Gárdonyi Géza: Égre néző lélek

Tartalom:

Előszó
A test
Lelki ébredés
Lélek
Halál
Spiritizmus
Hit
Vallás
Jézus
Biblia
Isten
Zsidóság
Bűn
Hazugság
Szenvedés
Felebaráti szeretet
Emberszeretet
Viszontszolgálat
Ellenség
Nemezis
Boldogság keresése
Lélektagadók
Házi javítóintézet
Életcél
Életpálya
Életutaink

Kedves fiaim!

Ezeket a jegyzeteket nektek irogattam. Mig kicsinyek voltatok, arra gondoltam, hogy vezető kezet nyujtok a jegyzetekben; most hogy már megnőttetek, arra gondolok, hogy erősiteni fognak a jegyzetek az ítéletben, okosságban.
Az én gyermekségem csak 11 éves korig volt vigyázat alatt, azontul mindig meg kellett előbb égetnem az ujjomat, ha okulásra volt szüleségem. A felnőtt ember is sokszor áll tétován, tanácstalanul az élet egyes kérdései előtt, hát még az ifjú?
Ha a halál elragad közületek, ezekben a jegyzetekben megtaláljátok az én intő, őrködő, javatokra gondoló lelkemet.

vissza

A TEST

Nézd meg azokat, akik azt mondják: Nem hiszek a földöntuli életben; - mind olyan ember, aki a testét érzi én-nek.
S nézd meg azokat, akik bizalommal emelik szemöket az égre, az mind érzi, hogy nem a test az én, hanem a testet mozgató erő.

*
Az ember sebet hord a testén, s a lelke vidám, nem érzi a sebet.
Az ember sebet hord a lelkén, s a test nyugodtan emészt, mintha semmi köze se volna hozzá.
Az érzések testiek és lelkiek. Ezt meg kellene látni.
A test bilincs. A lélek arra hordozza, amerre akarja. De vajjon meghal-e a rab, ha lehull a bilincse?
Ha testünk nem volna, mi kötne a földhöz? Ha nem kellene ennünk, ha nem kellene a fajunkat fentartanunk, ha nem kellene védenünk semmit, dolgoznánk-e? De nekünk dolgoznunk kell magunkért és egymásért. Aki leküldött bennünket a földre, tudja mit mért cselekedett, s mi akik itt vagyunk a földön mindennap láthatjuk a fejünk tölött az erőt, a rendet, a világosságot.

*

Nem az ember van a házért, hanem a ház az emberért. A test is ház.
? Hogyan magyarázzák meg a monisták, hogy minden gondolkodásunk és cselekvésünk nem ház!
Maga Ostwald is egy íróasztal és egy laboratorium munkáival rontogatja testét. Akkor mégiscsak másodrendű valami a testünk!

*

Mi a testi élet? Nem ideiglenes állapot-e?
Mi a szenvedés? Nem magunkra önként vállalt Vezeklés-e?
Mi a halál? Nem átváltódás-e egy másik lélek-állapotba?
És mi a család? Nem a széthullott láncszemek összekapcsolódása-e?
És mi az erő az emberben, amely megrezdíti a szívet a rossz előtt, és megrezdíti a jóban? Mi az az erő, amely a javulás, tökéletesedés felé hajtja az embert?

*

Dehát ha tökéletesedés céljából jöttünk erre a Földre, hogyan hibázhatjuk el az életet? Nem kételkedhetünk-e a Teremtő bölcsességében, ha ilyen tévelygések történhetnek az élet utján?
Hát ez is egyik hibánk, hogy a Teremtőt merőben érettünk élőnek tekintjük, mintha bizony az Istennek más gondja nem volna, csak hogy vezetgessen bennünket, mint hegymászókat az oláh! Hátha nem ő van miérettünk, hanem mi vagyunk őérette?
A mi tévelygésünk oka bizonyára nem az Isten, hanem mink magunk.
Dehát miért?
Az embernek legnagyobb kincse a szabadakarat. Ezt a kincset bizonyára teljes mértékben kaptuk. Isten nem akart bennünket magához kötni egy hajszállal se. Isten nem akart rajtunk királykodni, nem kötött magához se törvényekkel, se rendeletekkel. Tiszta lelkek voltunk. De épp a szabadakarat gyönyöre az abszolut függetlenkedés kipróbálása ragadhatta el a mi pillangó szárnyainkat: odarepültünk, ahova akartunk. Eltávoztunk tőle.
Talán istenek akartunk lenni. Talán uj világot akartunk alkotni. Talán mink vagyunk azok a bukott angyalok, akikről minden népfaj, minden vallás tud.
Eltávoztunk, elhomályosodtunk, mint a földbe került üveg. Erőink elfogyatkoztak, égi tulajdonságainkból nem maradt meg más, csak egy lángocska szeretet, a művészetekben nyilvánuló bágyadt teremtő-erő, a zene és Isten nevének homályos emlékezete.
Isten teremtette-e ezt az anyagi világot, vagy hogy még a mi alkotásunk abból a nagyidőből?
Rege-e a paradicsom, vagy földi fogalmakra átalakult ősemlékezés?
Rege-e a tiltott fa, a Mindentudás fája, vagy a nagy történetnek kis allegóriába való zsugorodása?
Rege-e a Paradicsomból való távozás? Rege-e a bábeli széjjelzavarodás? Vagy mesébe vetített földi színes képe egy égi nagy forradalomnak?
És ki volt Jézus, ez a csodás értelmű ember, aki egyszerre megjelent közöttünk és híreket hozott a csillagokon túlvaló világból; akinek szíve nem volt földi szív, akinek gondolkodása nem volt földi gondolkodás. Ki volt? honnan jött? mért jött?
Mindezekre a kérdésekre megfelel ő maga. Hogy igaz-e a beszéde? négyen irták le a szenvedése történetét. Egyikök sem említi, hogy az állításait visszavonta, sem azt, hogy kegyelmet kért.
Hazugságért még senki sem engedte magát kivégeztetni.

*

Mindenkinek át kell érlelődnie a testiségen. A gyermek és ifju nem is érzi magát soha másnak, mint testnek. Némelyik ember meg átéli az egész életet annélkül, hogy csak egy pillanatra is felocsudna.
De addig míg az ember nem a saját érzésében jut a lelki önmegismerésre, hiába is minden okosítás. A macskának hiába nyitod fel a szemét két napos korában: nem lát. De nyolcadnapra felnyílik a szeme magától, s akkor lát még a sötétben is.
Meglett, művelt emberek vannak, akik hamisnak mondják az embernek égi honossági hizonyitványát, s egyszerű tanulatlan emberek vannak, akiknek fölösleges az ilyen bizonyítványt mutogatnunk: tudják, hogy hova valók.
A sas látja a napot, nem kell neki csillagászati bizonyíték. Bányaféreg nem hisz ilyen fényt ha bárki állítja és bizonyítja is neki. Akinek jól fejlett füle vagyon, hallja a zenét. Akinek süket füle vagyon, hiába hegedül annak akár Kubelik is.
Mégis nem haszontalan erről beszélni. Akik aranyat ásnak-keresnek, mindig szívesen hallgatják más aranyásók tapasztalait. Akik már a jóuton vannak is, megerősíti inukat a mutatófa jelzése, ha egyez az irányukkal. Akik már ar ajtónál tapogatódznak, nem kell annyira keresniök a kilincset.
Az apa pedig legjobban beszélhet a gyermekeinek, mert a gyermek, ha nem is érti, bizalommal fogódzik az apa kezébe: bizonyos hogy e a kéz hínárba nem vezeti.

vissza

LELKI ÉBREDÉS

Mik a jelei a lelki ébredésnek?

Az ember megismeri, hogy a keze nem ő, a lába nem ő, a füle nem ő. Eddig csak a hajával nem azonosította magát, most elválik az azonos érzése a végtagoktól:
A kéz csak fogó és ütőszerszám. Ha levágják, sem az eszem, sem az emlékezetem nem csonkult. A láb csak járó, emelőszerszám. Bár testemnek csaknem fele, ha elvesztem, öntudatom nem csökken, lelki tehetségeim nem kevesbedtek. Dehát micsoda kocsi az, amelynek elveszhetnek a kerekei, eltörhetik a rudja, mégis egész kocsinak érzi magát?
Ha a testem egyes részei elveszhetnek annélkül, hogy a lelkemből bármi is hiányzanék, bizonyos, hogy a gyomrom se én vagyok, a tüdőm se én vagyok, a szemem se én vagyok, és az agyam se én vagyok. Ha az egyik testrész műszer, a másik is az. Hús, hús.
Mért volna az agyvelő kivétel. Az agyvelő is csak anyag. Az anyag pedig nem gondolkodik. Így válik ketté tudásunkban és érzésünkben a valónk: Én és a Testem.
Dehát mi vagyok én, és mi a testem?
Én lélek vagyok. A testem meg hús. Én vagyok a kocsis, a testem a kocsi.
A kocsi mint börtön! Mért vagyunk e mozgó börtönben? Nem tudjuk. Aktáink be vannak pecsételve, és ismeretlen levéltárban hevernek. Emlélekzetünk is ott van valahol, mint a régi rab régi naplója a fegyház irattárában.
Hol az az irattár?
Hol az a levéltár?
Hol ítélnek el bennünket?
Miért?
Megtudjuk majd, ha a kulcsár értünk jön.

*

Ha vasuton vagyunk, s kérdezni valónk van, kitől kérdezősködünk, ha nem a konduktortól? Ha más uton járunk, s ember-csoport jő velünk szembe, nem ahhoz fordulunk-e, aki véleményünk szerint legjáratosabb azon a tájékon?
Kit kérdezzünk a lelki út tévelygőiben? Bizonyára nem a testi embereket, hanem a lelki embereket. Azokat, akik a zablát legerősebb kézzel kormányozzák; azokat, akiknek a honossági érzése erősebb, mint a miénk; azokat, akiknek agyában tisztultabb a világosság, mint a mienkben. Mert ők tudják legjobban az utat, az igazságot, az életet.
A legfejlettebb lelkű ember a földön Jézus volt, senki nem is említi annyiszor a lélek és a test különvalóságát, mint ő, tehát senki nem is érezte annyira, senki se volt e tekintetben olyan tájékozott, mint ő, senki nem adhat olyan biztos utasítást, mint ő.
Utasításai az evangéliumokban vannak megirva.

*

Érdekes, hogy Jézus halottnak nevezi a embert.
Egyik tanítványa kéri:
- Engedd, hogy elmenjek s eltemessem az atyámat.
Jézus feleli:
- Kövess engem. A halottat hadd temessék el a halottak.
Jézust nem is érti meg a testi ember. Az evangéliumok mesék nekik, vagy zagyva beszédek. De vajjon nem más szemmel nézi-e az eget is a gyermek és a csillagász?
A lelki ember megérti Jézus szavait, és megérti a hallgatósága felkiáltását is:
- Soha ember nem szólott úgy, mint ez!

*

E megkülönböztetésről ilyen sokat írok, - ez nincs hiába. A jó kőműves erős alapot vet az épületnek. Az élet, ha lelkiségre épül, merőben más, mint a testiek élete.
A test állat.
A lélek isten (Kis i-vel írott isten).
A testi ember állati életet él.
A lelki ember istenit.
A testi ember nem lát célt, csak véget: egy gödröt.
A lelki ember lát célt s tudja, hogy a gödör nem az ő végét jelenti, hanem csak a testéét. Mert a világ nem ez a Föld, az élet nem csu pán a test élete.
Ennek a megértése az a híd, amelyen át a helyes utra átjuthatunk,
Hibás és alacsonyrendű élet az is, amely merőben testi. Mert hogy az életünk célja csak húsápolás meg szaporítás, ez lehet életfelfogás Kőbányán, de ott sem az emberi házakban.
Ha gépnek elméjök volna, egyszerre tudnák, hogy nemcsak mozgásért és olaj-emésztésért készültek. Hát az ember vajjon megnyugodjék-e abban, hogy a létezése a mechanikai céloknál alábbvaló?
Hiába: vannak ilyen húsgépek. Ezek valóban nem ismernek egyéb célt, mint az emésztést, terryésztést, és azon anyagok gyűjtését, amelyek fentartásukat biztosítják.
Az ilyen emberekre aztán ugy hat egy-egy családi gyászeset, mintha ököllel sujfották volna őket homlokon. De hogyisne: a hús életét tartották az ember életének, s íme a hús odavan, tehát az életünk is odavan. De egy rejtelmes hang megszólal ekkor a szív belsejében:
- Nern lehet, nem lehet, hogy az ember így elpusztuljon!
A gyötrődő ember fölemeli ekkor a fejét és kiált:
- Egy csöpp vizet! Lázár egy csöpp vize!
Dehát hiába adná Lázár az egy csöppet, csak fokozná vele a szomjuságot. A fát nem lehet öt perc alatt felnöveszteni, kivirágoztatni, meggyümölcsöztetni. A lelki magamegismerést, az Istenben való bizalmat se lehet egyszerre belenöveszteni az értelembe.
De hogyan lehetne annak hite és megnyugvása, aki az égre csak akkor nézett, mikor a felhők állását vizsgálta. Az arcán csak az érdekelte, mikor a tükőrbe nézett, hogy jól áll-e a haja? aki a természetben csak üdülést keres:
aki a négy filkót ismeri, de a négy evangelistát nem, s aki az emberiség nagy gondolkodóit sohse kereste, sohse forgatta, de habozás nélkül leszamarazza.
Ti fiaim ne éljetek ilyen testi életet, hanem lelkit. Mindent a léleknek! Testnek csak annyit, hogy ne kellemetlenkedjen.

*

A testi életnek is megvan a maga szentháromsága:
Az asztal.
Az Ágy.
Meg a Pénz.
Ami ezeken kívül van, két osztályba sorozható:
Kellemes.
Kellemetlen.
Kellemes a tunyaság, a tudatlanság, a dorbézolás, a lopás, rablás, paráználkodás, képmutatás, csalás, és bármilyen, pénznyereség.
Kellemetlen: a munka, a magatok művelése, a mértékletesség, a nyomorultakon való segítés, a megbocsátás, a haza és emberiség javára áldozatok, a tiszta élet, a becsület s egyáltalán az emheri jóság.
Figyeljétek meg, hogy aki ezt a Földet tartja a Világnak, mind korlátolt elméjű ember. Többnyire nagy testűek és kövérek. Az élet gondjaival vagy pénzgyüjtéssel szorosan elfoglaltak. Ha nem foglaltak, gyomrukat szeretettel simogatók, szoknyafutók. Ha nem ilyenek, ravaszok, kegyetlenek. Aki eszesnek látszik is közülük, eszessége nem igazi, csak afféle rókaházi.

*
Az élet épp oly logikus következmény, mint minden más következmény. Nincs következmény előzmény nélkül.
Dehát ha előbb is éltünk, mért nem emlékezünk reá?
Aki a bányába száll le nem visz magával napórát. Aki vadászni megy, nem visz magával meszelőt. Aki fürödni megyen, nem visz magával káposzta-gyalut.
A földi élet rövid kiutazás az örökkévalóság országából. Csak a szükségeset hoztuk magunkkal: az egyéniséget, hajlamokat, erőket, képességeket, s lelki iránytűt, amely ezt a két fő irányt mutatja: Jó és rossz.

*

1. A lélek tud magamagáról.
2. A lélek külön vizsgálja magamagát és külön a testet. (Már Szt. Pál mondja: Más törvényt Iátok testemben és mást lelkemben.) De előtte sokkal, sőt a történelem betűi előtt már élt a holtak életének hite, tehát a lélek különvalóságának tudata.
3. Ha a test inficiálva van, a lélek nem érzi magát inficiáltnak.
4. Az elvágott testrészek. A lélek nem érzi magát soha megcsonkítva.
5. A test fejlődésében sem a történelem, sem a természet tudomány nem tud egy vonalat se kimutatni, ellenben a lélek fejlődésében vissza tudunk meni az állati állapotig s előre tudunk nézni a szemkápráztató jövőbe.
6. Az agyvelő minden kis molekuláját megvizsgálták és ismerik a tudósok a mikroszkopikus határokig, de azt egyiknek se sikerült megtalálnia, hol, melyik részben székel az én-tudat.

*

Látjuk a növényt, hogy kikel, virágzik, hervad és meghal.
Látjuk az embert, hogy kikel, virágzik és meghal.
Hát vége akkor a növénynek? Vége az embernek?
Nincs-e a növénynek magva? Nem kél-e a rnagbúl ismét ugyanafféle növény? Ha a mag nem halt meg, hanem továbbviszi annak a növénynek az életét egy uj életbe. Akkor abban a magban van valami örök.
De honnan jött az az örök annak a növénynek az első magvába, amelyikből az első növény kelt ki?
Hát majd ha a föld kihal, az utolsó magból is odamegy az, ami benne örök, ahonnan az első magba jött bele az a rejtelmes örök.

vissza

LÉLEK

A legfelső fokra ezen a Földön akkor jutunk, mikor különvalónak érezzük magunkat Testünktől. A tökéletlen ember egy a testével, a teste ő. A tökéletes csak ugy néz a testére, mint a ruhájára.

*

Istenből való részecske minden lélek. Abból is látszik, hogy mindenki a világmindenség közepének érzi magát. S el nem bírjuk képzelni se, hogy nem mindig voltunk és nem mindig leszünk.

*

Ha ez a Föld volna a világ, mért fejlődik minden ember a lelkiség felé? Mire való a lélek gazdagodása, ha a léleknek külön célja és élete nincsen? Mire való a szeretet a gyermekköntös elhajítása után?
*

A világon nagy vasuti állomások vannak, de a legnagyobbra akkor érkezünk, mikor ebben a szóban: Én, - először értjük a lelket.
Innentől fogva bent vagyunk az értelem országában. Nincs többé vicinális, nincs többé kanyarodó! Haladunk kisebb-nagyobb állomásokon át a világközpont felé, amelynek neve:
- Tökéletesség.

*

A tér és idő végtelenségéről beszélnek csak a filozofusok, mintha más végtelenségek nem is volnának. Pedighát az orrunk előtt vannak. Az élet, s az életnek minden jelensége. Minden, ami felfoghatatlan, megmérhetetlen, egyuttal végtelen is.

*

Minden láng fölfelé lobog.
Az emberi lélek is láng.

*

Életünk téves felfogása abból ered, hogy egynek véljük ezt a két fogalmat: ember és emberi test.

*

Az ember bőrbe kötött lélek.

*

Nézi a csillagot a paraszt.
Neki csak fehér szikra.
Nézi a csillagot a tudós.
Neki egy távol kerengő világ.
Nézi a csillagot a bölcs.
Neki egy fénylő útmutató az Örökkévalóság felé.

*

Aki teljes életében testi gondolatokkal foglalkozott, nem értheti meg a lelki emberek életIátását.
Hasonlít a kutcsináló paraszthoz aki sose látott artézi kutat, s igy beszél:
- Nem lehet az igaz! Mert én már háromazáz kutat ástam, de egyből se fakadt meleg víz.
Mélyre kell furni a gondolkodásban, akkor találjuk meg az élet vizét.

*

A hegedü nem zeng magában, csak ha értelem szólaltatja meg.
Az emberi test is hegedü.

*

A lélek az agyban = üveglencse a fényképező ládában.
Szem = fényképező lemez.
A lemez mindenre fordítható amit a lencse fel bír venni.

*

A Mens sana in corpore sano mondás nem azt jelenti, hogy mentül inkább Toldi Miklós az ember, antul erősebb benne a lélek is. A gondolkodás hősei közt több a gyönge testű, mint az erős. S menyi a béna, sánta, púpos, vak, beteges!
A régi rómaiaknál közmondás volt:
- Buta mint a gladiátor.

*

Ha a test teljessége határozná meg a lélek teljességét, akkor az Iliászt Odisszeát Herkules írta volna, az Éneászt Akilles. Akkor a mészárosok és hentesek mind akadémikusok volnának. A lapokba akrobaták írnák a legszebb cikkeket; s a Petőfi-társaság csupa tornatanár volna.

*

Meddig fejlődik az értelem?
Látjuk, hogy némely embernél 20 éves koráig, másnál 30 éves koráig, ismét másnál 40-50 éves koráig. Ha a lélek a test gőze volna vagy mije volna, 24 éves korában kellene minden embernél virágoznia.

*

A delfi templom felirata a testi embernek: szó, szó, szó.
A lelki ember elbámul rajta, hogy már abban az ó világban volt olyan gondolkodó elme, amelyik tudta, hogy az ember nem ismeri magát.
Vajjon aki még nem látott tengert, ösmeri-e azt az érzést, amely megmozdul benne, mikor a tengert először meglátja?
Vajjon, akit még nem ért nagyszerencse, akit még nem ért nagy csapás, ijedelem, el tudja-e képzelni, micsoda érzéseket bont ki mindaz a lélek mélyéből?
Aki még nem menekült meg veszedelemből; tudja-e, mennyire szereti az életét?
Aki még nem temetett anyát, apát, testvért, gyermeket, ismeri-e azt a kapcsot, amely a lelköket összeköti?
Haragunk vagy szeretetünk belső meglobbanása után nem káprázva állunk-e, s kérdezzük:
- Nini, hát ilyen vagyok én?
Az ember lelke begöngyölt láng. Csak egyes sugarait ismerjük magunk is. Annyit, amennyi a földi életünk haladására világítónak kell.

*

Mi az ember?
Mozgó ház, amelybe égi lakó van beleláncolva.

*
Az Olibiusz fazeka amelyben azt mondják, - örökláng égett...
Az ember is olyan fazék.

*
Ez a kifejezés: testem, helyes.
Ez a kifejezés: lelkem, - nem helyes. Lelkem helyett azt kellene mondani: én.

*
Mikor híres ember arcképét nézzük, azt akarjuk látni, ami láthatatlan: a lelkét.

*
Minden cselekedetünk egy-egy felelet erre a kérdésre:
Ki vagyok én?
Minél szokatlanabb a cselekedet, annál erösebb a felelet.

*
A test és lélek egymáshoz való kapcsolata olyanforma, mint a keskeny ágyban háló két emberé: a nyugtalan félretolja a nyugvót.

*
Aki lelki igazságokat keres, úgy halad, mint kincses földben a bányász: lépésről lépésre dolgozva egy-egy szemernyi aranyért. Néha napokig nem is talál, de néha szinte magától, egy pillanat alatt, ragyogva omlik eléje.

*
A tökéletesedés törvénye:
Elképzelni se tudok olyan embert, aki azt mondta volna:
- Én aljasabb akarok lenni, mint te vagy.

*

Schopenhauer megismerte az égi erőt a földön, de nem tudta: micsoda? Nevezte Willenek. Pedig hát a Wille: lélek, az állatban is, fűben, fában, kőben is rejlő lélek.

*
Két nyilatkozat.
- Haj! szép az élet!
- Haj! utálatos az élet!
Nem két különböző lélek nyilatkozata, hanem két különböző gyomoré.

*
A világ történelmének legrejtelmesebb lapja, bábeli zavarodás története. Száz szóba vont rövid mese formájában valami nagy igaz történet az emberiség legnagyobb viharáról, amely bizonyára nem is ezen a Földön folyt le, hanem a Magasban. A lelkek világában.
Micsoda égi-háboru lehetett az, ahol az orkán por helyett a lelkek miriádjait sodorta szét a világtérbe!

*
Ki erősebb?
Aki beleviszi minden izmát, erejét, a zajgó életbe, és innal lánggal, verejtékkel küzd és küzd?
Vagy aki minderre, - világra és küzdükre, - vállat von?

*

Érdekes: mennyire áhítják az emberek a rangot, címet, rendjelet, osztályokhan való felsőgrádust, de ami mindezeknél feljebbvaló, a lelki tökéletességet talán boltba se, garason se vennék meg.

Ha az ember: kicsiben a világmindenség, akkor a világmindenség: az ember nagyban. A test a matéria, a lélek az Isten. A csillagok a világmindenség sejtjei.
- De mi akkor az ember?
- Az, ami a harmatcsepp: távolra jutott kerek egész részecskéje a tengernek.

*
A legnagyobb utazást az cselekedte a Földön, aki legmesszebb bírt távozni a saját állatiságából.

*
Ahogy az ember testében megvan minden állat és megvan a földnek minden eleme, azonképpen megvan minden ember is. S minden bűn, minden erkölcs. Csak ahogy a fűben is az egyik szál hosszabb, másik rövidebb, lelkünkben a bűnök és az erkölcsök szálakban különböznek.
Ez az oka, hogy az író minden bűnt, minden erkölcsöt megért és alkotásaiban megformál, s a színész is mikor irásművet illusztrál, a benne való karaktereket reprodukálhatja.

*
A lélek nem egyéb, csak az agy müködése.
- Tehát a harsogás nem egyéb, csak a trombita müködése, - trombitás nélkül.

*
Ha a házunk meggyullad, kiragadjuk belőle gyöngyünket, aranyunkat. A többi holmi úgyis csak lim-lom.
Ha testünk meghal, a lélek magával viszi a legértékesebb szerzeményeit az uj testbe.

*
A ragályos beteg érezheti, hogy bármennyire átjárta is a betegség a testét a lelke érintetlen maradt. Viszont a lelki ragályos beteg egészséges lehet testileg, mindhalálig.

*
A jólét a Földhöz foglalja a lelkünket.
A szenvedés old a foglalaton.
A szenvedő ember érzi, hogy nem ez a földi világ az igazi hazája. A lélek megmozdul, - a vackában nyugtalanított állat, - s külön-érez.

*
A gonosztevőt elzárjuk, hogy korlátozzuk a mozgásában. Magunk bezárkózunk, ha megvagyunk hülve, hogy ne ártson a külső levegő.
Vajjon az ember testbeöltözése nem arra való-e, hogy a világtéri mozgásból akár önkéntesen, akár muszájból el legyen távolítva a lélek-ember?
A szabadakarat szárnya meg van nyirva: a gólya egy udvaron tölti a telet.

*
Némelyik tudós azt mondja, hogy lelkileg úgy fejlődik az ember mint a korall. Az öt érzék építi különféle elágazásait.
Majd ha a lélektudomány világosabb lámpással kutat, meg fogja találni, hogy a lélek karaktere készen hozza a főágakat. Az öt érzék nem épít, csak tölt.

*

Mikor ébred meg az Én? Mikor érzi meg az ember, hogy lélek?
Csak érett korban. Csak egy belső világrendülésben.
A rendülés hol lassan jön, mint a viharfelhő, hol hirtelen, mint a villámcsapás. Megráz. Aztán az egünk világosodik.
A viharok, villámcsapások többnyire testi szerencsétlenségek: halálosnak érzett sebesülés, csonkulás, ragály, - testünknek mindazon veszedelmei, amelyek a meggondolásban fontra vetik a hust és kiáltják:
- Hát ez vagy? Hús és csont vagy?
És akkor a lélek megmozdul a belsőnkben: és szeme nyílik.
- Nem.

*
A test 25 évnél nem fejlődik tovább. A lélek még 60-70. évben is.
A lélek vénsége akkor kezd mutatkozni, mikor már a test annyira elvénült, hogy az agy fonnyadt, s a vérkeringés ellassult.
Dehát azért hogy a fotografus-gép üvege meghomályosult, a fotografus nem homályosult meg. Majd szerez uj gépet s uj üveget.

*
Ha a földi élet volna minden életünk, akkor érthetetlen volna hogy miért kell életünk egy harmadát vagy negyedét növéssel töltenünk?
De ha nem a földi élet az élet, akkor érthető, hogy 70-80 esztendő nem elég egy léleknek iskolázására. Folytatnunk kell a tanulást más osztályban. A végzett osztályban szervett erőket átvisszük uj osztályba. A továbbfejlődésre való gyökereknek egyre szélesebb elhelyezkedést keresünk. Uj föld, uj miliő, uj felszívódások szükségesek, hogy lelkileg tovább izmosodjunk, világosodjunk, tökéletesedjünk s a földi életünk gyümölcseit egy megint más életbe átvihessük.
A Teremtő elvégre megmutatta más testeknél, hogyha akarja rövid időben képesek kifejlődni: A ló két év után eléri a fejlettséget. Az ebnek elég rá egy év. A tyuknak elég rá félév. A strucc mihelyt kibuvik a tojásból oly gyorsan fut, hogy ember el nem foghatja.
Hát tökéletlensége volna a természetnek, hogy az embernek 20 évig kelljen növekednie. Nem a testnek van szüksége ily hosszu zsengekorra, hanem a léleknek.

*

Nem is kell kertésznek lennünk, tudjuk, hogy a rózsamagból rózsa lesz, a dinnyemagból dinnye, csak a nekivaló föld megválasztása ad munkát.
Hát a másvilágon az uj testesülésre váró lelkek nem tudják-e a mi gyermekeink jövőjét megmondani, ha akarják?
Akinek az a fok kell, hogy pappá legyen, nem fog testet ölteni oly családban, amelynek gyermekei üzletet örökölnek. És aki például henye életet élt, dolgos élet kell neki jövőre, hogy tökéletesedjen, nem fog beleszületni olyan családba, amelyben azt beszélgetik: No ha fiunk lesz, papnak neveljük. Aki gőgös volt, olyan helyet keres, amelyben rákényszerül az alázatosságra. Aki állatian alázatos volt, főhercegi családba száll. Aki civakodó volt, tűrésre, szenvedésre vállalkozik. Aki torkos volt, rongyokat ölt. Aki parázna volt szüzességi fogadalmat fog tenni.
Minden lélek megtalálja a fejlettségének és tulajdonságának megfelelő helyet és családot. Minden lélek megválasztja azt a földet, ahol a gyermekkori és ifjukori hatásokból dúsan leveledzőket uj fává,
A hegymászás testi bolondságnak látszik. Pedig az életünk mindvégig hegymászás.
Jézus ma is ott álla hegyen.
Jézus a tökéletesség.
Mindenki megismerheti: mily fokán áll a tökéletességnek, akár maga, akár más. Minél jobban megérti Jézust, annál tökéletesebb.
Kezdetben mindenki vak iránta.
Egyszer csak világosodik a szemének.
Egyszercsak bámul.
Egyszercsak indul utána.
Mind a hegy körül vagyunk. Valamennyiünknek fel kell jutnunk valamikor a hegyre.

*
Hogy lelki szerzeményeink nem vesznek el, abból is kitetszik, hogy a halál olyan embereket is elragad tőlünk, akik fényes pályájoknak csak a kezdetén állanak. Mi elveszítjük őket, de ők nem vesznek el, csak átültette őket a Kertész más földbe.
Mily gyorsan tanul zongorázni Liszt Ferenc. Mert már tud, mielőtt zongorát látott volna. Petőfi husz éves korában már ismeri a költészet mindazon titkait, amelyeket az elmélet csak halála után sok esztendővel sok vizsgálódással birt kitapogatni.

*
Egyenlő rang a természetben nincs. Egyik lélek fölötte van a másiknak. Két idegen ember találkozik: mihelyt szót váltottak, érzik hogy melyik van fölül. Veszedelem idején a gyengébb követni fogja a másikat, engedelmeskedik.
Ez a titka a nevelésnek is.
A világtörvény egyik paragrafusa: a tökéletesebb lélek uralma a kevésbé tökéletesen, hogy az is a tökéletes útra terelődjön.

*
Égben járt ember.
A tömeg megérzi. Meglátja, habár csillagot nem hord a homlokán, s teste nem különb, mint másoké. De attól a perctől kezdve, mikor a földi megérése befejeződött, figyel a szavára, mint felső régióból jövő lélek nyilatkozatára.

vissza

HALÁL*

Temetnek. Sirva megy a nép a koporsó után. Sirva néz a gödörbe.
Ne oda nézzetek, hanem fel az égre.
Utálatos anyag a test. Csak addig szép és kedves, ameddig a fajfentartó erő színes üveget tart a szemünk elé. Valójában nincs rajta semmi szeretnivaló. A lélek bizonyára örül, mikor megszabadult tőle, és bámul, hogy ezen sírnak az emberek, mint valami szerencsétlenségen.
Milyen az ember, mikor már nincsen teste!
Elménk gyengesége nem birja másképp elképzelni, mint megintcsak olyanformának amilyen volt.
Dehát mi szükségünk van nekünk a más világon lábra? A láb nem egyéb mint testet hordó szer. Kemény csont a közepe, hogy össze ne essen; szíjjak és fonalak vannak a csonton, hogy hajolni és feszíteni tudjon. Mi szükségünk van erre az aetherben, ahol nincs por, és ahol nem cepelünk terhet.
És mi szükségünk volna a kézre, erre a fogószerszámra? Mi szükségünk volna a gyomorra, erre a husfejlesztő készülékre, mikor ott husunk nincsen. Mi szükségünk volna arra a két fényképező lencsére, amely a koponyánkba van illesztve, mikor szerek nélkül is láthatunk. Nincs szükségünk a test semmi részére.
Formák nélkül nem tudjuk elképzelni magunkat. Az Istent is anyagi testbe szakálasan festjük. Az angyaloknak tollszárnyat adunk, amelynek hosszából az ornithologus ki tudja számítani: melyik hány kiló. Dehát a formák bizonyára mások az aetherben.
A test a földi életnek megfelelő forma. Ha vízben kellene élnünk, másalakuak volnánk. Az állatok milliárd változata mutatja, hogy minden talaj és minden életmód más formát kíván.
Emeld el a fejedet a kicsinyes üzleteidtől, és nézd meg: milyen csodamunka minden test a földön!
A szunyog teste nagyon különbözik az emberi testtől, de azért a szunyog is tud járni, emészt és lélegzik.
Nézd a rotifert. Csak egy lába van. Ha több lába volna, nem tudna vele mit csinálni. És a rotifer él, dolgozik, jár, emészt, lélegzik, lát, szaporít.
Nézd a meduzát. Annak meg egy lába sincsén. S ha a lelked ma meduzatestet öltene, azt mondanád:
- Élek. Van mit ennem. Szeretek. Vannak gyermekeim. A tenger az igazi nekem való hely. Áldott a Teremtő.
Hát ha így e földre bilincselt helyen is ennyiféle alakban látjuk az élet lehetőségét, mi szükségünk van arra, hogy a másvilágba fel akarjuk vinni ezt a nehéz, kényes és oda nem való testünket?

*
Az élet útja látható renddel készitett út. Nap, hold, csillag világit reá. A mellékén virág terem és kenyér. Öntözik égi felhők, s martíroknak vére.
Az ilyen út nem lehet azért készített, hogy a végén egy gödörbe jussunk.

*
Azt szokták mondani:
- Adjon meg az Isten mindent, amit magadnak kivánsz!
Ez jókivánságnak látszik. Valójában pedig átok.

*
Micsoda ócska szó ez: halandó? Az ember nem halandó. Csak a teste halandó.
Papoknak nem volna szabad ezt a szót kiejteniök!

*
Csak holt test van. Holt lélek nincsen.

*
A hős érzi, hogy élete örökkévaló.

*
Örök mivoltunk érzése minden korunkban...
Csak a világot látjuk változónak, mulandónak. Mi magunk mintha az örökkévalóság résztulajdonosai volnánk, csak valahogy idehelyezett lelkek az örökkévalóság világából... Ha nem néznénk soha tükörbe, vélnénk, hogy testileg se változunk, csak épp hogy gyengülünk. Lelkileg mindig csak erősödést, világosodást érzünk, vénülést soha.

*
Mi az örökkévalóság?
A parasztnak a kőház.
Az egyiptomi királynak a piramis.
A latin költőnek a vers.
A magyar főurnak a hitbizomány.
Semmisem örökkévaló pedig ezen a föld tekén, csak az egy mulandóság.

*
A mulandónak csak mulandóságokra van szüksége. A természet nem pazarló. Minden állat csak annyit tud, amennyi a teste fentartására és szaporítására kell. Mi mindent tud az ember, aminek a testre semmi vonatkozása nincsen!
A lélek is gyűjt. Hiszen az egész élet nem egyéb: a lélek gyűjtögetése. Értelmet és tapasztalatokat, érzéseket és erkölcsöket gyűjtünk. A sírnak gyüjtenénk? Arra volna teremtve az ember, hogy egy gödörnek gyüjtsön?

*

Epiktetosz szól:
- A halál semmi. Csak a hozzá kapcsolodó képzetek búsítanak.
A gyászoló:
- De mikor épp azok a képzetek az én földbe vesző kincsem!

*
- Tudom hogy ha meghalok megszűnök lenni!
- Próbáltad?
- Nincs Isten az égben!
- Jártál a csillagok fölött?

*
Mi a halál?
Az angyal fölébred abból az álmából, hogy állat volt.

*
A halált a legtöbb ember azért véli megsemmisülésnek, mert azt látja, hogy a természetben minden ami él, meghal: a fű, a fa, a bogár, az állat.
- De csak a testet látod meghalni, ember!

*
A természet fő törvényei között van a folytonos átalakulás törvénye. Az élő világban szembetűnő ez. A pete amelyből hernyó lesz, a hernyó, amely négyszer is vedlik, s egyre tökéletesebb az alak.
Nem vedlik-e az emberi lélek is?
Nagy szenvedések után érezzük, hogy egy kéreggel kevesebb van a lelkünkön.
S az utolsó vedlés?
Az a szárnyat öltő halál.

*
Az emberi test két fujtatóval maga-magát folyton élesztő sárszobor. Lehetetlen meg nem ismerni, hogy lakás: lélekház. Ha elszűnik a két fujtató, megfagynak a folyók, patakok, csermelyek az emberi testben. Akkor a lélek kiköltözik belöle és más házat keres.

*
Némelyik emberben medveként alszik a lélek. Sót még mélyebben, mert mindig alszik. Nem is ébreszti föl más, csak a halálnak egy-egy mennykőcsapása. Akkor zavarodottan és borzadó hajjal bámul körül. És... csakhamar megint elalszik.

*
A legtöbb gyászjelentésben az ennyedikén vagy annyadikán meghalt, helyett igazában ezt kellene irni:
-... ennyedikén vagy annyadikán megérte élete legboldogabb napját.

*

Kétezer év pislog ki a szemedből. Lelked mélyében azonban maga az örökkévalóság csillaga szunnyadoz.
Mindaddig állat vagy, míg rá nem ébredsz, hogy istenfi vagy, az Atyával egy, s vissza kell térned, tékozló fiu!

*
Ha bizonyosak lehetnénk januárius 1-én arról, hogy december 31-ikén meghalunk...
Milyen más lenne a gondolkodásunk, munkánk, magunk viselete.
Mennyi sok izgalmat ismernénk haszontalannak!
Mennyi sok emberre néznénk több szeretettel!
Milyen hálásak lennénk csak egy szép napos időért! Egy jó vacokért! Egy tányér ételért!
Milyen érdeklődés nélkül olvasnánk a politikát, börzét és nyílttéri nyilatkozatokat.
Milyen érdeklődés nélkül néznénk sok nyargalást, tülekedést, kiskalapácsot és nagykalapácsot, irigy nyálat és dühtajtékot, furkósbotot, rendjelet, rózsaszín levelet és selyemnyakkendőket. Pénzolvasást és telekkönyvi táblázásokat. S tovább is így.
Dehát terminus ismerete kell erre.

*
A malomkerekét víz hajtja. De mi hajtja a mi kerekünket, hogy élni, örökkön élni akarunk? S megállani, elmulni, soha!
? Mit őröl a mi fejünk, hogy annyira becsüljük őrlését és őrleményeit? Csak reményeket és reményeket, egy reményt, két reményt, sok reményt, csupa szép reményt.
Dehát minden reménység: kép csupán. S nem is való-kép: lelki délibáb. Ha odajutunk hozzá, csakolyan sivatagba, kövesre, mocsárba jutunk, mint amilyent elhagytunk érte. De onnan megint uj szép képre látunk, - s ezerszer is csalódva, sietünk ismét hozzá, és sietünk mind éltünkön által, migcsak belé nem pottyanunk a 2?m lyukba.

*
Egy buborék, mely száz évig élhet, -
Ez volna az emberi élet!

*
Az állat meg az állati fokon élő gyermek, meg a gyermeki fokon élő nép nem a halál órájához igazítja a járását. Az élet örök voltának érzése bennük van. A csatában forgók nem félnek a golyóktól: mind azt érzi, hogy őt nem találja el, csak a másikat. Mert-persze a másik örök-élet érzését nem érezheti, csak a magáét.
A halál-gondolata életvégnek ismerve, gondolkodásnak a szülötte, annak a gondolkodásnak, amely még ott jár, hogy csak az a valóigaz, amit testi szemünkkel látunk.

1) Ezeket az apró jegyzeteket egy levélborítékba rejtetten találtam. Rá volt írva: a koporsómnál szónoktó papnak adjátok! Az írást Gárdonyi halála után két hónapra leltem meg a köznapi ruhája zsebében. G. J. dr.

vissza

SPIRITIZMUS

Magyarországon sokan foglalkoznak a lélekidézéssel. Magam is részt vettem harminc vagy negyven ilyen ülésen. Megtörtént, hogy a lelkek neveket is írtak: Napoleon, Zrínyi, Mátyás, Wesselényi, Deák és más ismert nevű jelesek. Minden név más írás. Ki az egyiket ismerte, ki a másikat. Valaki megszólal a társaságban:
- Géza, kérj te is írást!
Az apámat kérdeztem, hogy jelentkezhetik-e?
- Igen.
- Ha igen, akkor kérem, hogy írja le a nevét.
A médium (egy tizenkét éves bájos leányka) felém fordítja az arcát és azt kérdi, hogy mi volt az apám neve?
Megmondom.
A médium keze a szokott ideges remegéssel leirja:
Czigler Sándor.
A társaság kérdő tekintettel néz rám. Én csak a papirosra mélázva felelem:
- Apám, ez nem a te írásod.
A médium keze ujra a papiroson. Mások a betük, más a végzővonal, de a betük nem az én apám gömbölyű erős betűi és az alávonás sem az apámé.
- Apám, - mondom ujra, - te nem írtad soha cz-vel a nevedet.
A médium harmadszor is leirja a nevet ekképpen:
Zigler.
- Nem az, - mondom. - Az apám Zieglernek írta a nevét. Az írása meg olyan volt, hogy senkiéhez sem hasonlított.
A médium ekkor pénzre tette az ujját. Szent János apostol óhajt szólani. Az apostol azt mondta:
- Aki hitetlen, annak a lelkek sohasem adnak bizonyitékot.
És ezzel vége szakadt az ülésnek.
Ezévi ujév napjától kezdve mikor először vettem részt a lélekidézők összejövetelein (1894), sohasem volt szó arról, hogy én hivő vagyok-e vagy sem. Mert én kevésbeszédű ember vagyok és ha kérdések támadtak is a lelkemben, elhallgattam. Inkább akartam szemlélő lenni, mint feszegető.
A lelkek az első üléstől kezdve mindenkor azt mondták, hogy ismerik a gondolatainkat. De az én gondolatban való kételkedéseimen sohasem ütköztek meg.
A hit, az ő létezésükben való komoly hit, ez kell, - mindig mondották. S ha olykor csak a kétségtelenül hivőknek akartak nyilatkozni, engem mindig megneveztek, hogy jelen lehetek. A többi ilyenkor más szobába vonult s a lelkek feleleteit titokban tartottuk. Így volt ez például akkor is, mikor én arra kértem őket, hogy Béla király névtelen jegyzőjére vonatkozólag gyujtsanak világosítást. Felelet:
- Elcsapott barát volt.
És megmondták a nevét is:
- Innocent.
Ez a név nem egyez egyetlen névvel sem azok közül, akiket a történetbuvárok kiderítgettek. A lelkek szólottak minden nyelven, amit a társaság értett. Kaptunk latin, angol, francia, német és olasz feleleteket. Egyszer azonban Tóth Béla is eljött az idéző ülésre. És törökül kérdezett. Erre nemcsak hogy a török lelkek nem jelentkeztek, hanem másfélék sem. A társaságnak az volt a véleménye, hogy Tóth Béla kételkedő. Azokon az üléseken, amiken én résztvettem, soha semmi bizonyosságot nem hallottam a lelkektől. Jeladás, vagy jelenés nem történt, csak homályos vagy kétértelmü feleletek, többnyire gyermekesek, néha meg gorombák; - ennyi volt az egész.
És én mégsem nevetem a spiritizmust. Annyi kiváló elméjű ember hisz benne, hogy azt kell gondolnom, csak én nem voltam eléggé szerencsés. Amiket olvasok és hallok, azok gondolkodóba ejtenek. Nem szólok sem Amerikáról, sem Angliáról. ahol már milliók foglalkoznak az elhunyt lelkekkel való társalgással. Közelebb van, köztünk él a Vay család. Egy Vay báróné élő hangon kap tőlük feleleteket s meg is jelennek neki. Aztán itt él közöttünk az európai revü Zipernovszky mérnök. Ez is médium nélkül érintkezik velők. Egy betükkel ellátott asztalkán adnak neki feleleteket, annélkül, hogy pénzt kellene betűtől betűhöz tologatnia. Sajnálom, de egyiket sem ismerem.
Ha igaz, nagy valami. Egyetlen szó,- amely bizonyosság a másvilágról, nagyobb esemény lenne a világ minden eddigi eseményénél; összeforgatná az egész világot: a fegyverek lehullanának és az általános testvériség alapján uj társadalmi rend keletkeznék.
De a lelkek titkolózok.

*
Három kérdés a T. lelkekhez.*)

Magyarországon lehet immáron egynehány ezer idéző. Akadnak oly szerencsések, hogy feleleteket kapnak a másvilágról. Én csak három kérdésre vágytam választ. De ezt a három kérdést is csak gondolatban mertem mindig fölvetni s nem kaptam csak az elsőre egy homályos és tökéletlen kis feleletet. Ezt a feleletet pedig nem kisebb személyiség írta, mint Tóvölgyi Titusz, a lelkek leghitelesebb tolmácsa.

I.
Első kérdés.

A szenvedés kérdése.
Hogy miért szenved az ember a Földön?
Az ember megnyugodhat azon, hogy nem tudja, honnan jött, hol van és hova megyen. Jó: födje az Isten fátyola ezeket a titkokat. De mikor az ember azt látja, hogy sirással kezdődik és sirással végződik; hogy az egész élete szakadatlan láncolata a szenvedéseknek, akkor a miért? felkiált az égre a legvallásosabb lélekből is.
A lelkek azt diktálják a spiritiszta híveknek, hogy a szenvedés egy előbbi életnek a büntetése s hogy a lélek vagy maga vállalkozik arra, hogy megtestesüljön a Földön vagy pedig kényszeritik rá a szellemvilágban uralkodó hatalmak. Azonban azt is mondják, hogy némelyek első életet élnek itten, ide pattant szikrák az Örökkévalóból, a lelkek szerint a világ e központi öntudatos villamtelepéből. Hát ezek nem mennek-e át a fogzás gyötrelmein, a gyermekbetegségek hosszu sorozatán s a minden emberi szenvedéssel telt életen? Hát még ha olyan családban születnek, amelyik nyomorog, vagy ahol bottal nevelik a gyermekeket? Hát ha háborús időt, ínséges esztendőt, járványokat élnek át, vagy olyan szerencsétlenségek történnek velők, amilyenek a mentőegyesületek naplóiban bőven olvashatók?
De beszéljünk csak azokról, akik már egy előbbi életben rászolgáltak arra, hogy egy másik élet átélésével bűnhődjenek. Elképzelhető-e, hogy akiket Néró szurokba csavartatva meggyujtatott, Atilla legázolt, a tatár, török rabbá hurcolt, a háború megnyomorított, megvakított, azok mind rászolgáltak ezekre az iszonyu kínokra a bűneikkel s hogy akkor azt a százezer koldust és százezer halottat Isten az ő igazságának táblájára írta? Ki olvasta Amerikának a történetében az El-Doradó idejét? Ki olvasta a spanyol inkvizíció dolgait? Báthori Erzsébet pöriratát? Boszorkány kivégzéseket? Az eperjesi Caraffa vallatásait? meg a lisszaboni földrengést, amely egy napon hatvanezer lelket adott vissza a mennynek, s tán ugyanannyi árvát meg koldust hagyott itt a földön.
Hol itt az abszolut Jóság és Igazság! - ezt kérdezi a remegő szív, mikor ezeket hallva, olvasva és látva az égre tekint.
Én nem vagyok istentagadó. A világot alkotásnak tartom és nem véletlenségnek. Csak ha a másvilágról jönnek olyan állitások, amik az emberi elme próbakövén arany helyett réznek látszanak, az állitások mellé bizonyítékot, világosítást kívánunk, hogy lelkünk meg ne zavarodjék.
Mert a reinkarnáció tanáról azok, akik eddig az isteni dolgokra tanítottak bennünket, semmit sem tudnak. Ez a tanítás a Swedenborgianusok felekezetét kivéve minden vallásban uj és nem földi emberek állítása lévén hitelesebbnek mutatkozik minden más tanításnál.
A mi értelmünk nem fogadhatja el buta mozdulatlansággal a szenvedéseknek ezt a magyarázatát. Akaratlanul is fölvetődik a kérdés bennünk, hogy megegyezik-e az Igazság fogalmával? Megegyezik-e az, hogy életünk egy vagy több előbbi életnek a büntetése lévén, azokat az elkövetett bűnöket, a szenvedéseink okát ne ismerjük?
Kitüzhetjük-e a javulást életcélul magunk elé, ha nem tudjuk, hogy miért és miben kell megjavulnunk? Tovább fonhatjuk-e vagy kijavíthatjuk-e a legfőbb hatalom által rossznak ítélt fonalat, ha nem tudjuk, hogy hol és mikor hibáztuk el? Tovább rakhatja e a kőmives azt az épületet, ha az alját hibásnak mondották, a tetejét meg nem tudja milyen legyen, mert a tervezetet nem ismeri?
Ha nyomoréknak születtem s nem tudom, miért kell mindenki utálatát s egy mindeneknél nagyobb keservet hordoznom, vihetem-e a keresztemet béketűréssel, mikor az öntudatom azt mondja:
- Ártatlanul vagy erre a büntetésre kárhoztatva!
Nem. A szenvedés magyarázata ahogyan a lelkek adták, Isten ellen lázit. A lelkeknek kötelességük megnyugtató világosságot adni hozzá, mert az nem lehet a céljuk, hogy az ember az Istent félreismerje és rossznak tartsa.

II.
Második kérdés.

A velünk beszélő lelkek szerint: a hit a síron tul való boldogulásnak az alapja. A vallás mindegy, csak hinni kell. A spiritisztának ezeken felül azt is kell hinnie, hogy valódi másvilági lelkek beszélnek vele, különben minden hozzájok való közeledés sikertelen.
Hát mi a hit?
Isten ajándéka , magyarázza a vallás, amelyet egynapos koromban fölvettem, és amelynek tanitásait ennélfogva legjobban ismerem.
És így magyarázza tovább:
- Istentől belénk öntött erény, mely által igaznak tartjuk mindazt, amit a patriarkák, próféták, Jézus és az apostolok tanítottak, valamint azokat is, amiket Isten az anyaszentegyháza által nyilvánít nekünk, hogy elhigyjük.
Hát ha a hit Isten ajándéka, akkor ha hiszek, nem érdemem, csak szerencsém. Ha nem hiszek, nem bűnöm, csak szerencsétlenségem. Eszerint a római egyháznak az a kijelentése, hogy "A hit az üdvösségre elkerülhetetlenül szükséges" - Istentől szárrnazhatik.
Egyik igaz lehet. Mindakettő nem. Az egyház csak a hitet nevezi ajándéknak; sem az életet, sem a napot, sem a kenyeret nem, semmit se, ami általános javunk, csak a hitet. Ezzel azt mondja, hogy a hit nem általános ajándéka Istennek: akinek van, örvendjen, mert övé a mennyek országa; akinek nincsen, az már itt e földön tudhatja, mi sors vár rá a harangozás után.
Ha az ember elgondolkozik ezen a tanitáson, olyannak látja eléje állítva az örök Igazságot, mint valami agyában is aggott öregurat, aki a gyermekeknek ajándékot osztogat. Mosdott a gyerek? Többet kap. Nem mosdott? Semmit se kap.
És az örök Jóság fogalma? Meg tudjuk-e vele egyeztetni, hogy a hivésre való képesség nem velünk születik, mint az érzékek, a szerelem, a jóság, hanem külön kapjuk, mint valami kalapbetétet, hogy annak idején méltón üdvözölhessük az ajándékozót.
Az egyház talán maga is belátja, hogy földszaga van ennek a dogmának.
Magamentségére a szentírás szavaira mutat: "Aki hisz, üdvözül, aki nem hiszen, elkárhozik'`.
Rettenetes kijelentés. Krisztus mondta. És az egyház minden dogmái fölé odajegyzi, ezzel kezdi meg minden tanitását.
Dehát ha a hit nem tőlem származik, követelhető-e akkor tőlem? Rajtam mulik, ha nem hivén, elkárhozom? Az én érdemem, ha bejutok az üdvösségbe?
Azonban gondolkozzunk az egyház feje nélkül. Mondjuk, hogy a hit az én akaratomban hordozott magva a jónak, s az üdvözülésre való érdemeknek. Mondjuk, hogy a hit valamely mástól eredő felfogásnak, nézetnek vagy állitásnak az elfogadása, igaznak tartása.
Hogy én valakinek a felfogását, nézetét vagy állilását elfogadjam, arra vagy az kell, hogy mindez az én felfogásommal valamiképpen kapcsolódjék, és a gondolkozásomba beleilleszthető legyen, vagy az, hogy az ő felfogását az enyimnél tökéletesebbnek tartsam, s mondjon, amit akar, igent bólintsak rá.
Az első esetben az érdemeim mérlegelésénél belehull a sulytányérba, hogyan nevelt az otthonom, az élet, az iskola és hogy összehoz-e a véletlen annak a valakinek a szavával, akinek az én lelkemben visszhangot kell keltenie.
A második eset szintén nem az én érdememből juttat hithez és nem az én bűnűmből választ el töle, ha el nem fogadom. Ez már tisztán az agy gyengeségének a kérdése,- tehát testi dolog. Mert ha az értelmem sötét, a fénybogarat is napnak tiszteli. Hapedig világos: nincs szüksége minden kék-zöld sugárnak az elfogadására.
Hát akinek az értelme úgy alakult, hogy semmit sem fogad be, csak azért, mert valaki mondja?
A mi felfogásunk elvégre is ugy fejlődik, mint a tenger korállja. Mindennap építi az öt érzékünk s mindennap irányítja a gondolkozásunk hullámjátéka.
Hogy melyik ágak lesznek a legizmosabbak, s jobbra vagy balra irányulnak-e avagy egyenesen az ég felé, azt mi magunk meghatározni nem tudjuk.
Nincs az a szent, akiből rablógyilkos ne lehetett volna, ha a nevelése arra formálja a karakterét. S nincs az az akasztófára való, aki szent ne volna, ha az életfája arravaló talajban, arravaló éghajlat alatt fejlődik.
Vakhitről ne is beszéljünk.
Ha a világ minden elköltözött jó lelke ide sereglik az íróasztalomhoz és azt mondja, hogy csak akkor üdvözülhetek, ha elhiszem, hogy nem tintával írok, hanem tokaji borral, el kell kárhoznom.
Minél gyermekebb az ember, annál inkább hajlandó mindent elhinni. Minél érettebb elméjü, annál inkább meglatol, megvizsgál mindent, mielőtt elfogadná.
A gyermekember, meg a gyermekértelmű népség, - egy. Ezek elhisznek minden mesét. Az érett elméjü sokaság azonban logikai alapot kíván minden állitásnak.
A világ rendjében értelem uralkodik. Értelem a semmiből nem származhatik. A világ tehát alkotás: valami intelligens teremtő erőnek a kifejezése.
Ez hit. De matematika is egyttttal. Nem érdem.
Ádámnak az Isten megtiltotta, hogy egyék az almából. Ádámék ettek. Isten emmiatt szenvedéses életre és halálra ítélte az emberiséget.
Ez is hit, ezt elhinni. Érdemnek miért nagyobb érdem, mint amaz, nem bírom megérteni. Az ember agya olyan, mint a fotografáló masina. Ami képet fölvesznek beléje az érzékeny lemezek, azokból áll a tudása. Ha gonoszság a környezete, lelkében a gonoszság képei gyűlnek össze, akarata gonosz, tudása gonosz, világnézete fekete. Hogyan váljék ebből olyan ember, mint abból, akit szentek és angyalok környeznek?
Mondjátok neki, hogy higyjen!
Dehát kinek is higyjen az ember. Jézusnak? Buddhának?
Jézus azt mondja: Van Isten: szeressétek! Mert az ember útja a mennyei üdvösség.
Buddha azt mondja: Lehet, hogy van Isten. Ha van, halandó az is. Az ember célja a nirvána.
És mind a kettő azt mondja, hogy ő az igazság.
Hát a lelkek, mikor tanácsért folyamodnak hozzájuk, mit mondanak a vallásokról?
Azt mondják: Egyik vallás sem maga az igazság, de valamennyi az igazság közelében foglal helyet. Mindegy, akármelyik vallásnak a híve az ember, csak higyje, amit a vallás tanit.
De íme Gotámó Buddha azt tanítja, hogy nem kell hit az üdvösségre. Gotámó Buddhának 450 millió a híve, Jézusnak csak 240 millió. Hát ha a Buddha többsége azt hiszi, hogy nem kell hit, ha az ő hitük maga a hitetlenség, mit tanácsolnak őnekik a lelkek?
De nekünk semmi közünk Buddhához. A mi hitünk a római hit. El kell fogadnunk, amit az diktál.
Mármost, ha ráhatározom magamat, hogy ezentul hinni fogom, amit eddig nem hittem, hivő vagyok-e? Érdemes vagyok-e az örök jutalomra?
Nem. A lelkemen erőszakot nem tehetek. A 2-szer 2 nem hat, ha azt mondom is, hogy minden értelmemet áldozatul teszem le az Ur oltárára.
Hiába áltatom magamat, hiába szuggerálim magamnak azt a számot, amit a tekintély állított elém vagy ellene mondok, vagy csak megőrült agygyal fogadom el.
Hát miért mondjátok mégis ti velünk érintkező jó lelkek, hogy higyjünk? Mért ösztönöztök erre, mikor a hit ajándék, s a maga akaratából az ember nem juthat hozzá.

III.
Harmadik kérdés.

Allan Kardec francia lélekidéző 1019 kérdésre kapott a lelkektől feleletet.
Egyet se hihetek el belőle, mert nem ismertem őt, s nem voltam tanuja annak, hogy a feleleleteket csakugyan a lelkek adták. De azért azt se mondom, hogy a könyv hazugság, mert erre sincsenek bizonyítékaim. Olvasom sok gyönyörűséggel és lehetségesnek tartom minden állítását.
Sőt én még az ujratestesülés pontjaira sem mondom, hogy lehetetlen állítások, pedig annál a spiritiszták is faképnél hagyták. Azt mondták rá:
- Ha az ember halála után visszaszülethetik a földre, akkor az ember a saját fiának lehet ujra gyermeke, a nagyanya meg az unokájának unokája, vagy éppen a felesége, és így az ember legszebb érzelmei és legszentebb földi kapcsolatai a másvilágon összekuszálódnak.
A lelkek azóta kipótolták a Kardec filozofiájából hiányzó láncszemet. Azt mondták:
- Az ujra testesülés sohasem történhetik a halál után hamarosan, hanem csak évszázadok mulva.
Hát mondom, én mindezt lehetőnek tartom s ha betütudatlan paraszt volnék, és valaki elolvasná nekem ezt a filozofiát, hát akár esküt állanák reá, hogy szent igaz.
De még nagyobb üresség az, amit én ebben a filozofiában látok és amire a t. lelkektől sem kaptam eddig feleletet: az a kérdés, hogy a lelkek, miért állanak velünk szóba ?
Mert vagy ugy rendelte a természet törvényeinek alkotója, hogy az ember a másvilág felől homályban maradjon s ekkor tilalom ellen való vétség az ő jelentkezésük, bűn, ha egyes élőknek a holtak világáról pletykálnak. Vagy pedig: ugy rendelte a Mindenek-Ura, hogy valamennyien részesüljünk a titkok megismerésében s ekkor meg az a bűn, hogy nyilvános kijelentéseket és bizonyítékokat nem adnak.
S hogyan magyarázzuk meg azt, hogy az éhező, nyomorgó, tüzbenégő, vad állattól megtámadott vagy brutalitásoknak kitett gyermek kiáltására, sikoltására az elhunyt anya nem siet segítségül, ellenben szívesen megjelenik tea után a szalonban és ott az ugynevezett hivőknek butort tologat, asztalt emelget, dodonáz, csenget, muzsikál, gipszbe nyomja a talpát s másefféle mutatványok előadásában fáradozik.
S ha csak közönséges lelkek tennék ezt! De csupa kiváló értelmű elhaltja az emberiségnek: Homér, Sekszpir, Juliusz Cézár, Kant, Petőfi, Hugó Viktor, Kossuth Lajos, a szentek fényes légiója, az apostolok, evangelisták, pápák, királyok, bölcsek és más életükben mind komoly emberek.
A lét rejtelmeit vizsgáló elmének nem tartanak fáklyát. A történelem bonyodalmait nem segítik tisztázni. A gyógyíthatatlan betegségekre nem adnak receptet. Az ártatlanul elitéltek láncát nem oldják le. Az emberi nyomor enyhítésére nincs szavuk: a koporsónál a kétségbeesetteket nem vigasztalják... hanem mikor egy csoport hivő ősszegyül valahol, akkor készségesen emelgetik az asztalt, gitároznak, írnak, foszforeszkálnak és leleplezik a másvilág térképét és államtitkait.
*
Én ismételve mondom, nem vonom kétségbe, hogy a velünk érintkező lelkek léteznek, mert mindent lehetőnek tartok, aminek a lehetetlen volta bebizonyítva nincsen.
Csak erre a három kérdésre szeretnék feleletet.

Tóvölgyi Titusz felelete.*)

*) A dűlten szedett szövegek Gárdonyi széljegyzetei.

Habár az intézett három kérdés nem emberhez, de lelkekhez intézett három kérdés, és habár én nem pusztán lélek, de ember is vagyok, kinek (a spiritualizmus tana szerint) lelke van, engedtessék meg nekem, hogy a spiritualizmusnak és a spiritizmusnak teljes meggyőződésből híve, a kihívóval szemben sorompóba állhassak. Úgy sem jelezte Gárdonyi tisztán, hogy három kérdését azokhoz a lelkekhez intézi-e, kik testi börtöneikből megszabadulva már a tulvilági szabadságot élvezik vagy hogy elfogadja az oly lélek válaszát is, kik még földi börtönét magán hordva a vezeklés nehéz munkájával küszködik.
Én tehát, a lelkem sugallatát követve, sorompóba szállok, habár a viaskodást olyan ellenféllel veszem is föl, kit a kapacitás fegyverével meggyőzni bajos, mert arról a tárgyról, melynek ellenségévé (habár kiméletes ellenségévé) szegődött, fogalma sincs; annyi azonban bizonyos, hogy egyedül nem áll s hogy a spiritiszták az ily koncepciöju ellenségeknek egy valóságos tengerével vannak körülvéve.
(Aki világosságot kér, azt ellenségnek nevezik a lelkek?
Ellenségünk, de nem meggyőződésből, csak föltevésből és pedig abból a föltevésből, hogv amit állítunk, nem lehet igaz, bizonyítékaink pedig elfogadhatatlanok. Kritizálnak, nevetnek, egy kissé bolondoknak tartanak, kik a szemfényvesztésnek fölülünk, mert nincs ahhoz való eszünk, hogy a valóság megcáfolhatatlan tényeit ne szemfényvesztésszámba vegyük.
Amit egyébként az ugynevezett "séance"-okról állítani méltóztatnak, azok nagyrészét aláírom én is, mert annyi csalást, amennyi itt felmerül, talán még az oláh cigányok közt se lehet tapasztalni. Igaz, hogy Magyarországon még a kezdet kezdetén állunk s oly médiumok, kik hiteles, megcáfolhatatlan tényeket bizonyíthatnának, még nem igen fejlődhettek, azért annyi a médium, ahány kísérletező család, amely mindenikének jut egy Árpádja, Mátyás királya, Ovidiusa, Rákócija vagy Kossuthja stb. ami spiritualizmust könnyen megfoghatólag, nevetség tárgyává teszi.
A spiritualizmus tana nem is abból áll, hogy lelket idézzünk és asztalt táncoltassunk, hanem abból a minden eddiginél szentebb moralból, melyet magában rejt, és amely morál támogatására szolgálnak a szellemi jelenségek, de koránt sem arra, hogy velünk pletykázzanak s földi dolgaink avagy jövőnk jó vagy bal sikereink fátylait lebegtessék.
Dehát térjünk a dologra! Mi is az első kérdés?

I.

Az "első kérdés" a szenvedés kérdése.
Hogy miért szenved az ember e földön?
Azért, hogy a pillanatonkint meg nem jelenő boldogság angyalának csókját ízlelve a boldogság után vágyjon.
(Tehát,hogy a boldogság után vágyjék. A juhász jut eszembe, aki azért veri a kutyáját, hogy az őrüljön, - amikor elereszti. A lelkek élet filozofiája eszerint egyez a juhászéval, csak éppen hogy ők poetikusan fejezik ki magukat. )
Csak hogy az a boldogság az üdvösségből csak kóstoló és nem található föl e földön. Legyen az a test gyarlóságaihoz és állati ösztöneihez kötött lélek örökös vágya, epedése; hajtsa, kergesse, fusson utána keresztül tüskön-bokron, hullajtson verejtéket, érezze az utak tövisbokrainak szurását, mint szomjuság gyötörje a vágy elérhetni a forrást, mely az élet sivatagának és szenvedéseinek határánál, pázsitos gyep puha bársonyával, hűs, harmatos szellők virágillatos ujjainak lágy simogatásával reá várakozik; de amely forrás elérésének dija: "Ne tedd felebarátodnak, amit nem kívánsz tenmagadnak".
Ez a föld a lelki tökélyesbülés és tisztulás állomása; a lélek fejlődésének kertje, melegágya; amely elkezdve a geologiától a pszikologiáig, az élet variációinak valamennyi fázisán mint ugyanannyi szűrőn és retortán keresztül vezettetik, hogy mire emberré lesz, amennyire lehetséges, méltóan foglalhassa el ezt a helyet. Ezen a helyen folytatja tisztulását a szenvedések és megpróbáltatások zsarátnokain keresztül. Tudjon különbséget érezni a jó és rossz között s mint a küzdelmeknek tapasztalatok által megedzett, kipróbált harcosa, fölhasználható legyen ott, ahol reá szükség leend.
(De ha a lélek Istentől pattant ki, miből tisztul? Minek azt mosnia a szenvedésnek, ami olyan tiszta helyről jön, hogy makula nem lehet benne? A csecsemő lelke a fogfájástól meg a hascsikarástól fejlődik? Aki látott difteritiszben napokig fuldokló gyermeket, nem fogadhatja el, hogy a lélek fejlődése ilyen "meleg-ágyban" kezdődjek, mint ez a mi földünk. Ki mondja meg, mi a jó és mi a rossz? A tökéletesség színe előtt sem jó, sem rossz nem lehet. Cikkemben kifejtettem, hogyha jó vagyok a körülmények nevelték belém az erkölcsi jó fogalmát és így nem érdemem. Ha pedig rossz vagyok, épp ebből az okból nem bűnöm. A lelkiismeret belém nevelt bizonytalon színű világosság. A legerkölcsösebb pápua is nyugodt lélekkel főzi meq az ellensége combját, nem tiltakozik ellene a lelkiismerete. Viszont elég olyan erkölcstelen európai ember lehet, aki nem üti agyon a legyet se, mert a lelkiismerete azt mondja: nem szabad szenvedést okoznom még az állatnak se!)
Hogy pedig a tökélyesbülés és tisztulás e földi kohójában az örökkévalósághoz mérten egy rövid emberi élet kevés, az felfogható. Hogy az emberré levés fázisától az emberileg lehetséges tökély fázisáig hány inkarnáció válik szükségessé? Az előre meghatározva nincs. Nem az ujjamból szoptam ezeket. A spiritualizmus tudomany. A dolgok bővebb magyarázatába itt nem bocsátkozhatom. Ajánlom olvasásra az Akszakow, Hellenbach, Du Prel, Friese, Devis, Zöllner, VaIlace, Brofferio stb. tényekre hivatkozó spiritiszta tudósok munkáit.
Száz csepp keserűség, egy csepp boldogság: az emberi életben ez a normális állapot; ebben megnyugodni, szociális bölcsesség.
( Én nem kérek az ilyen italból. Sem az ilyen bölcsességből.)
Mert egyedül megnyugvás az az ir, mely a szenvedést könnyebben elviselhetővé teszi. A megnyugvás, mely a vergődést, tépelődést, rángatózást, az önkínzás e szereit kizárva a szenvedésnek méregfogát kiveszi, s a lélek beleilleszkedvén az ő helyzetélve, nem hánykolódik, nem feszeng, sőt kényelmet is élvezhet.
( Ha ezt az egri minorita orvos magyarázná a tornácon rája várakozó fogfájósoknak, vajjon nem azt felelnék-e rá:
- Hiszen igaz, tisztelendő urarn, de azért csak tessék kihuzni ezt a rossz csontot.
Tessék elmenni a kórházba, mikor operálnak és tessék megmagyarázni a szenvedésben való megnyugvást az ordítva szenvedő betegeknek!)
Hogy valaki mily családba születik bele? Kérdés, először él-e, mint ember? Avagy jutalomból vagy büntetésből van-e reinkarnálva?
(Az a Szapáry, aki az ekét huzta, bizonyára jutalmul kapta a reinkarnálódást. A királyi családba beleszületett lelkek kétségtelenül a legnagyobb jutalmat nyerik az ujra testesülés által. Mit mond erre a világtörténelem? A felrobbantott cár? A gégerákban meghalt német császár? A mexicói Habsburg? Az elevenen elégett Habsburg-leány? Orth János? Rudolf?)
Az első élet olyan, mint a sorozás, kire ahogy a sor jut. Hogy aztán mily további élet vár reá, avagy mily életre teszi magát méltóvá? Az sok mindenféle hatástól függ s azok szerint ítélkeznek felette.
Háborus idő! Járvány! Szerencsétlenség! Ezek rendkívüli állapotok. A háboru az emberi szabad akarat cselekménye, a földi élet összeütközéseinek folyása és nem felsőbb akarat gyümölcse. Ezzel tehát számoljanak le az emberek. Többnyire a járványok is egészségtani tünemények.
(Ezernyi ezer özvegy és árva: az indiai pestis után ne kérdezzétek sírva az Istent, hiszen csak egészségügyi tüneménynek vagytok az áldozatai!)
Európa és Amerika előbbre haladt emberisége ma már a járványokat is képes lokalizálni, tud nekik parancsolni. Már Japán is Európa nyomdokain jár. Miért nem tud ott járni China, India, Persia, és a többi! Nyitva van előttük az út. És ha vajjon a haladás nem lenne előmozditva olykor magasabb helyről intézett kényszereszközökkel, ha olykor nem fordulnának elő viharok, melyek az emberiséget tespedéséből kimennydörgik, lethargiájából felrázzák, nem ott volnánk-e mi is, ahol a világ többi elmaradott népei vannak? És a járvány okozta halál inkább az élve maradottak erejének fölzaklatására, mint a meghaltak büntetésére szolgál, mert a halál egyáltalán nem büntetés.
(Erre vonatkozólag jó lenne azokat a lelkeket megkérdezni, akiket Caraffa kerékbe töretett, elevenen megnyuzatott és akiket nyársba huztak. )
Ha a halál büntetés, akkor a börtönből való szabadulás is az, amit pedig ugyebár, nem tartunk annak? És ha a halál késő öregsége előtt éri el az embert, akit elér. Annak a számára amnesztia.
Egyes szerencsétlenségek ha előfordulnak? Tessék utána nézni, többnyire az emberi saját okozat kifolyásai, vigyázatlanságának következményei avagy ovatosságának hiányaiból erednek; és ha nem erednének? Megszűnnék az emberi elővigyázat és óvatosság más szóval: megszűnnék az emberi éberség.
(A gályákra hurcolt református papok, akiknek vaskörtét nyomtak a szájokba, hogy ne orditsanak és akik vagy megőrültek vagy meghaltak e vérlázító kegyetlenségek következtében, mindenesetre óvatosabbak lehettek volna! Ez a budapesti villamos közlekedés áldozatainak különösen megnyugtató magyarázat.)
Az alkotás be tud számolni minden ténynyel, de az emberek míg egyrészt lusták gondolkozni felette, másrészt követeléseikkel annyira mennének, hogy Isten vigyázzon helyettük mindenre és Isten végezzen helyettük mindent.
(Azt senki se kívánja, hiszen már az eddigiekből lehet érteni, hogy mindre szenvedés kívánatos, mert tisztit.)
Istennek csak egy kis hajlandóságot kellene mutatnia erre s az emberek követeléseü kielégíteni még isteni hatalma sem lenne képes.
Mi a Néró kegyetlenségeit, Atilla élgázoló hadjáratát, török tatár általi rabláncrafüzetést, kínzást, Báthori Erzsébeteket és Caraffákat illeti? Isten az embernek szabad akaratot adott s habár történnek olykor csodák az életben, hogy valaki az ő bűneinek elkövetésében föl lesz tartóztatva, az a csoda egy-egy momentán megvillanása az ur pallosának, mint a villámütés, de általában véve kiki a maga cselekedeteiért felelős; és ha az Ur az ő cselekedetében, mikor rosszat akar elkövetni, minden embert föltartóztatna? Mi lenne a szabadakaratból, mi érdeme lenne a jó cselekedetnek ha ki lenne zárva, lehetetlenné téve a rossz?
(De nem arról van ám szó, hogy Néró a maga cselekedeteiért felelős, hanem hogy a t. lelkek, akik akrobatamutatványokat készséggel végeznek a jól megvacsorázott idézők lelki épülésére, azokat a szurokfáklyába csavart vagy tigriselv elé taszított ártatlanokat nem védelmezik meg. Képzelje el akárki, hogy ő ott van a cirkuszban, és vele szemben az éhségben tomboló vadállat s feleljen helyettem a spiritiszta elméletnek, hogy megnyugszik-e benne?)
A gonoszak büntetéséről éppen ugy nem feledkezik meg az ég, mint az ártatlanul szenvedők kárpótlásáról; és ha beigazolódott gonoszságot még a földön is megbüntetik s a nemes és jóra törekvés még itt is megtalálja az elismerést? Hogyne találná meg ott, ahol Isten a büntető és jutalmazó!?
(Nem kívánom senki megbüntetését, csakhogy engemet ne bántson! Mit használ az aradi tizenhárom vértanunak meg ezek családjainak, hogy Haynaut az égben megbüntetik?)
Hanem aki mindent az ó földi szemüvegén át vesz vizsgálat alá s az élet határát, büntetést és jutalmazást a sírnál befejezettnek állítja...
(Semmit sem állítottam, csak kérdeztem.)... Az előtt természetes, hogy igazság nincs, mert bizony az az igazság, melyet e földön az emberek szolgáltatnak, igen sok kívánni valót hagy maga után. Aki tehát a másvilágban nem hisz, aki a lélek halhatatlanságát tagadja.
(Tagadni annyit tesz, mint valónak ismert valamit nem valónak állítani. A lélek halhatatlanságát én lehetőnek tartom, valóban nem ismerem. Ez nem tagadás, hanem felfogás.)
... az befejezetlen félmunkát lát maga előtt, amely éppen ott szakad meg, ahol logice legkívánatosabb lenne a folytatása, ahol következnie kellene mindannak, mi e földön nem nyert befejezést.
Nos hát a spiritualizmus tana, mely ma már mint komoly tudomány nagy elmék és tudósok által műveltetik, égi megnyilatkozások segélyével éppen e logikának nyomán halad s oly bizonyítékokkal rendelkezik már is, melyek megcáfolhatatlanul igazolják: hogy az alkotás nem céltalan és nem öntudatlan félmunka; hogy Isten nem sztrájkoló munkás, ki az ő dolgát középen abba hagyja; és hogyha véges is az emberi ész; ha megvan is a szem és földhatár; ha tekintetünk nem is lát tovább a sírnál: a mindenség azért véghetetlen és rendszerbe foglalt, amely rendszerben félbeszakítás nincs, de van egy cél, amely felé az atomok világa irányítva van és törekedik.
(Még eddig egy szikra égi megnyilatkozást sem láttam az elmondottakban. Az égi megnyilatkozásnak kétségbevonhatatlan igazság gyanánt kell hozzánk érkeznie. Nem szabad rezet mutatnia arany helyett. Hát hol vannak azok a bizonyitékok? Hiszen az emberiség évezrek óta várja! Milyen kegyetlen Ön, Tóvölgyi úr, hogy nem adja elő azokat a bizonyítékokat.)
És hogy javulhatunk-e, ha a javulás föltételeit nem ismerjük? Dehogy nem ismerjük! Még a legromlottabb ember is ismeri! Az ember lelki ismeretének oly finom az érzéke, hogy amint egyszer öntudatra ébredtünk, az már vibrál, az már mozog, de vibrálását, mozgását nagyon sok tekintetben kényelmetlennek tartjuk és nem akarjuk észrevenni; de mikor már késő, mikor már föl van lázadva ellenünk és gyötrelmünkké válik? bezzeg észrevesszük. Ám tessék észrevenni előbb. Tessék csak megfigyelni vibrálását, mozgását, tessék csak hozzá folyamodni valamely cselekedetnek az elkövetése előtt s annak oly finom érzéki nüanszai vannak, hogy korrekt feleletet fog adni mindenre. De ne tessék elnémítani vagy föl sem venni tanácsát, mert annyi bizonyos, hogy a terrorizmus előtt, amíg a dolog végsőre nem kerül, meglapul.
(A lelkiismeret kérdésére már feleltem.)

II.
Második kérdés: "Mi a hit?"

Ugy hiszem, ezzel a kérdéssel kurtábban végezhetünk.
A hit a meggyőződés extraktuma.
Hinni csak azt tudom, amit a meggyőződésem bizonyosra vesz és sugall. E nélkül minden hitvallás alakoskodás és hamis. Ha valaminek a bizonyosságáról vagy alaposságáról meggyőződve nem vagyok? A hatalom és erőszak rám eröltetheti ugyan, hogy valljam, de nem erőltetheti rám, hogy higyjem; valamint ha a hitet a meggyőződés tette bennem erőssé, a hatalom és erőszak rám eröltetheti, hogy tagadjam, de nem eröltetheti, hogy ne higyjem?
(Hiszen én majdnem szóról szóra ugyanezt állítom.)
Hogy a kath. anyaszentegyház mit tart és mit nyilvánít? Az ő dolga. De hogy hiszem-e? Az enyém. Nem tartok azzal az iskolásgyerekkel, ki a katekéta kérdésére: "Mint kell hinni a keresztény katholikusnak, hogy üdvözüljön?" ahelyett, hogy azt mondta volna: "A keresztény katholikusnak, hogy üdvözüljön hinnie kell, amit a keresztény katholikus anyaszentegyház elébe ad, akár írva legyenek azok, akár nem". E helyett tévedésből avagy zavarból azt felelte: "akár igazak legyenek azok, akár nem".
A spiritualizmus tana senkitől sem követeli a meggyőzödén nélküli hitet, sőt ellenkezően, a theozofizmus abban különbözik, hogy tényekkel igyekszik előállni, a hitetlenséget tényekkel igyekszik meggyőzni, tehát a hitet meggyőződés alapjára akarja építeni.
(Dehát hol? mikor? hogyan? Hiszen éppen ezt várom. )
Spiritualizmus és anyaszentegyház, spiritualizmus és vallás csak annyiban rokonok, hogy Istent hisznek, de más tekintetben teljesen eltérnek egymástól. A spiritualizmus tana szerint a vallás csak forma és egy becsületes jólelkű mohamedán, ariánus, vagy baptista sat. okvetlenül kedvesebb Isten előtt, mint egy erkölcstelen, rosszlelkű katholikus és viszont. Imádja Istenét, ki mily formában akarja, csak a bünök szennyétől igyekezzék megóvni lelke tisztaságát.
A hitetlenség nem bűn, hanem a rossz cselekedet, az bűn. Ki minden igyekezetének dacára sem képes Isten létezéséről meggyőződni? Ezzel még nem árt senkinek, de ha hitetlensége a bűnök örvényébe sodorja? Azzal már árt és meg is fogja találni a büntetését.
(A hitre vonatkozó fejezet ellen az első válaszban ellen mond ennek. Hogy érhet büntetés, ha a hit nem tőlem függ?)
A hit egy amulet, egy paizs a bűnök ellen, még a legtudósabb emberre nézve is, mert a hit ellenszere a bűnnek, melynek elkövetésére ezernyi csáb által lesz megkísértve az emberi gyarlóság.
(Nem állítottam az ellenkezőjét, csak az egyház szavával mondtam, hogy a hit Isten ajándéka.)
Az erős hit erőssé, ellentálló képessé teszi a lelket is, az erkölcstelenség minden járványával szemben. Erőssé teszi a türelemben, a kitartásban, a szeretetben, gyengévé a gyűlöletben: mert ha Istentől saját vétkeinek megbocsátását kérheti, arra gondol: hogy az ellene vétkezőknek megbocsátani ő is hivatva van.
A hit tehát nem kötelező váltó, melynek értékét, ha nem hiszek végre hajtják rajtam, hanem óvó palladiam, egy oly társaságnak a részvénye, mely akkor ér legtöbbet, ha egészen tiszta és nincs ráírva semmi s amely társaság tagjainak igazolványát is képezheti. S habár a mennyország kapuján át be lehet jutni enélkül is, jobban be lehet jutni ezzel, mert tisztábban megőrizhetem a lelkemet védpajzsa alatt, mintha az életnek mindenféle szenynyel és megpróbáltatásaival vegyült küzdelmi közepett meztelen lélekkel harcolok.
A hit tehát nem nélkülözhetetlen, de szükséges. Erőltetni nem lehet senkire, de aki meg tudja szerezni, tegye, mert élete vándorutján oly társat talál benne, ki megkísértései ugy tévelygései közepett erős támaszul és vezetőül fog szolgálni.

III.
Harmadik kérdés: "A lelkek megjelenését" illeti.

Hogy a reinkarnáció vagy az ujratestesülés mire való? arra az I. fejezetben felületesen feleltem. Annyira legalább megfeleltem, hogy fogalmat nyert róla az olvasó. Hogy alaposan megfeleljek?... Miért? Ki hiszi el? Hogy valakivel zenéről beszélhessek, pláne magasabb zenéről? Annak legkevesebb, de a kottát ismernie kell. A spiritizmus már a magasabb zenéhez tartozik. Ennek a megértéséhez és felfogásához egy kis beavatottság okvetlenül szükséges, arra pedig, ma még, az olvasó közönség sorai között aligha számíthatunk. Maradjunk tehát ama kérdés megoldásánál:
Bűn e a lelkekre nézve a megjelenés? Avagy a tetszésüktől függő szabadság? Avagy kötelesség?
Nos hát bűnnek nem bűn. Föltehető ugyan, hogy a bűnös lelkek, kiknél hogy néhány bűnnel több-e vagy kevesebb, nem jönne számításba, megjelennének, ha bűn lenne is, de semmi szín alatt nem jelennének meg a már Isten kegyelmét élvezett tiszta lelkek, pedig megjelennének az ilyenek is, sőt a hozzájuk intézett kérdésekre, egyik ugy, mint a másik Amerikában, Londonban, Párisban vagy Düsseldorfban egyenlően azt jelentették, hogy: az emberiség tájékoztatására megjelenésük nemcsak szabadságukban áll, de kötelesség.
Arra a kérdésre pedig: "Hogyan lehessen megmagyarázni, hogy az éhező, nyomorgó, tűzben égő, vad állattól megtámadott vagy brutalitásoknak kitett gyermek kiáltására az elhunyt anya nem siet segítségül, ellenben szívesen megjelen tea után a szalonokban s ott az ugynevezett hivőknek butort tologat, asztalt emelget" stb. ezt felelem:
Nagy tévedésben méltóztatnak lenni a lelkek megjelenésének lehetősége és célja felől. Először is a lelkek nem földi lények, hogy földi dolgokba avatkozzanak, sőt minden földi beavatkozásuk meg van tiltva.
(Az előbb méltóztatott mondani, hogy megjelenésük Amerikában, Londonban, Párisban stb. kötelesség.)
Ugyan mi lenne akkor, ha a lelkek az embert minden veszedelemtől megoltalmaznák, ki félne akkor a veszedelemtől? Ki vigyázna akkor magára?
(Tehát az égő házban elrekedt gyermekek segítségére azért nem sietnek a lelkek, hogy vigyázzanak magukra!)
Hány ugornék ki juxból az ablakon, vagy bele a Dunába, vagy bujnék az oroszlánketrecébe? sat. Aztán meg ez a földi veszedelem az égiek előtt nem is olyan nagy veszedelem ám;
(Az akasztani vitt embernek ez a magyarázat jó vigasztalás lehet.)
... legnagyobb lenne a halálos, az pedig a földi szeretettet az égiek karja közé vezetné. Ha szabad lenne a szüléknek beavatkozniok, még inkább biztatnák a gyermekeket: Ugorjál csak fiam a Dunába. Ugorjál csak! Ne félj semmit. Itt vagyok én és a karjaimmal foglak föl.
Hogy pedig a szalonokban asztalt tologatni megjelennek? Igen is, ahol médium van, s ahol ehez a megjelenéshez a médiumból erőt meríthetnek, megjelenésük tehát nem attól függ, hogy hol a gyerek, hanem, hogy hol a médium?
(A szerencsétlenségeknél eszerint ezután nem azt kell kiáltanunk, hogy:
- Segítség!
Hanem azt, hogy:
- Médium! Hol a médium!)
Egyébként nem is mindenütt vannak ám ott, ahol ott lenni állhatnak, s noha igaz, hogy a kisérletezőkkel olykor, sőt leggyakrabban alantas lelkek űzik játékukat s jelentkeznek Homér, Shakspir, Julius Cézár és Hugó Viktor helyett, de még igazabb, hogy olykor semmi lelkek nem jelentkeznek. De hogy erről most bővebben írjak, azt hiszem nem kívánja tőlem senki, sőt a nagy többség már zugolódik is, hogy ennyire igénybe vettem a türelmét. De mint igaz és buzgó spiritiszta, kinek hite meggyőződésen alapul, és akár szidnak, gunyolnak, nevetnek, halálra ítélnek, még is hiszek; nem tehettem, hogy föl ne vegyem Gárdonyi Géza által a spiritizmusnak odadobott keztyüt s ne válaszoljak, - bár nem hozzám intézett kérdéseire, - legjobb meggyőződésem szerint.
(Mindenesetre hálára vagyok kötelezve a válaszért. Mert ha a föltett három kérdésre nem is felelnek meg, de nyilvánvalóvá teszik, hogy a filozofia mennyi világosságot kapott az égben élő lelkektől. Tóvölgyi a legtudósabb magyar spiritiszta. Ismeri az egész szellem-literaturát. Ám szolgáljon az asztaltáncoltatók lelki üdvösségére, okulására, amit ő a lelkek tolmácsaképpen az én három kérdésemre válaszolt. És a ti felvilágositásotokra is fiaim.)

Ez az írás 1897-ből való.

vissza

HIT

A csillagvizsgáló azt mondja, hogy csak a nyolc bolygót láthatja megnagyítottan. A többi ezernyi ezer csillag bármilyen teleszkopon át nézve is csak akkora, mint szabad szemmel nézve. Ebből az következik, hogy az mind nap.
Micsoda erő tartja azokat ott a kietlen magasságban? S mink még kételkedünk, hogy a mi életünket az a KÉZ nem bírja megtartani!

*

A templom közepén az örökmécs ég. Napos időben elhalványul, szinte eltűnik a mécses lángija. De mikor elborul az ég, mikor sötétség száll a templomba, a láng elővilágol.
Az ember szívében is van szent örökmécs: a hit.

*

Ha a magunk esze szerint intéződnék az életünk, első dolgunk volna, hogy a vénülést meg a halált kivetnénk a sorsunkból.
És folytatnánk az életet még erősehb küzdelemmel, vesződnénk a vagyongyüjtés munkájával s vagyonunk biztosításával, agyarkodnánk az embertársunkra, akik utunkban állanak, s gondot gondra hurcolva haladnánk gyorsan azon az úton, amelynek a vége: öngyilkosság.

*

Mily bal-gondolkodás: halotti beszédben azon erőlködni, hogy a halottról dicséreteket hordjunk össze. Még sohsem olvastam olyan halotti beszédet, amely teljességében búcsúzás. A gondolatoknak mily szárnyalására van alkalom, mikor a rabok búcsúznak a szabadságra menőktől! Mikor a sötétségben maradók búcsúznak attól, aki Istenhez indul! Mennyire össze lehet kapcsolni a végtelenségbe sugárzó ideákat e földi élet kisszerűségével. Az ilyen beszéd vigasztaló is, meg igaz is.

*

Csodálatos a szőlő kacscsa. Hogy terjeng, tapogatódzik mindenfelé! Hogy rátekeredik fűszálra, drótra, faágra! milyen csomókat köt! az esztelen szőlő!
Még csodásabb az ampelopszisz, amely falakra mászik fel. Tapadó ujjacskái nőnek, s reátapadnak a legsimább falra is. Reá tapadnak oly erősen, hogy alig lehet leszakítani onnan.
Hát a kobaea selyemszál-vékonyságú fogódzó szálai! Hogyan behatolnak minden hasadékba, minden kéregbe! Akár vékony, akár vastag, amibe kapaszkodnia kell, s akár gömbölyű, akár szögletes, a kobaea összeköti vele az életét.
Ha az Isten az oktalan növénynek nem ok nélkül adta a fogódzó, ragaszkodó képességét, vajjon az emberi szívnek mindennél erősebb kacscsa, ujja, lánca és fonala ok nélkül köti-e az élőt az elköltőzötthöz?

*

Aki elméjével az Isten felé fordúl, megérzi, mint a vak a napfényt.

*

Sirkö-irat:
Hiszek egy Istenben.

*
A hit a katekizmus szerint.
Valójában: igaznak érezni stb. amit az anyaszentegyház tanít. Mert tartani tarthatom akkor is, ha nem érzem igaznak, de akkor hazudok. Hapedig azt tartom igaznak, amit érzek is, akkor becsületes vagyok.
Nincs-e ellentmondás ebben:
1. A hit Isten ajándéka.
2. Aki nem hiszen elkárhozik.
Tehát ha Isten nem ajándékoz meg, elkárhozok: azért szenvedek, mert nekem nem jutott ajándék.

*

A hit bizonyosságnak érzett hipothezis.

*

Valahányszor olyan gondolatot olvasok, amely Isten ellen szól, mindig olyasfélét érzek, mint mikor a muzsikában hamis hangot hallok.

*

Aki mindent hisz, - gyanakszom rá, hogy buta. Aki semmit se hisz, csak amit testi szeme láthat, - arra már nem is gyanakszom...

*

Akár theista, akár atheista, logikátlan, ha ezzel a szóval veri az asztalt:
- Ez igy van!
Helyesen-csendesen mondjuk csak:
- Így vélem.

*

A tudomány mindig egy hamis bankót tép széjjel, amelyet mi igaznak tartottunk. Nekünk ez rosszul esik. De csakhamar megvigasztalódunk, mert nyujt helyette egy másik hamis bankót.

*
Aki valakinek a vallását becsmérli, épp olyan, mint aki bemegy valakinek a szobájába és a falon függő képeket fitymálja.

*

Atheista könyvek...
Elirtóztatnak, mint azok a lábtörlők, amelyeken ez a mondás olvasható:
Isten hozott!
S a vendég az Isten szent nevébe törli a sáros lábait.

*

Atheisták albumába:
Mégis csak furcsa, hogy a világmindenségre azt mondjátok:
- Van.
Arra meg, aki csinálta, azt mondjátok:
- Nincs.

*

Ha papirosra festjük a földtekének folyóit, és az emberi test ábrázolásában az ereket: mennyire eggy!

*

Ficus magnolioides.
A csodálatos alakzatu faderék, amelyből a gyökerek fölülről (az ágakról is) lefelé ereszkednek, és mikor a földet elérik, uj faderékakká válnak. Emberi tagokhoz hasonló alakulások.

vissza

VALLÁS

A vedanta vallás logikusabb, mikor azt mondja, hogy a szenvedés következmény, mint a keresztény vallás, amely azt mondja előzmény. Az okozat nem lehet az oknak előzménye.
Világteremtés.

*

Az emberi találékonyságnak egyik bámulatos alkotása a fogaskerék: hogy egy kerék hajt hármat, tizet, tizenötöt, és valamennyi egymást.
A természet, az élet, a világ csupa ilyen fogaskerék. Csakhogy nem három, nem tíz, nem tizenöt, hanem végtelen sorozat, végtelen öszszeség.
Vedd magad elé a porszemet, vagy egy növénykét, vagy a föld vízkeringését, vagy az emberi vérkeringést, az emberi szívet, - bármit nézel figyelmesen, megtalálod amit mondok.

*

Ha Szt. János a földre jönne s álnéven bekopogtatna valamelyik érsekhez, hogy adjon plébániát, vajjon az érsek mit szólna arra, hogy nem tud latinul.

*

- Quo vadis? kérdezte. Péter.
Jézus felelte:
- Mi lelt téged, hogy olyan nyelven beszélsz velem, amelyet nem értek?

*

Dogma.
Azt mondja az egyházi bölcsészet: Isten előtt semmi se kicsi, mert semmise nagy.
E logikával azt mondhatom a Werescsagin mecsetjére, amelyben fehér törökök imádkoznak:
- E képen nincs semmi fekete, e szerint nincsen fehér se.

*

A magyarok istenéről a Századok 1906 decemberi számában egy pap állítja, hogy sohse volt.
A kereszténység előtt minden nemzetnek megvolt a maga nemzeti istene, mért éppen a magyarnak ne volt volna? A cikkíró persze ezzel nem foglalkozik. Neki elég az, hogy ledönt egy szép hagyományt. Hogy helyébe nem állit semmit arra nem gondol.
Ezek a tudomány mai vandáljai.

vissza

JÉZUS

Milyen volt Jézus?
Ez a kérdés sokat foglalkoztatja a multban buvárkodó elméket. Bizonyosra vehető, hogy a vélemények sohsem lesznek egyöntetűek ebben a kérdésben. Mindenki maga alkot magának képet Jézusról, gyakran persze merőben ellenkezőt a kereszténység tanaival és hagyományaival. A festőművész, szoborfaragó egészen másnak képzeli a Krisztust, mint a földmunkás. Csodálatosnak látja mindenik s igyekszik levetkőztetni róla minél többet a földiből és az emberből. A minap (1894) közölte egy napilapunk Lentulusnak a római szenátushoz intézett levelét, amelyben Jézust meglehetős hűen leirja. A levélnek Jézusra vonatkozó része így hangzik: "Egy ember érkezett most ide, egy ember, aki még él és óriási a hatalma. Neve: Jézus Krisztus. A nép prófétának tartja, tanítványai az Isten fiának tekintik. Életre kelti a holtakat és meggyógyít minden beteget. Magas termetű ember, de minden testrésze nagyon szabályos. Arckifejezése szigoru és csodálatos hatással van mindenkire, félni lehet tőle, de egyben önkéntelenül is szeretni kell őt. Borsárga szinü haja simán fedi fejét egészen a füléig, onnan azonban és nyaka körül dus csillogó fűnőkben hull a vállára. Tiszta magas homloka van, rendkívűl finom az arcbőre, amelyen csak halványan látható egy kis pir. Vonásai szépek és kellemesek, orra, szája kifogástalan. Bajusza és szakála épp olyan szinű, mint a haja és épp oly dús. Szeme kék és csillogó. Amikor megró valakit, nagy erélylyel csengenek szavai, amikor tanít, hangja finom és gyöngéd. Vonásai bátorságot és méltóságot tükröznek vissza. Nevetni senki sem látta, sírni sem. Minden amit beszél, okos és tartalmas, és egyetlen szava sem fölösleges. Ő talán a legszebb ember a földön."
Megjegyzésem: A levél kétségtelenül koholmány, mert jól táplált és szobai ember Jézus nem lehetett.
Bizonyára átváltozott az arca, mikor megszólalt, ha nem is volt szép, széppé vált. A világ minden arcpátyoló szere és pátyoló művészete nem változtathatja oly széppé az arcot, mint a benne lakó lélek. Az arc transparens. A lélek átsugárzik rajta. A nemes lélek arca megbűvöli az embert. Égi. Érezzük hogy: az az ember nem rabja a földieket foglalkoztató érdekeknek. Fölöttük áll. Lelki ösztönünkben van a törvény, hogy a nemtelen hódoljon a nemesnek.

*

Jézus háza.

Uton utfélen áll a kereszt. De az senkinek se jut eszébe, hogy ne csak Jézus szenvedését emlékeztessük vele, hanem a Jézus jóságát is. Egy házikót kellene minden kereszt mögé, fából, ahol nem lehet kőből, kőből ott, ahol nem lehet márványból. E házikóban legyen kut, ágy és kályha; ablakába tegyen az utazó egy darab kenyeret vagy egy fillért. Így aztán a kereszten levő Jézus fölemelheti fejét az egek felé.

*

Minek bizonygatjátok, hogy Jézus ki volt, mi volt? Világosságról ismerjük meg a napot.

*

Ha Jézus maga írta volna meg a könyvét, Európa és Amerika nyelve ma az arámi nyelv volna. Mint ahogy az arab a Mohamedánusoké.
A kereszténység terjed, a nyelv is terjedne: lassankint elmulnának a nyelvek.
Dehát ez bizonyára nem akarata a világrend alkotójának. A nemzetek versenye meggyengült volna. Kell az emberiség tökéletesedésére.

*

A legtökéletesebb embert minden filozofus ugy rajzolta meg, hogy a saját arcképére ismerünk a rajzában. Akár azt kérdi: ki a tökéletes, akár azt: ki a boldog? akár hogy: ki a zseniális. Válasza mindig maga-magára illik legjobban.
Érdekes végig-gondolni a bölcsek során a legrégibb vallásalapítóktól a beszélő bölcsektől az író bölcsekig, - mind máiglan.
Még Jézusban is megtalálom az önmagát tükröző gondolatot. A hegyi beszédben első helyen említi a nyolc boldogság között a lelki életet élő, vagyonnal nem törődő ember boldogságát.

*

Ha Isten lelkéből való lelkek vagyunk, szikrák az örök szív tüzéből, mért ne pattanhatott volna ki Istenből egy oly szikra, amely mindeniknél nagyobb?
Ily értelemben semmi ok sincs arra, hogy Jézusnak "Isten fia" valóságát el ne fogadjuk.

*

? Mi nagyobb:
azt hinnünk, hogy Jézus isten és hogy leszállott e földre emberré lenni?
vagy azt hinnünk hogy ember volt és hogy isteni magaslatra emelkedett az érzéseiben és gondolkodásában.

*

Ez az én testem. Hátha Krisztus így értette: Ez vagyis kenyér legyek én nektek. Ahogy a kenyér mindennapi táplálékotok, legyek én a lelketeknek kenyere. Én: az út, az igazság, élet. És az én vérem legyen a borotok, - lelketek bora. Megemlékezzetek, hogy kiontottam érettetek.
Merőben lehetetlen, s az érzésem is ellene mond, hogy Krisztus anyagilag értette volna a testét, hogy neki az volt volna a gondolata, hogy a test megegye a testet; hogy ő a gyomorban és belekben óhajtott egyesülni. Hiszen ő megvetette a testet és mindig lélekbeli egyesülésről beszélt.
Nem érzem magamat a pápuának!

*

A szentostya kérdésében nem az a fő, hogy Szent Ágostonnal vélekedünk-e vagy a IV. lateráni zsinattal, hanem, hogy boldogít-e vagy nem boldogít a Krisztussal való egyesülésnek ez a módja?
Ha boldogít, nem való megfosztani tőle azokat, akiket boldogít.

*

A Hegyi beszéd, - ez az emberiség történetének nagy kanyaradó-pontja. Az emberiség ezen fordult meg az állatiságból az ISTEN felé.
Meg fogtok azonban botlani az első mondatom:
Boldogok a lelki szegények. Hogyan mondhatta ezt JÉZUS?
Lelki szegény a testi szegénynek az átellenese. Lelki szegény az ostoba, a hülye, a dühöngő, az irigy, a parázna, a fösvény, a kegyetlen, szóval az állati ember. JÉZUS nem állíthatta ezeket elénk mintaképül.
Nyilvánvaló tollhiba. Vagy Máténak a tollhibája vagy azé aki az evangéliumot héberből görögre fordította. Az eredeti szöveg tudjuk, hogy elkallódott.
Ha Máté hibája, gondoljuk meg, hogyan tudtak írni az akkori emberek, s főképp az olyan halászfélék, mint Máté? Hiszen érteni se értették meg mindig JÉZUSt, nem hogy emlékezetből leírni tudták volna pontosan a szavait. Mégcsak a miatyánk sincs pontosan leírva.
Nézzük meg azt a beszédet Lukácsnál. Itt a bevezetés igy hangzik:
Boldogok vagytok ti szegények!
Ez helyesebbnek látszik. JÉZUS más beszédei inkább megerősítik Lukács följegyzésének a helyességét, mintsem Mátéét.
De hogyan kerülhetett mégis oda az a lelki szó? Csak úgy a tollból csöppent? Lehetetlen. Az ő agyában, mikor irt, bizonyosan megjelent ez a szó, s ő nem jól illesztette a mondatba. Hibásan letett kő: Kiáll a kövezetből. Ki kell kerülni, hogy el ne botoljunk benne!
A tollhiba igy eshetett:
JÉZUS bizonyára gyakorta ismételte a kijelentéseit, az egyes mondásait, s Máté valami lelki szóra emlékezett. Valószínű, hogy JÉZUS a lelki embert mondotta boldognak, mégpedig a vagyontalan lelki embert, akinek nincs más gondja e földön, mint a lelki tökéletesség. JÉZUS tehát nem azt mondta hogy boldogok a lelki szegények, hanem ezt:
Boldogok a szegény lelkiek.
Vagyis a lelki emberek, akik pénzzel, gazdagsággal nem törődnek.
A biblia betűi különben sincsenek változatlanul megállapítva. A paradicsomi kigyó a Károli-bibliában istenekről beszél, a Luther-bibliában csak Isten-ről. A francia angol protestáns bibliák mind isteneket említenek a kigyó ajkával. A vulgata is. De már a r. k. iskolák átváltoztatják az isteneket Istenre. Ez pedig van akkora értelmi különbség, mint a lelki szegény ember és a szegény lelki ember.

vissza

BIBLIA

Minden embernek fel kell fedezni maga számára egy Amerikát. Ismerte már képekből, emlegetésből, olvasmányokból is. Mégis elámul-bámul, mikor a maga szemével látja, a levegőjét szívja, kincseiben részesül.
Ez a minden ember Amerikája a Biblia.

*

Mikor a Bibliáról beszélek, jobban csak az Uj TESTAMENTUM-ról beszélek. Az Óban csak az első négy fejezet, a Zsoltárok, Jób könyve, BÖLCS SALAMON az, amit minden tíz esztendőben egyszer elolvashatunk.
Az UJTESTAMENTUM azonban akár mindennap is olvasható. Az ÚJTESTAMENTUM a csillagos ég könyv-alakban. Rejtelmes és kiolthatatlan. Tündöklő gondolatai a végtelenség árnyékában ülnek s mögöttük lebeg az Isten.
Csak ne regényül olvassátok. A biblia legendáit érteni kell. Vajjon mi értéke van Ezopusnak, ha benne csak az állati történeteket olvassuk?
Szedjük le csak az állati maszkot, ott van alatta az ember, s ott vannak az emberi igazságok.
Vegyük le a legendáról az emberi maszkot, megtaláljuk az isteniigazságokat.
A bibliai mondások, s különösen Jézus szavai legyenek az elsők, amelyeket figyelemmel olvasunk. Az ilyen mondásokat jelöljétek meg színes ceruzával.
A legelső amit megjelöltök, JÉZUSnak ez a mondása legyen:
Boldogok, akiknek a szíve tiszta.

*

Kísérletet láttam, hogyan lehetne a denaturált spirituszt megtisztítani?
Pohárba egy marok földet tettek. Körülbelül félig volt vele a pohár. Aztán színig töltötték spirituszszal. Megkeverték.
... Ime, - gondoltam, - ha most ez a keverék meg tudna szólalni, ezt mondaná:
- Sár vagyok.
A pohár tartalma tisztulni kezdett. Még zavaros volt, de fölülről már világosodott. Gondoltam: most már a keverék, ha magatudata, maga-érzése volna, nem merne megesküdni arra, hogy sár.
Aztán a zavarosság teljesen elmult.
... Ime, - gondoltam, - ha a pohár tartalma szólni tudna, most már így szólana:
- Spiritusz vagyok.

*

Aki azt hiszi, hogy az ember úgy terem, mint a gomba, s úgy múlik el, mint a gomba, annak a Biblia is csak gomba.
De aki már érzi, hogy spiritusz, megérzi a Bibliában, hogy az a könyv küldött-lelkek műve. Égi bölcsek tanítása földi gyermek-nyelven.
Mért gyermeknyelven?
Mert minden változik a földön, csak a gyermek-nyelv nem. A gyermek-nyelv mindig képes, mindig mesés. A képnek magyarázó ereje van, a mese meg elpusztíthatatlan rámája minden bölcsességnek.
És minden rendű elmének beszél.

*

Az ujszövetségi rész a legfelső helyről leszállt lélekraj története.
Az a halász, az a vámszedő, az a sátorgyártó, az mind egytársaság volt a lelkek országában. Különböző családokban öltöttek testet, s mikor a Legnagyobb is megjelent közöttük, megismerték őt, és köréje csoportosultak.
Az Ég magvetői voltak ők e földön.

vissza

ISTEN

Istennek a mi imádságunk nem kell. Nekünk kell.
Nekem borzalmas volna az az Isten, és az a Jézus, az a Mária, aki imádást követelne az embertől. Ők ezt már csak azért se fogadhatják el tőlünk, mert mink nem tudjuk, hogy ők kicsodák. A mi Istenünk, Jézusunk, Máriánk, akihez imádkozunk, nem az igazi Isten, nem az igazi Jézus, nem az igazi Mária, hanem a fantáziának alkotásai: bennünk való képzetek.

*

Hát ne imádkozzunk?
Sőt! Csak ne úgy, mint szokás. Aki Istenről gondolkodik, imádkozik. Aki alkotásait csodálja, imádkozik. Aki bizalommal néz az égre, imádkozik.
És legjobban imádkozunk akkor, mikor Istenre való gondolással segítünk embertársainkon.

*

Vélném, hogy a zsidóknak Isten nem a világ lelke, hanem a nemzet lelke. Tehát merőben földi isten, akinek a zsidó az ember.

*

Isten nem azért teremtette az embert, hogy imádtassa magát. Más dolgokat jelölt ki neki a Földön, mint azt, hogy a száját mozgassa egésznap. Elég imádság a gondolat, amely magától ébred s magától száll. Ez se neki kell, hanem nekünk.

*

A haragos homloku bálványistenek... A mi ótestamentumi Istenünk miben különbözik tőlük. Nem bírom elképzelni az Istent bántódott arccal, vagy ostorosan. Éshát a szeretet Istene lökdösi-e a lelkeket az öröktűzbe?
A népet ma már a következmények rettenetes logikájának megismertetésével kell a tökéletesedés utjára vezetnünk.

*
Ki tette a szívet a mellünkbe? Ki indította meg szüntelen való mozgásra? Vajjon aki testünknek ebbe a pici motorába helyezte a szeretetnek angyali hangjait, ómaga szív nélkül való volna?

*
A természeti életet vizsgáló tudomány nem keres Istent, csak a természet titkait. S mégis ahogy ezeket fejti, folyton az Istent találja: lépésről lépésre közeledik hozzá. A tudomány bányászai ezek: sötétben indultak, apró lámpásokkal, s íme lassankint a világosság bányájában találják magukat. Minden csákányütésre új fény ragyog elő.

*

Meg akarjuk érteni a világegyetemet, pedig egy tyuktojás rejtelmei is kétségbe ejtenek bennünket.

*

Könyveket írnak arról, hogy hogyan keletkezett a világ s még csak azt se tudják megfejteni, hogy hogyan keletkezett a fűszál.

*

Az ember munkája csak addig csodás, amíg új, s amíg valaki különbet nem csinál. Az Isten munkája, hacsak egy akácmag, egy homok szem, egy hajszál is, - mindig csodás marad, és hát ki alkothat utána különbet?

*

Öt éves korunkban azt kérdezzük:
- Miből lett az asztal?
Tizenöt éves korunkban:
- Miből lett az ember?
Huszonöt éves korunkban:
- Miből lett az Isten?
És mindenkorra elfogadjuk, hogy:
- Az asztalt az asztalos csinálta.
De már az emberre azt mondjuk, hogy:
- Magától keletkezett.
Az Istenre meg azt mondjuk:
- Nincs.

*
A világot nem tudhatjuk honnan van. Istent se tudhatjuk, hogy honnan van. De azt tudhatjuk, hogy mink vagyunk.
Honnan?
Nem tudhatjuk. De vagyunk.
Hát akkor Isten mért ne lehetne épp így?

*

A mindenség.
Olyan ez, mint a titkos-írású levél. Aki nem ismeri a kulcsát, azt mondja:
- Micsoda betüzavar! Micsoda értelmetlenség!
A mindenség titkos írásának ez a szó a kulcsa:
- Isten.

*
Az ember külön-egynek érzi magát, pedig minden ember a mindenségben benne van. A minden az egy. Ő csak rész abban. S ha külön egynek érzi is magát, s magáénak az életét, az élete olyan a mindenben, mint a sejt élete az emberi testben: különvaló élet a sejt, s mégis akaratlanul is, magatudatlanul is a test mindenségeinek a része és szolgája.

*

Az állatoknál azzal magyarázzák az ivadékról való gondoskodást, hogy az állatnak a szoptatás kellemes érzés.
Tehát ez se csuda!
De mégiscsak érdekes talán, hogy némelyik bogár (pók, lepke, légy) soha nem látja a gyermekét s művészi hurkot csinál, hogy megóvja a tél hidegétől, hogy eltegye a jövő esztendőnek. Lehet, hogy ez is kellemes érzés, de talán van valami csodálni való a munkájában. Ha egyéb nem az, hogy célszerű munkát csinál, a nélkül, hogy a célt ő maga ismerné, de ezt a munkát teljesíteni kénytelen.

vissza

ZSIDÓSÁG

A zsidósággal szemben azt a hibát követjük el, hogy azt követeljük tőle: ne legyen zsidó.

*

Az emberi faj tökéletesedésének plánuma isteni plánum mely megismerhető a népfajok különvérüségéről és különnyelvüségéről is.
Ha egy-nyelv és egy-nemzet volna a világon, a szellemi vezetők egyféle virágai volnának annak a nemzetnek. A német filozofusok és Goethe nem kelhettek olasz ágyból, s az olasz festők és szobrászok ha porosz anyától és apától származtak volna stb.

*
Ahogy az egyes ember a születése előtt való kilenc hónap folyamán évmilliók grádusain halad végig, születése után pedig ha eléri a lelki fejlődés legmagasabb fokát, a mindeneket átölelő altruista ember fokára jut, - épp igy a nemzetek is. - Már most hogy a zsidóság nehezebben bír feljebb jutni a lelkiség grádusain, néha sulyossá válik helyzete.

*

A zsidó baj nálunk azért is megoldhatatlan, mert a rossz zsidók ellen küzdve bántjuk a jó zsidókat is, akik szívükben már magyarok és megkereszteletlenül is keresztények. Vagyis: bene van már az európai népek etikai egységében. Viszont meg, ha ezekre való tekintettel foglalkozunk a zsidó kérdéssel, a rossz zsidók (az idegenséget fentartó mások elszegényítésével gazdagodásra törő, kereszténygyülűlő zsidók) tovább-hatalmasodnak és rontanak bennünket. A kettőt elválasztani nem lehet, mert a vallásuk egybeköti őket... A baj tehát csak ugy orvosolható, ha a jó zsidók maguk kívánják. Akkor maguk különödnek el a rosszaktól és ők találják meg majd legjobban a módját is, - hogyan indittassék ismét haza a babiloni 40 ezer.

vissza

BŰN

Mi a bűn?
Minden cselekedet, amelyre belső érzésünknek egy hangja azt mondja:
- Ne Tedd!

*

Az a belső hang amely az embert a jóra inti, a lélek hangja. Az a hang amely a rosszra szólitja, a test hangja.
A lélek hangja pedig az Isten hangja.

*

A belső hang valamely nagy cselekedet elkövetése előtt: a testé és léleké. De a tett elkövetése után, mindig csak egy: a léleké.

*

Aki az erkölcsről gondolkodik, fiziologiára könyököljön.

*

A lelkiismeret fehér ruhába van öltöztetve.
Azért nyugtalanítja a sár.

*

Vajjon micsoda szemmel néz a tükörbe, aki mindig csak gazembert láthat benne.

*

Mily rosszak vagyunk! - leginkább abból láthatjuk, hogy sok mindent próbálunk, csak azt nem igen, hogy jók legyünk.

*

Az akarat valahányszor nemes tettre ébred, első mozdulatával mindig bilincset tör össze.

*

Ha Mózes nem irta volna meg a tízparancsolatot, akkor is tudnánk. Minden ember lelkében megjelenik a bűn tilalma - dörgés és villámlás között.
Csakhogy aki nem hisz Istent, hogyan higyje a szavát.

*

A fegyház voltaképp állatszelidítő intézet.

*

Esküdtek! Ha igazságosan akartok ítélni, nézzétek a bűnöst, ha testvéretek is, olyan szemmel, mintha idegen volna; s az idegent olyan szemmel, mintha testvéretek volna.

*

Zsuzsánna történetében a vén kecskék semmivel sem aljasabbak, mint azok a festők, akik Zsuzsánnát olyannak festik, amilyennek a vének látni szerették volna.

*

A ronda beszédekhez nem szokott ember érzi, hogy lelkén ott az irás:
E helynek bemocskolása tilos!

*

Az erkölcsnek maga-néző tököre: a Bűn.

*

Fédrusz parasztja megbocsáthatta a kígyónak, hogy megmarta öt. Megbocsáthatta, de nem dugta ujra vissza a kebelébe.

*

A bűn mögött ostorral ballag a bünhödés. Feladata: hogy kihajtson bennünket az állatiságból.

*
A tetoválást gyűlölöm. S mégis szeretném sok embernek a kezefejére ráíratni:
Minden cselekedetnek van következménye!

*

Mikor a bűn és erkölcs küzd bennünk, egy állat viaskodik bennünk egy angyallal.

*

Bármily titokban cselekszel is rosszat, sötét árnyéka felkél és kísér és szenvedéssel fizet hétszeresen és hetvenhétszeresen.
S bármily titokban cselekszel is jót, virága évek múlva is fejedre hulldogál.

*

Ha azért jöttünk a Földre, hogy testben éljünk, miért volna bűn a test életének némely megnyilvánulása?
- Nem bűn, csak szellemi részünk küzdelme, hogy égiségét megtarthassa.

*

"Morális szabadság."
Sok ember úgy érti, hogy szabadon lehessen mindenféle bűnnek a rabja.

*

Valaki azt mondja:
- Az élet célja rejtve van előttem.
Válasz:
- Az útat azonban láthatod. Ha azon az úton haladsz, amelyen a náladnál tökéletesebb emberek nyomai látszanak, mindig nyugodtan gondolhatsz az útadnak a végére.

*

Mily diadalmas szemmel írja le a történelem filozofusa, hogy valamikor mindaz erkölcs volt, amit ma bűnnek mondunk! Vagyis a gyilkosság, a paráznaság; az eszem-iszom, a rablás, a lopás és egyéb.
Hát ezen nincs semmi csodálkozni való. Az emberiség állatiasságból fejlődött, s a fejlődés folyik ma is. De tessék megmutatni, hogy amit egyszer erkölcsnek éreztünk, s bűnné ismerődött, hogy az megint erkölcscsé válik. Elképzelhető-e, hogy valamikor az irgalmat bűnnek fogják nevezni? Elképzelhető-e, hogy erkölcsnek mondják majd a kegyetlenséget, a rablást, a paráznaságot, a rabszolga-tartást, a semmitevést?

*
Világunk életének egyik főcsodája a lelki tökéletesség felé való szakadatlan, soha vissza nem csuszamodó haladás.

*

Az emberiség története öt mondatban:
A világosság szülte az életet.
Az élet szülte az akaratot.
Az akarat szülte a bűnt.
A bűn szülte a szenvedést.
A szenvedés szülte a szeretetet.

*

Az egyes ember története csakaz ami az emberiségé.
Mihelyt az értelme megvilágosodik, akarata belekívánkozik a homályokba is. A bűn mindig esés. Istentől való eltávozás.

*

De minden han mögott ott sántikál a szigorú arcú bűnhődés. Előbb-utóbb eléri a bűnöst és megveri.
A szenvedésből azonban egy mennyei virág fakad: a szeretet. Ez a virág magába szívja az emberi lelket, s hajlik. És az Isten végre is érte nyúl, s visszaemeli maga mellé a Világosságba.

vissza

HAZUGSÁG

Aki hazudik vagy gyáva, vagy gonosz, vagy blagueur.
Mind a három arca állati.
Szóljunk mindig igazat vagy hallgassunk.
Tolakodó ember kérdéseit utasítsuk vissza vagy viszontkérdéssel, vagy tréfával, vagy siketséggel.
Az igazmondás elve nem azt jelenti, hogy bárkinek is nyitva van a belső fiókunk.

*

Talán mondanom se kell, hogy amikor olyan történetet beszélünk el, amelynek célzata mulattatás, a fantázia ecsetje szabadon színezhet. De ha a történet való emberről szól, s árnyékot vetne reá, az már a lelkiismeret táblájára iródnék, ha így cselekednénk.
Az emberevést hagyjuk a vadaknak.

*
Igazat mondani olyankor, mikor más föltétlenül hazudna, mindig hőstett. Utána ugyanaz az érzés száll meg, amely győzelem után mint egy aranykehelyből itatja az embert. Dehát mit győztünk le?

vissza

SZENVEDÉS

Agyagedénybe zárt isten-sugár az ember. Edényburkolatát mozgathatja: járhat-kelhet vele, de csak a halál veheti ki, - ha ugyan maga össze nem töri a burkolatát. Dehát meg van az drótozva is erősen, s ha töröd-téped: fáj. Ime: a fájdalom is isteni bölcsességből való kelléke a rejtelmes edény szerkezetének.

*

Minden rosszra rászolgáltunk, mert magunk sülyedtünk belé.
Azok a jólelkek akik bennünket szeretnek, bizonyára sok követ elkapnak ami a fejünknek száll. Csakhogy mink arról nem tudunk. Ellenben ha valami bajt nem sikerül elhárítaniok, arról aztán bezzeg tudunk...

*

Balgatag ember az aki azt akarja, hogy mindennap derült napos legyen az idő.

*
Az orvos néha méreggel gyógyít, néha metszéssel, fürészeléssel, és mink elfogadjuk mindazt a rosszat, hogy egészségesek legyünk.

*

Vajjon ez a földi élet a benne levő szenvedésekkel nem ehhez hasonló gyógyulási folyamata-e az örök emberi léleknek? Előre tudtuk a szenvedéseinket s a felső hatalmak időről időre kellő módon szenvedtetnek bennünket, hogy meggyógyuljunk.

*

Amelyik gyermek nem követ el bűnöket, abból nem lesz értelmes ember.
A bűnnek az a szerepe a lélek fejlesztésében ami a sajtológépnek a pénzverésben:
Minden arany erős szorításra pendül ki a gépből.

*

Nagy szenvedést átélt ember új szívet kap az Istentől.

*

A boldogságot abban az iskolában tanuljuk meg, amelyikben a tanító-mesternek a neve: Szenvedés.

*

A boldogtalanság felé azok haladnak legbizonyosabb úton, akik a boldogságot hajhásszák.

*

Sok pohár vizet és sok pohár bort megiszunk ezen a földön, és mindenkinek meg kell innia egynéhány nagyon keserűt.
De minden keserűség után mintha angyalkéz nyujtana az embernek egy pohár üdítő édeset.

*

Senkise szenved ártatlanul. A csecsemő se.
Éppen az ártatlannak látszó szenvedés bizonyítja, hogy életünk a Földön egy előbbi életnek a következménye.

*

Ha a lelket meg a testet úgy különváltan lehetne szemlélni, mint a bort meg a seprőjét, minden szenvedés után látnánk, hogyan tisztultunk és erősödtünk, és különödtünk.

*

? Kinek kell többet szenvednie:
Annak-e, aki mindent kész eltűrni?
Vagy annak, aki nem bír eltűrni semmit se?

*

Értelmünk erőpróbája: mennyire bírjuk sarkunk alá tiporni a lelki fájdalmainkat.

*

A szenvedő szegény állat emberarccal néz reánk.

*

Mikor baj ér bennünket azt mondjuk:
- Nincsen Isten! Nincsen isteni gondviselés! Nincs őrzőangyal!
Dehát az Isten nem száraz dajka. Azért adott az embernek észt, hogy vigyázzon magára. Különben ez a sok minden földi jaj-baj csak megerősíti azt a véleményt, hogy Istentől eltávozott lelkek vagyunk.
A föld a Világegyetem javító-intézete.

*

Mért kell szenvedniök az állatoknak?
Mért rabszolga a ló?
Mért tragédia a nyúl vége?
Mért kell elszenvednie a megfojtást a gyermek kezében jutott madárnak?
És a kínai szakács kezébe került állatok, amelyeknek elevenen hasítják fel a mellét, hogy a szívét megszoríthassák?
Az emberi lélek fellázad ezek láttára, hallatára.
De az emberi szenvedés már ezen a földön is sokszor megtalálja a megnyugtató magyarázatot, hát az állati szenvedésre is azt kell gondolnunk, hogy magyarázata:
Isten titka.
S főképpen ne feledjük, hogy embernek Istent a saját elitélő gondolatai elé, mint valami törvényszék elé állítani, - óh ez ostobaság!

*

Halastóba az okos haltenyésztő csukát is bocsát. A halak zaklatás következtében fürgékké, erősekké fejlődnek.
Vajjon a földi bajok rajtunk nem ilyen csukák-e?

*

Isteni törvény az, hogy ne legyen egyenlőség a világon. A gyengének elnyomás a sorsa. Az elnyomás szenvedés. A szenvedés mozgásra késztet. A mozgás erőt érlel. Mikor aztán ő vált erősebbé, ő az elnyomó.
- No és aki elpusztul a nyomás alatt?
- Csak a formája pusztult el. Maga az élet örök. Hát akkor olyan uj formát ölt, amely erősebb a voltnál, életrevalóbb. Ez a rendje az örök változásnak.

vissza

FELEBARÁTI SZERETET

Az emberek egyrésze olyan mintha tegnap vedlette volna le az állatbőrt: még az erőszakosság, tolakodás, zsákmányvágy, álnokság, rideg önzés, méregfogak, szóval: állati tulajdonságok jellemzik őket. Mégegyszer meg kell vedleniök, hogy az égi szárnyakat érezzük rajtuk.
A felebaráti szeretet nem azt jelenti, hogy az állati emberek eszközeivé sülyedjünk, velők a magunk kárával törődjünk, hanem csak akkor legyünk az övék, ha szenvednek, ha szükségbe esnek.
Azontul óvatasság és hideg nyugalom!

*

Két szem nézésének találkozása, két léleknek az érintkezése.
Fárenheit hőmérőjén nincs annyi fok, amennyivel az ilyen érintkezéseket megmérni lehetne. Mi rengeteg a különbség, mikor két öszszenéző szemben a gyűlölet kén-lángja pokolzik, s amikor két lélek némán megcsókolja egymást.

*

A csiga gyöngye szenvedésből terem.
Az ember gyöngye a szeretet.

vissza

EMBERSZERETET

Az emberszeretet elve nem azt jelenti, hogy minden embert lógni engedjünk a nyakunkon, csak azt, hogy a szenvedőt testvérünknek érezzük, és hogy mikor az emberiségről, a nemzetről vagy több ember érdekeiről van szó, szívesen csatlakozzunk a tőlünk telhető erővel a munkájukhoz.
De közelebbi érintkezésbe csak azokkal bocsátkozzunk, akiknek lelki fejlettsége nem alacsonyabb, mint a mienk. Ezt különben egy belső érzés folytán is megtesszük.

*

Érdekes tanulmány lehetne (Egy emberi életre méltó) ha a nemzetek legnagyobb íróiban azt vizsgálnánk: melyik, mit szeretett az embertársaiban?
Vegyük ki a magunk irodalomtörténetéből Jókait, Aranyt. A németekéből Gőtét. Az angolokéból: Sekszpirt, Dikkenszt. A franciákéból: Zolát. Az oroszokéból csak Dosztojevszkijt.
Jókai vizsgálatából kijön a mult század romantikus közepének a szinpadi hőse, aki meglepetésekkel dolgozik, mindenből kivágja magát, szép, erős, okos, szerencsés, de ha kivesszük a szinpadi lámpások világításából: báb.
Arany vizsgálatából kijön egy iskolázott paraszt.
Gőte Fausztja nagyeszű okoskodó udvari műveltségű ember.
Zóla: különféle emberi ruhába öltöztetett csődör.
Dosztojevszkij: hideg kígyószem, de mindig melegen vérző szív a szenvedők láttán.
Az emberfestő író tehát legjobban a maga tükörképét szereti és festi legjobban, leggyakrabban, legtökéletesebben.

*

Az ember célja a tökéletesség.
Eszköze rá a lelki tisztaság.
A tiszta lelkű tökéletes ember megismeri, hogy az élet alapja a szeretet.
Ezen a földön, a mindenféle tökéletesség világában a szeretet is tökéletlen. De fel lehet találni mégis a szeretet legtisztább sugarait a családi szeretetben és a ránk sugárzó hálában, amely jócselekedeteinkből származik.
A felsőbbrendű világokban bizonyosan tisztább és melegebb a szeretet, és nagyobb körei vannak, mint a Földön.

*

Ha kisgyermeket láttok éjjel portékát, hírlapot árulni, vagy gyufát, vagy akármit, adjatok neki ennivalót - soha pénzt. S kísértessétek haza az emberszeretetre hivatkozva a rendőrrel.
Mikor a jóság gyöngeség, akkor nem is jóság az, hanem gyöngeség.

*

Az emberek megmossák az arcukat, kezöket, de vajjon hány az, aki mindennap megmossa a lelkét is.

*

Bármit cselekszünk másoknak, azt is mind csak magunknak cselekesszük.

*

Becsületes család-e az, amelyikben egyik testvérnek annyi a pénze, amennyit nem bír elélni; a másikak meg annyija sincs, hogy télen melegedhetne, ruházkodhatna, eleget ehetne.

*

Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között.

*

A gyermek mikor sírva mutatja a fájó testrészt, ezt gondolja:
- Sajnál engem.
De mi a sajnálat?
Minek a sajnálat?
Mit használ?
A sajnálat a szeretet balzsama. A gyermek közelebb van az Éghez, mint a felnőtt. S az Ég a szeretet hazája. A gyermek pedig azt véli, hogy itt is az Égben van.

*

Ha a tökéletesedés útját lépcsősnek képzeljük el, az egyik lépcsőre (az alsó lépcsőnél már feljebb), ez van irva:
- Nem mondok rosszat senkiről.
A következő lépcsőre:
- Nem is gondolok.

*

Bölcsesség aprópénze.
Sokszor elmondott valami, hogy az eszével mindenki meg van elégedve. Dehát Reomür nem csinált észmérőt. Ha majd ilyen eszköz is lesz, megláthatjuk majd mingyárt a zérus fölött, hogy már az első fokon igy gondolkodunk:
- Nem bántok senkit, mert nekem is kellemetlen.
S a felső fokon:
- Mindent, amiért mások haragudnának elintézek egy vállvonással.

*

A végrendelkezők figyelmébe sokszor ajánlottam a mizerikordiánusokat, persze főképpen a magyarországi szerzetet. A tétlenkedő szerzetes rendeket a mizeriek javára el kellene nyomni. A mizerieknek kell adni minden lehető alkalmat, hogy a magyar városokban mindenütt megnyithassák a szenvedőknek az ajtóikat.

*

Az ember fejlettségének mérője:
Alsó-rendű emberben mily kiskörű a magaszeretése és az ivadék szeretése, meg legfeljebb azok szeretése, akik életének kedveznek.
Középrendű embernél már a szülőkre is kiterjed a szeretet és a feleségre is. Tiszteli a lelkiembereket és a hazát. Áldoz is ha kell, bár névtelenül soha. Szeretete kiterjed mindazokra, akiket testi szemével lát és becsül.
A felsőrendű ember szeretete kiterjed mind az emberi fajra. Érzi, tudja, hogy az élet elveszthetetlen. Munkája és földi élete tehát az emberfajé. Nagyfényességű eszméi mind a közjó zenitjén ragyognak. S mivelhogy nem magának él, meghalni is kész embertársáért.

*

Minden adósság rablánc a nyakadon, - a nyakadon, lábadon. Ha nem szorít is, nyom. Csak egy adósság az, amely nem köt, hanem ha kötött voltál is megszabadít, amely nem nyom, hanem fölemel, - ha a gonosznak gonosz tettét hagyod megfizetetlen.

*

Címképet festetnél a boltodra?
Eredj délben a festő iskola elé, ahol a rajztanárok és festőnövendékek tanulnak.
Szólítsd meg, amelyik legkopottabb, legsoványabb.
Szebb képet kapsz és ha akarod olcsóbbat is, mint a címképgyárosnál. És egy embernél Isten küldöttje voltál.

*

Arra gondolsz, hogy téged nem szeret senki.
Eredj el az Árvaházba: - szabad a belépés! - ott százával találsz olyanokat, akiket szintén nem szeret senki.
De milyen szép lenne, ha azt kérdeznéd:
- Melyik a legárvább?
S megfognád annak a gyermeknek a kezét, megsimítanád az arcát:
- Én leszek ezután a te apád.

vissza

VISZONTSZOLGÁLAT

Ha valaki igy szól hozzátok:
- Mivel háláljam meg ezt a szívességét?
Feleljétek:
- Szerezzen örömet egy olyan valakinek, akire a testi rutsága miatt kedvetlenül néz.

vissza

ELLENSÉG

Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza.
Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka?
Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg.
Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.
Vannak azonban olyan ellenségeink is, akik nem a mi vétségünkből ellenségeink. Ezek ellen se tegyünk rosszat. Csak pajzsot emeljünk, de ne nyilazzunk vissza. Az ilyen ellenségek állati emberek. Hideg nyugalommal tartsuk szemmel őket.
Nekem a gyönyörűségeim közé tartozik az, hogy mikor lehet az ilyen ellenségemnek jót teszek, - a háta mögött. Ő ne tudja meg, mert ez meghunnyászkodás lenne. A tökeletlen ember inkább maradjon ellenségem, mintsemhogy barátommá váljék.

*

De mi gyönyörüség van abban, hogy jót teszünk olyan embernek, aki még ártalmunkra tör?
A különbség érzete, ez a gyönyörüség.

*

Amit valaki dühében cselekszik, nem ő cselekszi, hanem a dühe.

vissza

NEMEZIS

Némely embernek mintha angyali kéz egyengetné földi utját. Másiknak mintha ördögi kéz vetne tövist, tört, ásna árkot, gödröt. Némelyik emberre mintha szinte célozva hull a szerencse. Másikra szinte zuhog a szerencsétlenség.
Már a történetírás előtti népek tapasztalhatták ezt a különösséget. A közmondások élettapasztalatokon épült életfilozofiai figyelmeztetések. A görögök fantáziája istent is alkotott erre a különösségre.
Lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy a másvilágra átjut a szeretet is, gyűlölet is. És a nagy szeretet és a nagy gyűlölet láthatatlan keze belenyulkál némelyek sorsába.

vissza

BOLDOGSÁG KERESÉSE

Boldogok akarunk lenni. Ez minden törekvésünk.
De mi a boldogság?
A testi-embernek testi jóérzések: rakott tál, tölt kancsó, heverés, állat-gyilkolás, kártya, no meg a pénz, amely ezeknek a meg nem szűnését biztosítja.
A lelki-ember tudja már, hogy ezek illékony javak; van ezeknél különb, tartósabb. Ő már a salaktalan jóra tör, olyan javakra, amely után nem marad keserű szájíz, amelyeket nem követ levertség, bánat, üresség érzete.
A lelki ember keres, kutat, fölszereli magát tudásokkal, s el-elgondolkodik:
- Ki vagyok?
- Mi vagyok?
- Hol vagyok?
- Mért élek?
- Meddig élek?
- Hol van az igazi jó?
- Mi az?
Értelmi utakon keresi a boldogságot.

*

Csak nyugodt lelkű ember lehet boldog. Akinek a homlokán nincsenek soha fellegek. Akinek a lelkében nincs soha iszap, se ő nem sároz, se őt nem sározhatják he. Minden gondolata egyenes, becsületes.

*

Emlékkönyvbe.
A mult nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elédbe vetődő sugara.
Az óra a tied, csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle, ha napfényes, virágos békességgel teljes: a világ minden üzlete nem ér fel a szívnek egy boldog órájával.

vissza

LÉLEKTAGADÓK

A lélektagadó:
- Egy-egy nagy ember (Homérosz, Sekszpir, Gőte, Petőfi) egy-egy családnak sok évszázadon át lassan előre készülő gyümölcsremeke. Öröklési produktum. Egyetlen emberben száz meg száz ős elmei értékeinek összefoglalása és megérése.
Válasz:
- Vak lelkek! Megismeritek az évszázadokon át folyton folyt előrekészítését egy nagy ember megjelenésének, hát hogyan lehet el nem fogadnotok a tovább is folyton-folyható létezését? Ha oly remeket tud alkotni századokon át következetesen a természet, aminő egy Sekszpir elméje, egyszerre következetlenségbe esne ha elengedné rothadni három nap alatt, mint a szemétre került uborkát.

*

A lélek-tagadó.
- Hiszen az bizonyos, hogy a test, ha megszűnt is élni, nem vesz el, csak változik, de a magunk-tudata, az én?... Válasz:
- Hát ha a test annyira becses a mindenségnek, hogy egy molekulája se veszhet el, mért veszne el éppen az én, - az öröklés elmélete szerint a testnek időtlen idők során egyre finomodó lángja? Ha semmi se vesz el, csak formát vált, mért ne válthatna ez is formát? - vagyis másik testtel. Merthiszen az én nem földi matéria tehát őmaga nem formálódhatik, csak épp hogy ruhát vált.
Ha elképzelünk egy halhatatlan hajóskapitányt, megértjük, hogy a hajó elsülyedhet, de a kapitány mindig megmenekül s megint uj hajót kormányoz. A lélek a testnek ura és kormányzója.

vissza

HÁZI JAVÍTÓINTÉZET

A lelki erőgyakorlat két sulyzója:
1. Mindennap valamit megtenni ami a lelki jóra irányul. Ráerőltetni az akaratomat olyasmire, amit nem szoktam. (P. türelem, mikor nem vagyok türelmes. Nyugodtság, mikor nem vagyok nyugodt. Nyájas arc, mikor haragszom. Harag elnyomása stb. (Mert a harag kínzó és ártalmas képzet-rajzokat idéz elő) stb.
2. Mindennap valamit meg nem tenni, amit a test kíván. P. fölkelni korábban, mint a test óhajtaná. Megtagadni egy jó falatot, csupán azért, hogy éreztessük a testtel, hogy nem ő parancsol nekünk stb.

*

Ha valaki gonoszul vagy durván, vagy csalón, vagy bármily boszantó, haragító módon viseltetik irántatok, ne fakadjatok ki ellene, se pedig ne pöröljetek, ne panaszoljátok be sehol. Mert az az ember mások iránt is csakolyan lesz és mások nem lesznek türelmesek. Hát hagyjátok másokra a megtorlást. A főgondolat az élet kellemetlenségeiben mindig az legyen, hogy a megtorlás is kellemetlenség, hát hagyjuk az élet egyéb rosszai között.
Okos ember-e az, aki a saját fejére rak tüzet?
A haragvó ember ezt cselekszi.

*

A gyűlölet magunk védelmére késztő természetes érzés nekünk ártalmas emberek vagy emberfajok iránt, - ha pszichologiai és természet ismereti tudományunk nincsen. (Aki mindent megért, nem érez gyűlöletet az ellensége iránt se.) Érzésnek bizonyára kellemetlen érzés és ha másvalakiben nyilvánul, utálatos.
Ha tehát tudományotok nincs arra, hogy valami efféle érzésteket nyugodt szemmel viseljétek, legalább ne beszéljetek róla, vagyhogy épp az ellenkezőjét mondjátok annak, amit éreztek.
S akkor az angyalok nyelvén beszéltek.

*

Legnagyobb ellenségünk a harag. De nem az, amelyik másoknak a szívéből ront reánk. Az ellen védekezhetünk. Hanem a magunk haragja.

vissza

ÉLETCÉL

Az életet többnyire azért hibázzák el az emberek, mert azt tartják, hogy ez a Föld a világ.
Kukacgondolkodás. A kukac nem is gondolkodhatik másképp, mert az élete a bomlásra került hulladékokban, potyadékban folyik le, s életének célja, hogy azt a rothadékony anyagot élöhussá változtassa.
De az ember nem kukac. Az ember csak annyit eszik, amennyit a teste fentartása kíván. Nem több ez, mint amennyi olajat a gép fogyaszt. Azért van-e alkotva a gép, hogy olajat fogyasszon?
Az ember is láthatja, hogy életének feladata nem az evés, nem a test éltetése. Semmi munkája nincs az emberi testnek a természet anyag cseréjében, váltógazdaságában. Az ember magáért él és más emberekért. Az ember nem a testéért él, hanem a teste él az emberért. Tehát nem ő van a Földért, hanem a Föld őérette.
De ha nem a Földért vagyunk a Földön, akkor ránk nézve nem is lehet a Föld az egész Világ.
Följegyzéseimben gyakorta ismétlődik ez a két szó: testi-ember, lelki-ember. Tisztán kell értenetek ezt a két kifejezést.

*

Ha vén halottnak a sírgödör szélén mégegyszer megnyithatna az ajka, valamennyi azt mondaná:
- Bolondul éltem!
Mert valamennyi ugy élt ezen a Földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, ugy robotolt, verejtékezett, gyűjtött, rendezkedett, hogy az elején tul aztán jól élhessen. S egyszercsak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál.
Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb.
Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való utja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért.

*
Születése mindennek: növénynek, állatnak, embernek a természet nagy gondosságában történik. Halála lehet minden kis eshetőség.
Nyilvánvaló, hogy az ember életében az életküzdelem (az előttünk ismeretlen célu) fontosabb, mint a test nagyidőre való biztosítása.
A test elvégre is szenvedésekre kötelezi az embert, s elég ebből amennyi ér bennünket.
A Teremtő bizonyára alkothatta volna az emberi testet évezrekig nyuló életre. Csak a sejtek vénülésének törvényén kellett volna egy kis változtatás.
De az élet célja nem a földi.

*

A panaszos közmondás: Egy apa eltart 9 gyermeket stb.
A valóság az, hogy az apa a gyermekben maga magát érzi. (Az a gyermek is ő.) A gyermek azonban az apját anyját más személynek érzi.
S ez így jó. Az apa, anya ne szakadhasson el a gyermekétől, de a gyermek szakadhasson el, élhesse a maga életét a maga teljes különvalóságában.
Mennyire azonos törvény: fa és a gyümölcse.

vissza

ÉLETPÁLYA

Legjobb foglalkozás az, amely a természethez köti az embert. Tehát: a gazdálkodás, erdészet, földmérés, hajózás, halászat stb.
A városi és szobai foglalkozásban az boldogul legjobban, aki specialista. Aki olyat tud, amit más nem tud, kívül álI a versengésen és hamar meggazdagodik.
Tárgyakban is annak van legnagyobb értéke, ami egy, amilyen nincs több.
A tucat tárgy és tucat ember értéktelen a társadalomnak.

*

Nagy Frigyesnek tulajdonítják azt a mondást, hogy a nap huszonnégy órájából nyolc legyen a munka, nyolc a test üdülése, nyolc az alvás.
Ti a munka nyolc óráját a lélek nyolc órájának tekintsétek.
Ezt a nyolc órát azonban össze kell keverni a testi nyolc órával, mert egyfolytában nyolc órai lelki munka sok.
Délelőtt végezzétek azokat az értelmi munkákat, amelyekhez erő és világosság kell, a délutáni időre hagyjátok az olvasást s a művészetekkel való foglalkozást.
Ebéd után egy órát pihenni kell.

vissza

ÉLETUTAINK

Étetutaink...
Homályosak, mint a földbe került üveg. Régi fehérségüket, fényüket szenvedéssel kapjuk vissza. Innen van, hogy a földi életre ember embertől születik. A széthullt láncszemeknek összekapcsolódása ez. Kinézzük magunknak a más élőket és a szívükhöz kapcsolódunk. De mert a jövendőt nem tudhatjuk előre, az előre megvizsgált jellemek és körülmények olymódon változhatnak, hogy életünk elhibázódik. Akkor aztán ujra meg ujra kezdjük a testi életet.

*

De meröben elhibázott élet nincsen. Mindenki magával hozza az előbbi testi életekben szerzett erőket. Lám a kis almamagban is benne van, hogy szercsika lesz-e vagy síkulai vagy pedig aranyparmén. Mink ha nem is tudunk erről, a hajlamaink szerint fejlődünk és csak érett korunkban vesszük észre, hogy micsoda erők lappangtak bennünk már gyermekkorunkban.
Az is elhibázása az életnek, ha minden munkánk és gondolatunk a vagyonszerzés. Gyűjtünk először azért, hogy a hét sovány esztendőre meglegyünk Gyűjtünk aztán, hogy bőségben éljünk, azután hogy gyermekeinknek ne kelljen dolgozniok, s még azután is gyűjtünk, mert megszoktuk, mert a célt elfelejtettük. Már nem azért gyűjtünk, hogy éljünk, hanem azért éljünk, hogy gyűjtsünk. És gyűjtünk, gyűjtünk: nincs semmi gondolatunk, semmi vágyunk, cselekvésünk, csak a gyűjtés, a pénz-szaporítás. Végre a halál lerántja a kezünket a pénzes zacskóról.
- Helyesen élt-e az ilyen ember?
Az élet munka, de az ember nem hörcsög. Az élet célja: fejlődés a tökéletesség felé. A munka csak lépcső. A templom feljebb van. Aki céltalanul, vakon megyen a lépcsőn, falba ütközik. S a mi lábunk járja-e a gyermekünk utját is? Ahogy a mi életünk egyik feladata a munka volt, az utánunk következő nemzedéknek is az lesz. Mi végezzük el az ő munkájukat is? Oda akasszuk az almát a csemetére, s azt mondjuk neki:
- Sohse fáradj a gyümölcsözéssel lelkem, íme mink már helyetted is gyümölcsöztünkl?
Hát mármost ő mit csináljon?
Az ember vagy épít vagy rombol, de cselekednie kell.
Ha a mi utódunk is az utódoknak él, ő is elvesztegeti a maga életét. Ha nem él az utódoknak, rombolni fog: pazarló lesz, kártyás, lófuttató, puskahordozó, cigányozó, verekedő szóval: - előkelő ember. Ritkán történik, hogy az ilyenek uj teret találnak a cselekvésre.
Ti tehát dolgozzatok: szántsatok, vessetek, arassatok. De bűn lenne annyi magot összehalmoznotok, hogy az utódoknak se szántani, se vetni ne kelljen! Amint meg van az ínség ellen a biztosíték, fordítsátok gondotokat a lelki életetek fejlesztésére. Címeretek ne az aranyborju legyen, hanem a rab gólya, a nyírott-szárnyu, Földhöz leláncolt angyal, amint fölfelé méláz.

fel