szüksége van.
Tigris-Kecske : Ez a kapcsolat diszharmonikus, alaposan meg kell gondolniuk, érdemes-e egyáltalán kötodniük egymáshoz. Az óvatos Kecske és a féktelen Tigris nem összeillo pár. A Kecske ingerültté teszi a Tigrist, és ez elobb-utóbb robbanáshoz vezet. Két teljesen ellentétes személyiség, akik a legjobb akarattal sem illenek egymáshoz.
Tigris-Majom : Ennek a kapcsolatnak sem jósolhatunk zavartalan jövot. Bár a Tigris humorérzéke jó, a Majom humorát és intrikus lényét egy ido után mégis terhesnek fogja érezni. Ha az okos Majom belátja ezt és több empátiával viseltetik társa iránt, együttélésük harmonikus lehet. A Majom azonban nehezen lesz úrrá alaptermészetén. Mégis, ha a kapcsolatban a Majom a no, és a Tigris a férfi, akkor vidámságával, bájával, eszével megtarthatja, sot magához láncolhatja partnerét. Ellenkezo esetben ez nehezen képzelheto el.
Tigris-Kakas : Tartósan és kölcsönösen kikezdik egymás idegeit. Mindketten hajlamosak a hutlenkedésre és arra, hogy túlbecsüljék önmagukat. Vezeto szerepre törekednek, s ez állandó súrlódáshoz vezet. Szexuális kapcsolatuk igen, jó lehet, de ha nem tanulnak meg egymás mellett élni, partnerük jó tulajdonságait megbecsülni, ez is kevés lesz a tartós együttéléshez.
Tigris-Kutya : Ez egy minden területen jó társulás lehet. A megbízható, huséges kutya képes azonosulni a Tigris ideáljaival, céljaival. Igaz, a Tigrisé a vezeto szerep, de hajlandó elfogadni a Kutya tanácsait is, és jól teszi. Ez a kapcsolat jó a Kutya számára is, mert önbizalmat merít belole. A Kutya huséges a szerelemben, s ezzel a Tigrisnek jó támasza lehet egy életen át.
Tigris-Disznó : Ez is jó kapcsolat, jóllehet a két szülött sok mindenben ellentétes egymással. A Tigris imponál a Disznónak, a Disznó husége, állhatatossága pedig a Tigrist fegyverzi le. Szexuális területen egy ido után felborulhat a harmónia. A szenvedélyes Tigris számára a Disznó becsületes oszinte ám kissé unalmas érzései kevésnek bizonyulhatnak.

Bivaly:
A Bivaly meglehetosen gyakorlatias, két lábbal áll a földön, s csak készít tervet, azt próbálj a megvalósítani, amit reálisnak elérhetonek tart. Tevékeny, egész életében arra törekszik, hogy valami maradandót aIkosson. Ritkán ragadtatja el magát, nem esik túlzásokba. Igen kitartó, ha valamit elhatároz, tuzön-vizen át megvalósítja.
A Bivaly nyugodt, kiegyensúlyozott, és erre is törekszik. Családszereto, s partnerkapcsolatában - még tudat alatt is - a nyugodt, kiegyenlíto társat keresi, olyat, aki általában mindenre igent mond. Társától megköveteli a huséget, az odaadást. A Bivaly-férfi nagyvonalú társával, kényezteti, de nem turi el tole az ellentmondást. De még ezek a keménynek mutatkozó férfiak is igen sérülékenyek a szerelemben. Ráadásul féltékenyek is. A Bivaly-no kifelé a legjobb feleség és anya. De állandóan vágyakozik valami más után: például egy másik kapcsolat után. Az egyhangúság beteggé teszi, de változtatni nemigen mer, s elvágyódását nem mutatja ki kapcsolatában.
A Bivaly-típus meglehetosen merev, hagyománytisztelo. Az újat gyanakodva fogadj a, kezdetben elutasítja. Igen jó barátok, megbízhatóak, pontosak. Ugyan-akkor gyakran önzok, vaskalaposak, szemellenzosök és kissé unalmasak. Mégis, aki kapcsolatba kerül velük, elsosorban nem ezeket a tulajdonságait veszi észre; nyugalmuk, megbízhatóságuk rokonszenvet és szeretetet ébreszt.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Bivaly-Bivaly: Hála az azonos érdekeknek, megbízható kapcsolat alakul ki közöttük. Ez elsosorban azon alapul, hogy mindketten a valóság talaján állnak. Nagy szenvedélyek nem jellemzok kapcsolatukra, de nem is csapják be egymást. Egyáltalán: hosszú távra megalapozott társulás az övéké, kitart nehéz idoben is.
Bivaly-Patkány: A Bivalynak nem mindig sikerül a Patkány fürgeségével lépést tartani, de varázsának nehezen áll ellen. A Bivaly-férfi és a Patkány-no között jó, harmonikus kapcsolat alakulhat ki, amelyben mindketten boldogok. Ugyanakkor ez a kapcsolat sem mentes az ellentétektol, mégis talán éppen ezért hosszú, tartós összefonódás jósolható számukra.
Bivaly-Tigris: Nem a legjobb kapcsolat. egyszerre gyulölik és szeretik egymást. A szenvedélyes szerelem sincs kizárva, de vigyázat, ez nem egy életre szóló érzelem. A Bivaly és a Tigris temperamentuma túlságosan eltéro ahhoz, hogy hosszabb ideig harmonikus házasságban éljenek. A konzervatív Bivaly soha nem fogja megérteni a Tigris-no hirtelenségét, spontaneitását. S ha sikerülne is a Tigrisnek természetét szerelembol elfojtania, kapcsolatuk akkor sem lesz zavartalan, mert a Bivaly nehezen viseli el, hogy a másik fél az erosebb.
Bivaly-Nyúl: Harmonikus lehet az együttélésük. Mindkét fé1 megbízható, meggondolt, higgadt. Fontos számukra az otthon és a család, összeköti oket a gyermekek iránti szeretet. Ebben a kapcsolatban a Bivalyé a vezeto szerep (akár férfi, akár no), de a békeszereto Nyúl számára nem nehéz feladat engedelmeskedni: szívesen megteszi a családi béke kedvéért. .
Bivaly-Sárkány: Akár a tuz és a víz - egy össze nem illo kapcsolat. A Sárkány tele van életkedvvel, dinamizmussal, tervekkel, a Bivaly pedig két lábbal a valóság talaján, nem kíván ilyenfajta életformát jóllehet olykor csodálja a Sárkányt bátorságáért). Lehet köztük rövid és érzelemdús viszony, de hosszú távra semmiképp sem ajánlható a Bivaly és a Sárkány kapcsolódása.
Bivaly-Kígyó: Kettojük között viszont akár életre szóló érzelem is kialakulhat - ha engedik egymást élni, ha megpróbálják úgy rendezni az életüket, hogy egyenrangú szerepet játszhassanak. De vigyázat: a Kígyó hajlamos a félrelépésekre, a kalandokra, s a Bivaly féltékenysége (okkal vagy ok nélkül) szétzúzhatja a harmóniát közöttük. Ha a Kígyó meg akarja tartani a Bivalyt, ügyeljen rá, hogy oszinte és huséges maradjon társához, mert az egyetlen bunét sem fogja megbocsátani.
Bivaly-Ló: Nagyon bonyolult együttes. Bár a Bivalyt mágnesként vonzza az életvidám és eleven, érzéki Ló, annak állandó nyugtalansága mégis idegesíti. A kezdeti vonzódás így egy ido után átcsaphat gyulöletbe. A kapcsolat csak akkor lehet közöttük tartósan zavartalan ha a Ló visszafogja zabolátlan természetét. Ebben az esetben a Bivaly olyan partnerra talál, akire egy életre építhet. .
Bivaly-Kecske: Ismét olyanok kerülnek kapcsolatba, akiknek tartós jó viszonya elég nehezen képzelheto el. A Kecske álmodozó, telve muvészi ambiciókkal, tervekkel. S idorol idore meggondolatlan, gyors lépésekre szánja rá magát. A Bivaly nem érti meg a Kecske muvészi hajlamait sem, s nem érti annak idealizmusát, gyakori nekibuzdulását. Bizalmatlan a Kecskével, álmodozását idopocsékolásnak tartja.
Bivaly-Majom: Ismét szerencsés kapcsolódás a higgadt, nyugodt Bivaly és a fürge, ötletgazdag Majom között. A Bivalynak ugyanis imponá1 a Majom ta1praesettsége, társaságbeli jártassága, s az, ahogyan barátokat képes maga köré gyujteni. A Majom sem jár rosszul, ha a konzervatív Bivalyhoz csatlakozik, megtalálja mellette azt a biztonságot és védettséget, amire szüksége van.
Bivaly-Kakas: Ez a kapcsolat igen jó és tartós lehet, elsosorban házasságban. Szellemi érdeklodésük egyirányú, s hajlandók egymás hibáit, gyengéit is megértéssel kezelni. Ideális pár lehet belolük, akik értékelik, segítik egymást, s többre is vihetik közösen.
Bivaly-Kutya: Bár eléggé különböznek egymástól temperamentumban, felfogásban, ha alkalmazkodnak, ha megpróbálnak együtt élni a másik gyengéibe, hosszú távon is jó kapcsolat alakulhat ki köztük. Ezzel együtt egy életen át lehetnek kisebb-nagyobb zökkenok életükben.
Bivaly-Disznó: Ismét két "nehéz" partner, s csak akkor lehet tartós a kapcsolatuk, ha egyikük vagy másikuk enged valódi vagy vélt igazából és elképzeléseibol. Mindketto kényelemszereto, szeretik a jólétet, s mindketto igen fontosnak tartja a huséget, az oszinteséget. Ezeken a területeken nem lesz súrlódás közöttük. Ahol vigyázni kell: a Disznó nehezen viseli el, hogy korlátozzák szabadságában, a Bivaly viszont szeretne uralkodni e kapcsolatban. A kölcsönös megértés és türelem harmonikussá teheti házasságukat.

Patkány:
A Patkány szereti az anyagi jó világot. Erre törekszik elsosorban, és ezt elobb el is éri. Nem éri be kevéssel, mindent meg akar szerezni, elérni, s ha számításai nem válnak valóra, csalódottan vonul vissza. Igaz, ilyen elkeseredett életunt, kedvetlen típussal ritkán találkozunk. Szeretnek a középpontban lenni, társasági emberek; jól szót értenek mindenkivel, született diplomaták. Az életben minden helyzetben fontos szerepet kívánnak játszani; s ez általában sikerül is nekik. Értelmesek és furfangos; terveik tuzön-vízen keresztülviszik. Kedvesek, elozékenyek és elbuvölon tudnak viselkedni:
Hihetetlenül szívósak, törekvok, képesek tartósan hosszan dolgozni célúk eléréséért. Mégis gyötri oket valami állandó félelem a hibázás veszélytol; csodbejutástól. Az életet, amikor minden simán megy rettenetesen élvezik. Igen magasra állítják a mércét, szeretnek magas színvonalon élni Ugyanakkor mindenféle társaságban és minden helyen jól érzik magukat, legyen az kiskocsma, drága bár, luxusvilla vagy vidéki ház. A lényeg, hogy sok barát vegye körül oket, és lehetoleg ok legyenek a társaság középpontjában.
A Patkány ismeretségi kore igen nagy, bár barátja kevés van, mert rosszul választja ki oket. Döntéseiben ugyanis gyakran téved, s nem ismeri fel (vagy csak késon) az iga értékeket.
A Patkány-nok már igen korán kiválasztják azt a férfit, akit azután egy életre akarnak, s ha lehet; nem is engedik el oket. Gyakran azonban ez a választásuk is elhamarkodott, téves, s ilyenkor, ha a szerelemben csalódnak de nem harcolnak új szerelemért, partnerért, gyakran teljesen visszavonulnak, feladják álmaikat. Ha társuk megérto teljes szerelemmel, szenvedéllyel képesek szeretni, elkényeztetik, gyengédséggel veszik körül . Jellemzo a Patkány hölgyre az érzékiség és az is, hogy igazi, kellemes otthont képesek teremteni választottjuknak. Ha birtokolnak valakit, nem szívesen válnak meg tole, s ha ez mégis megtörténik, lelkuk békéje, egyensúlya felbillen. A Patkány-noknek alaposan meg kell nézniük, kit választanak, kibe szeretnek bele, kihez kötik az életuket, mert hajlamosak a meggondolatlan lépésekre. A Patkány-férfiak is vonzók, kedvesek, ügyesek; kituno társasági emberek. Olyanok, amilyeneket a nok kedvelnek, még akkor is; ha külsoleg nem valami vonzók; mert a kedvességük; jókedélyük így is vonzóvá teszi oket: Hangjuk kellemes, szeretnek jókat nevetni, sokat és szívesen beszélnek. Mind a Patkány no; mind a -férfi szereti, ha jókat, kellemeseket mondanak róla. Hiúk, érzékenyek, de szretetreméltók. Hibájuk van boven. Ilyen például, hogy nem tud titokban tartani híreket, pletykákat, amelyeket nem lenne szabad továbbadniuk. Néha utólag megbánják, hogy már megint eljárt a szájuk. Olykor kifejezetten bobeszéduk, nem tudják magukba zárni örömüket, bánatukat. Pozitív tulajdonságuk a kituno humorérzék. Kedvességgel, oszinteséggel könnyen megnyerhetok, és ha már barátnak tartják a másikat, a kapcsolatot megorzik, ragaszkodók, huségesek. Általában a Patkány jegyében születettek egészsége kituno, s ha mégis megtámadja a szervezetuket valami kór, könnyen, gyorsan gyógyulnak.
Párkapcsolatai más jegy szülötteivel:
Patkány-Patkány: Olyan partnerek, akik általában jól kijönnek egymással, bár rivalizálnak is egymással. A szerelemben a Patkány romantikus és gyengéd, lehet tehát közöttük eros szenvedély is. Miután ismerik a másik gyengéit, okosan, megértéssel viseltetnek egymás iránt. Kapcsolatukat egyetlen dolog ronthatja meg: ha nem oszinték egymáshoz. A hazugság megmérgezheti barátságukat, szerelmüket.
Patkány-Bivaly: Ez a kapcsolat nem jön létre olyan gyorsan, mint az elozo, de idovel megérto, jó partnerekké válhatnak. Ebben nagy szerepe van a Bivalynak, aki türelmesebb, megértobb társával. A labilis Patkánynak megbízható társa lehet, s általában törekedni fog arra, hogy a Patkány számára kellemes, jó életet biztosítson, támasza legyen a bajban is.
Patkány-Tigris: Ez a kapcsolat nem a legideálisabb, kivéve azt a helyzetet, amikor a Patkány-no elismeri a Tigris vezeto szerepét, felnéz rá. és hajlandó a másodhegedus szerepét vállalni. A Tigris-férfit ezzel leveszi a lábáról, és az is hajlandó lesz otthon az engedményekre, kedvességre.
Patkány-Sárkány: A két típus remekül kiegészíti egymást, minden tekintetben jó partnerek. A Sárkány kiváló humorú, rendelkezik azzal a kisugárzással, amely a Patkányt megfogja, leveszi a lábáról. A bátor, sokoldalú, értelmes Sárkány és a törekvo, gyors észjárású Patkány együtt igen sokat érhet el az életben. A szerelemben is kitunoen megértik egymást, mert mindketten szenvedélyesek.
Patkány-Kígyó: Ez bizony nem a legjobb párkapcsolat, bár azonos érdeklodésu területeken megérthetik egymást. A Kígyó imponálhat a Patkánynak, aki szereti a szépet, a vonzót, de nem lehet tudni, hogy mi rejlik a Kígyó ragyogó külseje mögött. A Patkánynak talány a Kígyó, ösztönösen húzódozik tole. Ha mégis összekapcsolódnak a szerelemben, a Patkány gyakran pórul jár, a Kígyó hutlenségérol késve szerez tudomást, amikor ez már mások elott rég nyilvánvaló.
Patkány-Ló: Ez sem jó kapcsolat. A Patkány a Lovat beképzeltnek, önzonek tartja, nem bízik meg benne. Általában egy rövid flörtre elég csak kölcsönös rokonszenvük, s ha ennél tovább mennek, szerelem esetén a Patkány sejtései igazolódnak be, és tragédia lesz a kapcsolatból. A Patkány mélyen és feltétel nélkül szeret akkor is, amikor a Ló már új kapcsolat után nézeget. A Patkány pedig nehezen törodik bele, hogy a másik csak játszott érzelmeivel.
Patkány-Kecske: Jóllehet, a két típus között több hasonlóság fedezheto fel, tartós kapcsolat ritkán alakul ki közöttük. Az ok: a Patkány számára a Kecske nehezen átlátható. A Kecske nem teljesen oszinte, mindig lappang valami titok körülötte. Valami, amihez a másik nem juthat hozzá, s ez a Patkányt elkeseríti. Ha mégis kapcsolódnak, elsosorban nem a szerelem, hanem a munka, az élethivatás területén érhetnek el együtt kituno eredményeket.
Patkány-Majom: Ez ismét egy olyan kapcsolódás, amely nem nagyon kedvez a Patkánynak. Igaz, a Majom mozgékonysága, ügyessége, értelmi képességei imponálnak a Patkánynak, soha nem unatkoznak együtt. Szívesen nevetnek, szórákoznak, talán még a szerelmi életben is jól kijönnek egymással. De a Majom nem nagyon oszinte, és ez a Patkányt gyakran gyanakvóvá teszi. Ha a Majom oszinte és nem bántja meg éles nyelvével gyakran a Patkányt, kapcsolatuk akár tartós is lehet.
Patkány-Kakas: Ha csak szellemi egyetértésrol van szó kettejük között, ideális kapcsolat alakulhat ki Azonban a Kakas hajlamos arra, hogy a Patkányt akár szerelembol, akár haragból felfalja. A Patkány türelme alaposan próbára van téve, s igen gyakran csalódnia kell a Kakasban a szerelem területén is. A Patkány-no gyakran még a pénzét is a Kakas-férfi drága hobbijaira áldozza, pedig nehezen adj a ki féltve orzött pénzét.
Patkány-Kutya: Ebben a kapcsolatban mindketten jól érezhetik magukat. Vonatkozik ez a barátságra is, a szerelemre is, fiatal partnereknél még a romantika sem hiányzik kapcsolatukból. Ritkán csalódnak egymásban. Ami az anyagiakat illeti, remekül lavíroznak együtt az életben. A Patkány nyugtalanságát a Kutya állhatatossága csodálatosan kiegyenlíti, s a Kutyát még a Patkány rossz tulajdonságai is szórakoztatják, nem botránkozik meg rajtuk.
Patkány-Disznó: Remek kapcsolat. Két lelkileg egyenértéku partner, remekül kiegészíthetik egymást az élet bármely területén. Két életmuvész talált itt egymásra. Az élvezetekre születtek, s nem unatkoznak a szerelemben sem. A Patkánynak olykor az agresszivitását vissza kell fognia az érzékenyebb Disznóval szemben, de mivel alaposan ismerik egymást, a Patkány ritkán okoz komoly fájdalmat partnerének.
Patkány-Nyúl: A Nyúl nem jelent izgalmas kalandot, és éppen ezért a Patkány számára nem megfelelo partner. Kettejük viszonyát gyakran a bizalmatlanság jellemzi. A Patkány agresszivitása és fondorlatossága nem tetszik a higgadt Nyúlnak. A Patkány zajos társas élete a Nyúl számára csupán pénzkidobást jelent.
