Michel Quoist: Így élni jó

Elmélkedések az élet művészetérôl

Fordította: Horváth Mária

Ajánlás
Veszélyben az ember
Sikeres élet
I. Az ember
Ember a talpán
Az ember két dimenziója
Az atomizált ember, vagy az egységes ember, a személyiség
Ne fojtsd el, nemesítsd!
A nô
Élhetsz egyedül, vagy házasságban, csak az önzô hibázza el életét
Ifjú vagy, készülj fel a szerelemre!
Az ember és a piedesztálja
A kiteljesedett, vagyis a Jézus Krisztus által istenivé vált ember
II. Az ember és élete
Mikor fogadod el végre önmagadat?
Tudj örülni!
Gyötrô gondok
A gondtalan ember
Légy szabad
Szépségápolás
Ne terheld túl magad!
Tudj megállni!
Gondolkodj és dönts, ez tesz emberré
Légy összeszedett!
Így cselekszel eredményesen
,,Éld a magad életét'' -- Légy hű a jelen pillanathoz!
III. Az ember és embertársai
Ki az a másik?
Kapcsolatba lépsz a másikkal -- fogadd be ôt
Beszélsz a másikkal -- elôbb hallgasd meg ôt
Vitatkozni a másikkal -- gondolatcsere
Hatni akarsz a másikra -- bízzál benne
A szeretet önmagunk odaajándékozása
Szeretni mást annyi, mint életre kelteni
Megházasodtok
Fogadd el házasságodat!
A szenvedés az ember tragikus műve
A szenvedés, a Megváltás alapanyaga
A világ tökéletesítése és megváltása Istennel és minden emberrel
Egész életedet szenteld az emberek megmentésének!
Testvéred szenved és meghal
IV. Az ember és élete Krisztusban
A ,,szűklátókörű'' ember, és a keresztény mélyebb látása
Helyesen látni a hit fényénél
Isten szól -- találkozás Jézus Krisztussal
Az Atya terve a világgal
A mindennapi események valóságos távlatai
Életünk felülvizsgálása
Életünk közösségi felülvizsgálása
Imádkozni annyi, mint: készségesen Isten elé állni
A gyónás: a bűnbánat szentsége
Ne csüggedj el soha!
A Szentmise a világtörténelemben
Üdvözlégy Mária!
A szeretet útja Istenhez vezet... hogy Jézus Krisztus szívével szeress
Jegyzetek
Michel Quoist
========================================================================

Ajánlás

Eleven, őszinte, becsületes írás Michel Quoist e könyve; és hogy olvasói mennyire becsülik, mutatja a kiadások s fordítások nagy száma. Ezek sorába lép jelen fordítás is, amelyhez szívesen írunk ajánló sorokat. Hiszen ezt a könyvet a párbeszéd szellemében gondolta el és írta meg a szerző, és valóban jó anyagot is nyújt a nem-hívő testvéreinkkel való párbeszédhez. Mert valóban mi egyesíthetne minket jobban, melyik ponton ne találkoznánk inkább, mint abban az azonos akaratban, hogy felszabadítsuk az embert, hogy felemeljük minden téren, azért, hogy jobb világot teremtsünk, amely otthonává lehet mindenkinek, és a legjobb lehetőségeket is nyújtja mindenki számára? A szerző e könyvben éppen azt vizsgálja, hogy az ember mi módon éri el életében a teljes sikert: ennek előfeltétele elsősorban az ember belső egyensúlya, s ezt úgy érhetjük el, ha minden emberi értékhez ragaszkodunk, követve értéksorrendünket. Nem akarunk lélek nélküli világot építeni, olyan világot, amely megtagadja a szellemnek kijáró helyet.
Quoist a továbbiakban tevékeny elkötelezésünk szükségességét hangoztatja, amely nem éri be a jószándékkal és tervekkel, hanem ezeket állhatatosan és a legalkalmasabb módon tettekké akarja váltani. Végül az ember nem érhet el sikert életében, ha nincs benne közösségi érzék, mert egyfelől az ember nem ,,sziget'', hanem társadalmat alkot, másfelől a társadalom is alakítja őt. A személyiség kiegyensúlyozottsága, munkára indító dinamizmus és közösségi érzék: ezek adják e mű belső értékét, és ezekben látja a sikeres, a jó élet titkát az a keresztény, aki aggódó gonddal vizsgálja az emberiség jövőjét.

Vatikánváros, 1966. augusztus 4.

Prof. VINCENZO MIANO
A ,,Nem-hívôk Titkársága''
ügyvezetô fôtitkára
 

fel

========================================================================
Veszélyben az ember

Az emberiség lelkiismeretét a világ nagy problémái izgatják: a munkásság igazságtalan helyzete és a fejlôdésben elmaradt országok nyomora. Keserves következményeik, a szenvedések megszámlálhatatlan sokasága, az ember elevenjébe vágnak, és lelkileg megbénítják. Ma egy lehetôleg még súlyosabb, mert mélyebben gyökerezô baj látogatja meg az emberiséget, és ez -- a dolgok szörnyű visszájára fordulása! -- a ,,legfejlettebb'' népeknél és a legműveltebb embereknél kezdôdik. Belsô feloszlási folyamatról, magának az embernek belsô rothadásáról van itt szó. A legnagyobb tudósok és erkölcstanítók -- legalábbis akik hisznek a szellemnek az anyag fölötti felsôbbrendűségében -- egyaránt súlyosan aggódnak ezért, s már maga az emberiség is kezd a veszély nagyságának tudatára ébredni. Rendkívüli teljesítményei révén a modern világ csodálatosan szép és nagy lett. Úgy tűnik, hogy a hódításaira és az anyag s élet fölötti hatalmára büszke ember egyre inkább urává lesz ennek a világnak. De ugyanabban a mértékben, amelyben a tudomány és a technika révén uralma alá hajtja a világegyetemet, elveszíti uralmát saját bensô világa fölött. Behatol a világmindenség titkaiba, a parányokéba csakúgy, mint a mérhetetlen nagy bolygókéba, de ugyanakkor tanácstalanul áll saját
személyiségének titka elôtt.
A világmindenséget akarja dirigálni, de képtelen saját szellemét irányítani. Hatalma alá hajtja az anyagot, de ahelyett, hogy -- szabadon az anyag zsarnokságától -- elsôsorban a szellembôl élne, a tökéletesített anyag ellene fordul, ô maga rabszolgává lesz, és elvész a szellem.
Ha pedig az ember elveszíti a ,,szellemét'', mindent elveszít. Nincs többé ember. Mert a szellem az elsô. A gondolat a szellem szülötte: ezért nyer alakot az ember keze alatt az anyag és ezért épül fel az épület. A szellem tervez, azért nô ki a város a földbôl és így készül el a gép a gyárban. A szépség a szellemben fogan meg, így lesz szobor a márványból, így csendül fel a dallam a húrokból, s ezért gyönyörködhetünk a színek harmóniájában. S mikor a szellem lendületbe jön egy másvalaki szellemétôl, él a szerelem, egyesülnek az emberek, és közösséggé válik az emberiség. De ha a szellem megromlik, az ember veszélybe kerül. Ellene fordul minden és tönkreteszi: szerelmében a teste; a gép, amit szerkesztett; a város, amit megtervezett; a világ, amit felépített. Az anyag kicsúszik az ember hatalma alól. Nincs többé ember. Mindent elölrôl kell kezdeni.
Így pusztultak el egymás után a kultúrák. A történelem kezdete óta váltogatják egymást, és jól tudjuk, hogy csak egyikük-másikuk pusztult el külsô csapások következtében; a legtöbbjük lassú rothadás folyamán, belülrôl teljesen kiüresedve, saját hóhérává lett.
Büszkék vagyunk nyugati kultúránkra. Úgy látszik éppen azért, hogy megmentsük, részt vettünk a legnagyobb arányú öldöklésben, amit csak látott a világ; hogy éljen, emberek tízmilliói haltak meg és újabb tízmilliók szenvedtek; hogy fenntartsuk, felfegyverkeznek a nagy nemzetek, és olyam fegyvereket halmoznak, amelyek alkalmasak egész földrészek elpusztítására.
Valóban, a kultúránk veszélyben van, de ez a veszély nem a földrajzi határait, hanem inkább az emberi szív határain fenyeget. A pusztító féreg a szív belsejében rág és kérlelhetetlenül gyôz, hiszen táplálja a modern világ felszínessége, amely a testnek az érzéki gyönyört, és a szellemnek a hatalom kevélységét kínálja.
Most ennek a gyümölcseit aratjuk. Erkölcsi züllésünknek egyik jellemzô tünete, hogy világszerte vészesen növekszik az ifjúsági bűnözôk száma; a ,,legfejlettebb'' népek körében valóságos ostorcsapássá válik ez. A lelki betegségek növekedése, a különféle neurózisok, a modern ember tragikus kórképét mutatják. A ,,vadaknak'' a testük számára kell gyógyszer; a ,,művelt'' emberek ezzel szemben egyre inkább a pszicho-analitikusokra, ideggyógyászokra és elmeorvosokra szorulnak, akik megkísérlik, hogy megmentsék a lelküket.
A holnap embere talán ellátogat a szomszédos bolygókra. De mi lesz ennek az embernek a ,,tartalma''? Az egész emberiségnek meg kellene fontolnia Jézus Krisztus ünnepélyes és mindig idôszerű figyelmeztetését: ,,Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall!''
Mindezek ellenére is, lelkesítô ez a mai világ! Nincs Jogunk fékezni ragyogó haladásában, ellenkezôleg, az a kötelességünk, hogy elôre vitelében közreműködjünk, ahelyett, hogy kivonnók magunkat alóla. Mégis hiábavaló volna munkánk, ha nem törekednénk az embert újra ráébreszteni lelkének tudatára. Az embert kell helyreállítani, hogy a világegyetem - - általa -- rendben és szeretetben állíttassék helyre.
Minél könnyebben élhet, s minél könnyebben jut élvezethez az ember, annál szükségesebb számára a világosság, hogy megértse: az élet és élvezet csak eszközök egy magasabb cél érdekében; annál inkább rászorul a belsô erôre, hogy ne ragaszkodjék ezekhez, annál inkább van szüksége
a szeretetre, hogy ne kovácsoljon tôkét ezekbôl saját hasznára és testvérei kárára. Miként egy építkezés sikere érdekében a mérnök tervezô szellemére és pontos számításaira van szükség, akként a világ is, szolid és jó felépítése érdekében olyan embert kíván, aki több szellemmel és szeretettel élteti.
Hogy az ember és a világegyetem boldoguljon, ahhoz most már nem elég, ha az embernek visszaadjuk a lelkét, hanem -- mint már Bergson is követelte, lelkének kiegészítését is meg kell adnunk.

* * *

De menjünk tovább. Ha az emberi szellem kudarcot vall a diadalmaskodó
anyaggal szemben, ez azért van, mert vagy megfeledkezett Istenrôl, vagy
nem törôdik vele, vagy tagadja létét. A tragédiát így foglalhatjuk
össze: Az ember vagy Istenhez ragaszkodik és elszakad az anyagtól --
vagy az anyaghoz csatlakozik és elszakad Istentôl. Végeredményben, ha
az ember veszélyben van, ez abból ered, hogy önmagát és az anyagot
választotta.
A modern világ a mai ember számára állandó kísértés forrásává válik.
Az ember napról-napra többet termel, és állandó kiéhezettségében
ráveti magát a termelt javakra, de sohasem lakik jól velük. Kerge kör
ez: az igények gyorsabban szaporodnak, mintsem a kielégítésükre
szolgáló szükségleti cikkek, és a rabszolgává vált ember kinyújtja
kezét, hogy begyűjtse a gyümölcsöket és odasüllyed, hogy térdre hull új
bálványai elôtt. Így lényének legmélyében szakadás következik be, sôt
maga is állandó harcra van kárhoztatva testvérei ellen; mindenki --
akár az egyén, akár a tömeg -- a maga hasznát akarja lefölözni, és azt
megtartani, hogy élvezhesse.
Az ember mindazonáltal torz fejlôdése ellenére is csodálja önmagát.
És valóban, vajon nem csodálatosak-e teljesítményei? De miközben
önmagát csodálja, elfelejti csodálni és imádni Istent. Abban a
mértékben, ahogy növekszik rendkívüli hatalma a dolgok fölött,
megfeledkezik Isten mindenhatóságáról. A dolgokat teszi istenévé, sôt
önmagát is istenné teszi, az egy igaz Isten helyett.
Így szakad el a ,,civilizált'' ember az igaz Istentôl és dacára
bizonykodásainak, csakúgy, mintha ateista tanokat hirdetne, olyan
világot épít, amelyben nincs többé hely Isten számára.

* * *

Megmarad, ma is változatlanul fennáll, Jézus Krisztus ajánlata -- azé
a Krisztusé, aki Atyja küldötteként azért jött a világra, hogy
megmentse az embert és a világot:
,,Én vagyok az Út az Igazság és az Élet...
Nélkülem semmit sem tehettek...
Azért jöttem, hogy életük legyen, éspedig bôségben legyen...
Én vagyok a Feltámadás és az Élet, aki Bennem hisz, nem lát halált
sohasem...
A békét hagyom nektek, az én békémet adom nektek; nem, mint a világ
adja, adom nektek...''
Hogy az embernek és a modern világnak élete ,,sikeres'' legyen, nem
elég, hogy visszaadják az embernek a lelkét, nem elég, hogy megadják
neki ,,lelkének kiegészítését'', hanem mindenekelôtt az szükséges, hogy
visszaadjuk neki Jézus Krisztust. Ha ezt nem tesszük, akkor holnap nem
lesz itt többé ember. Mert veszélyben az ember!

* * *

Ezt a könyvet azért írtuk, mert valóban napról-napra szorongatóbban
érezzük azt a veszélyt, amely az embert fenyegeti. Lapjai abban akarják
az olvasót megsegíteni, hogy megállapodjék, s azután újra magára
találjon, illetve megerôsödjék. Szerény törekvés ez a mérhetetlen nagy
feladathoz képest. De vajon a vízduzzasztó erômű ereje nem a
megszámlálhatatlan kis vízcsepp erejébôl tevôdik-e össze? Isten, akinek
gondviselésére bízzuk könyvünket, majd felhasználja, ha úgy akarja, és
ha fogékony lélekre talál bennünk.
 

fel

========================================================================
Sikeres élet

Egy francia közvélemény kutatóintézet körkérdésére, amelyet egy francia
képes folyóirat (La Vie Catholique Illustrée) tett közzé, hogy Mi a mai
emberek legfôbb gondja és törekvése? -- a válaszok során a megkérdezett
fiatalok közül
90% azt tartotta a legjelentôsebbnek, hogy élete ,,sikeres''
legyen;
88% hogy megfelelô álláshoz és megélhetéshez jusson;
59% hogy megházasodjék, és családja jövôjét biztosítsa.
Az emberek jól akarnak élni, sikerre vágynak. De milyen sikerre? A
legtöbbször anyagi sikerre. Ezzel a könyvvel az a célunk, hogy néhány
szempontot nyújtsunk az élet valódi és totális sikeréhez, keresztény
sikeréhez.
Életünk e sikere hitetlen ember szemében néha -- merôben emberi
szempontból -- vereségként tűnhetik fel. Jól jegyezzük meg, azt
mondtuk: ,,néha'' De ne feledjük el, hogy az Úr azoknak, akik Ôt
követik, a százszorosát ígéri, éspedig nemcsak egykor az égben, hanem
már ezen a földön is. Másfelôl azt is tudjuk, hogy kötelességünk
mindent elkövetni, mind az emberi értelemben vett ,,siker'', mind a
világ haladása érdekében, és azt is tudjuk, hogy Isten csak ezzel a
feltétellel adja meg azt a kegyelmet, hogy végsô beteljesedésképp
eljussunk életünk természetfölötti sikeréhez is.
Az emberbôl indulunk ki, mert az ember az elsôdleges, és mert
végeredményben az emberre megy ki a játék. De ha egyfelôl úgy véljük,
hogy esztelenség azt hinni, hogy a külsô struktúra elegendô ahhoz, hogy
átalakítsa az embert, akkor legyünk arról is meggyôzôdve, hogy másfelôl
épp. oly esztelenség azt hinni, hogy elég megváltoztatni az embert
anélkül, hogy hozzányúlnánk a struktúrákhoz. Ugyanazzal a törekvéssel
és ugyanazzal a szeretettel kel mindkét feladatot megvalósítanunk.
És ne várjunk addig a cselekvéssel, amíg ,,kialakultunk'', az ember
tevékenysége révén alakul ki és csak a testvérei iránti tevékeny
szeretet gyökereztetheti meg Krisztus szeretetében. Emberileg is, és
természetfölötti értelemben is csak akkor lesz az embernek életében
,,sikere'', ha a világ sikeres fejlôdését igyekszik munkálni.

* * *

Ez a könyv nem tudományos értekezés, amely az emberi és a keresztényi
élet szabályait szakszerűen fejti ki, hanem -- amint mondtuk -- néhány
gondolatot nyújt az emberrôl és a világ emberi és keresztény módon való
felépítésérôl. Megfontolásainkat fejezetekbe foglaltuk össze: egyesek
kapcsolatban vannak egymással, mások nincsenek. Mivel nem törekszünk
teljességre, senki se tegyen szemrehányást, ha valamelyik terület
kimaradt. Ugyanez érvényes az egyes ,,fejezetekre'' is: a témákat nem
szakszerűen dolgoztuk fel, hanem mindig csak néhány szempontot
nyújtottunk, míg másokat tudatosan megvilágítatlanul hagytunk.
A nagyobb világosság kedvéért elmélkedéseinket négy nagyobb csoportba
osztottuk: Az ember -- Az ember és élete -- Az ember és embertársai --
Az ember és élete Krisztusban. De e beosztásban ne lássunk éles
elhatárolást. Sokkal inkább igyekezzünk a fejezeteket összefüggésükben
nézni. Hogy ezt megkönnyítsük, ismételten utalásokat alkalmaztunk.
Természetesen nem akartuk az ember és Krisztus kapcsolatát az élet egy
meghatározott szektorára korlátozni. Ellenkezôleg, vajha sikerült volna
megmutatnunk, hogy az ember törekvése saját élete és a világ felépítése
érdekében egy és ugyanaz a törekvés kell, legyen Krisztusban, és ennek
célja Isten Országának elôre vitele.
Miért részesítettünk elônyben bizonyos témákat? És miért választottuk
egy-egy tárgy kapcsán ezt vagy azt a szempontot? Kizárólag azért, hogy
a mai idôk konkrét igényeinek megfelelhessünk. Ugyanis nem szobatudósok
vagyunk, gyakorlati apostoli munkát igyekszünk végezni, kezünket az
élet ütôerén tartva, abban a meggyôzôdésben, hogy Isten szól hozzánk az
emberek sürgetésein keresztül.
Egyszer egy csoport kér felvilágosítást valamilyen kérdésben; máskor
egy ember kér tanácsot, hogy egy bizonyos szempontból jobban
megérthesse, és így jobban élhesse életét; máskor egy folyóirat olvasói
kérdeznek... és valamennyien válaszra várnak és ma kell nekik
válaszolnunk. Holnap talán más emberek, más kérdésekre, más választ
várnak.
Szabatosan, közvetlenül és találóan akarunk a kérdésekre válaszolni,
a hétköznapok nyelvén szólni, ma is érthetô formában az örök
igazságokról.
Ha a bizalmas ,,te'' megszólítást használtuk, ez nem az olvasó iránti
tisztelet hiányából, vagy bizalmaskodásból történt -- ez itt legkevésbé
sem volna helyénvaló -- hanem abban a reményben, hogy az olvasó átveszi
a mi szerepünket, és önmaga számára mondja az elkészített
elmélkedéseket, úgy, aminthogy ezeket mi önmagunk számára is írtuk.
Sajnos, a mai embereknek nincs már idejük hosszú értekezéseket
olvasni; de bármelyikünk tud majd szakítani pár percet, hogy néhány
mondaton elgondolkodjék. Gondolkodásra akarunk indítani, olyan
eszmélôdésre, amely lelkiismeretvizsgálatra, majd önmagunk
elkötelezésére vezet.
Aki kész arra, hogy itt vagy ott megállapodjék és az olvasottak
alapján továbbfűzve gondolatait, hajlandó szembenézni saját életével,
és meghallani Istennek hozzá intézett csendes kérdéseit, az nem
feledkezik meg többé lelkérôl és Megváltójáról.
Bár sikerülne néhány embert hozzásegítenünk ilyenfajta jótékony
eszmélôdés gyümölcseihez, és így megsegítenünk ôket abban, hogy valóban
jól, sikeresen éljenek és így a világot is elôrevigyék.
 

fel

========================================================================

I. Az ember

Ember a talpán

Az ember arra vágyik, hogy tökéletesen ura legyen létének. Igaza is
van, hiszen az állatvilág feletti felsôbbrendűsége éppen abban áll,
hogy képes önmagáról és a világról gondolkodni, ítéletet alkotni és
képes arra, hogy saját eszményei szerint irányítsa életét. Viszont igen
sokan, akik tetteik urának képzelik magukat, valójában többé-kevésbé
testük, érzékeik rabszolgái. Nem sikerült megalapozniuk és
fenntartaniuk képességeik értékrendjét. Ahhoz, hogy megálljanak a
,,lábukon'', vagy nem elég tisztánlátók, vagy pusztán a saját erejükre
építenek.

Pszichológiai szempontból igen kevés ember normális ,,felépítésű''.

Kevés ember helyezte és rendezte el megfelelôen lényének különbözô
,,emeleteit''.
Kevés a tökéletesen kiegyensúlyozott ember:
vagy nem segítették ôket önmaguk kialakításában (nevelés),
vagy soha nem formálták önmagukat (az ifjú és a felnôtt
törekvései),
vagy tönkretették önmagukat, illetve mások tették tönkre
ôket: a dolgok, az adottságok, az élet.
Kevés ember érdemli meg az ember nevet.

A jól felépített ember három ,,emeletbôl'' áll[1]:
a harmadik a szellemi,
a második az érzelmi,
az elsô a fizikai.
A három ,,emelet'' kölcsönösen tartja egymást, összefüggnek és hatnak
egymásra, de értéksorrendjüket tiszteletben kell tartani; a fizikai
legalul van, ez a legkevésbé nemes -- a szellemi legfelül van, ez a
legértékesebb. Ha az értéksorrend felborul, rossz a szerkezet,
tönkremegy az ember.

Vannak emberek, akik a fejükön járnak. Az ilyenek nem életképesek,
hiszen az ember nem erre van teremtve.
A fejeden jársz, amikor a természet -- a tested -- kerekedik felül és
parancsol. Ez az érzékiség mindenféle formájában.
Lehet ez betegség is, amely agyonnyom, ahelyett, hogy te uralkodnál
rajta és felajánlanád.

Ha a test dönt és parancsol, te pedig engedelmeskedsz, tested súlya
minden egyebet elnyom benned. Érzelmi világod eltompul, szellemed
elsorvad, megfullad.
A te tested még nem ragadta meg teljesen és véglegesen a hatalom
gyeplôjét? Lehet, hogy így van, de ôszinte önmegfigyelés során
ismételten rajtakapod majd magad, hogy a fejeden jársz:

falánkságod nem tud ellenállni az édességnek, egy üveg
bornak, egy cigarettának;
restséged reggel nem enged felkelni, vagy ha mar felkeltél,
irtózol minden erôfeszítéstôl;
élvezeteket keresel, pusztán azért, hogy kielégülj;
önmagáért kívánod a nemi gyönyört.

Állj talpra, légy ember!

Vannak, akik kúszva haladnak elôre; ezeknél az érzelem parancsol.
Az érzelem lesz urad, ha vonzalmad szenvedéllyé válik és az ész
ellenôrzése alól kicsúszva ,,elveszted fejedet''.
Ha az érzelem uralkodik, az is megbénítja a szellemet, a maga
vontatókötelére veszi azt. A szellem nem képes többé egészségesen
ítélni, szabadon cselekedni.

Nem váltál helyrehozhatatlanul érzelmed rabszolgájává? Lehet, hogy
így van. De vajon nem kormányoz-e téged is túl gyakran az érzelem?

Úgy véled, hogy az egyik embernek igaza van, mert azt
érzelmeiddel szereted, és a másiknak nincs igaza, mert azt
,,látni sem bírod''.
Tanulsz az egyik tanárodnál, mert rokonszenves, és nem tanulsz
semmit a másiknál, mert nincs vele ,,érzelmi kapcsolatod''.
Feláldozod magad, sokkal többet adsz magadból emennek, mint
amannak, mert emezt érzelmileg szereted; emezzel szívesen
dolgozol egy brigádban, mert érte ,,elmennél a világ végére
is'', de a barátjával nem tudnál együttműködni.
Rossz hangulatban vagy, nincs kedved semmihez, mert
egy szemrehányás megbántott,
egy gúnyos mosoly elszomorított,
egy kéz visszautasított.
Nincs már bátorságod a harchoz, mert nem veszik észre
erôfeszítéseidet, mert kiéhezett érzelmeid nem találnak
,,vigasztalásra''.
Ma imádkozol, mert ,,formában'' vagy, és azért vagy formában,
mert kellemes levelet kaptál, mert a barátod kedves volt
hozzád, mert megindított egy nagy szenvedés...
De holnap már nem fogsz tudni imádkozni, mert kiüresedtél, és
azért vagy ,,üres'', mert nem tudsz érzékelhetô eredményeket
megállapítani, mert valaki nem hisz a jóindulatodban, vagy mert
a barátod becsapott, vagy elhagyott.
Nem állsz a talpadon, csúszol-mászol, te rabszolga, te!

Ember a talpán az, akinek teljesen szabad szelleme parancsol
érzelmeinek és testének. Nem veti meg sem az egyiket, sem a másikat,
mivel mindkettô szép és hasznos, hiszen Isten teremtette; de uralja és
kormányozza mind a kettôt. A szellem az úr, az érzelem és a test a
szolgálói.
Jogod van bevetni érzelmedet vagy testi erôdet[2]; a te erôid azok,
de irányítanod kell; a te lovaid azok, meglovagolhatod ôket, de jól
tartsd kezedben a kantárszárat; a te kocsid, száguldhatsz vele, de jól
fogd a kormánykereket. Ha paripáid megbokrosodnak, ha elveszíted
uralmadat a jármű felett, baleset ér.

Vannak emberek, akik ,,lebegnek''. Lábuk nem éri a földet.
Te is lebegsz,
amikor az álmaidat valóságnak tartod,
amikor idôdet olyan tervek kovácsolásával töltöd, amelyeket
sohasem valósítasz meg,
amikor nem alkalmazkodsz a személyekhez és a dolgokhoz,
amikor nem fogadod el önmagadat, nem fogadod el a többieket,
a környezetet, amelyben élsz, a helyet, amelyet elfoglalsz, az
eseményeket, amelyek téged is érintenek...
Akkor is lebegsz, amikor álmaid világába menekülsz a valóságtól való
félelmedben, vagy nagylelkűség híján, vagy pedig gôgös
megelégedettségedben.

Ha csak álmodod az életedet, nem éled azt.
Ahhoz jogod van, hogy akár egy álomba is kapaszkodj, de csak azért,
hogy elôrevigyen, és sohasem azért, hogy elszakítson a valóságtól.

Hogy helyesen formálhasd magad s ember légy a talpadon, gyakran idézd
emlékezetedbe az ember alkotóelemeit, és értéksorrendjüket.
Becsületesen vizsgáld és figyeld meg önmagadat bizonyos személyekkel,
tettekkel s magatartásokkal kapcsolatban... Mi az, ami arra késztetett,
hogy így határozz, így cselekedj, így nyilatkozz? Ha megállapítod, hogy
nem te irányítottál, ez mar szellemed gyôzelmét jelenti. Szellemed nem
vak áldozat már, szabaddá teszi önmagát és visszafoglalja irányító
szerepét életedben.

Saját erejébôl az ember nem képes megtartani egyensúlyát, megállni a
talpán: teste túl nehéz, érzelmei túl vakmerôek. Szüksége van olyan
erôre, amely felfelé vonzza, támogatja, és bensôleg átalakítja.
Ha kitárod lelked Istennek, megerôsödsz az Ô erejével, érzelmeid,
tested kezedben lesznek, minthogy kezed Isten kezében lesz.

Ha nem fogadod magadba Istent, megcsonkítod önmagadat, befejezetlen
maradsz, ,,fejetlen'' ember vagy, mert a teljes ember az Atya örök
tervében a ,,talpán álló'' és Istennel egyesült ember.
 

fel

========================================================================

Az ember két dimenziója

Az elszigetelt, csak önmagának élô ember elképzelhetetlen. Ha az
ember boldogulni akar, szabadon és teljesen ki kell tárnia magát
Istennek, aki szeretetében nem elégszik meg azzal, hogy megteremtette
az embert, hanem egyesülni akar vele, istenivé akarja átformálni.
De a földön sincs egyedül az ember, hozzá van kötve az összes többi
emberhez és szabadon egyesülnie kell velük a szeretetben.
Csak a szent a tökéletes ember, aki teljesen megszabadult önmagától,
hogy magába fogadja ISTENT és AZ EGÉSZ EMBERISÉGET.

A teljes ember ,,az ember a talpán'', aki egyesült az Istennel,
azért, hogy legbensôbb valójáig átalakuljon, beléje olvadjon: ,,Élek
ugyan, de nem én, Krisztus él bennem!''[3]. Ez az ember vertikális
dimenziója Isten felé.
A teljes ember egyesült minden embertestvérével, minden idôk és
helyek emberével, hogy egyetlen egységet alkosson velük. Ez az ember
horizontális dimenziója a többi ember felé.
Aki nem érte el ezt a két dimenziót, befejezetlen, megrokkant, csonka
ember.
Az emberek nem egymás mellé helyezett egyedek, hanem egymással
összekapcsolt személyek.
Az emberiség tagja vagy és minden ember egy kis darab belôled, mert
hiszen minden ember az emberiség alkotórésze.
Csak akkor ismered meg teljesen önmagadat, ha majd minden embert
megismersz.
Majd akkor válsz teljesen felnôtté, ha a megismerés és szeretet révén
egyesülsz minden emberrel, az emberiség tagjaival. Az emberiségével,
amelynek magad is egyik tagja vagy.

A gyermek akkor válik ifjúvá, amikor öntudatra ébred. Az ifjú akkor
válik felnôtté, amikor az egész emberiségnek tudatára ébred.

Ébredj önmagad tudatára, akkor majd felismered korlátjaidat, és ha
felismerted korlátjaidat, képessé válsz mások befogadására úgy, hogy
általuk tökéletesedsz, és gazdagabb leszel.

Egyetlen ember sem képes magában élni anélkül, hogy önmagát
szegényebbé ne tenné.

Az egész modern dinamikus lélektan azt mondja, az egész evangélium
azt tanítja, hogy két ellentétes erô létezik, amely az embert ösztönzi:

a kiáradás és kapcsolat ereje, amelyet ,,szeretetnek''
neveznek, amely önmagunkból való kilépésre ösztönöz, hogy
közösségeket építsünk, kezdve a családtól egészen az
emberiségig;

a visszahúzódás és elszigetelôdés ereje, amelyet ,,egoizmus''-
nak neveznek. Ez magunkba zárkózásra csábit és az egyéni siker
örök és csalóka illúziójába ringat[4].

Bármilyenek is legyenek személyes, belsô értékeid, ha elszigetelôdsz,
sohasem fogod elérni teljes érettségedet. És ha mások révén gazdagodni
akarsz, eggyé kell lenned velük: szeresd ôket.
Minél jobban szereted a többieket, annál tökéletesebb leszel!

Ha azt mondod:
mindenki önmagáért,
az elsô én vagyok (az én tanulmányaim, az én családom, az én
jövôm, az én jólétem és így tovább), a többivel nem törôdöm,
nem avatkozom bele a mások ügyeibe (ami azt jelenti: nem
törôdöm az iskolám, munkatársaim, háztömböm, stb. ügyeivel...),
és ha mereven ragaszkodsz ehhez a magatartáshoz, sohasem teljesedsz ki,
hanem siralmasan csonka maradsz.

Láncot kell alkotnod. Elôször azokkal, akiknek meg tudod fogni a
kezét. A közeledben levôkkel: családoddal, a házbeliekkel,
háztömböddel, iskoláddal; társaiddal munkádban és szabad idôdben. Ha
nem alkotsz közösséget velük, legyen bár az egész emberiség egyetlen
egység, te magadra maradsz, elszigetelôdsz. Az elszigetelt ember pedig
emberileg nézve kudarcot vallott; az Atya tervében; elvetett.

Hogy találkozhass a többiekkel, meg kell látnod ôket: nyisd ki tehát
a szemed!
Hogy befogadhasd a többieket, legyen helyed a számukra: készíts
helyet magadban!
Hogy egyesülhess a többiekkel, lépj ki önmagadból: felejtsd el
önmagad és add oda magadat!

Az idôben és térben távol esô emberekkel csak szellemi síkon
egyesülhetsz: el kell ôket érned a megismerés révén, ,,szívedben kell
hordoznod'' ôket a szeretet révén. Kutasd életüket, problémáikat,
szenvedéseiket, örömeiket..., az újság, rádió, mozi, televízió,
olvasmányok, elôadások, utazások... révén. Növeld fokozatosan
látókörödet és emberi tudatodat egészen a Föld határáig.

Az egyes ember nagysága közösségalkotó képességével mérhetô.

Isten személyek közössége: saját képére teremtett téged, tehát nem
elszigetelt, elkülönített egyednek, hanem olyan személynek, aki
hivatott vagy Vele és az emberiséggel közösséget alkotni.

Az ember üdvössége személyes és kollektív üdvösség. Isten egy
,,néppel'' kötött szövetséget. ,,Egyházat'' alapított.

Az emberiség Isten elgondolása szerint egy: a közös Atyától származó
gyermekek családja. A bűn miatt ,,szórta szét Isten az ember fiait a
föld felszínén''[5] . Minden embernek helyre kell állítania önmagában
az emberiség eredeti egységét. Mindaddig befejezetlen marad az ember,
míg egyetlen ember testvére is ki van zárva az egységbôl, és nem
nevezheti magát joggal ,,mindenki testvérének''.

Egyesek azt gondolják: Isten fölösleges, elég, ha minden ember
egyesül a mérhetetlen nagy testvéri közösségben. De hát lehetnek-e az
embernek testvérei, ha nincs Atya, és ki lehetne más a közös Atya, ha
nem a minden élet Teremtôje?
Ha minden ember testvére akarsz lenni, el kell fogadnod, hogy gyermek
vagy, hogy éled és Istentôl kapod az életet -- és minél inkább gyermek
leszel, annál inkább leszel testvér is.

Egyesek azt gondolják: elég az Istennel való egyesülés, az emberekkel
nem kell törôdni. Ha azonban az Atya fia akarsz lenni, el kell
fogadnod, hogy az összes többi gyermek testvére vagy. Mihelyt
megtagadod egyik testvéredet, az Atyát tagadod meg, önmagadat rombolod,
nem vagy többé az, akit az Atya akar.

Ha élni akarsz, szeresd testvéreidet: Mi tudjuk, hogy a halálból
átjutottunk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a
halálban marad[6]. Minél mélyebben és átfogóbban szereted az embereket,
annál jobban ,,jutsz át az életre''; mennél jobban eltávolodsz és
elkülönülsz tôlük, annál inkább rombolod magad, és ,,az életbôl a
halálba'' jutsz.

Amikor kitárod lelked Isten elôtt és kitárod lelked az emberek
elôtt,
amikor találkozol Istennel és találkozol az emberekkel,
amikor egyesülsz Istennel és egyesülsz az emberekkel,
nem olyan dolgokat viszel végbe, amelyek kizárják egymást, hanem
ellenkezôleg olyanokat, amelyek egymást kiegészítik, tökéletesítik.

A Megtestesüléssel és Megváltással Krisztus az emberiséget a maga
nagy Titokzatos Testévé tette:
amikor az Úrral egyesülsz, az egész emberiséggel egyesülsz,
mert nem fogadhatod be a Fôt, anélkül, hogy a tagokat be ne
fogadnád,
amikor az emberekkel egyesülsz, az Úrral találkozol, mert nem
fogadhatod be a tagokat anélkül, hogy a Fôt be ne fogadnád.

Ha kész vagy arra, hogy csökkentsd önszeretetedet, hogy így Isten
iránti szereteted és emberszereteted növekedjék, csak akkor leszel
alkalmas arra, hogy emberré válj.
 

fel

========================================================================

Az atomizált ember, vagy az egységes ember, a személyiség

Modern világunkban az atombombánál is nagyobb, fenyegetôbb veszélyt
jelent az ember belsô ,,hasadása'' pszichológiai és szellemi értelemben
,,atomizálódása''. Bár egyre jobban hatalmába keríti az ember az anyagi
világmindenséget, úgy tűnik, hogy önmaga fölött egyre kevesebb hatalma
van a sokféle külsô inger zaklatása közepette. Helyre kell állítania
saját szintézisét, ha élni és cselekedni akar.

A fa úgy él, hogy ásványi anyagokat vesz fel, természetének
megfelelôen ,,áthasonítja'', és egy magasabb szintre, a vegetatív élet
szintjére jutatja azokat.
Az állat úgy él, hogy ásványi anyagokat használ fel, továbbá magába
olvasztja a növényi életet is. Koordinálja az alsóbbrendű energiákat a
benne uralkodó természeti törvénynek megfelelôen és egy magasabb
szintre: az állati élet szintjére emeli azokat.
Az ember felhasználja a növényi és állati élet sajátosságait, de
alárendeli és átalakítja azokat az ész és a szabadság segítségével
emberi életté.
Ha ember akarsz lenni, kell, hogy szellemed uralja és irányítsa
ösztöneidet, érzékeidet.
Válassz: vagy a szellemed és lelkiismereted parancsol, és emberré
válsz: vagy az ösztöneid uralkodnak el, és elállatiasodsz.
Minden bűnben a szellem kudarca rejlik az alsóbbrendű énnel szemben;
a rend felborul, az ember valamivel csonkább lesz.

Muskátlid, kutyád befejezett lények. Ezek elérték korlátozott
növényi, állati tökéletességüket. A te nagyságod abban áll, hogy magad
alakítod ki önmagadat. Befejezetlen vagy, közvetlenül kell részt venned
saját megteremtésedben.

Mivé lenne kerékpárod kereke, ha küllôit nem tartaná össze a
kerékagy?
Nem lenne többé kerék.
Mivé lenne az atom, ha az elektronok elszabadulnának központi
magvuktól?
Nem lenne többé atom.
Mivé lenne az ember, ha szellemi és fizikai képességei nem olvadnának
harmonikus egységbe az ,,én''-ben?
Nem lenne többé ember.

Az atomjaira bomló: atomizált ember az, akinek érzékisége
túlfokozott; akinek indulatossága, érzékenysége, képzelete
fékevesztett; akinek fegyelmezetlen képességei ellenôrzés nélkül
működnek és mindegyik a maga táplálékát keresi, túltéve magát a szellem
és eszmény törvényein. Ez tulajdonképpen a felrobbanása és
szétszóródása annak, ami az ember legmélyebb lényegét alkotja. Nincs
többé ember.
Az emberré válás minden erônk összegyűjtését, viszonylagos
értékrendjük szerint való átrendezését és a szellemnek való
alárendelését jelenti.

Ha egészségesen akarod felépíteni magadat, nem elég alkotóelemeid
értékrendjét megállapítanod[7], hanem felülrôl egységesen kell
összefognod -- amennyiben egy és ugyanazon ,,én''-hez kapcsolod --
azokat.

Könnyű egy öreg és fáradt ló gyeplôjét tartani. Nehéz egy fiatal és
ideges paripát megzabolázni.
Meg nehezebb hat telivért, hatos-fogatot hajtani. ...de ha
megzabolázod a telivéreket, ez a hatos-fogat repít majd a leggyorsabban
s a legmesszebbre.
Nem könnyű egyensúlyban tartani, egységesíteni a modern embert. A
belsô energia nehezen tudja kormányozni alsóbbrendű és gyakran
abnormálisan fejlett képességeit, amelyek külsô ingerek rabságába
esnek. De ma még sokkal inkább, mint tegnap, az lesz a
nagyteljesítményűi és befolyásos, aki a maga egységét megvalósítja.

Ha teljes egészében a tettek mezejére akarsz lépni,
ha totálisan oda akarod magad adni,
ha tökéletesen befogadó-képes akarsz lenni,
ha teljes szívedbôl akarsz szeretni,
ha minden erôdbôl akarsz imádkozni,
légy teljesen ura testednek, szívednek, szellemednek, kiáradó
életerejüknek, légy ura önmagadnak, és akkor elmondhatod: cselekszem,
odaadom magam, befogadó-képes vagyok, szeretek, imádkozom.

Az intenzív élet azt jelenti, hogy miután összegyűjtöttük, egységbe
foglaltuk, személyiségünkkel áthatottuk minden erônket, teljes
egészében bevetjük azokat a jelen pillanatban[8].

Aki megvalósította szilárd, személyes szintézisét, az
biztonságérzetre, nyugalomra tesz szert.
Hogy harmóniát sugározz önmagad körül, teremts harmóniát önmagadban.

Vajon serényen hajtana-e az olyan kerékpáros, aki nem ismeri célját?
Vajon felépülne-e a ház, ha a kôművesek nem kapták volna meg az
építési tervet?
Hogyan akarod legbensôbb lényed harmóniáját, egységét megteremteni,
ha nem tudod: miért és hogyan?
Kell, hogy fejedben és szívedben egy nagy tervet hordozz, mely egész
bensô életedet átfogja és kiaknázza.

Célod és terved egy élô személy: Jézus Krisztus. Csak Benne és
Általa, az ember és a világ összhangjának újraalkotója által építheted
ki egységedet.

A bűn okozta az ember egyensúlyvesztését. Csak a Megváltás képes
visszaállítani az ember egyensúlyát, megmenteni az embert.
Fogadd lelkedbe a Megváltót, és isten lakta lelked révén a Szeretet
egyesíteni fogja képességeidet, kialakítja legbensôbb lényedet. Benne
nemcsak ember leszel a talpadon, nemcsak egységesített emberré:
személyiséggé, hanem isteni emberré válsz.
 

fel

========================================================================

Ne fojtsd el, nemesítsd!

Teljes ,,szívünkbôl és minden erônkbôl'' kell szeretnünk, ez az Úr
parancsa. Így egyetlen bensô képességünket sem szabad megvetnünk, még
kevésbé elfojtanunk. De hogy képességeink szolgálhassanak bennünket,
meg kell ismernünk, el kell fogadnunk, irányítanunk kell azokat.

A mai embernek különösen nehezére esik érzelmi világát helyesen
beépíteni önmagába. A kijátszott érzelem megbosszulja magát,
rendetlenséget okoz, vagy pedig ellenôrzésünk alól kisiklik és a
végsôkig felfokozza, megzavarja ítélô- és cselekvôképességünket.

Az akarat -- amelynek, úgy tűnik, túlzott hatalmat tulajdonítanak --
semmit sem tehet az értelem nélkül, fôként pedig az érzelem bensô
egyetértése nélkül.

Végsô sorban csak az az ember képes egyensúlyát fenntartani,
egészséges és valódi lelki életet élni, aki harmóniába olvasztja minden
képességét Krisztusban[9].

Lényed minden szintjének életképességek felelnek meg[10]. Egyik sem
rossz, nem kell elfojtanod azokat; de mindegyiküket kikezdte a bűn, nem
szabad magukra hagynod ôket.

A háziállat, ha visszakerül a vadonba, visszavedlik vadállattá.
Saját kezdeményezésükre bízott képességeid a vad állapotba visznek
vissza.

A víz hatalmas energiává válik, amint gátak közé szorítjuk.
Életadó erôvé lesz, ha öntözôcsatornákba vezetik.
Minden képességed, amelyet szellemed alakít és irányít, ideálod és
hited szolgálatába állítható.

Ha ügy véled, hogy a fa túlságosan magasra nô és erôsen lemetszed, az
alsó ágak sokkal erôteljesebben nônek és dúsabbakká válnak.
Ha megcsonkítod magad ,,felül'', képességeid alul annál jobban
fejlôdnek.

Meg kell választanod az irányt, amelyben fejlôdni akarsz: felfelé
vagy lefelé.

Ha elutasítod az egyetlen Istent, bálványokat fogsz imádni.
Ha nem műveled magadban a szellemet, csak érzéki életet fogsz élni.
Ha elzárkózol minden érzelem elôl, kiszolgáltatod magad az
ösztönöknek.

Ne áldozd fel magad azért,
hogy megedzôdj,
hogy kovácsold az akaratodat,
hogy ,,valakivé légy'',
mert a gôg hamarosan meghamisítja jó szándékaidat és kielégítetlen
erôid alsóbbrendű elégtételt keresnek.

Bizonyos erényes magatartás nem más, mint az érzelmek elfojtása;
többet ér kevesebb külsô szigorra és nagyobb belsô tisztaságra
törekedni.
Ne elégedj meg a vadonc metszésével, ojtsd be azt, hogy termést
hozzon.
Ne elégedj meg a ,,lemondással'': nemesítsd meg képességeidet, hogy
kibontakozzék benned az ember és a keresztény.

Ha megtagadod magad: szeretetbôl tagadd meg.
Ha feláldozod magad: testvéreidért, Istenedért tedd.
Ha meghalsz önmagadnak: azért halj meg, hogy Krisztusban élj.
A halál csak azért értékes, mert van feltámadás.

Képességeid közül érzelmeid nyugtalanítanak[11]. Ne vesd meg azokat,
különleges gazdagságot jelentenek. Lehetôvé teszik:
hogy egy szép látvány vagy felebarátod szenvedése
megindítson,
hogy örömtôl sugározzál egy művészi alkotás, illetve barátod
öröme láttán,
hogy könnyen kapcsolatba lépj másokkal és
mélyen átértsd a helyzeteket és személyeket,
hogy a magával ragadó érzelmi vonzalom kényszerítsen a teljes
önátadásra.
Érzelmi világod és értelmed legyenek barátok, akik kéz a kézben
járnak, hogy így megadják egymásnak azt a mélységet és egyenességet,
amit nem érhetnének el, ha egyedül működnének.

Ha minden vakkantásra durván megütöd kutyádat, látásodra gyorsan
vackába bújik majd.
Ha érzelmed állandóan gátakba ütközik, visszaszorul beléd, és nehezen
tudod majd megnyilvánulásra bírni.

A gyermek, akivel keményen és igazságtalanul bánnak, hazudozóvá,
alattomossá, tolvajjá válik. Csínyeit alattomban követi el.
Légy bizalmatlan az érzelmeddel: ha durván bánsz vele, alattomossá
válik, ,,illegalitásba vonul'', de nem mond le a cselekvésrôl.

Titkos harcra ítélt érzelmed
vagy elhomályosítja értelmedet és megakadályozza az
egészséges ítéletalkotásban[12],
vagy vérmérsékleted valamely rossz hajlamának szolgálatába
szegôdik (önkényeskedés, hatalomvágy, erôszak, érzékiség...),
hogy azt erôsítse,
vagy egyik napon váratlan tragédiát robbant majd ki.

A gyermek az akadálytól való félelmében behunyja szemét. Egy
pillanatra megnyugszik, de az akadály megmarad.
Ha érzelmedet nem akarod tudomásul venni, mert megijedtél tôle, nem
szünteted meg érzelmi benyomásaidat, csak elfojtod azokat.

A seb, melyet befedünk, de nem ápolunk -- hetvenkedésbôl vagy hamis
szemérembôl -- elmérgesedik és elgennyed. Meg kell vizsgálnunk és
gyógyítanunk.
Ha egy szemrehányás, figyelmetlenség, hűtlenség, kudarc...
,,megsebzett'',
ne szégyelld felindultságodat, az nem szégyellni való,
ne játszd az ,,erôset'', letagadva sebedet, az nem gyengeség
jele,
ne térj ki elôle megvetéssel, sebed nem hanyagolható el.
Fedd fel ôszintén a sebhelyet, keresd meg az okát; akkor majd
kezelheted azt.

Mindaz, amit ,,éreztél'' -- öröm vagy szenvedés -- benned van.
Értelmednek becsületesen tudomásul kell vennie, azután el kell fogadnia
azt, csak így utasíthatod el azt, amit el kell utasítanod.

Mindaddig, amíg a folyó vissza nem tér medrébe, lehetetlen munkához
látni az elárasztott földeken.
Ha érzelmed túlárad, zavarja gondolkodásodat, ítélôképességedet,
egész életmódodat mindaddig, mg ,,a helyére nem tereled''.

A labdarúgók az edzés alkalmával megismétlik a játék, az elôzô
mérkôzés egyes szakaszait megbírálás céljából.
A gondos nevelô, hogy növendékét formálja, megvitatja vele, hogy
bizonyos életkörülmények között milyen magatartás a helyes.
Ha nevelni akarod érzelmeidet, vizsgáld meg, milyen helyet foglalnak
el életedben és biztosítsd számukra az ôket megilletô helyet.

Megindított egy személy, felkavart egy esemény. Állj meg:
vizsgáld meg tárgyilagosan a tényt, amely érintett és elsô
reakciódat, határozd meg az értelmi és az érzelmi részt ebben a
reakcióban,
fogadd el teljesen ezt a tényt és ezt a reakciót,
végül ítéld meg és döntsd el az eszményed és hited szerint
követendô magatartást[13].

Ne elégedj meg azzal, hogy tudomásul veszed életedet, elfogadod
érzelmi megrázkódtatásaidat; ajánlj fel mindent Istennek, örömöt,
szenvedést, még a bűnt is. Így nem rombolod magad, hanem építed és
fokozatosan egész életedet Istenbe helyezed át[14].

Az igazi lelki élet nem az, amelybôl az érzelem hiányzik, hanem olyan
élet, amelyben az érzelmet teljes egészében az értelem irányítja, a
kegyelem megtisztítja, úgyhogy nem akadályozza többé az Istennel való
találkozást.

Krisztus nem azért jött, hogy képességeidet lerombolja. Azért jött,
hogy harmóniába olvassza, istenségével átitassa azokat.

Szeresd testvéreidet és Istenedet teljes szívedbôl, teljes lelkedbôl,
teljes elmédbôl és minden erôdbôl, vagyis egész lényeddel, de Isten
kegyelme által megnemesített lényeddel.

,,Az Úrban leld gyönyörűséged, s szíved vágyát megadja néked''[15].
 

fel

========================================================================

A nô

Vannak férfiak, akik még mindig megvetik és lenézik a nôt. Vannak
nôk, akik szégyellik nôi mivoltukat, és emancipációt követelnek; ami
nem egyéb, mint mesterséges megszerzése mindannak, amit a férfiak
kiváltságának tartanak. Egyébként a férfi és a nô emberi méltóságában
teljesen egyenlô, de különböznek egymástól, kiegészítik egymást.
Tény, hogy a modern világ ,,hímnemű'' világ. A nô nem azt a szerepet
játssza benne, amelyet játszania kellene. Egyrészt meg kell találnia
nôiessége kibontakoztatásával eredeti rendeltetését, enélkül nem tud
kiteljesedni s betölteni hivatását a férfival szemben; másrészt el kell
foglalnia helyét a világ építésében. Az anyag mindent elárasztó,
kíméletlen túlsúlyával szemben elsôsorban ô a felelôs azért, hogy az
emberiesség sugárzója és anyja legyen.

A keresztény ember szemében a férfi és nô az emberi méltóság
szempontjából teljesen egyenlô:
az egyik is, a másik is Isten teremtménye,
az egyiket is, a másikat is megváltotta Krisztus,
az egyik is, a másik is Isten gyermeke,
az egyiknek is, a másiknak is ugyanaz a természetfölötti
rendeltetése.
Szent Pál mondja: ,,Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy
szabad, férfi vagy nô, mert ti mindnyájan egy személy vagytok Krisztus
Jézusban![16]

Nem hirdetheted minden meggondolás nélkül: az asszonynak otthon, a
férfinak a közéletben van a helye, mert a férfinak és az asszonynak
mondta Isten: ,,Töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá!''[17]
Az emberpár feladatául tűzte ki a Teremtô a Föld benépesítését és a
teremtés befejezését. Így az asszony nem zárható ki egyetlen emberi
tevékenységbôl sem, semmiféle területen.

Nem hirdetheted minden meggondolás nélkül: a férfi és a nô egyenlô,
tehát megkülönböztetés nélkül ugyanazokat a feladatokat kell
betölteniük, mert az asszonynak Isten azt mondta: ,,Fájdalommal szülöd
a gyermeket'', és a férfinak: ,,Arcod verejtékével keresed
kenyeredet''.
A férfinak és a nônek
ugyanaz a méltósága,
ugyanaz a betöltendô feladata,
ugyanaz a természetfölötti rendeltetése,
de a szerepük különbözik, és egymást kiegészíti.

Az asszony inkább az Emberiség növelésére hivatott,
a férfi inkább a Világ építésére.
Az asszony helye sajátosan a kisebb közösség,
a férfié pedig inkább a közélet.
Így kívánja ezt különbözô testi és lelki alkatuk, amely Isten
szándékának a megnyilvánulása velük kapcsolatban.

Mit ér a mag, ha nincs talaj, amely befogadja?
Mit ér a férfi, ha nincs asszony, aki befogadja?
Mit ér az asszony, ha nincs férfi, aki megtermékenyítse?

A férfinak szüksége van az asszonyra, hogy tökéletesedjék;
bárcsak az asszony megmaradna asszonynak, és egyre jobban
asszonnyá válna!
Az asszonynak szüksége van a férfira, hogy kiteljesüljön;
bárcsak a férfi, férfi lenne, és egyre jobban férfivá válna!

A ,,fiús'' lány, a lányos ,,fiú''
meghamisítja a fiatalság egészséges kapcsolatát,
felborítja a család egyensúlyát, sôt gyakran csôdbe juttatja
azt,
megbontja a világ egészséges felépítését.

A modern nô, aki ,,eldobja leplét'', mutogatja és kiszolgáltatja
magát, megpecsételi sorsát, mert megtagadta nôi mivoltát.
Az asszony, aki be akarja tölteni hivatását, maradjon titok a férfi
számára.

Asszony, ha csak a tested adod a férfinak, nem tudod teljesen
kielégíteni, és nem ismered meg az igazi szerelmet. Mert a férfinak
tested iránti vágya csak külsô, érzékelhetô jele annak a bensô
vágyának, amely a lelkedet kívánja.
Ha a lelkedet adod, tökéletesíted a férfit és eléred az igazi
szerelmet. Ám a férfi még többet kíván, szüksége van arra is, hogy
általad eljusson emberi tehetetlensége felismeréséhez: ,,Nem adhatok
meg neked mindent''. Testeden és lelkeden túl a férfinak szüksége van a
végtelen Istenre.
Csak Krisztusban és Krisztus által tudja az asszony teljesen
betölteni hivatását, és mindent megadni a férfinak és a világnak.

Valamilyen formában a nônek mindig a férfi mellé kell állnia,
se az egyik, se a másik, nem tud kiteljesülni,
az élet nem virágozhat
kettejük egyesülése, együttműködése nélkül a családban, a
társadalomban, az Egyházban.

Fizikai vagy lelki értelemben a nônek mindig életet kell adnia.
Valódi hivatása az anyaság.

A szüzesség nem jelent korlátokat, mert a szellemi termékenység
nagyobb a test termékenységénél.

Lelkileg a nônek mindig szűznek kell lennie, szűznek, aki a maga
számára nem tart meg semmit, akinek élete a legtisztább ajándékozás, a
legtökéletesebb önátadás.

A gyermek, aki szülei közül az egyiket nélkülözi, gyógyíthatatlan
sebet hord lelkében: mégpedig sokkal többet szenved akkor, ha az anyját
nélkülözi, mintha az apja hiányozna.
A modern világ az asszony nélkül épült fel. Megszenvedte az anya
hiányát. Embertelenné vált.
Az ifjú felfedezi, hogy ô a többiektôl függetlenül is ,,valaki''.
A felnôtt felfedezi, hogy ô ,,egyvalaki'' a többiek között.
A nônek, miután felfedezte, hogy ô valaki a férfi számára, fel kell
fedeznie, hogy valaki a világ számára is. Ez fejlôdésének felnôtt
állomása, ez az ô valódi ,,emancipációja''.

Amit az asszony a férfi számára az otthon felépítésében jelent,
ugyanazzá kell lennie a társadalom számára a világ felépítésében.

Az asszony csupa ,,befogadás'': befogadja a férfit, a gyermeket, s ô
az, aki befogad a családba.
E világban ô legyen az, aki a férfiakról gondoskodik, aki a férfiakra
vigyáz, aki a táplálásra szoruló testen túl megérzi a férfi-lélek
mélyébôl feltörô vágyat.

Az asszony az áldozatra és a megváltásra van teremtve, feláldozza
magát a férfinak, feláldozza magát a gyermeknek, és szeretete minden
áldozatra kész, hogy megmentse és megváltsa azt, aki elveszett.
Az anyag hatékonyságának világában, amely egyúttal az igazságtalanság
és kegyetlenség világa, a nônek kell bebizonyítania az áldozat és a
megváltó szeretet hatalmát.

A nô az élet ,,hordozására'' és adására hivatott. Hordozza a férfi
ajándékát, hordozza a gyermekét, és másban nem tud kiteljesedni, mint
az anyaságban.
A jelen világban, a mindenható anyag világában az ,,emberit'' kell
hordoznia és a világra hoznia.

A nô
a gôgös férfit szüntelenül tökéletlenségére figyelmezteti,
az önzô férfit pedig állandóan önzése legyôzésére készteti.

A nô figyelmeztesse az emberiséget, hogy a világ szörnyűvé válik, ha
semmibe veszi a lelket, s hogy maga az emberi szellem sem képes
tökéletessé tenni a világot, ha nem fogadja be az Istenit.

A férfinak szüksége van arra, hogy magával ,,eljegyezze'' a nô
eszméit, intuícióit, szelídségét, a személyek iránti érzékét, részletek
iránti érzékét, alkalmazkodóképességét, stb. ...
azért, hogy ,,életet leheljen'' az emberi alkotásokba,
törvényekbe, szabályokba,
és hogy olyan világ ,,szülessék'', amelyben az ember
kibontakozhat és betöltheti természetfölötti rendeltetését.

A nô emancipációja annyit jelent,
hogy tudatára ébred felelôsségének a világ építésében,
és hogy vállalja is, hogy részt vesz ebben és betölti a maga
sajátos hivatását minden téren: gazdasági, politikai,
társadalmi síkon, a legkisebb sejtekben és a legnagyobb
közösségekben egyaránt.

Így boldogul majd a világ, amelynek felépítését Isten -- kezdetben --
egy emberpárra bízta.
 

fel

========================================================================
Élhetsz egyedül, vagy házasságban, csak az önzô hibázza el életét

Bár e téren jelentôs a fejlôdés, de még mindig igen sok nôtlen férfi
és magányos nô hiszi azt, hogy elhibázta életét. Egyesek nehezen tudják
elkeseredésüket titkolni, és bosszút akarnak állni másokon, az életen.
Mások minden áron kellemes életet akarnak biztosítani maguknak, és
vágyaiknak megfelelô örömöket hajszolnak. Végül vannak olyanok, akik a
lemondás szellemében elfogadják sorsukat, nem problémáznak,
lelkiismeretesen végzik hivatásbeli kötelességeiket és amennyiben
keresztények, erkölcsi és vallási törvényeik tiszteletében,
megtartásában találják lelki békéjüket, vagy élettelen miszticizmusban
keresnek némi érzelmi kárpótlást.
Bár megértjük csalódottságukat, lázadásukat, küzdelmeiket,
szenvedésüket, meg kell mondanunk mindegyiküknek, hogy mennyire
tévednek. A nôtlen férfi, a férjezetlen nô nem kudarcot vallott ember,
hanem arra hivatott, hogy a családi élet síkja helyett más síkon
bontakoztassa ki teljesen önmagát. Csak az önzô ember marad meddô[18].

Életutadon még nem találkoztál lelked másik felével.
Péter szeretett: szülei -- anyagi okokból -- megakadályozták, hogy
megházasodjatok.
Visszautasítottad Jánost: nem volt az a ,,tökéletes'' ember, akirôl
álmodtál.
Pál elesett a háborúban.
Családi gondjaidba merültél, vagy valamiféle többé-kevésbé helyesen
értelmezett jótékonyságnak szentelted az életedet, s így egyedül
maradtál.

Az évek múltával magányosságod egyre súlyosabbá válik. Látod az
ölelkezô házastársakat. Látod barátaid gyermekeit... és szenvedsz
testestül-lelkestül.

Ki vagy te?
Szüleid szemében, ha velük élsz, gyermek:
,,Jól bezártad az ajtót?''
,,Még mindig nem oltottad el a villanyt.''
,,Postád van: ettôl és ettôl érkezett''.
,,Ne így fésülködj''!
Környezeted szemében agglegény, vénlány vagy.
,,Kár, hogy a zsák nem találta meg a foltját''. Gyakran úgy
hiszed: kudarcot vallottál.

Igaz, a magányos ember bizonyos értelemben befejezetlen. ,,Nem jó az
embernek egyedül lennie''[19].
Minden ember, minthogy Isten képére van teremtve: a közösségre,
mással, vagy másokkal való egységre hivatott; arra, hogy teremtô legyen
a szeretetben.
Minden embernek közösségbe kell lépnie.
Minden embernek életet kell adnia,
de a közösség és az életadás megvalósításának többféle módja van.

Van másfajta egyesülés is, mint a férfi és az asszony fizikai
egyesülése a házasságban: ,,S lesznek ketten egy testté''[20]:
van lelki egyesülés minden emberrel, amely baráti és
készséges szívbôl fakad,
és van természetfölötti egyesülés az emberiséggel
Krisztusban; ez az egyetemes keresztény szeretetbôl ered.

Van másfajta termékenység is, mint a fizikai termékenység, ez a
szellemi termékenység.
Van másfajta termékenység is, mint a szellemi termékenység, ez a
Krisztusban való természetfölötti termékenység.

Nem hibáztad el életedet, mert neked, aki nem kötöttél házasságot,
egységedet és termékenységedet magasabb szinten kell megvalósítanod.
Olyan egyensúlyra és kibontakozásra vagy hivatott, amely nehezebb, de
mélyebb és termékenyebb.

Meddô az, aki szeretet nélkül él. A szeretet mindig az élet hordozója
és megteremtôje.

Mit számit családi állapotod!
Szeress és életet fogsz adni.

Semmilyen élet sem bontakozhat ki tökéletesen, ha nem fogadtad el
teljesen.
Minden hivatás-vállalás tudatos és szabad válasz Isten hívására.

Nem magad választottad a magános életet, az események kényszerítettek
rá.
Amíg csak kényszeredetten viseled el, soha nem fogod átélni azt.
Ha meg akarod ismerni a kiteljesülés és a termékenység örömét, el
kell fogadnod, szabadon kell vállalnod magános életformádat.

Ami miatt sokáig szenvedsz, az a hivatásoddal kapcsolatos
bizonytalanságod: Remélhetek-e még családot magamnak? Magányosan kell-e
leélnem életemet?
Semmiféle élet sem ,,teljesen kész'': az egyes emberi adottságok, az
Isten által megengedett események irányítják életünket.

Az élet sötét óráiban kell kibetűzni az ,,Úr szerelmes leveleit''. A
legártatlanabb olvas a leggyorsabban, a legszabadabb téved a legkevésbé
a szöveg értelmezésében és alkalmazásában.
Élj egészen a jelen pillanatnak és légy kész mindenre!

A fiataloknak nem azért kell feltétlenül összeházasodniuk, mert
tetszenek egymásnak. Az érzelmi vonzódás csak külsô jel, amely
önmagában véve nem dönt.
Habár erôsen vágyódsz a házasság után, nem vagy feltétlenül
házasságra rendelve; a vágyódás csak egyetlen mozzanata
hivatottságunknak a sok közül.

Ne bízz a képzeletedben. Álomban könnyű családot alapítani, gyermeket
felnevelni.
Lemondásod emberfölöttinek tűnik, mert az álmaidról kell lemondanod;
de a valóság talán meghazudtolná álmaidat.

Valószínű elképzeléseken túl senki sem tudja megítélni, hogy mi telik
tôle.

Bár nem élsz házasságban, nem kell lemondanod arról, hogy felnôtt
légy. Felnôttnek lenni annyi, mint bensô önállóságra szert termi.
Nincs jogod arra, hogy rosszul értelmezett kötelesség rabszolgájaként
magadra kényszerítsd idôs szüleid életritmusát.

Vannak ágak, amelyeket le kell metszeni, vannak kötelékek, amelyeket
szét kell tépni.
Félsz attól, hogy belevesd magad az ismeretlenbe.
Félsz attól, hogy szenvedést okozol.
Félsz a meg nem értéstôl, a könnyektôl, a szigorú bírálatoktól, és a
gyermeki szeretet és önfeláldozás ürügye alá rejted gyengeségedet,
megbénítod fejlôdésedet és megfosztod szüleidet attól az érettségtôl,
amelyre joguk van. Minden látszat ellenére megállítod ôket útjukon.
Nem szereted eléggé szüleidet[21].
Nem maguknak, hanem másoknak és Istennek teremtik, nevelik az emberek
a gyermeküket bármilyen lesz is a családi állapotuk.
Mindaddig, amíg nem adták oda teljesen gyermekeiket, nem töltötték be
hivatásukat.
Ha csak a legkisebb mértékben is elvitatják gyermeküket másoktól (a
házastárstól, a többi gyermektôl, a hivatásuktól,
kötelezettségeiktôl... az emberiségtôl, Istentôl, hamis úton járnak.
Nem szeretik eléggé gyermekeiket.

Szüleiddel szemben csak nehezen éred el az igazi önállóságot, ha nem
teszel szert külsôleg is viszonylagos függetlenségre.
Ha csak teheted, végy külön lakást, legyen bár az csak egyetlen kis
szoba[22]. Kövess el mindent, hogy legalább saját szobád legyen, és ne
oszd meg a hálószobádat özvegy édesanyáddal.

Amennyiben mindenestül elfogadtad magányosságodat,
amennyiben külsô körülményeid megkönnyítették emberi egyensúlyod
kialakulását,
még nem tettél semmit sem teljes kibontakozásod és életed termékenysége
érdekében, ha ugyanakkor
bezárkózol a elefántcsonttornyodba; vagy
,,jól berendezed'' a magad életét, avagy megtagadod testvéreid
szolgálatát a világban.

Hogy boldoggá tedd magánosságodat, meg kell nemesítened minden
képességedet, de ez a megnemesítés nem azt jelenti,
hogy álmaidba menekülsz,
hogy idealizmusban tévelyegsz,
hogy kézzelfogható vagy futó kárpótlást keresel;
ellenkezôleg: tiszta fejjel fogadd el erôidet meg akkor is, ha
vitalitásuk olykor nyugtalanító; szervezd meg, összpontosítsd,
tudatosan irányítsad ,,fölfelé'' azokat, hogy egy magasabb síkon
kiteljesedhessenek.

A nôtlenség, a férjezetlen állapot nem sorvasztja el az érzelmi
képességeket. Ellenkezôleg, azt kívánja, hogy a végtelenbe nôjenek és
szívedet az egész világ befogadására tegyék képessé.

Nem mentél férjhez... Ne csak egyetlen barátnôd legyen, mert így
elszegényedik érzelmi világod.
Ne csak magánosokkal érintkezz, mert ezzel korlátozod
kibontakozásodat.
Ne csak egyetlen családi otthont látogass, ez veszélyessé is válhat,
mert ,,a lélek ugyan kész, de a test erôtlen''.
Fogadd el minden felebarátodat, kezdve a legközelebbiekkel: idôs
szomszédasszonyodat, a munkanélküli özvegyet, a lakás nélküli
jegyeseket, az önmagát keresô ifjút...
Tárd ki magad a világ problémái számára,
ne félj szeretetbôl konkrét szolgálatokat vállalni a szomszédságban,
a lakóbizottságban, a szakszervezetben...

Ne szigeteld el magad, mert kötelességed, hogy életedet eljegyezd
testvéreid sorsával.

Ha lemondtál a családalapításról, legyen azért, hogy mindenkinek
szolgálhass. Tehát
ha kételkedtél képességeidben, visszanyered önbizalmadat;
ha gátlásaid voltak, határozottá válsz; ha szenvedtél a
magánosságtól, a kapcsolatok, az érintkezés -- beleértve a
másneműekkel való kapcsolatokat is -- kiegyensúlyozottá
tesznek;
ha meggyengült a hited, újra megerôsödik, felnôtté válik
majd.

Magános nô, az Úrnak szüksége van rád, mert szabad vagy, hogy egy
embertelen világban a ,,emberi''-nek anyjává légy[23].

Ne menekülj a rosszul értelmezett jámborságba, ,,istenszereteted''
akkor nem lenne más, mint személyes kielégülésed keresése.
Tárd ki lelkedet ugyanazzal a hévvel Istennek és az embereknek. Ha
majd egészen szabad, készséges és megbékélt leszel, megismered, hogy
milyen BOLDOGSÁG teljesen odaajándékozni magunkat.

A szétziláltság közepette -- amely minden élet velejárója -- engedd
át magad a Szentlélek vezetésének.
Ha fel tudod ismerni gyengeségeidet,
ha figyelmes és szegény tudsz maradni,
ha válaszolni tudsz az Ô hívásaira,
akkor az eseményeken keresztül majd Ô jelöli ki utadat.
Hosszabb útszakasz után állapodj meg! Tekints vissza és vizsgáld meg
a megtett utat! Akkor majd megérted, hogy milyen hivatást szánt neked
az Isten. Akkor majd minden hátsó gondolat nélkül mondhatod Neki:
KÖSZÖNÖM.
 

fel

========================================================================
Ifjú vagy, készülj fel a szerelemre

Az ember jelentôs fejlôdése minden szakaszában, de egyikben sem oly
vonzó és egyúttal sebezhetô, mint amikor ifjú. Ekkor kibontakozó lénye,
a magánosság óráiban, a családi közösségben való beteljesülés után
vágyódik. Az ifjúság tragédiájának egyik fô jellemzôje éppen az a
szeretetéhség, amelyet a fiatalok még ésszerűen és megfelelô módon nem
képesek kielégíteni.
E hiányérzet sürgetô felhívás az elôkészületre; a várakozás ideje, a
szeretetre való felkészülés ideje. Mégis meg kell ezt magyaráznunk a
fiataloknak, hogy megvilágítsuk útjukat, sôt meg kell magyarázni a
felnôtteknek is, hogy szigorú elítélés helyett testvériesen tudjuk
segíteni ,,a mai ifjúságot''!

Akár fiú vagy, akár leány, nem arra vagy teremtve, hogy egyedül élj.
Isten örök gondolatában a férfinak és a nônek találkoznia, egyesülnie
kell, hogy EGGYÉ legyenek: ,,Nem jó az embernek egyedül lennie''[24].

Arra vagy hivatva, hogy a hozzád hasonlókkal közösségbe lépj, de
egyetlen közösség, meg a barátság sem éri el a hitvesi kapcsolat
mélységét.
A házasság nem más, mint a hitvestársak kölcsönös, önkéntes odaadása
egymásnak, amikor mindegyikük egész lényét ajándékozza oda
hitvestársának, hogy azt kiegészítse és kibontakoztassa, miközben
mindezt visszakapja tôle. Ezáltal lesz a szerelem az egység
misztériuma.
A házasságban egyesülô férfi és nô testileg kiegészülnek;
kiegyensúlyozzák és beteljesítik egymást, s ugyanakkor lelkileg is
kölcsönösen kiegészülnek, kibontakoznak és tökéletesednek.

Olyan jelentôs a házasságban a hitvestársak egymásnak való odaadása,
hogy kegyelemközvetítô hatalma van. A jegyesek kölcsönös igen-jükkel
egymásnak szolgáltatják ki a házasság szentségét. Ôk a szentség
kiszolgáltatói, a pap csak tanú.

A nemiség elsôsorban testileg mutatkozik és különböztet meg, de
ugyanakkor egész jellemedet, lelki alkatodat, lényedet is meghatározza.
Tehát benned az ember a maga teljes egészében igényli a kiegészülést.

Ha éhes vagy és enni akarsz,
ha szomjas vagy és inni akarsz, ez magában véve nem rossz; de
vétkezel,
ha pusztán az élvezet kedvéért eszel és nem azért, hogy
táplálkozzál és szomjadat csillapítsd,
ha többet eszel, mint kellene, s ha ésszerűtlenül eszel,
munkádat gátolva, nem pedig azért, hogy azt elôbbre vidd.
Tested, szíved éhsége nem rossz,
de bűnös vagy, ha életképességeidet, érzelmi képességeidet
pusztán az élvezet kedvéért, rendetlenül, az Atya terve
ellenére használod fel.

Lényed minden szintjén: testedben, szívedben, szellemedben ki akarsz
egészülni.
Ifjúkori ,,kísértéseid'' kezdetben csak ösztönös ,,kísérleteid''
arra, hogy kiteljesülj.

A járni tanuló gyermek minden elérhetô bútorban megkapaszkodik.
Az eltikkadt ember a forráshoz rohan.
A kielégületlen ifjú szenvedélyes kísérleteket tesz arra, hogy
megszerezze azt, aminek hiányát érzi.
Természetszerűleg nem lehet elsô mozdulata az adás, hosszú
erôfeszítésekre van szüksége, hogy a megragadás mozdulatát felváltsa az
ajándékozásé.

Szeretni nem azt jelenti, hogy a másikat birtokba vesszük,
kiegészülünk. Ellenkezôleg, azt jelenti, hogy a másiknak odaadjuk
önmagunkat, hogy beteljesítsük.
Akkor leszel érett a szerelemre, ha igényed, fôként pedig akaratod
inkább irányul arra, hogy te adj, mint arra, hogy te kapj.

A sportoló, aki elhanyagolja az edzést, és túl korán veti magát a
versenybe, hamarosan kudarcot vall és kifütyülik.
A festô, a zenész, aki nem hajlandó megtanulni a mesterségét, hanem
azonnal alkotni akar, középszerűségre kárhoztatja önmagát.
Az ifjú, a fiatal leány, aki türelmetlenségében nem akar felkészülni
a szerelemre, hanem máris szeretni próbál, súlyosan téved, kudarcot
vall és veszélyezteti személyisége késôbbi gazdagságát és szilárdságát.

Három év kell egy ipari végzettség eléréséhez, nyolc-tíz év a
doktorátus megszerzéséhez; miért nem fogadjuk hat el, hogy hosszú idô
kell a szerelemre való felkészüléshez?

Hogy gyorsabban építhess,
megteheted, hogy nem ásod meg házad alapjait,
ráteheted a tetôt az alacsony falakra,
ráfesthetsz a nedves vakolatra,
és kinevetheted a barátaidat, akik hosszú ideig fáradoznak egy szilárd,
nagy és szép ház felépítésén.
De a nedvesség hamarosan kiütközik majd alacsony kis kunyhód falán,
az elsô vihar pedig megrongálja, vagy romba dönti házadat.
Ha elfogadsz -- pusztán testi kielégülésed céljából -- korai, futó,
könnyű szerelmeket, talán megízleled a kibontakozásnak rövid ideig
tartó illúzióját -- tetôt alacsony falakon, rövidéletű festést nedves
vakolaton -- de ingatag alapra próbálsz családot felépíteni, távlatok
nélkül, melyben a szerelem hamar megkopik.

A fiatalok érzelmi hullámzásai még nem jelentenek szerelmet. Nem
egyebek, mint a fiatal fiú zavartsága, aki a nôvel találkozik (nem
pedig egy bizonyos fiatal lánnyal), a fiatal leány érzelmi elindulása,
aki a férfival találkozik (nem pedig egy bizonyos fiatalemberrel). Az
ember egész lényének titokzatos megrázkódtatása ez. Elôször csak
homályosan, majd egyre világosabban fedezi fel, hogy mire van szüksége
a kiteljesüléshez. Aki erre az érzéki fellángolásra családot alapít, az
homokra épít[25].

Az ifjú, a fiatal leány tulajdonképpen gyermek, aki Isten kezébôl
szülei közvetítésével fokozatosan veszi át a teste, szíve, szelleme
fölötti uralmát és az ezzel járó felelôsséget.
Azután már az ô feladata, hogy testét, szívét, szellemét kifejlessze,
uralja, kézbe vegye, és így felnôtté váljék. Akkor majd valóban
odaadhatja magát a másiknak, hogy azt kiegészítse és befogadja.

A házasságban a szerelem ajándékozás: a szellem, a szív, a test
ajándékozása, ,,önmagunk odaadása''.
Ifjú, ha azt mondod egy fiatal leánynak: szeretlek, akkor vagy
tévedsz, és ez a tévedés súlyos; vagy pedig hazudsz, s ez gyalázatos
visszaélés a bizalommal, mert amikor azt mondod: ,,szeretlek'', azt
mondod: ,,neked ajándékozom magam'', és hogy odaadhasd magad, elôször
birtokba kell venned önmagadat. De birtokában vagy-e önmagadnak?

Nem bűn az, hogy fiúkkal, lányokkal találkozol, de bűn az, ha azzal
vesztegeted idôdet, hogy játszol a szerelemmel.

Ha valakinek szellemi mélysége vonz,
ha egy tekintet ragyogása megkap,
ha egy test harmóniája elbűvöl,
ne nyújtsd ki kezed, hogy azt megragadd, hanem használd fel a benned
ébredô erôket arra, hogy csendesen felkészülj az önátadásra és a
befogadásra.

Tested, egész lényed ifjúsága az a jel, amellyel Isten értésedre
adja, hogy itt az ideje felkészülnöd belsô harmóniád megvalósítására.

A szerelemre való felkészülés nem azt jelenti, hogy minduntalan
kísérletezel vele, hanem azt,
hogy tiszteled önmagadat és tiszteled a többieket úgy, hogy
képes légy megbecsülni a másik ember testét és személyét;
hogy saját lényedet gazdagítod, csak azért, hogy a másikat
gazdagíthasd,
hogy önmagadat teljesen birtokba veszed azért, hogy a
másiknak odaadhasd,
hogy megfeledkezel önmagadról azért, hogy ne magadnak akard
megszerezni a másikat, hanem magadat ajándékozd oda neki,
hogy megnyílsz mások elôtt, befogadsz másokat, megértesz
másokat, eszmecserét folytatsz másokkal,
azért, hogy befogadhasd a másikat, hogy Istennel egyesülsz
azért,
hogy Istenben a másikkal egyesülhess.

Fiatal Barátom, ha boldog akarsz lenni szerelmedben, igyekezz és
tanulj meg igazán szeretni, amennyiben minden embertársadat --
testvéreidet -- szereted.
 

fel

========================================================================
Az ember és a piedesztálja

A mai ember tragédiája az, hogy egyre nô az anyagi javak
birtoklásának a lehetôsége. A: ember megfeledkezik a létrôl és az élet
értelmét a birtoklásban látja. A: anyagi javak könnyű megszerzésének
lehetôsége mindenképpen olthatatlan élvezetvággyal párosul az emberek
szívében. Ámbár ez sokak számára korlátozott, de még ezeknél is, ha nem
vigyáznak, oly vágyakat kelt, amelyek teljesen fogva tartják ôket.
Az elvakult, megtévedt ember elfelejti, hogy igazi nagysága nem
piedesztálja magasságában, hanem Isten felé táruló lelke mélységében
rejlik. Nem növekszik többé az ember és még szerencse, ha múlandó
trónjának súlya egy napon végleg össze nem zúzza.

Egyre nagyobb, hatalmasabb akarsz lenni, és hogy azzá válj, egész
életedben kínlódsz, dolgozol, küzdesz, csakhogy ,,javakat'' szerezz.
Ha kerékpárod van, motort akarsz.
Amikor megvan a motorkerékpárod, akkor már kiskocsit kívánsz.
Alig vetted meg a kiskocsit, már nagy kocsiról álmodsz.
A nagy kocsiban már eltervezed, hogy befizetsz egy még nagyobb és még
szebb kocsira.
És ez így megy tovább az összes anyagi javak terén: minél inkább
kielégíted ôket, igényeid annál követelôbbek lesznek.

Hogy javakat szerezz, pénzre van szükséged.
Ha 1500 Ft-t keresel, úgy gondolod, hogy legalább 2000-t kellene
keresned. Amikor megkeresed a 2000-t, azt mondod, hogy a jóléthez 3000-
t kellene keresned,... és ha millióid volnának, azt is éppen
,,szűkösen'' találnád elégnek, tekintve a nívót, melyen élned kell, és
a jövôt, amelyet elô kell készítened...[26].

Bűntársad a modern világ. Ennek szemében azok a nagy emberek, akik
hatalmas vagyonra tettek szert, vagy akiknek nagy hatalma, befolyása
van, vagy akiket sztárokként rajonganak körül. Számára a politikai
rendszerek, társadalmak, vállalatok, agyak és kezek annál
tiszteletreméltóbbak, minél többet ,,termelnek'', vagy minél több
,,termelést'' tesznek lehetôvé.

Amikor büszkélkedsz műveltségeddel, akkor is inkább mennyiségi, mint
minôségi fogalmakban gondolkodsz. Inkább ismeretszerzésre gondolsz,
mint az ismeretek megértésére és feldolgozására. Készen kapott képeket,
eszméket, elôre gyártott ítéleteket raktározol el. Szemlék,
összefoglalások, dokumentációk gazdagítják ismereteidet és
benyomásaidat.

Igazad van, ha emelkedni akarsz, de súlyosan tévedsz a felhasználandó
eszközöket illetôleg.
Kis lócát készítesz és ráállsz, hogy magasabbnak tűnj.
Aztán meg néhány centivel megtoldod ezt a kis lócát, és azt hiszed,
hogy magasabb lettél...
Pedig az ember igazi hatalma és nagysága nem abban rejlik, amije
,,van'', hanem abban, ,,ami'': a lényében.

Mit számít piedesztálod magassága,
mit számít, mekkora a cipôd sarka,
nem az növel, ami ,,alulról jön''. A végtelen felé csak a ,,felülrôl
jövôvel'' növekedhetsz[27].

A játszani vágyó gyermeknek egy egész halom játék is csak unalmat és
tétlenséget jelent.
A zenekedvelônek a legszebb hangszergyűjtemény sem okoz örömet.
Aki szeretetre vágyik, azt nem csillapítja le az érzelmi kalandok
sokasága.
Az ember, aki lényének mélyén a végtelen felé tör, nem tömheti be
vágyai szakadékát anyagi javak felhalmozásával.

Minél inkább anyagi javakban keresed a boldogságod, annál
bizonyosabb, hogy örökké boldogtalan és kielégületlen maradsz.

Az ember azáltal,
hogy folytonosan újabb és újabb anyagi javakra áhítozik,
hogy állandóan küzd elérésükért,
és hogy ebben keresi élvezetét,
végül is fokozatosan képtelenné válik más életcél kitűzésére. Ez
sorsának tragikuma.
Már az útelágazásnál célt tévesztett: nem is tudja már, hogy más út
is van. Ha mondják is neki: már nem hiszi el.

Ha az anyagi javak rabszolgájává válsz, eltorzítod a dolgokat:
az állam számodra a termelés rendjének és a javak
elosztásának eszközévé válik.
az erkölcs az egyes ember vagyonszerzési jogának szabályozója
lesz,
a vallás a biztonságosabb szerzés eszközévé,
a jótékonyság lelkiismereted megnyugtatásának eszközévé válik
és azt tanácsolja, hogy adj egy kevéskét a javaidból.
Az emberek szemében talán tekintélyes ember leszel; a valóságban
azonban nemcsak, hogy nem emelkedsz, hanem inkább süllyedsz.

A birtoklás nem ad hozzá semmit a személyedhez. A birtoklás látszatot
ad neked, de nem a ,,létet''.

A legtöbb ember, sôt maga
az egész emberiség
az igazi nagyság felôl folytonosan téves nézeteket vall. Csak ha majd
lemondott arról, hogy egészen egyedül építsen ,,várost és tornyot,
amelynek teteje az eget éri''[28], akkor remélheti, hogy eléri a
végtelent.

Rázd le az anyagi javak rabszolgaságát.
Változtasd meg életszemléletedet.
Térj meg.
Idôd javarészét azzal töltöd, hogy ,,valamit'' megszerezzél.
Találj minden áron idôt arra, hogy valakivé válj: állj meg,
gondolkodj, csodálj, szeress önzetlenül, imádkozzál!

Azt mondod: ,,Nem magamért dolgozom, hanem a gyermekeimért; nem
akarom, hogy olyan szerencsétlenek legyenek, mint én''. Ha jövôjükre
gondolva csak anyagi helyzetüket tekinted, tévedsz. Fölnevelni egy
gyermeket nemcsak azt jelenti, hogy enni adunk neki, hanem azt is, sôt
elsôsorban azt, hogy megadjuk neki, ami által lehet valakivé.

Biztosítani akarod gyermekeid jövôjét? Neveld emberré ôket.
Ha gyermekeidbôl embert neveltél, nyugodt lehetsz, megszerzik majd
maguknak a szükséges anyagiakat, hogy emberek maradjanak, és egyre
inkább emberré váljanak.

A gazdagság, az anyagi tehetôség önmagában véve nem rossz: az a
rossz, ha benne látjuk a valódi nagyság feltételét.

Végül is keveset számít, hogy gazdag vagy: az a fontos, hogy az
anyagi javakkal szemben megtartsad a teljes függetlenségedet.
Szent Pál írja: ,,Az, aki vásárol, éljen úgy, mintha meg sem tartaná;
s aki érintkezik ezzel a világgal, mintha nem érintkeznék vele, mert
elmúlik a jelen világ''[29].
Az ember megbénításához, kibontakozásának meggátlásához nem szükséges
nagy vagyon, elég már az is, ha többre becsüli az anyagiakat a
szellemieknél; mert még így is szétzúzhatják ôt[30].
Sokkal jobb, hogy egyszer valóban éhes légy a kenyérre, mint az, hogy
lelked lassan megbénuljon, majd vagyonod súlya alatt megfulladjon.

Szegénységed még nem jelenti azt, hogy nem vagy az anyagiak
rabszolgája. Megszerzésük álma, vágya, irigylésük, a küszködés
megszerzésükért (akkor, ha nem az igazságérzetbôl, vagy a segíteni
vágyó felebaráti szeretetbôl fakad, hanem csak önzô élvezetvágyból),
szellemi függést jelent, amely éppen olyan veszélyes lehet, mint a
valódi birtoklás.
Hogy megbizonyosodj arról: nem csüngsz-e az anyagi javakon, idônkint
válj meg valamitôl és ajándékozd el.
Ha nehezedre esett, ez azt bizonyítja, hogy a javak mar kezdenek a
lelkedhez tapadni. Végül meg majd összecseréled a javakat
,,önmagaddal''. Ajándékozz tehát újból.

Minél inkább függetleníted magad az anyagi javaktól, annál szabadabbá
válsz az igazi nagyság számára.
Jézus Krisztus mondta, hogy nem szolgálhatunk két úrnak, Istennek és
a Mammonnak.

Ha nagy akarsz lenni, válaszd Istent.
Nyomorúságos kis piedesztálod néhány centiméternyi növekedést
ígér,
Isten a végtelent szánja neked.
 

fel

========================================================================
A kiteljesedett, vagyis a Jézus Krisztus által istenivé vált ember

Minden ember szíve mélyén ott rejtôzik a vágy a tökéletesség után. A
vágy végtelen, de számos korlát áll útjában. Még ha nem is volna a bűn
s az ember egyedül tudná magát egészségesen felépíteni, egyensúlyban
uralma alatt tartani minden képességét, akkor is kielégítetlen maradna.
Ez isteni hivatásának a jele, lényének legmélyébe oltva. Az Atya
teremtményeit gyermekeivé akarja tenni. Az ember valódi kiteljesülése
csak akkor következik be, ha Krisztusban a kegyelem által teljesen
átalakul.

Tudod-e mitôl szenvedsz leginkább? A kielégületlenség, súrlódások és
ellentétek következtében, amelyek fennállnak aközött:
amit kívánsz és amit birtokolsz,
ami lenni szeretnél és ami vagy,
tudásvágyad és a magad, valamint a világ titkai között,
boldogságvágyad és mindenfajta szenvedésed között,
az erkölcsi nagyság utáni vágyad, s a benned és körülötted
lévô rossz között,
szeretetszomjad és az emberi szeretet kudarcai és korlátjai
között.
Tökéletlenséged, befejezetlenséged okozza szenvedéseidet.
Ne hidd, hogy bensô vágyadat valami rajtad kívülálló dolog elégítheti
ki; csak Valaki, aki benned lakozik, képes teljesen kielégíteni
azokat[31].

Tudod-e mi az, amit a legjobban kívánsz?
A végtelen!
A végtelen szépség,
a végtelen tisztaság,
a végtelen igazságosság,
a végtelen béke,
a végtelen igazság,
a végtelen szeretet,
a végtelen élet.
És a végtelen felülmúl téged és minden embert. A végtelennek csak egy
neve van: ISTEN.
Éhséged a végtelenre alapjában véve egy és ugyanazon éhség: Jézus
Krisztus utáni éhséged, mert Jézus Krisztus az igazság, a szeretet, a
tisztaság, az élet...

Isten maga oltotta beléd a végtelenben való kiteljesülés vágyát. Az
örökkévalóságból az Ô szeretete szólít téged.

,,...Urunk Jézus Krisztus Atyja minden mennyei és lelki áldással
megáldott minket Krisztusban. Benne választott ki a világ teremtése
elôtt. Szeretetbôl eleve arra rendelt, hogy Jézus Krisztus által
fogadott fiaivá legyünk[32].
Isten öröktôl fogva nemcsak embernek, de isteni embernek gondolt el
téged.
Ne elégedj meg tehát azzal, hogy ember vagy, ember gyermeke vagy,
amikor Krisztus lehetôvé teszi, hogy valóban Isten gyermekévé légy.

Kereszténységed elsôsorban
nem vallási szertartások összessége,
nem erkölcsi törvény,
nem tan,
hanem ÉLET.
Ne légy csupán hívô, hanem légy ÉLÔ.

Természettôl fogva az emberire vagy korlátozva.
Ha óhajod és Isten óhaja szerint ki akarsz teljesülni,
ha az isteni világba akarsz eljutni,
újjá kell születned, természetfölöttivé kell lenned, új
emberré kell válnod.

Számodra a keresztség ez az újjászületés. A meghalt és feltámadott
Krisztus misztériumának részesévé tesz. Benne, az elsôszülött Fiúban
válsz fiúvá: Benne, a ,,Mindenki Testvérében'' válsz minden ember
testvérévé. Tudod, hogy a gonosz túl mélyen fészkel benned ahhoz, hogy
elérhesd, és véglegesen legyôzd. Ezt Jézus Krisztus vállalta magára
minden jelenlegi vétkeddel együtt, Ô mindent jóvátett, megváltott.
Működj együtt a Megváltóval. Csak Jézus Krisztus, a Megváltó által
szabadulhatsz meg a gonosztól[33].

A szôlôtôke és a vesszôk csak egyetlen növényt alkotnak, a szôlôt.
A fej és a tagok nem alkotnak több embert, csak egyet.
Ha Jézus Krisztussal egyesülsz a kegyelem révén, eggyé leszel Vele és
Titokzatos Testével.

A patak nem folyhatna többé, ha nem táplálkoznék a forrásból.
A fény nem ragyogna, ha nem táplálkoznék a Napból.
Nem élhetsz teljes életet, ha Jézus Krisztust visszautasítod.
Szükséged van arra, hogy a gyôzelmes élet, amely benne kering,
átáradjon rajtad; ennek az életnek a neve: kegyelem.

Krisztus élete behatol értelmedbe a Hit kegyelme révén.
Te, aki tudni akarod titkodat és a világ titkát, így megismerheted
azt, amint Isten ismeri.
Krisztus élete áthatja érzelmi világodat, akaratodat, szívedet a
Szeretet kegyelme által.
Te, aki határtalanul akarsz szeretni, így Isten szívével szerethetsz.
Krisztus élete áthatja tevékenységedet és minden vágyadat a Remény
kegyelme révén.
Te, aki sikerre törekszel, elérheted Isten minden hatalmát és az örök
siker bizonyosságát[34].
Krisztus élete átjárja testedet, hogy abban a halhatatlanság magvait
elhintse.
Te, aki intenzív életet akarsz élni, Krisztusban örök életet nyersz.
Ha lényed ,,minden emeletén''[35] készségesen befogadod Krisztust,
akkor lelke, a Szentlélek bensôleg lassanként átformál téged.

A szentségek, amelyeket Jézus Krisztus alapított, kiváltságos
,,helyei'' az Ô kegyelmével való találkozásnak. Ha megfosztod magad e
,,találkáktól'', kiteljesedésedet kockáztatod.

Jézus Krisztus nem azt kívánja tôled, hogy csodáld, kövesd, még csak
azt se, hogy légy barátja, mint a földi barátok, hanem azt, hogy engedd
magad átalakítani Benne.

Szent Pál akkor érte el az istenivé vált ember teljes érettségét,
amikor azt mondta: ,,Már nem én élek, hanem Krisztus él bennem''[36].

Jézus Krisztus műve még nincs befejezve. Akkor lesz befejezett,
amikor a kegyelem újra kiegyensúlyozza és összhangba hozza
majd minden ember bensô lényét[37],
amikor az egész világot uralma alatt tartja és helyesen
irányítja az istenivé vált ember szelleme és keze munkája,
amikor Krisztus Titokzatos Teste eléri teljes érettségét,
miután a krisztusi szeretet egyesítette az egész emberiséget.

Ekkor valósul meg az Atya terve. Hiszen az a terve, hogy e
Krisztusban, mint fôben foglaljon össze mindent, ami mennyben és földön
van[38].

Ha Jézus Krisztust választod, vegyél részt küldetésében.
Kereszténynek lenni annyi, mint Krisztust követni, azaz részt venni az
Atya nagy tervének megvalósításában.

Ha Krisztus éltet téged, megváltozik egész életed:
igyekezeteddel, hogy ,,ember légy a talpadon'', hogy a
megismerés és szeretet révén egyesülj az emberekkel[39]
közreműködsz Jézus Krisztus titokzatos megtestesülésének
befejezésében,
küzdelmeiddel, sokféle szenvedéseddel, amelyeket átérzel,
elfogadsz és áldozatul felajánlasz, részt veszel a megváltás
nagy művében,
szereteteddel családodban, és bárminô szellemi, fizikai, vagy
művészi munkáddal részt veszel a teremtés befejezésében.
Építôje vagy Krisztusban Isten országának.

Egész életedben dolgozni fogsz kiteljesüléseden és a világ
kiteljesülésén, de sem te, sem a világ, nem éritek el végleges
teljességeteket az idôben.
Csak az ,,idôk végeztével'' a feltámadott Krisztusban teljesül be
minden, amikor örök szeretetben élve, a Szentháromság példájára, eggyé
leszünk.

Ha a földön akarnál befejezett lenni, ez csak önmagad korlátozását
jelentené. Csak az égben leszel teljesen befejezett.
De az égbe csak egyetlen út vezet: Jézus Krisztus.
 

fel

========================================================================
Mikor fogadod el végre önmagadat?

Sok ember bensôleg bénult, gátolt, korlátoltan és eredménytelenül
tengeti életét, mert soha sem fogadta el önmagát korlátjaival és
képességeivel együtt.
Az éleslátó, ôszinte önbírálat, a hit szellemében tett hűséges
felajánlás megszabadítaná az ilyen embereket komplexumaiktól, és
lehetôvé tenné, hogy végre önmagukra találjanak. Csak ezzel a
feltétellel boldogulhatnak. Csak így szolgálhatnak másokat.

Nem vagy egészséges, nem vagy képzett, gyöngeséged letört, csúnya
vagy, komoly jellemhiba gátol... Vagy meg inkább családod, környezeted
nem segített, a tieid nem értenek meg, csak kínlódsz a munkáddal, pedig
többre vihetnéd... Röviden: korlátozott vagy önmagadban és magad körül
s ez megalázó. Légy ôszinte: sohasem fogadtad el igazán korlátjaidat.
Gyakran gondolod: ha egészséges volnék, megtenném..., ,,ha lett volna
apám, aki megértett volna...'' És csak hurcolod magadban a keserű
rezignációt, amelyet gyakran irigység és kétségbeesés kísér. Gyakran
mondogatod: persze, ez és ez megteheti, de én... Ha én olyan
intelligens, olyan képzett lennék, ha én úgy tudnék alkalmazkodni...
ha... és hangodba bosszúság és némi harag vegyül önmagaddal szemben,
másokkal szemben, az élettel szemben.

Amíg valóban el nem fogadod korlátjaidat, addig semmit tartósan nem
alkothatsz, hiszen azzal fecséreled idôdet, hogy a mások kezében lévô
szerszámokat kívánod és nem veszed észre, hogy a te kezedben is vannak
szerszámok, mások ugyan, de éppoly használhatók. Ne nézd a másokét,
nézd a sajátjaidat, vedd azokat kezedbe, dolgozz!

Ne tagadd le korlátjaidat, ez teljes csôdöd lenne. Attól, hogy
tagadod, még nem szűnnek meg. Ha léteznek, és mégis semmibe veszed,
titokzatos rombolóerôvé válnak, aláaknázzák életedet. Ellenkezôleg,
nézz szembe velük, ne túlozd el, de ne is kicsinyeid le azokat. Ha
tudsz rajtuk változtatni, mire vársz? Nyugodtan és kitartással láss
hozzá! Nem változtathatsz: fogadd el korlátjaidat. Nem arról van szó,
hogy fejedet lecsüggesztve ,,belenyugszol'', emelt fôvel kell IGENT
mondanod. Ne engedd összezúzni magad, viseld el, ajánld fel áldozatul
korlátjaidat.

Szedd össze magad! Isten lát és az Ô szemében nem vagy sem kisebb,
sem kevésbé kedvelt, mint bárki más, akit irigyelsz. Add Neki gondodat,
szenvedésedet, bánatodat... és higgy jobban az Ô mindenhatóságában,
mint a saját erôdben.

Amilyen mértékben megállapítod, elfogadod és felajánlod áldozatul
korlátjaidat Istennek, oly mértékben fedezed majd fel, hogy
szegénységed végtelen gazdagsággá válik.

Korlátjaid nem csupán sorompók, hanem egyúttal Isten jelzôkövei is
utad megjelölésére. Nem tudsz jól beszélni? Nem annak jele ez, hogy
inkább hallgatnod kellene? Félénk vagy? Nem kell-e inkább elfogadnod a
mások akaratát saját akaratod érvényesítése helyett? Nem vagy észember?
Nem vagy-e éppen valami gyakorlati munkára hivatott?... stb.

Ismerd meg, fogadd el és ajánld fel áldozatul korlátjaidat, de
képességeidet is. Mert vannak képességeid. Az nem alázat, ha azt
hiszed, hogy te vagy a legértéktelenebb, ez vagy komédia, vagy
ostobaság (feltéve, ha nem lelki betegségrôl van szó).

Az Úr által ránk bízott adományok felismerése nem helytelen. A gôg
ott kezdôdik, ha azt hisszük, hogy megérdemeltük, vagy saját erônkbôl
szereztük azokat.

Az igazán alázatos ember nem tél semmitôl. Sem önmagától, sem
képességeitôl, sem korlátjaitól, sem másoktól, sem a dolgoktól. Egyedül
Istentôl fél.

Amikor ajándékot kapsz barátodtól, kibontod a csomagot, megnézed,
megcsodálod, megköszönöd az ajándékot. Mennyei Atyánk sok ajándékkal
halmozott el. Gyakran nem mered megnézni az ajándékokat, nem mersz
örülni. Az erényest játszod és meg csak udvarias sem vagy.

Az Atya ajándékai nem személyes használatodra valók. Másokat és ôt
kell velük szolgálnod. Minél értékesebb, minél tehetôsebb vagy, annál
nagyobb a felelôsséged. Nem képességeid felismerésétôl kell félned,
hanem attól, hogy nem használod fel helyesen azokat.

Fogadd el önmagadat, de fogadd el magad másokkal szemben is, légy hű
önmagadhoz. Miért félsz a fônöktôl, a munkásodtól, a nálad okosabbtól?
Attól, aki jobban beszél ,,jártasabb'' a dologban? Miért befolyásol a
másik? Miért vagy félénk? Miért van ,,kisebbrendűségi komplexusod''?
Azért, mert nem akarsz önmagad lenni a másik elôtt, mert félsz a
véleményétôl.

Ha félsz a másiktól, gondolj arra, hogy te akkor hatsz rá, ha hű
maradsz önmagadhoz. Hiszen minden embernek megvannak a maga korlátjai a
másikkal szemben, mert mindig csak az marad aki, és nem lehet a
másikká.

Ne akard a más életét élni, az nem rád van szabva. Az Atya kiszabta
mindannyiunk életét. A másét élni éppoly téves dolog volna, mint
barátunk ruháját felölteni azért, mert tökéletesen fest benne.

Ne félj a más véleményétôl. Ô is elfogadja majd korlátjaidat, ha te
is elismered azokat. De azt nem fogja megbocsátani, hogy félsz,
szégyenkezel, meg akarod téveszteni és másnak akarsz tűnni, mint ami
vagy. Mondd azt: nem tudom. Nincs erôm. Nem értem... És szolgálatot
teszel a másiknak, mert az emberek szívesen veszik azok társaságát,
akik elismerik korlátjaikat, hogy ôk is elismerhessék a magukét.
Légy önmagad. A többieknek szükségük van rád úgy, ahogy az Úr akart
téged. Nincs jogod arra, hogy álcázd magad, hogy színészkedj, mert így
megcsalod a többieket. Mondd magadban: valamit adhatok neki, mert még
soha sem találkozott és soha többé nem fog találkozni olyannal, mint én
vagyok, hiszen az Úr kezébôl kikerült ,,egyetlen példány'': egyéniség
vagyok.

Bizonyos értelemben mindannyian tökéletlenek vagyunk. Az összes
emberek együttesen alkotják az emberiséget és Krisztusban a Titokzatos
Testet. Korlátjaid felhívások, hogy egyesülj másokkal a szeretetben.

Egyetlen vágyad az legyen, hogy teljesen, torzítás nélkül olyan légy,
amilyennek Isten óhajt... és akkor tökéletes leszel.
 

fel

========================================================================
Tudj örülni!

Minden ember boldog akar lenni. Az emberiség története a boldogság
felé törekvô emberek hosszú és szenvedésekkel teli kalandja. De a
boldogságot nem könnyű elérni. Amikor úgy gondoljuk: elértük, már
meglátjuk korlátjait, már meghal a kezünk között, és már más
boldogságról álmodunk.
Az ember zsákutcába tévedt, vaktában keres ott, ahol soha nem
találhat; vagy belenyugszik ebbe és elhatározza, hogy a perc örömeinek
él, vagy bátorságát vesztve azt hiszi, hogy a boldogság csak délibáb.
Pedig van igazi boldogság. Rátalálhatsz.

Küzdesz, kínlódsz, verekszel, hogy elérd a boldogságot; futóhoz
hasonlítasz, aki meg akarja nyerni a versenyt, anélkül, hogy ismerné a
célt. Állj meg elôbb, keresd az utadat!

Egész lényed a boldogság felé tör. Isten oltotta minden ember szívébe
ezt az éhséget, ezt a szomjúságot. Boldogságra vagy teremtve és a
boldogságvágy benned Isten hívása, amely az örökkévalóságból érkezik
hozzád. Ha akarod, boldog leszel, mert Isten nem vet, ha nem akar
aratni. Hallgasd Ôt és mondj köszönetet.

Van gyönyör és van öröm. A gyönyör a test boldogsága, az öröm a
léleké. Ne elégedj meg a gyönyörökkel, sohasem fognak kielégíteni.

Szomorú vagy, amikor kínoz a gyönyöréhség, és minél többet élvezel,
annál éhesebb és annál szomorúbb vagy. Ha tehát kizárólag gyönyöröket
hajszolsz, szomorúságra ítéled önmagadat.

A gyönyör egy pillanatig tart és vége; ezért amikor vele táplálkozol,
a halál íze marad benned.

Az öröm lelki, nem halhat meg. Fogadd be és az örökkévalóság izét
ôrzöd majd magadban.

Az élet nehézségeivel, megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel, a
halállal szembekerülve jogod van sírni. De még könnyeid közepette sincs
jogod arra, hogy megfoszd magad az örömtôl. A gyönyör valóban nem
létezhet ott, ahol szenvedés van, de az öröm a legnagyobb
szenvedésekkel is párosulhat.

A gyönyör nem rossz, ha nem kergeted célként. Élvezheted a
gyönyöröket, amelyekkel Isten megajándékoz, hogy kellemessé tegye
utadat és elôrevigyen, de ha megállsz, hogy magad keresd a gyönyört
önmagadnak, akkor az öröm azonnal elenyészik.

Boldogságod útja nem szenvedélyekbôl, dolgokból indul ki, hogy hozzád
vezessen. Belôled indul ki, hogy másokhoz vezessen.

Szomorú vagy. Miért? Senki sem vette észre munkádat, sikereidet,
erôfeszítéseidet. Mondanivalód van és nem hallgatnak meg, nem
szeretnek. Kérj bocsánatot Istentôl szomorúságodért, azután figyelj
másokra. Kérdezd ôket, hallgasd meg ôket, érdeklôdj munkájuk iránt,
csodáld képességeiket, állapítsd meg érdemeiket... és a többiek,
tudtukon kívül, megszabadítanak majd kínjaidtól és örömöt szereznek
neked.

Miért nem vagy vidám ma? Nem tudod az okát. Ajánld fel az Úrnak
áldozatul fáradtságodat, csüggedtségedet, régi gondjaidat, ezeket az át
nem vizsgált aktákat, amelyek a szíved mélyén porosodnak. és azután
mosolyogj rá másokra... Mosolyogj a feleségedre, testvéredre,
szomszédodra, kartársadra: mosolyogj a házfelügyelôre, a kereskedôre...
mosolyogj, mosolyogj... és mosolyod visszacsalogatja majd az
eltávolodott örömöt.

Az öröm akkor kezdôdik, amikor abbahagyod saját boldogságod
keresését, azért hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.

Ha szomorú vagy, állj meg és kutasd az okát, szíved mélyén mindig az
önmagad keresésének nyomait fogod felfedezni. Ne nyugodj bele. Add
Istennek, amit féltékenyen magadnak tartogattál, aztán feledkezz meg
magadról és gondolj a legközelebbi felebarátodra.

Az ember tragédiája az, hogy korlátozottak az eszközei és korlátlanok
a vágyai. Emberileg nem is lehetsz teljesen boldog. Csak Isten tud
kielégíteni.

A nyugtalan ember szívében a boldogságszomj nem egyéb, mint az Isten
szomjazása. Jaj az elégedetteknek, akik teletömték magukat gyönyörökkel
és elfojtották végtelen vágyaikat. Ezzel szemben boldogok, akik még
éheznek.

Az öröm az ajándékozás gyümölcse, de az ajándékozás önmegtagadást,
önfeláldozást jelent. Így az öröm az újra megtalált élet, amelyrôl már
lemondottunk.

Krisztusban és Krisztussal az ÖRÖM misztériuma a feltámadás
misztériuma.

Hol tartasz Krisztus iránt való szeretetedben? Örömöd akkor lesz
igazán életerôs, ha szoros kapcsolatban maradsz Krisztussal.

Istenben csak Öröm van, mert csak adás van. Isten az ÖRÖM, és ha
átadod magad Istennek, az örömnek adod át magad.
 

fel

========================================================================
Gyötrô gondok

Az embert ,,gyötrik a gondok''. Mivel mérhetetlen, mivel végtelen,
mindig van helye a gondok elraktározására. Vannak gonosz természetű
gondok, ezeket ki kell küszöbölni. Vannak valódi, nemes gondok, de az
ember túl gyenge elviselésükhöz, és még gyengébb a megoldásukhoz.
A gondok megölik az embert: ha élni akar és jól akar élni, túl kell
adnia gondjain. ,,Valaki'' várja!

Fáj a májad...
áj a fejed,
asztmarohamod van,
gyomorfekélyed van,
vagy:
ôszül a hajad,
ráncosodik az arcod,
vagy:
fáradt és szomorú vagy: ,,Mennyi gond'' -- ,,Tönkre vagyok téve''
-- ,,Sohase lesz már nyugtom''.

És vonszolod mindig fájó és megkínzott testedet, meggyötört szívedet,
amely csak azért él, mert élnie kell, és nem tudja, mi az öröm és a
béke.

Vajon fôként nem azért vagy-e gondterhelt, agyongyötört, mert nap
mint nap begyűjtöd, évek óta elraktározod mindazt, ami rág, mardos és
csendben, de könyörtelenül tönkretesz?

Nem annyira a kívülrôl jövô csapások pusztítanak, hanem inkább mindaz
a rossz, amelyet magadba zársz, amely benned forrong, erjed, rothad:
a féltékenység mardos, amelyet ôszintén bevallasz, vagy amely ott
bujkál szomorúságod, duzzogásod, szavaid, hallgatásod mögött,
a dühöd, hogy nem csillogsz, nem vesznek észre, nem részesítenek
elônyben,
a félelem bizonyos személlyel, eseménnyel, kísértéssel szemben:
félelem, hogy nem tetszel, hogy elrontasz, elmulasztasz valamit...
a harag és a bosszúvágy: ezt még megfizeti, megbosszulom magam,
majd föléje kerekedem; ha kezembe kaparinthatnám!
a kételkedés: ez nekem sosem fog sikerülni, lehetetlen, túl nehéz
számomra, nem fog megérteni,
a múlt siratása: ha tudtam volna, ha újra kezdhetném, soha nem
fogok megvigasztalódni,
... a hazugságok, haragok, neheztelések, negatív kritikák,
rágalom, gyalázkodás, irigykedés és egyebek: a rossz, amelyet
elhintesz minden nap szavaidban, mosolyodban, sóhajaidban,
vállrándításaidban, vagy ravasz fondorlataidban. A rossz, amely
benned forrong és kiárad belôled, de téged sebez meg elsôsorban,
mielôtt meg másokat megsebezne.

Szíved tág, de túlzsúfolt, mint egy rendetlen padlás. Letűnt
nemzedékek hagyták ott elavult holmijukat, (mint ahogy rád hagyták szép
bútoraikat is), és te is csak haszontalan szemetet halmozol fel ott.
Kedvenc tárgyaidat is odarakod, amelyeket egyszer majd újból használni
akarsz, de egyelôre elrejted ôket: egy egészségtelen álmodozásnak, egy
olvasmánynak, egy tekintetnek az emlékét, egy szenvedélynek az ízét, a
bosszú kielégültségét, egy ragyogó siker gôgös gyönyörét... Nem jársz-e
gyakran körbe emlékeid padlásán, hogy megtaláld azt, amit el kellett
volna hajítanod?

Vannak gondok és van rossz, amelyet megfigyelsz magadban, látsz,
érintesz, megnevezel.
Van olyan gond is, amely el van ásva, eltűnt a szemeid elôl. És végül
van olyan is, amelyet lábbal tiportál, hogy elfelejtsd, s amely örökre
halottnak tűnik.
De tévedsz. Mindaz, ami benned van, élô. Él, amikor rá gondolsz és
él, amikor nem gondolsz rá, él nappal és él éjjel, amikor alszol. És
minden benned élô rossz neked rossz!
Ez lehetetlen! Az a régi gyűlölség, megbántott érzékenységem: meg nem
értés, megvetés, elhagyatottság, lenézés; az a kudarc ügyeimben,
kapcsolataimban, otthonomban; az a megpróbáltatás, hiba... az már a
múlté, el van temetve, ne térjünk rá vissza többé! De bizony él az,
vagy ha halott lenne is, teteme megmaradt és hullaszagot áraszt benned.

Szekrényedben a döglött egér nem mérgez többé... ha kidobod.
Motorod gumikerekében a szeg nem lyukasztja ki belsô gumidat,... ha
kihúzod.
Tegnapi és tegnapelôtti gondjaid gyűjteménye, kis és nagy, valódi és
álgondjaid nem mérgeznek többé, ha túladsz rajtuk.

Vannak hamis gondok, melyekkel nem büszkélkedhetsz, amelyeket
határozottan el kell vetned, amelyekért bocsánatot kell kérned: de
vannak valódi gondok, a mindennapi kenyér gondja, a jövô gondja, a
nevelés gondja, a megszerzendô jog és béke gondja, az emberszeretet és
a világ megmentésének a gondja. Ez a számtalan gond apránkint, napról
napra ezernyi kérdéssel kínoz, szorongat minden percben, minden
találkozásnál, mozdulatnál; legalább ezeket a gondokat el kell-e
fogadni, el kell-e viselni?

Nem, túl gyenge vagy. Add át gondjaidat!
De hát akkor én nem teszek semmit.
Dehogynem, odaadod ôket.
Ez túl könnyű volna.

Nem, nagyon is nehéz igazi gyermeknek lenni, semmit meg nem
tartani magunknak, mindig mindent odaadni -- még az örömeinket is
-- a Másiknak, hogy az viselje; nagyon nehéz mindig Mellette
menni, mindig kézen fogva, kicsivé, olyan egyszerűvé, olyan
alázatossá válni, hogy végül is engedjük, hogy Ô vezessen
bennünket.

Szegény ,,Öregem'', mikor fogod megérteni, hogy SEMMIT sem tudsz
NÉLKÜLE elviselni, még önmagadat sem?
 

fel

========================================================================
A gondtalan ember

Ha nem akarjuk idô elôtt elkoptatni magunkat, gondtalanul kell
élnünk. De az élet nehézségei ostromolnak, kívülrôl ránk támadnak és
megingatnak bennünket; belénk hatolnak, mardossák szívünket, lelkünket.
Hosszabb ideig nem tudunk ellenállni és legyôzni az akadályokat, ha nem
értjük a módját, hogy közvetlenül és ôszintén átadjuk minden
nehézségünket az Úrnak. Az önátadás hosszú gyakorlatára van szükségünk,
hogy életünk minden lépésénél kicserélhessük emberi tehetetlenségünket
az isteni mindenhatósággal. E lemondás biztos gyümölcse a béke, és
életünk sikere Istenben.

A szennyes fehérneműt nem rakjuk a tisztával egy halomba.
Nem teszünk rohadt gyümölcsöt a friss gyümölcs közé.
Ha békében akarsz élni, ha mindig tisztán és erôsen akarsz élni,
sohase ôrizz meg magadban egyetlen gondot sem, a múlt, a jelen vagy a
jövô gondjait, mert ami el van zárva, az erjed.

Nem arról van szó, hogy mindent megtégy gondjaid elfeledésére,
eltaposására, letagadására. Ha szét is zúzod a gondodat, talán egy kis
ideig nem mozdul, de aztán egyszerre csak újraéled, hiszen nem halt
meg. Éppen ellenkezôleg, nézz szembe gondoddal, keresd eredetét,
létezésének okait, de óvakodj attól, hogy kettesben maradj vele és még
inkább attól, hogy harcolj ellene. Ragadd meg és add oda az Úrnak!

Nem szabadulsz meg tôle egyik napról a másikra. Hűségesen meg kell
vizsgálnod átadásod ôszinteségét és meg kell újítanod azt, amíg csak
tökéletes nem lesz. De ha elhatározod, hogy egy percig sem tartogatsz
magadban egyetlen gondot sem, hogy rögtön ,,kiöntöd szívedet'' Isten
elôtt, akkor szabad és erôs leszel az Úr végtelen erejétôl.

A múlt kínoz? Ez vagy az a hiba? Miért? Már nincs hatalmadban.
Lelkiismeret-furdalásod hamis, bosszúság, sértett hiúság és gôg
rejtôzik mögötte. Csak a szeretet diktálta megbánásnak van helye, de a
szeretet, miután a megbocsátásból táplálkozott, elôre tekint.
Odaadtad a hibádat, add oda a lelkiismeret-furdalásaidat is, sôt a
megbánásodat is... hiszen bénítóan hatnak rád.

A jövô foglalkoztat? Félsz a holnaptól, bizonyos találkozástól,
munkától, kísértéstôl Miért? A jövô még nincs hatalmadban, ne gyötörd
magad elôre. Add Istennek a jövôt egészében és részleteiben, és éld a
jelen pillanatot.

A jelen nyugtalanít? Az akadályok ijesztenek? Pedig azok önmagukban
véve még nem veszélyesek. Minden azon múlik, hogyan viszonyulsz
hozzájuk.
Egy fal elôtt állsz, miért mennél neki? Nézd meg nyugodtan,
mérlegelj. Szilárd, túl magas, és áthághatatlan. Fogadd el! Ajánld fel
áldozatul az akadályt Istennek, ajánld fel csalódásodat is és... indulj
neki egy másik úton.
Vannak, akik túlterhelik kocsijukat, meglassítják haladásukat, idô
elôtt elkoptatják a motor-t, tönkreteszik a karosszériát. És te? Napi
terhedet hordozni tudod, az Úr megadja ezt a kegyelmet, de büntetlenül
nem teheted hozzá a tegnap és a holnap terhét. A túlterheléshez nem
kapsz kegyelmet...

Lehet, hogy ez alkalommal nincs más út. EL kell fogadnod a
nehézséget: lehet az egy betegség, egy hiba, egy látogatás, egy
munka... a hajszás hóvége, gyermekneveléssel járó gond, egy elvégzendô
művelet, egy meghozandó határozat... Ne menj bele azonnal a küzdelembe,
ragadd meg az akadályt és add az Úrnak teljesen és tökéletesen a
gonddal együtt, melyet okoz: sikerül-e, hogyan úszom ezt meg? milyen
megoldást keressek?; félénkségeddel, vagy félelmeddel, vagy haragoddal
együtt; megaláztatásoddal együtt; környezeted reagálásával együtt, hogy
ti. mit mondanak, mit fognak mondani; adj oda mindent, hűen és
következetesen. És egy perc múlva, ha rögtön kell cselekedned -- egy
nap, egy hét múlva, ha van rá idô -- dönts és cselekedj Istennel.
Észreveszed majd, hogy a nehézség egyszerűbb, mint gondoltad, az
akadály nem legyôzhetetlen, mert Isten éleslátó és erôs, sokkal
éleslátóbb és erôsebb, mint te!

Azt mondod Istennek, hogy bízol Benne és éppen az ellenkezôjét
bizonyítod, amikor gondokkal gyötröd magad.

Ha az ember bensôleg gyakran szerencsétlen, ha kudarcba fullad az
élete, ez azért történik, mert a maga módján, merôben emberi módon akar
élni, pusztán a saját erejére támaszkodva. Mihelyt Isten kezébe adja
magát, Isten lát munkához helyette: boldogulása (nem feltétlenül
,,emberi'' boldogulás) bizonyos és teljes. A gyermek, aki túl sokat
akar vinni, elfárad, elesik, megüti magát. Ha elfogadod azt, hogy
gyermek vagy, terhedet az Atya viszi, sôt még téged is karjára vesz.

Az Úr nem veszi át erôszakkal gondjaid terhét, építô szerszámaidat,
harci eszközeidet, elvégzendô munkádat.
Ô jelen van egész életedben, de tartózkodóan várja, hogy te magad add
oda gondodat, magad bízz rá egy feladatot. Miért tartanál meg annyi
munkát magadnak? Miért harcolnál kérve a ,,Segítségét''? Miért nem adsz
át neki MINDENT, hogy hordozza, MINDENT, hogy cselekedjen? Szívedet és
kezedet is, hogy Ô maga használja azokat?

Haldoklása közben Krisztus azt mondta az Atyának a Kálvária hegyén:
,,Kezedbe ajánlom lelkemet'' a világ minden bűnével, szenvedésével,
gondjával terhes lelkét; három nappal ezután az Atya egészen új,
dicsôséges és fényes életet adott Neki vissza... a Húsvétot!
Minden este halj meg aggodalmaid, valódi és vélt gondjaid számára.
Alázatosan helyezz mindent az Atya kezébe, hogy reggelenkint minden
nyugtalanságtól mentesen, megújultan, tisztán ébredhess fel és nézhess
szembe a rád váró élettel. ,,Kezedbe ajánlom lelkemet Uram, hűséges
Istenem, megszabadítasz engemet''[40]. ,,Mihelyt lefekszem, békén
alszom el, mivel Te Uram, egyes-egyedül, biztonságban megôrizel''[41].

Ha szabad akarsz lenni,
fiatal,
vidám,
békés,
erôs és gyôzedelmes,
minden nap, minden percben: ,,Az Úrra vessed gondodat és Ô
megtámogat''[42].
 

fel

========================================================================
Légy szabad!

Mikor leszek már végre szabad! -- sóhajtozik az ifjú. Kenyeret és
szabadságot adjatok, követeli a proletár; és hogy megszerezze és
megvédje ezt a szabadságát, kész verekedni, sôt életét adni érte.
Amikor valakit büntetni akarnak, elveszik a szabadságát. De sokak
számára a szabadság nem egyéb, mint a minden kényszertôl való
megszabadulás, az a lehetôség, hogy bármit, bárhol, bármikor
megtehetnek. Ez azonban a valódi lelki szabadság karikatúrája.
A valódi szabadság feltétele -- minden fizikai kényszertôl való
mentességen túlmenôen -- az önmagunktól való teljes elszakadás egy
felsôbbrendű cél érdekében. Magunknak kell megszereznünk a
szabadságunkat.
Az emberi szabadság mindig korlátozott, csak a természetfölötti síkon
bontakozhat ki teljesen. Egyedül Isten teljesen szabad. A földön az a
legszabadabb ember, aki a legjobban közeledik Istenhez, aki a legjobban
egyesül vele, aki a legszentebb.

A szabadság Isten legszebb ajándéka az ember számára, az az ajándék,
amely neki a legtöbbe került: Fia szenvedésébe és halálába.
Isten szeretetbôl és a szeretetért akarja az embert valóban szabadnak
látni.

Az emberek többsége szabadnak hiszi magát, amikor azt mondhatja:
,,azt teszem, amit akarok''; azaz:
nincs bilincsbe verve a kezem, nem tart vissza semmi fizikai
kényszer;
kielégíthetem minden vágyamat, ösztönömet, senki és semmi nem
akadályozhat meg ebben.

Ez a ,,szabadság'' a vadon élô állat szabadsága, de nem az emberé és
meg kevésbé Isten gyermekéé.

Még ha teljesen bénultan fekszel is az ágyban,
ha fogoly vagy is egy börtöncella mélyén, még akkor is szabad
maradhatsz, ha akarod, mert emberi szabadságod nem a tested, hanem a
szellemed síkján helyezkedik el.

Kivéve az önkívületi állapotot -- bár ebben cselekedeteid már nem
emberi cselekedetek -- nem veheti el senki és semmi sem szabadságodat,
mert senki és semmi sem börtönözheti be szellemedet.
Te magad és egyedül csak te korlátozod -- mások bűnrészességével --
szabadságodat. Ha szabad akarsz lenni, önmagad ellen kell küzdened, ki
kell harcolnod szabadságodat.

Ha azt mondod:

ez nem az én hibám, ilyen a vérmérsékletem!
nem tudok lemondani róla!
nincs igazam, de nem tágítok!
nem tudok dolgozni, egész idô alatt álmodozom. Nem birkózom
meg vele.
miért gondolkozom így? Mindenki ezt mondja!
azt ott látni se bírom!
nem akartam megtenni: hiába álltam ellen!...

akkor nem vagy szabad, rabszolga vagy. Önmagad, múltad, környezeted, a
dolgok stb. rabszolgája.
Addig nem vagy szabad, emberileg szabad, míg meg nem teremtetted
magadban az embert a talpán, aki testét, érzékeit, képzeletét
alárendeli szellemének[43].

A bárka nem siklik tova a vízen, ha csak egy szál kötél rögzíti is a
parthoz.
A lehorgonyzott léghajó nem repülhet, amíg összes köteleit el nem
oldjuk.
Amíg csak egyetlen dologhoz vagy egyetlen személyhez is ragaszkodsz
ellenôrzés nélkül -- addig nem leszel ,,szabad''.

Nem a dolgok ragaszkodnak hozzád, te ragaszkodsz a dolgokhoz.
Rabszolgaként szolgáltatod ki magad nekik.

Minél több lesz:
játékszered a ládában,
,,ügyed'' az irodában,
fehér neműd a szekrényben,
lemezed a lemeztartóban,
,,lovad'' a motorodban,
pénzed az erszényedben,
...
annál nehezebben tudsz szabad lenni, mert annál több alkalmad lesz a
,,megkötöttségre''.

Elszakadni e kötelékektôl annyi, mint szabaddá tenni magad.

A szabadság nem közömbösség. Normális az, hogy élvezel, érzel,
tapasztalsz, örülsz az emberekkel és a dolgokkal kapcsolatban, de
fontos, hogy a vonzalmak, örömök, szenvedések ne zavarják meg
értelmedet az út megválasztásában, ne kényszerítsék akaratodat az
elhatározásban.

Mit érnek gyors lábaid, ha nem tudod irányítani lépteidet?
Mit ér az építôanyag, ha nem tudod milyen házat építs?
Mit ér érzelmi gazdagságod, ha nem tudod kinek add?
Mit érnek gyôzelmeid örökölt tulajdonságaid fölött, öntudatlan és
tudattalan világod, szokásaid, belsô és külsô kényszereid fölött?
Mit ér önuralmad, készenléted, teljes szabadságod, ha nem tudod,
hogy használd fel ezt az elért szabadságot?

Ha szabad vagy, de akármire, ez nem igazi szabadság:
határozatlanságra, állhatatlanságra és aggályoskodásra vagy ítélve.

Az igazi szabadság lehetôség arra, hogy ura lévén önmagadnak, mindig
tévedés és hiba nélkül a JÓ utat válaszd és kövesd.

Ha igazán szabad akarsz lenni, meg kell ismerned az Atya tervét a
világgal, fel kell ismerned végtelen vágyát utánad. Azután
összeszedetten és felkészülten, elszántan és szabadon csatlakozz hozzá
a szeretet ,,igen''-jével. Ez az ,,igen'' Jézus Krisztussal jegyez el
téged.

Az ösztönös akaratot követni az állat ,,szabadsága''.

Ha érzékeid, képzeleted, szellemed, gôgöd, önzésed akaratát
követed, szabadságod a bűn által korlátozott és megsebzett ember
szabadsága.
Ha Isten akaratát követed, ez az istenivé vált ember szabadsága,
Isten gyermekeinek a szabadsága.

Szabadságod minôsége attól az akarattól függ, amelyhez csatlakoztál.

Annyiban vagy szabad, amennyiben képes vagy az Atya akaratához
ragaszkodni.

A szabadság karikatúráit: a teljes függetlenséget, az ösztönök,
vágyak, szeszélyek kielégítésének lehetôségét az engedelmesség
korlátozza.
Az igazi szabadság az Isten akaratának való engedelmességben
bontakozik ki. Isten akaratát pedig az Egyház, fölötteseink, a
mindennapi kötelességek és események közvetítik számunkra.

A valódi engedelmesség feltételezi az igazi szabadságot, de az igazi
szabadság az engedelmességbôl táplálkozik.

Ha valóban szabad vagy Krisztusban, semmi sem képes megállítani, mert
az igazi szabadság lehetôvé teszi számodra, hogy alávesd magad a jogos
kényszernek, de azt is, hogy a jogtalan kényszert és az elkerülhetetlen
akadályokat úgy alakítsd át, hogy megannyi eszközzé váljanak CÉLOD
elérésében.

Jézus Krisztus, engedelmes lévén haláláig, megszerezte számodra az
igazi szabadságot.

Ha meghalsz Vele a bűn számára, felszabadítod magad a rabszolgaság
alól és feltámadsz Vele a szabad életre.

A keresztségben elnyerted a szabadság csiráját. A bűnbánat
szentségében, amely újból a keresztség kegyelmében részesít, megint
megtalálod a szabadságot.
Ahányszor lemondasz a bűnrôl, ahányszor elszakítod kötelékeidet
azért, hogy Jézus Krisztussal egyesülj, mindannyiszor az igazi
szabadságot szerzed meg magadnak.

Véglegesen szabaddá majd akkor leszel, amikor a szeretetben végleg
összeforrsz Szabadítóddal.
 

fel

========================================================================
Szépségápolás

Hány férfi és nô fôgondja a szépség! Hogy gondot fordítanak rá, az
helyén való; de hogy megszállottjai legyenek, az mar beteges tünet. És
fôkent súlyosan tévednek a test szépséggondozásának természetét
illetôen. Mindaz a törekvés, amivel kívülrôl igyekeznek hangsúlyozni,
javítani, növelni testüknek s fôleg arcuknak harmóniáját és báját, csak
nagyon korlátozott eredménnyel jár. A valódi szépség a bensôbôl fakad,
a szellembôl ered és az Istennel áthatott lélek sugárzásával bontakozik
ki. Ez a szépség gyakorol vonzó és lenyűgözô hatást a szemlélôre.

Milyen ajakrúzst használsz? Mivel mosod a hajadat? Ollóval vagy
késsel vágatod szívesebben? Fogytál? Javul az alakod? Melyik szín áll a
legjobban neked?...
Jogod van ilyen kérdéseket feltenni magadnak anélkül, hogy állandóan
ezzel foglalkoznál, de ha igazán szép akarsz lenni, akkor máshol,
hatékonyabb módszerek után kutass.

Jó, ha vannak szép tányérjaid. De mit ér a tányér, ha nincs benne
semmi?
Jó, ha van egy szép képkereted. De mit ér a keret, ha nincs benne
festmény?
Jó, ha van pompás csillárod. De mit ér a csillár, ha nincs bekötve az
áram?

Ha Isten harmonikus testet, csinos arcot adott, köszönd meg. De mit
ér a tested, ha a lélek nem él benne?

Tested a házad: tulajdonosa vagy, de felelôs vagy érte Isten elôtt
.Ne elégedj meg azzal, hogy külsôleg bevakolod; ápold a bensôt, mert az
Úr tekintete behatol a homlokzat mögé.

Tedd meg azt, amit tested tisztasága, szépsége megkíván, de azért
tedd ezt, hogy kellemes látványt nyújts a többieknek, hogy a békés erô
biztonságát, az üdeség báját sugározd feléjük.

Minél szebb az út, annál nagyobb a kísértés, hogy letelepedjünk és
élvezzük a vidék szépségét, megfeledkezve utunk céljáról.
A test szépsége út, amely a lélek szépségéhez vezet, a lélek szépsége
pedig Istenhez. Ne állj meg útközben, mert a lényegest mulasztod el.

A színes diapozitív levetítve gyönyörű, mert áthatja a fény; papírra
másolva kiábrándító, mert élettelenné válik.
Így a szépség is az anyagot átható szellem erejével mérhetô. Minél
mélyebben fogadja be az anyag, annál sugárzóbbá válik.

Azt mondod: a keze
erôszakos,
fösvény,
művészi, túlérzékeny emberre vall;
arca pedig
durva emberre,
becsületes vagy hamis emberre;
tekintete nyílt vagy zárkózott, gyűlölködô vagy jóságot
sugárzó...

És igazad van: a test, a kéz, az arc a szellem tükre, annak, aki
olvasni tud belôle, a lélek élethű képét adja[44].

Senki sem vonhatja ki magát gondolatainak, érzelmeinek, egész belsô
életének sajátos formáló hatása alól, mert a lélek az alakítója az
emberi összetételnek, úgy alakítja a testet, ahogyan a művész géniusza
ihleti a művet, és irányítja a művész ujjait.
Akár akarod, akár nem, lelked arcát hordozod.

Az égben megdicsôült testünk leplezetlenül mutatja majd lelkünk
szépségét.

A gyermek üdesége mindig vonzó, akár rongyos, akár csipke takarja is,
de ez természetes szépség, a romlatlan lélek szépsége.
Az aggastyán szépsége mindig megkapó és megnyugtató, mert az
valójában a hervadt testen a sugárzó lélek szépsége.

Ha az ,,emberállat'' szépségét, a külsô testi szépséget ápolod csak
magadban, szépséged korlátozott és fájdalmasan mulandó lesz. Ha a
lelkedet gazdagítod, szépíted, emberi szépséged a végtelenségig
bontakozhat ki.

A szép gyümölcs bensejében ülô féreg egyszer csak átfúrja a héjat és
a rothadás belülrôl kifelé terjed.
Ha szívedbe befészkeli magát a gonosz, egész testedet elborítja majd
és kiütközik az arcodon.

Vannak ,,állati szépségek'', felkeltik a test éhségét, saját
szintjükre süllyesztik és végül a kétségbeesésbe, kielégületlenségbe
taszítják bámulóikat.
Vannak ,,ördögi szépségek'', csábítanak, foglyul ejtenek és
háborúságot idéznek fel.
Vannak ,,krisztusi szépségek'', megnyugtatnak, a tisztaság vágyát
keltik fel a szelíden Isten útjára vezetnek.

A legteljesebb szépség akkor bontakozik ki, ha a kegyelem
akadálytalanul átjárja az emberi természetet.

Képzeld el Foucauld atya tekintetét bármely arcon, még ha torz volna
is az, valódi szépséggel önti el.

Isten különös kegyelme megengedi olykor, hogy a szentek saját
testükön Krisztus vonásait hordozzák, de az nem csak a szentek elôjoga,
hogy Krisztust sugározzák.

Ha Krisztusból élsz,
tekinteted Krisztus tekintete,
mosolyod Krisztus mosolya,
arcod Krisztus arca lesz.

Hogy szép lehess, állj meg:
egy percre a tükröd elôtt,
öt percre a lelked elôtt,
tizenöt percre Isten elôtt...
 

fel

========================================================================
Ne terheld túl magad!

A modern világ egyik nagy rákfenéje a hajszoltság. Az embernek túl
sok a tennivalója és mindent szeretne megtenni. Minthogy nincs ideje,
siet, rohan, idegileg kimerül, túlérzékeny lesz, vagy csüggedésbe esik.
Végül is elviselhetetlenné válik, elfárad, megrövidíti életét, nem azt
teszi, amit tenni szeretne, és csak félig teszi azt, amit tesz. Ez
súlyos baj. Orvosolni kell. Némi önuralommal, szervezéssel, életünket a
hit szemével vizsgálva, célt érhetünk.

Túl vagyok terhelve! ...
Sose mondd.
Ne engedd, hogy mások mondják.
Sose gondold,
mert meg elhiszed és az veszélyes lenne.

A nagy emberek tízszer annyi munkát végeznek, mint mi, tízszer
kevesebb idô alatt. Miért? Jó szervezôk: biztosítják, megvédik, s ha
kell visszaszerzik nyugalmukat -- és teljesen feladatuknak szentelik
mindig magukat.

Ne írd: nincs egy percem a magam számára, csak egyetlen szót írhatok
neked... szerettem volna... stb. Írd le mindjárt a szükséges szavakat
egészen egyszerűen, idôt nyersz és véded a nyugalmadat.

Ne mondd a látogatónak: ,,Csak egy percem van számodra, nem is
ültetlek le... stb.'' és ne tartsd vissza azután negyedórára, miközben
mást csinálsz. Ültesd le, foglalkozz vele tíz percig nyugodtan, azt a
benyomást keltve benne, hogy az egész napod az övé.

Egy találkozóra hívnak? Ne kezd azzal, hogy tiltakozol: Lehetetlen,
foglalt vagyok... mivel végül úgyis megadsz egy idôpontot. Mondd
mosolyogva: ,,Igen, nagyon szívesen'', és jelöld meg a legelsô szabad
idôpontot, még akkor is, ha az távoli.

Ha gyakran mondják: Nem mertem önt zavarni azon a napon, oly
elfoglaltnak látszott'', ez komoly dolog, mert sokan mások jöttek,
elmentek, és soha nem merték ezt neked megmondani. Pedig aznap talán
nagyon is szükségük volt rád.

Túlterhelt embernek senki sem tárja fel szívét, hiszen kitalálják,
hogy nincs helye, hogy befogadjon: el van árasztva munkával!
Ha testvérként akarsz élni, tartsd szabadon a bejáratot és egy vagy
két szobát, hogy befogadhasd az utasokat.

Sok idô áll rendelkezésedre, de azzal töltöd, hogy elfecséreled
idôdet.

Azzal, hogy több dolgot végzel egyszerre, soha sem fogsz idôt nyerni.
Az asztalnál, amikor töltesz, egyenként és egymásután megtöltesz minden
egyes poharat. Az életben is meg kell tölteni sorjában minden percet,
mert különben egyes pillanatok túlzsúfoltak lesznek, mások pedig üresek
maradnak.

Ismételd szüntelenül: ebben a percben
csak egy személlyel kell foglalkoznom, azzal, akit fogadok,
csak egy levelet kell írnom, amelyet éppen írok,
csak egy dolgot kell elvégeznem, amelyet épp végzek, és így sokkal
gyorsabban, sokkal jobban és jóval kevesebb fáradsággal fogsz
cselekedni.

Az alvás, a kikapcsolódás nem idôveszteség, az idônyerés. Mindenkinek
különbözô az igénye. Ismerned kell magadat, hogy megadd magadnak
pontosan azt, ami szükséges egyensúlyod, nyugalmad megôrzéséhez.

Ne egyél túl keveset, még legyengülhetnél.
Ne egyél a kelleténél többet, ínyenccé válhatsz.
És ha mégis sürgôs a munkád? Ajánld fel álmodat, pihenésedet az
Úrnak, és légy nyugodt, nem vesztegeted idôdet.

Az idô Isten szép ajándéka. Pontos számadást kér majd tôlünk róla. De
ne nyugtalankodj, Isten nem rossz Atya, nem ad munkát anélkül, hogy
eszközöket ne adna megvalósításához. Mindig van idônk, hogy megtegyük
azt, amit Isten reánk bíz.

Ha nincs idôd mindent elvégezni, állj meg néhány percre és imádkozz.
Aztán állapítsd meg Isten színe elôtt napi idôbeosztásodat. Amit
becsületesen nem tudsz elvégezni, azt hagyd, még akkor is, ha az
emberek sürgetnek, és nem értenek meg, mert Isten nem parancsolja, hogy
megtedd. Így tehát soha sincs túl sok elvégzendô munkád.

Amikor rájöttél, mi az, amit Isten kíván tôled, tégy félre mindent,
és szenteld magadat egészen annak a feladatnak. Isten vár téged itt,
ebben a percben, ezen a helyen és sehol másutt[45].
 

fel

========================================================================
Tudj megállni!

A ma embere egyhamar összeroppan, mert nincs megállása, vagy mert nem
tud idôt szakítani arra, hogy megpihenjen, hogy megvizsgálja és
megismerje magát. Mivel sohasem tette ezt, már nem is mer összeszedett
lenni, mert hirtelen olyan felelôsségekkel találná magát szemben,
amelyektôl fél. A hajsza azt a látszatot kelti benne, hogy él. A
valóságban azonban elkábítja magát, menekül önmaga elôl és ösztönös
életre ítéli önmagát. Már nem ember többé, hanem állt. Mihelyt kész
arra, hogy megálljon, ez az elsô ténykedése, amellyel lehetôvé teszi,
hogy ismét ura legyen önmagának.

Ha kocsidat állandóan ,,hajszolod'', kimeríted a motort.
Ha szüntelenül ,,roskadsz a teher alatt'', idô elôtt elkoptatod
testedet-lelkedet.

Ha rohansz, senkivel sem fogsz már találkozni, és ami még súlyosabb,
nem fogsz találkozni önmagaddal sem.

Ha meg akarod ismerni legbensôbb valódat, meg kell állnod.

Ha állva eszel, rosszul emésztesz. Ülj le!
Ha futva gondolkodsz, rosszul gondolkodsz. Ülj le!
Ne várd, hogy Isten állítson meg, azért, hogy öntudatra ébresszen.
Túl késô lesz, nem fogsz tudni már érdemeket szerezni.

A felügyelô tanár, akit tanítványai ostromolnak, szeretne elmenekülni
az osztályból.
A háziasszony, aki ,,mindent futni hagyott'', megundorodik az
otthonától.
Az ember, aki már nem ura önmagának, ,,elhagyja magát'', elhalad
saját ajtaja elôtt anélkül, hogy valaha is be merne lépni önmagához.

Ha késel a házbérfizetéssel, nem óhajtasz a háztulajdonossal
találkozni.
Ha hanyagságból nagyon régóta nem láttad barátodat, zavarban vagy és
elkerülöd ôt.
Ha félsz a megállástól, ez azért van, mert félsz az önmagaddal való
találkozástól; és azért félsz, mert már nem ismered önmagadat és félsz
a saját szemrehányásaidtól, követeléseidtôl.

Nincs idôd szünetet tartani? Csak valld be: vannak ki nem töltött
percek tevékenységed közepette. Ne igyekezz ezeket zajjal kitölteni:
újságolvasással, társalgással, látogatással...
Amikor a fodrásznál várakozol, ne vesd rá magad egy képes
folyóiratra. Várj nyugodtan.
A troliban vagy, szorongat a tömeg, ringat a személytelen zaj. Hagyd
abba az álmodozást.
Nem kész az ebéd, ne rohanj el ,,egy percre'', hogy találkozz egy
kartársaddal. Maradj csendben!...
Van néhány csendes perced, ne tégy fel lemezt. Maradj csendben!...

Az úszó azért emeli fel a fejét, hogy ,,levegôt szippantson''.
Az autós azért áll meg a benzinkútnál, hogy ,,tankoljon''.
Ha megállapodsz, tedd azért, hogy számot vess önmagaddal, összeszedd
minden erôdet, rendezd és irányítsd képességeidet[46]. Csak így tudod
majd teljes bevetéssel feladatodat elvégezni.

Ha hajlandó vagy megállni, ez azt jelenti, hogy kész vagy az
önvizsgálatra, ha hajlandó vagy az önvizsgálatra, ez már
kötelezettségvállalás: annyit jelent, hogy engeded behatolni a
szellemet házad belsejébe.

Csak Isten világosságánál fogod teljesen felismerni és megérteni
önmagadat.
Hatékonyan csak Isten működésével egyesülve cselekedhetsz.
Ha önmagadnak adsz találkát, találkozz ugyanakkor az Úrral is.

Napjaid folyamán ragadj meg minden kínálkozó alkalmat, hogy
összeszedd magad és egyesülj Istennel:
amikor az autóbuszt várod,
míg a motorodat beindítod,
a 3 perces tojásfôzés idejét,
a tejforralást,
amíg a csecsemô üvege lehűl,
ha foglalt a telefon,
ha ,,tilos'' a jelzés az útkeresztezôdésben...
Ne üsd agyon az idôt bármily rövid legyen is az, hiszen az
gondviselésszerű; az Úr van jelen benne, Ô szólít gondolkodásra,
elhatározásra, hogy emberibb emberré válj.
 

fel

========================================================================
Gondolkodj és dönts, ez tesz emberré!

Fontos, hogy az ember megálljon, de az is, hogy jól használja fel ezt
a szünetet; gondolkodnia, döntenie kell.
A modern, agyonhajszolt, felszínessé vált ember egyre
személytelenebbé válik. Gépiesség helyettesíti nála a szabad
elhatározást. Gondolkodás nélkül aláveti magát, mert ez nem kerül
erôfeszítésébe. Segíteni kell az embert önmaga átnevelésében,
felelôsségtudatra ébresztve. Teljesen kell élnie életét, mivel ember,
de erre csak akkor lesz képes, ha nemcsak megállni, de gondolkodni,
ítélni és dönteni is tud.
A keresztény nem elégedhet meg azzal, hogy tisztán és egyszerűen
emberként éljen; a hit fényénél kell életét megvizsgálnia, ítélnie s
angazsmánt vállalnia. Ezt a magatartást tárgyaljuk ,,A mindennapi
események valóságos távlatai'', ,,Az élet felülvizsgálása'' c.
fejezetekben. Azért tárgyaljuk külön az emberi és a keresztényi
magatartást, hogy ezzel még világosabban rámutassunk pusztán
természetes síkon is a gondolkodás, elhatározás szükségességére. Talán
nem kell hangsúlyozni, hogy a keresztény számára nincs két
különválasztható magatartás, nincsenek pusztán emberként és pusztán
keresztényként átélt percek. Ha élni akarja a kereszténységét,
megkeresztelésétôl kezdve egész élete Krisztusban az istenivé
nemesített ember élete kell, hogy begyen.

Átrohansz az életen és az élet zajlik körülötted és sohasem
találkoztok szemtôl-szembe.
Minthogy az élet erôsebb, mint te, magával ránt és te követed,
aláveted magad minden gondolkodás nélkül.
Gyakran elviseled a munkádat:
beírattak ebbe az iskolába,
kenyeret kell keresni.
Elviseled szabad idôdet:
,,szórakozni kell''.
Elviseled a környezetedet:
ez a szokás, mindenki így cselekszik.
Elviseled a családodat, szüleidet:
nem én választottam ôket.
Elviseled az otthonodat, a feleségedet, férjedet, gyermekeidet:
szeretem, de gyakran csak épp, hogy eltűröm ôket, ez mar a
dolgok rendje.
Elviseld az erkölcsi törvénykönyvedet:
ezt meg kell tenni, az ,,nem illik''.
Elviseled a vallásodat:
szüleim ,,jó alapelveket'' adtak, nincs miért felrugnom
ezeket.
Elviseled önmagadat:
felhevültségbôl cselekszel, érzelmeid, ,,rögeszméid''
hajtanak...
szenvedélybôl cselekszel, érzékiséged, gôgöd, féltékenységed
irányítanak.
Ha az élet irányít téged és nem te az életet, nem vagy felnôtt ember.

Gyakran, ha nem akarod az életet elviselni, menekülni próbálsz:
nem fogadod el a valóságot, álmaidba menekülsz elôle,
nem fogadod el saját korlátjaidat[47].
Nem fogadod el a kudarcokat (azok is korlátok, amelyeket az
élet kényszerít rád),
nem fogadod el a többieket magad körül.
Ha nem nézel szembe a valósággal, ha becsapod önmagadat és
elmenekülsz elôle, ahelyett, hogy szembefordulnál és felhasználnád --
akkor nem vagy felnôtt ember.

Gyakran kénytelen vagy elfogadni a konkrét életet, de ugyanakkor nem
vállalod tetteidért a felelôsséget:
kénytelen vagyok,
nem tehetek másként,
nem az én hibám.
Ha nem vagy képes tetteid felelôsségének vállalására, talán gyermek
vagy, de felnôtt semmi esetre sem.

Akkor leszel teljes mértékben felnôtt, ha elhatározod, hogy
rendszeresen megállsz, azért, hogy becsületesen megvizsgáld, és
szellemeddel elbíráld életedet és azután szabadon eldöntsd, miként éled
azt.

A festôművész szünetet tart festés közben, hátralép, hogy szemlélje
alkotását.
Állj meg tevékenységed közben, vonulj vissza egy kevéssé, hogy
távolból szemléld életedet.

Ne éld le életed legjelentéktelenebb percét sem anélkül, hogy tudnád
miért éled, és anélkül, hogy eldöntenéd, miként fogod élni.

Életünket átgondolni annyi, mint úrrá lenni fölötte.
Egész életednek valóban a ,,te'' életeddé kell válni.

A saját életed élése nem jelenti feltétlenül azt, hogy másképpen
teszel, mint mások[48], sôt gyakran éppen azt eredményezi, hogy úgy
cselekszel, mint bárki más, de azért, mert megértetted, hogy azt kell
tenned, és mert elhatároztad, hogy azt teszed.

Még ha kényszerülsz is bizonyos tevékenységre: hallgatnod kell az
iskolában, ,,bélyegezned'' kell érkezéskor az üzemben, engedelmeskedned
kell a feljebbvalódnak,... akkor is állj meg, gondolkozz, és vállald el
e kötelezettséget.

Mindaz, amit csak azért vállalsz, mert az emberek, szabályzatok,
események kívülrôl kényszerítik rád, csak dresszúra -- sôt talán
rabszolgaság.
Ha elhatározod tettedet, vagy ha tudatosan elfogadod, amit
javasolnak, vagy parancsolnak, akkor emberként cselekszel.

Csak az emberi tettek növelnek, bontakoztatnak ki és tesznek emberibb
emberré.
Vidd bele a gondolkodást, személyes elhatározást oda, ahol csak
ösztönös reakció, környezeti hatás, beletörôdés esete forog fenn.
Ez a divat!
Mindenki ezt teszi!
Talán így van, de te ítélj személvesen, önállóan.
Jónak találod ezt a filmet, mert a kritika jónak mondta.
Elolvasod ezt a könyvet, mert irodalmi díjat nyert.
Meghallgatsz egy bizonyos adást, mert az mindenkinek tetszik.
Hiszel a vezércikkírónak, mert helyetted bírálja az eseményeket.
Összefoglalókat (digesteket) olvasol, mert ott a szemelvényeket eléd
tálalják...
állj meg, ítélj, dönts magad.

A táplálék hasznodra válik, ha megrágod.
Egész életed tartalmasabb lesz, ha önállóan gondolkodol.

Minél lassabban szűrôdik át a víz a kávéfôzôben, annál jobb a kávé.
Szakíts idôt arra, hogy életedet megszűröd értelmed, tudatod szűrôjén
és életed sikeres lesz.

Minél személyesebben élsz, annál kevésbé leszel tucatember, de annál
inkább személyiség.

Ha segítesz valakit a gondolkodásban egy filmmel, cikkel, személlyel
kapcsolatban...,
ha segíted a másikat abban, hogy ,,tudomásul vegyen'' egy
adott helyzetet, egy ôt érintô eseményt...,
ha segíted abban, hogy tudatosabban élje életének bizonyos
körülményeit, gazdagítod ôt, fejleszted és elôre viszed Isten
felé. Hiszen az embert minden erôfeszítése, hogy emberibb
emberré váljon, az Istenhez viszi közelebb, aki teljesen
szabadnak és tudatosnak akarja.

Ha gondolkodásod, döntéseid, tudatos cselekvéseid által gyakorlod
magad abban, hogy ne gépiesen, ösztönösen és érzékileg, hanem felnôtt
ember módjára élj, ne állj meg ezen az úton, bontakozzál ki teljesen,
az Atya hív, hogy Isten gyermekeként élj.

Ha Isten gyermekeként akarsz élni, úgy kell nézned életedet, ahogyan
Isten nézi, úgy kell elbírálnod, ahogyan Ô bírálja, úgy kell élned,
ahogyan Ô kívánja; de hogy ez sikerülhessen, szellemed természetes
fényén kívül más fényre van szükséged: a Hit fényénél kell
,,felülvizsgálnod'' életedet.
 

fel

========================================================================
Légy összeszedett!

Vannak, akik egy óra alatt elvégzik azt a munkát, amelyhez másoknak
négy órára van szükségük. Egyesek néhány pillanat alatt megoldanak egy
problémát, eldöntenek egy kérdést, legyűrnek egy akadályt, ugyanakkor
mások napokig tétováznak; egyesek világosan kifejtik a tárgyat, tömören
írnak barátjuknak, mély kapcsolatokat létesítenek néhány perc alatt;
másoknak órákra van szükségük ahhoz is, hogy fél sikert érjenek el;
egyesek gyorsan imába mélyednek, mások nem képesek összeszedni magukat.
Egyéb okok mellett ez azért van így, mert egyesek minden erejüket
összpontosítani tudják arra, hogy teljes egészében a jelen pillanat
feladatának szenteljék magukat, míg mások betegesen szétszórtak,
képtelenek fegyelmezetlen képességeik rendezésére és irányítására. Az
ember csak akkor érhet el sikert, ha összeszedett tud lenni.

A gyűjtôlencse, amely a nap fényét és hevét összegyűjti és egy pontra
vetíti, tűzvészt idézhet elô.
Ha erôidet ügy össze tudod fogni, hogy azokat kellô idôben és helyen
bevesd a ,,küzdelembe'', akkor nincs szükséged a gyôzelemhez nagy
,,seregekre''. Elég, ha erôidet gyorsan és tökéletesen mozgósítod.

Az összeszedettség lényegileg nem cselekvési mód, az elsôsorban
létezésmód. Könnyen össze tudod szedni magad, ha belsô életedet
harmóniába és egységbe olvasztottad[49].

Hárítsd el magadtól, ami szétszórttá tehetne.
Kerüld el szekrényed, munkaasztalod, táskád, zsebeid
túlzsúfoltságát... ez segít elkerülni szellemed túlzsúfoltságát.
Ne végezz több dolgot egyszerre.
Vedd elô a problémákat, egyiket a másik után. Akkor vedd elô az új
irattartót, ha a másikat már becsuktad, elrendezted. Csak akkor nyisd
ki az irattartót, ha valóban szándékodban van az adott problémával
foglalkozni. vagy azt megoldani.

Ne vess ,,futó pillantást'' egy könyvre, egy folyóiratra, egy
levélre; olvass el egy fejezetet, egy cikket, írd meg a levelet, vagy
pedig tedd félre az egészet... Ha figyelmedet morzsánként elosztogatod,
szétszórttá válsz és kimerülsz.

Szép gyümölcsöt akarsz szedni? Mesd meg a fát!
Szép virágot akarsz szedni? Áldozz fel néhány bimbót.
Sikert akarsz elérni? Tanuld meg önmagad korlátozását: ha mindent meg
akarsz tenni, semmit sem teszel komolyan[50].

Ha az öntözôcsô át van lyuggatva, a víz csak siralmasan cseperészik
az öntözôrózsából. Forraszd be a lyukakat és ismét lesz nyomás a
csôben.

Ha ,,órák hosszat álmodozol'', elszakadsz a valóságtól.
Ha össze-vissza beszélsz, elpazarolod gondolataidat.
Ha minden igenre vagy ,,nem''-re reagálsz, kimeríted erôidet.
...Nem lesz majd elegendô energiád, amikor szükséged lesz reá.

A gyermek, akinek íróasztala tele van játékokkal, zsebe cukorral és a
feje mesékkel, nem képes feladatára figyelni.
Ha magadnak, és kizárólag a magad számára meg akarsz ôrizni bizonyos
örömöket és szenvedést, vágyakat és álmokat, vagy bármi hasonlót, már
megosztott leszel és nem tudsz többé összeszedett lenni.

Nem tudod elkerülni az álmodozást?
Nem tudod magadra kényszeríteni a hallgatást?
Nem tudsz uralkodni érzelmeiden?
Igazad van: nem szabad elnyomni az életet, fel kell azt használni úgy
és akkor, amikor szükséges. Ne rombolj le semmit, tégy mindent a
helyére a megfelelô sorrendben, hogy majd újból megtalálhasd.
Hogyan? Úgy, hogy mindent nyugodtan Istennek adsz.

Ami benned van, az élô erô:
a szellemed, az eszméid, a képzeleted,
fogékonyságod, vágyaid, indításaid, érzelmeid,
vonzalmad és ellenszenved,
lelkesedésed és csüggedésed,
még a kísértéseid is...
de ez a szédületes dinamizmus, amely minden irányban kitör, gyakran
rossz útra téved és elpazarlódik. Ha jól akarod felhasználni, elôször
tökéletes bizalommal hagyj mindent Istenre. Ha már nem tartasz vissza
semmit magadnak, akkor boldogulni fogsz, mert Isten a kellô pillanatban
megadja, ami épp szükséges feladatod elvégzéséhez.

Az összeszedettség nem azt jelenti, hogy elfojts mindent, ami benned
buzog, azért, hogy erôszakkal mozdulatlanságban és készenlétben
tartsad, hanem elsôsorban azt jelenti, hogy üres teret teremtesz
magadban..., azáltal, hogy mindent odaadsz.

Hogy üres teret teremthess magadban, kapcsolódj ki: pihentesd
testedet, izmaidat, idegeidet, azután add az Atyának minden
képességedet. Szemléld Ôt, engedd át magad, és azután szenteld magad a
pillanatnyi feladatnak.

Minden nap ajánld fel így magad az Istennek, a csend és
összeszedettség kiváltságos pillanataiban. A nap folyamán, fôként
amikor nyugtalan, hajszolt, túlterhelt vagy, ismételd meg
felajánlásodat a szeretet egy pillanatában, és akkor teljesen
rendelkezni fogsz önmagaddal és bizonyosan sikert fogsz elérni.

Ha ,,kényszeredetten'' cselekszel,
ha munkádat robotként végzed,
ha élsz, mert ,,hát kell élni'',
kívülrôl rád kényszerített tevékenységed, munkád, életed rabszolgaság
lesz, de ha elfogadod tevékenységeidet, bensô énedbôl fakad majd
cselekvésed; szabad és összeszedettségre képes ember leszel.

Minden egyes tevékenységed elfogadása annyit jelent, hogy minden
tetteddel, még a legkisebbel kapcsolatban is azt mondod:
Minél összeszedettebb vagyok, annál értékesebbé válok és
sikeresebben cselekszem.
Nem vagyok egyedül: hatalmas építkezésben veszek részt, ahol
mindenkinek szüksége van erre a mozdulatra, szóra, érintkezésre;
mindenkivel együtt építem a világot, egyesítem és megmentem az
emberiséget.
Miért is mérlegeljem munkám külsô jelentôségét, hiszen úgyis el
kell végeznem; az ami számit, a szeretetem mélysége.
E tett mélyén már Isten munkálkodik, Ô adott nekem találkozót.
...és akkor a robot gigantikus tevékenységgé alakul át és már nem
leszel megosztott, szétszórt, hanem intenzív módon leszel jelen a
helyeden.
 

fel

========================================================================
Így cselekszel eredményesen

Vannak emberek, akik óvakodnak a cselekvéstôl, mások megfontolás és
szeretet nélkül vetik beléje magukat.
Nem azért küldött bennünket Isten a földre, hogy lustálkodjunk.
Bármik is vagyunk, cselekvésre szólít fel, hogy kiteljesítsük
önmagunkat, építsük Isten Országát, és ugyanakkor az emberek Világát.
De a cselekvés minôsége különbözô. Az állat is cselekszik, az ember is
cselekszik, éppúgy a keresztény is. Cselekvésünk csak akkor lehet
teljes mértékben eredményes, ha az Jézus Krisztus cselekvésévé válik.

Könnyű lerombolni egy házat, sokkal nehezebb felépíteni.
Könnyű bírálni, nehezebb cselekedni.
Ha bírálattal töltöd az idôdet, nem marad idôd a cselekvésre.

Könnyű terveket készíteni, nehéz azokat megvalósítani. Egyébként is,
ha hajlékot akarunk adni az embereknek, többet ér egy megépített ósdi
ház, mint egy megtervezett, de el nem készült palota.
Jó szándékod mit sem ér, ha nem válik tetté.

Mivel nem tehetsz sokat, gyakran nem teszel semmit. Pedig többet ér,
ha valamit cselekszel, még ha kevés is az.
A végtag, amelyet nem használnak, elsorvad.
Az ember, aki nem cselekszik, nemcsak hogy nem halad elôre, hanem
visszafejlôdik.
Nem tökéletesedhetsz, csak ha cselekszel.

Nézd magad körül az embereket. Sokat veszôdnek, beszélnek,
cselekszenek, fecsérlik erejüket, küzdenek és végül elcsüggednek, mert
az eredmény erôfeszítéseikhez képest jelentéktelen.
Cselekvésed eredményességét nem a mozgás intenzitása adja, hanem a
szellemed súlya, amelyet, hála törekvéseidnek, magában hordoz.

Vannak emberek, akik
kis idô alatt,
kevés mozdulattal,
kis tevékenységgel sokat fognak alkotni;
s mások
több idô alatt,
több mozdulattal
nagyobb tevékenységgel nagyon keveset érnek el.
A különbség a cselekvôk lelki minôségében rejlik.

Az állat cselekvése ösztönös.
Az ember cselekvése megfontolt.
A keresztény cselekvése hitbôl fakadó cselekvés kell, hogy legyen.
Gyakran gépiesen cselekszel, mint az állat; néha megfontoltan, mint
az ember, nagyon ritkán cselekszel a hitbôl kiindulva, mint a
keresztény.
Minél jobban megvizsgálod, megfontolod cselekvésedet, annál inkább
válsz emberi ,,személyiséggé''[51].
Minél inkább a hitbôl kiindulva, cselekszel, annál inkább Isten
gyermekévé válsz[52].

Segítheted a többieket, hogy személyiséggé azután kereszténnyé
váljanak,
ha fokozatosan arra készteted ôket, hogy az ösztönös cselekvésrôl a
megfontolt cselekvésre, és a megfontolt cselekvésrôl a hitbôl kiinduló
cselekvésre térjenek át.

Ha komolyan akarsz cselekedni, nézz szembe elôször a valósággal.
Emberileg nézve ez annyit jelent, hogy viselkedj bölcsként: mérd fel
pontosan a szükségleteket, határozd meg a pontot, ahol közbe kell
lépned, vess számot a bevetendô erôkkel...
Keresztény szemszögbôl nézve ez azt jelenti, hogy az illúziókat úgy
kerülheted el, ha a hit fényénél szemléled a valóságot: Isten fog
válaszolni és a konkrét életen keresztül szólít cselekvésre.

Ha hitben aláveted magad a valóságnak, Istennek veted alá magad.

Nem cselekedhetsz józanul és keresztényi módon, ha elôbb a hit
fényénél nem vizsgáltad, el nem bíráltad a dolgot.

A cselekvésnek számodra az Atya szándékának megvalósítását kell
jelentenie, miután az élet becsületes vizsgálata révén kiderítetted
azt[53].

Eredményt akarsz elérni,
türelmetlen vagy, mert cselekvésed olyan kis eredménnyel jár,
szenvedsz mindazon munka láttán, mely rád vár,
hallod környezeted, az egész Emberiség felhívását...
Ha életednek a legnagyobb hatékonyságot akarod biztosítani, cseréld
ki véges akaratodat Isten végtelen akaratával: Ô a te szánalmas kis
erôdet felcseréli végtelen MINDENHATÓSÁGÁVAL.

Isten nagy dolgot művel a kicsinyekkel.
Magad korlátozod eredményeidet, ha még mindig a saját erôdben bízol.

Ha te a háttérbe vonulsz, Jézus Krisztus megjelenhet és általad
befejezheti az Atya tervét.
 

fel

========================================================================
,,Éld a magad életét'' -- Légy hű a jelen pillanathoz!

Az emberek, különösen a fiatalok a maguk életét akarják élni.
Alapjában véve igazuk van, de álmaik megvalósításában gyakran tévednek.
Egyesek ábrándokban ringatóznak, nem élik életüket, hanem alávetik
magukat ösztöneik követelôzéseinek, vagy vágyaik sokféle szeszélyének.
Vannak olyanok, akik csalódtak a múltban, mások viszont égig
magasztalják azt. Egyesek reszketnek a jövôtôl, vagy mágikus hatalmat
tulajdonítanak neki. Mindannyian elfelejtenek a jelenben élni. Egyetlen
mód van arra, hogy ne rontsuk el az életünket: ez abban áll, hogy
személyiségünk teljes bevetésével a jelen pillanatnak élünk és így
adunk választ a szívünk mélyén hívogató végtelen Szeretetre.

Az emberek valójában csak néhány hónapig élik meg teljesen életüket.
Elbohóckodnak az élet színpadán, és nyolcvanéves korukban mindössze pár
igazán boldog órára tekinthetnek vissza.
Miért nem éled a magad életét?

Mindig azt gondolod, hogy az élet: a holnap: elô kell készíteni a
jövôt, készülni kell a vizsgákra, életpályádra, családalapításra;
azután a gyerekek jövôje következik: az ô vizsgájuk, az ô pályájuk, az
ô családjuk; azután az öregség napjaira kell gondolni: a nyugdíjra,
házépítésre...
holnap majd megteszem...
holnap megszerzem...
holnap leszek...
Miért várod mindig a holnapot? Egy szép napon nem lesz mar számodra
holnap, és nem is éltél még.

A múltba kapaszkodsz, fontosnak tűnik elôtted, mert átélted, de az
már tegnap és nincs már hatalmad fölötte.
A jövô csábit, mert álmodban ízlésed szerint formálhatod, de
tulajdonképpen még nem létezik, és hiába foglalkozol vele.
A jelen oly kicsi, hogy semmi értéket sem tulajdonítasz neki, s mégis
egyedül az van hatalmadban és életed a jelen pillanataiból tevôdik
össze.

Azt hiszed elôtted van a boldogság, öröm, szeretet, Isten. De ez
káprázat. Végzetesen elfelejted, hogy Isten melletted van, pontosan
azon a helyen, ahol te vagy, abban a pillanatban, amelyben élsz és
mindent ajándékként nyújt feléd.
Ne tégy úgy, mint a zarándok, aki az Istent az útszélen felejti, hogy
képmása után fusson.

A nyugtalan ember magával vonszolja múltját és megkísérli, hogy a
jövôt és jelent egyszerre ragadja meg.
Az izgatott, mohó ember több percet akar átélni egyidejűleg.
Szánalmas zsonglôr, minden percét elrontja és egyenként fut utánuk.

Ha azt akarod, hogy sikerüljön az életed, helyezd a múltat Isten
kezébe, bízd reá a jövôt és élj át teljesen minden pillanatot, egyiket
a másik után.

Ne ejts le egyetlen szemet sem a kötésnél, mert lefut a szem, mert
minden szem -- bármily kicsiny is -- nélkülözhetetlen.
Ne hanyagolj el egyetlen pillanatot sem, mindegyik végtelenül fontos,
hogy életed szövetét hiánytalanul megszôjed.

A jelen pillanat könnyű, nem nyom agyon.
Kicsiny, nincs hely benne a nyugtalanság számára.
Gyorsan tűnô, nem fáraszt el.
,,Emberi méretű'', irányíthatod, elviselheted, s egyedül ez eleven és
ez táplál téged; mélysége végtelen, a Szeretet tölti be.

Nem vállalni a múltat, és félelembôl nem nézni a jövôbe: ez gyávaság.
Nem sajnálni a múltat, és nem félni a jövôtôl az Istenbe vetett
bizalomból és ráhagyatkozásból: ez szeretet.

Isten vár a jelen pillanatban. Ha engeded magad bekapcsolni, ahogy a
lámpát az áramkörbe kapcsolják, átjár a fény és az erô. De abban a
hatalmas helyiségben, ahol vagy, csak egyetlen kicsiny, igen kicsiny
kapcsoló van...

A jelen pillanat az a pont, amikor Isten belekapcsolódik életedbe és
általad a világ életébe. De nem lép be hozzád a te szabad beleegyezésed
nélkül.

Igent mondani Isten hívására, minden pillanat ,,üzenetére'', annyit
jelent, hogy mindig teljesen vagy jelen.

Ha igent mondasz a jelen pillanatnak, a Fiú titokzatos
megtestesülését teszed lehetôvé önmagadban.
Ha igent mondasz a jelenlegi munkádra, lehetôvé teszed a teremtés
befejezését a Fiúban.
Ha igent mondasz a jelenlegi erôfeszítésre, lehetôvé teszed a
megváltás befejezését a Fiúban.

A legnagyobb s legeredményesebb ,,angazsmánod'', a jelen pillanat
angazsmánja, arra kötelez, hogy a múltat és jövôt teljesen Isten kezébe
tedd le és egészen rendelkezésére állj. Ha ezt becsületesen megteszed,
teljesen fogod élni életedet és korlátlan sikert biztosítasz a számára.

fel

III. AZ EMBER ÉS EMBERTÁRSAI
========================================================================
Ki az a másik?

A másik az, akivel utadon találkozol,
aki melletted nô fel,
melletted dolgozik, örül és bánkódik:
aki melletted szeret vagy gyűlöl,
akirôl azt mondod: ôt látom mindenben, ,,vagy azt: látni sem
bírom'',
akirôl nem mondasz, nem gondolsz semmit, mert elhaladsz mellette
anélkül, hogy ránéznél, hogy meglátnád...

A másik az, akivel egyesülnöd kell, hogy teljes ember, ,,mindenki
testvére'' légy,
akivel egyesülnöd kell, hogy sikerüljön az életed, és megmentsd
magad az egész emberiséggel együtt.

A másik az, akivel minden nap együttműködsz a teremtés
befejezésén.

A másik a felebarátod, akit szeretned kell teljes szívedbôl,
minden erôdbôl, teljes lelkedbôl.

A másik az, aki elôtt ítéletet mondanak majd fölötted.

A másik az, aki nagyobbá tesz téged, ô Krisztus szeretetének
ajándéka.

A másik az Atya küldötte, Krisztus szeretetének felszólítása.

A másik az,
aki által Isten megnyilatkozik,
aki által Isten hív,
aki által Isten gazdagít,
aki által Isten szeretetünket leméri.

A másik a te mindennapi kenyered, mindennapi ostyád.

A másikat Jánosnak, Péternek, Annának, Szabónak vagy Kovácsnénak
hívják,
ugyanabban a házban lakik, mint te,
ugyanabban a hivatalban dolgozik,
ugyanazzal a villamossal jár,
melletted ül a moziban...

A másik: Jézus Krisztus.
Jézus Krisztus lakik veled egy házban,
Ô dolgozik veled egy hivatalban,
Ô jár ugyanazon a villamoson,
Ô ül melletted a moziban...
A másik!...
 

fel

========================================================================
Kapcsolatba lépsz a másikkal -- fogadd be ôt

A mai emberek egyénileg vagy közösen kapcsolatokat óhajtanak a
hozzájuk hasonlókkal. Törekszenek arra, hogy ,,fölvegyék a
kapcsolatot'', hogy kapcsolatba lépjenek egy bizonyos személlyel,
környezettel, országgal. Egyesek ebben szükségességet, mások
kötelességet látnak. Mi azt hisszük, mind a kettôrôl szó van.
Szükségességrôl, mert az ember már nem élhet elszigetelten: közhelynek
hangzik, ha azt mondjuk, hogy a világ ,,összeszűkül és az egyesek
érdekei -- bármily távol essenek is térben és idôben -- szorosan
összekapcsolódnak. Kötelességrôl is szó van, mert az ember nem
teljesedhet ki, csak ha egyesül a többi emberekkel. Ez fôleg azért
kötelesség, mert a Krisztus által megváltott emberek Krisztusban
ugyanazon Atya fiaivá és így egymás testvéreivé !ettek. Amilyen
mértékben a modern közlekedési és hírközlô eszközök közelebb hozzák
egymáshoz az embereket, olyan mértékben kell megsokszorozniuk,
elmélyíteniük kapcsolataikat. Mégis vajon olyan egyszerűi-e kapcsolatba
lépni a másikkal?

Egyes emberek, minthogy sokakkal szorítanak kezet, megveregetik a
vállukat, megisznak a másikkal egy pohár bort, együtt laknak,
beszélgetnek, vitatkoznak... azt gondolják: Rengeteg kapcsolatom van,
sok embert ismerek. Pedig tévednek: az ember egyedül lehet úgynevezett
kapcsolatok tömkelege közepette is, ha nem nyitja ki a szemét és nem
tárja ki a szívét, hogy meglássa és befogadja a felebarátját.

Régóta vársz a buszra. Elment... Megtelt! Türelmetlen vagy,
elkeseredsz: ,,Ez így megy mindig ezen a vonalon!''.
Így van ez egyes embereknél is, soha sincs náluk hely. Elrohannak a
megállók mellett, azok mellett, akik rájuk várakoznak. Megtelt!
Nem haladsz-e te is gyakran túl gyorsan és Megtelt! jelzéssel? Pedig
rajtad kívül senki más nem fog megállni ezen a helyen és ebben az
órában, mert egyedül te jársz ezen a vonalon és a menetrend nem
csalhat.

Ha rá akarsz nevelôdni a kapcsolatfelvételre, tanulj meg látni. Hogy
láthass, haladj lassan, vedd azt a fáradságot, hogy megállj, minden
iránt érdeklôdj okosan, ami lehetôvé teszi, hogy jobban megismerd az
embereket: életüket a munkahelyen, a családban, a városnegyedben,
szabadságuk idején; ízlésüket, vágyaikat, nehézségeiket,
küzdelmeiket... Szinte áhítozni kell az emberek megismerése után, hogy
tudjunk megérteni és szeretni.

A kapcsolatfelvételhez nem elég a másikat észrevenni, be kell
fogadni. A lakásínségnél sokkal nagyobb ínség van. Hiányzanak azok az
emberek, akik lelkileg befogadó-képesek testvéreik számára.
Légy mindig nyitott ház, tárt kapukkal.
Ne legyenek Ott ,,harapós kutyák'', amelyek mindenkit távol
tartanak:
jellemed, gôgöd, önzésed, féltékenységed, iróniád, nyerseséged,
a gyengédség hiánya. Nehogy a másik visszahúzódjon és azt mondja:
,,Nem mertem, féltem, hogy a pokolba küld, hogy kigúnyol,
hogy nem ért meg...''
Ne legyen várakoztatás, amely habozást kelt: légy azonnal
kész (hacsak egy kézszorításra, egy mosolyra is, amennyiben
nincs idôd helyet kínálni. Egy percnyi teljes figyelem elég a
másik ,,befogadására''.
Ne legyenek felesleges bútoraid: üres, szabadon elfoglalható
lakást adj. Ne kényszerítsd rá másokra ízlésedet, eszméidet,
szemléletedet.
Ne kérj drága ,,lelépést'', ha adsz valamit, adj
ellenszolgáltatás nélkül és ne várj viszonzást.
Ne legyen kötelezô szerzôdés: az emberek jöjjenek, .menjenek,
ahogy akarnak, formalitások nélkül, szerzôdés nélkül.

Vajon egy napon Krisztus azt mondja-e neked: ,,Köszönöm ezt a helyet
szíved hajlékában'', vagy pedig azt: ,,Jaj neked, nem találtam benned
egy követ sem, ahol fejemet lehajthattam volna!''?

Ha befogadod a másikat, tedd ezt azért, hogy megpihenjen.
Örülsz, ha az állomáson rátalálsz a poggyászraktárra, hogy ne kelljen
cipelned csomagjaidat; légy jó poggyászraktár a többiek számára. Hadd
rakhassák le nálad túlságosan nehéz és zavaró terheiket, hadd
folytathassák útjukat megkönnyebbülten.

Te nem vagy kapcsolatban mindenkivel, akik melletted elhaladnak,
hiszen a kapcsolat sokkal több, mint a testek találkozása; a valódi
kapcsolat nem más, mint két személy, két lélek közötti titokzatos
összhang.

Egy ember belsô értéke többek közt azzal is mérhetô, hogy mennyire
tud kapcsolatokat létesíteni. De ez a képessége lényegileg nem külsô
tulajdonságok összessége, mint aminô a szeretetreméltóság, kedélyesség,
a beszédnek és gesztusoknak könnyedsége...; de nem kizárólag belsô
tulajdonságok -- mint a lelki finomság, összeszedettség, figyelmesség
stb. -- gyümölcse. A kapcsolatfelvételt elôsegítik mindezek a
tulajdonságok, de ezek csak az igazi találkozás elôfeltételei. A
kapcsolatteremtés lényegileg attól függ, hogy tudunk-e lemondani és fel
tudjuk-e adni önteltségünket.

Ha kapcsolatba akarsz lépni a hozzád hasonlókkal, készíts helyet
magadban, de engedd, hogy azt mások benépesítsék. Teremts csendet
önmagadban, de engedd, hogy mások hozzád jöjjenek és felverjék a
csendet lármájukkal.

Vajon mit talál a másik, aki belép hozzád? Ha, hála neked,
szembetalálkozik a benned lakozó Istennel, megbékélten, megerôsödve,
vidáman és feléledve távozik majd, mert végeredményben az igazi
kapcsolatnak célja, hogy Isten jelenlétét közvetítse.

Minden reggel néhány percre találkozz az Úrral és Ôbenne, a hit
homályában, anélkül, hogy arcokat felismernél, vagy beszédet hallanál,
vagy kezet fognál, fogadd be mindazokat, akikkel majd találkozol a nap
folyamán: szeresd ôket és menj békességgel, készségesen tisztább
tekintettel, érzékenyebb hallással Isten hívása iránt, nagyobb és fôleg
jobban ,,benépesített'' szívvel, hogy pompás fogadtatást nyújthass.

Csengetnek.
Kopognak.
Add ide a gyalut!
Kovácsné, itthon van?
Szabó úr, egy szóra, szabad kérnem!
vagy
Egy könyv, egy újság, a rádió, egy film, egy hirdetés,
vagy
Egy mosoly,
egy elhallgatás,
egy sértô szó,
egy lehajtott fej...

Íme az Úr, aki jelt ad neked. Ezek a felszólítások, hogy lépjünk
kapcsolatba a másikkal.
 

fel

========================================================================
Beszélsz a másikkal -- elôbb hallgasd meg ôt

Az embernek szüksége van arra, hogy beszéljen. Gonddal, bajjal, vagy
örömmel teli lelke kifejezésre vágyik. A szavak a lélek közlekedési
eszközei, lehetôvé teszik, hogy az emberek érintkezzenek egymással. A
hallgatagok gyakran szenvednek attól, hogy nem tudják kibeszélni
magukat. A félénkség, a meg nem értéstôl való /élelem, oly személyeknek
a hiánya, akiknél meghallgatásra találnának, bénítóan hat rájuk.
Valóban kevés az olyan ember, aki mindig kész meghallgatni és
megnyugtatni testvéreit, mert kevés ember felejtkezik meg teljesen
önmagáról azért, hogy meghallgassa a másikat.

Az embernek szüksége van arra, hogy kibeszélje magát, hogy meséljen
magáról, hogy sajnáltassa magát, hogy bátorítsák és támogassák.
Hallgasd meg a másikat, hallgasd újra meg újra fáradhatatlanul, szívvel-
lélekkel. Vannak, akik tönkremennek abba, hogy soha nem találkoztak
senkivel, aki annyira becsülte és szerette volna ôket, hogy odaadással
meghallgassa mondanivalójukat.

Ha kedves akarsz lenni azokkal, akikkel találkozol, beszélj elôször
arról, ami ôket érdekli és nem arról, ami téged érdekel.

Beszélni a másikkal annyi, mint elôször is meghallgatni a másikat.
Nagyon kevés ember tud hallgatni, mert kevesen vannak olyanok, akik
nincsenek eltelve önmagukkal, akiknek az énje nem hangos a lármától.

,,De igen uram; nézze csak, úgy mint én...''. Míg a másik beszélt, ô
csak önmagára gondolt.

Ne szakítsd félbe a másikat azért, hogy magadról beszélj. Engedd
mindvégig magáról beszélni. Ha kísértés környékez, hogy magadról
beszélj, nem azért van-e, mert magadra gondolsz? És ha így van, már nem
vagy egészen a másiké.

Ha beszélsz is önmagadról, szolgálja az a másikat, világosítsd fel,
nyugtasd meg, gazdagítsd, de soha se azért beszélj, hogy te
érvényesülj, miközben a másikat elhomályosítod, elcsüggeszted,
elnyomod.

Ha a másik hallgat elôtted, tiszteld a hallgatását, azután szelíden
bírd szólásra. Kérdezôsködj az életérôl, gondjairól, vágyairól,
bajairól: mert beszélni a másikkal gyakran annyi is, mint
kérdezôsködni.

Vigyázz arra, nehogy a másik elmenjen anélkül, hogy elmondta volna,
amit mondani akart. Ha azt morogja magában: ,,Gondterheltnek
találtam'', ez azt jelenti, hogy nem voltál befogadó-képes. Ha így
sóhajt fel: ,,nem erôltettem a dolgot, olyan szórakozottnak látszott'',
ez azt jelenti, hogy ,,másutt'' voltál. Vajon visszatér-e még?

Nyugtalan vagy, millió gond gyötör és valaki jelentkezik, aki
beszélni szeretne veled. Tedd félre a gondjaidat, rossz kedvedet,
idegességedet, nyomasztó gondolataidat és adj oda mindent az Úrnak[54].
Ismételd ezt meg, ahányszor csak kell, s hamarosan szabaddá válsz, hogy
meghallgasd, befogadd a másikat és kapcsolatba lépj vele.

Menj elébe a másiknak.
Hogy belépjen hozzád, néhány lépést kell megtennie, nyújtsd
hát feléje a kezed.
Hogy felemelje ezt a csomagot, erôfeszítést kell tennie,
nyújtsd hát a kezed.
Hogy bátran felfedje ezt a sebet, nem szabad remegnie,
nyújtsd hát a kezed.
Kezedet nyújtani annyi, mint rámosolyogni; megfogni a karját,
annyi mint mondani:
,,és a kisfia hogy van?''
,,És hogyan rendezôdött az a múltkori ügy?
,,És azután... mi történt, szegény öregem?''
És e kis mondatok mindegyikébe vidd bele önmagadat teljesen, vidd
bele egész szeretetedet az Úr iránt, aki örök idôktôl erre szólít fel.

Amikor egy kelés megérett, kinyomják; csak azután veszünk be
csillapítószert. Ha a másiknak nehézségei vannak, ne siess a ,,kész
megoldás'' ajánlásával.
Segítsd tapintatosan a ,,kelés kitisztításában''. Azután elég egy
barátságos szó, egy kézszorítás, mint nyugtatószer, mert a baj ki van
küszöbölve.

Ha tudsz hallgatni, sokan jönnek majd a mondanivalójukkal. Légy
figyelmes, hallgatag, összeszedett; talán még mielôtt egy segítô szót
szólnál, a másik elbúcsúzik boldogan, felszabadultan, megvilágosodva.
Mert tudtán kívül nem tanács, vagy életrecept volt az, amit várt, hanem
valaki, akinek vállára teheti terhét.

Ha válaszolnod kell, ne kutass szavak után, míg a másik beszél, mert
elôször is a figyelmedre van szüksége, s csak azután a szavaidra. Bízd
magad a Szentlélekre; ami a másikat megfogja, az nem elsôsorban az
okoskodás gyümölcse, hanem a kegyelemé.

Csak akkor lehet szó igazi párbeszédrôl, ha mély csendet teremtesz
magadban, áhítatos csendet, hogy befogadhasd a másikat, mert a másikban
és a másik által Isten jön feléd és egyedül a Hit tehet képessé a
párbeszédre.
 

fel

========================================================================
Vitatkozni a másikkal -- gondolatcsere

Az emberek sok idôt töltenek vitáival, sok érvet, erôt, idegmunkát
pazarolnak el közben. Mindenütt vitatkoznak: otthon, a hivatalban, a
műhelyben, az autóbuszon, a kávéház teraszán, számtalan összejövetelen,
utcakeresztezôdésnél, bizottságban, stb. Gyakran ,,kimerülnek'' a
vitában, idegessé, gonosszá válnak, megsértik egymást, pártokra
szakadnak és nagyon ritkán viszik gyôzelemre az igazságot. Miért? Ha
valóban az igazság szolgálatában állunk, hogyan terjesszük azt magunk
körül? Milyenek legyünk, hogy vitáink sikeresek legyenek?

Észrevetted-e már, hogy sok vitában mindenki úgy vonul vissza a
küzdelembôl, hogy sokkal szilárdabban meg van gyôzôdve a maga igazáról,
mint valaha? Miért? Mert nemcsak érvek állnak szembe, hanem emberek az
érvek mögött. Így a vita nem csupán eszmék, okoskodások cseréje, hanem
többnyire két ember, pontosabban két érzékenység közötti harc.

A vitában gondolj mindig a másikra. Ha lerombolod az érvelését, ha
felborítod a gondolatmenetét, gondold meg azt, hogy tíz közül kilenc
esetben megsérted ugyanakkor az embert is, aki azt felépítette.
Nyertél? Nem. Segíted a másikat, hogy meggyôzôdjék arról, amiben talán
nem volt egészen biztos. Kényszeríted, hogy új és az elôzôknél
nyomósabb érveket találjon. De még tovább vitatkozol, logikád
kérlelhetetlen és az utolsó védôvonalaiba szorítod vissza a másikat.
Végül hallgatásra kényszerül. Gyôztél ez esetben? Egyáltalán nem. Nem
gyôzted le az érzékenységét, sôt ellenkezôleg. Magában azt mondja majd
egészen halkan: ,,igen, de...'' és ezzel a ,,de''-vel kezdve megalázott
érzékenysége ma vagy holnap újabb érvelésbe kezd.

Megsérted a másikat, amikor egészében elítéled:
,,érvelésednek egyáltalán semmi alapja sincs'',
,,teljesen a kérdés mellé beszélsz'',
,,ennek semmi köze a problémához''.
Megsérted a másikat, amikor gúnyolódsz:
,,nem a földön jársz'',
,,szegény öregem, ezt te már nem érted'',
,,biztosan álmodsz''.
Megsérted a másikat, mikor gonosszá válsz...; még a mosolyoddal is:
,,úgy okoskodsz, mint egy gyerek'',
,,téged kezeltetni kellene'',
,,teljesen bolond vagy''.
Ne légy nyakas, a sebnek elôbb be kell gyógyulnia. Ôszintén kérj
bocsánatot. Ha nincs hozzá bátorságod, hallgass alázatosan és igyekezz
örömet szerezni a fájdalom enyhítésére.

Ha a másik megsért, ez azért történik, mert te sértetted meg ôt. Állj
meg, csillapodj le, nyugodj meg és kösd be a sebét.
Ha a másik azt mondja:
,,Hát persze, nekem nincs meg az érettségim'',
,,én nem vagyok tanult ember'',
,,nincs tapasztalatom, túl fiatal vagyok, hogy ezt megértsem...'',
akkor megaláztad ôt. De ha a fölényed valóban fenn is áll,
ellensúlyozhatod: Ismerd el járatlanságodat egy bizonyos ponton, ismerd
el az eltérô szempontban is az értéket.
,,Véleményed érdekes, én túlságosan elméleti beállítottságú
vagyok, nincs kapcsolatom az élettel'',
,,úgy gondolkodom már mint egy öreg, hatásod gazdagít engem, sokat
nyújt nekem...'',
...és a másik már nem lesz koldus, aki csak kap, hanem veled egyenlô,
aki adni tud cserébe.

Vitatkozni akarsz a másikkal? Elôször nyerd meg a rokonszenvét, és ha
meg akarod nyerni a rokonszenvét, kezdd azzal, hogy megajándékozod a
barátságoddal. Ha a másik úgy is mutatkozik, mint ellenfél, mint
idegen, mint ellenség, ne tekintsd annak egy percig se, szedd össze
magad, imádkozz és nézz rá úgy, mint barátra, mint testvérre, mint
Krisztusra[55].

Ha a másik teljesen belemelegszik a vitába, te is azt teszed, de így
sohase fogjátok megérteni egymást. Mielôtt beszélsz, szakadj el a
problémától, az érvektôl, a megoldástól. Teremts űrt magadban. Gôgöd,
önszereteted rossz tanácsadó. Érzékenységed mindent összekavar. Minden
elôítélettôl mentesen, a másik érvelésének elfogadására készen szállj
vitába.

Ne tulajdoníts egyforma jelentôséget minden problémának és ne fejtsd
ki véleményedet ugyanazzal az energiával:
a legjobb mosóporról, amely a legkíméletesebben és a legfehérebbre
mos,
a villanykapcsoló ideális helyérôl a folyosón,
a televízió elônyeirôl és hátrányairól,
a gyarmatosítás kérdéseirôl.
Mielôtt beszélnél és fôleg mielôtt indulatba jönnél, egy pillanatra
szedd össze magad és tárgyilagosan ítélj a tárgy fontosságáról.

Mindig a pozitívummal kezdd. Szükséges, hogy elôször ,,igent''
tudjatok mondani egymásnak ,,nem'' helyett, mert különben az ellentétek
és a küzdelem gépezete beindul és az ,,igenek'' ,,nemekkel'', a
,,nemek'' pedig ,,igenekkel'' kerülnek szembe.

A másik beszéd közben elszakad a gondolatától. Te hasonlóképpen.
Ezért kerültök olyan messze egymástól. A valóságban egészen közel
vagytok és véleményetek nem ellentétes, sôt nagyon gyakran kiegészíti
egymást. Törekedj megérteni azt a szemléletet, amelyet a másik
képvisel, ha azt akarod, hogy ô is megérthesse azt, amit te fedeztél
fel.

Háromhetes csecsemônek 540 gramm tejet adnak naponta, három
hónaposnak 720 grammot, felnôttnek bifszteket, beteg aggastyánnak
könnyű erôlevest. Ha a babának bifszteket adsz, nem ,,veszi be'' a
gyomra. Fel kell mérni, hogy ki mit képes ma az igazságból befogadni.
Légy türelmes! Ha túl sokat akarsz adni, kockáztatod, hogy a másik
,,semmit sem vesz be''.

Mindenkivel megtörténik, hogy megváltoztatja a véleményét, sôt néha
egészen váratlanul; nagyon ritkán változtatunk azonban véleményt olyan
irvelés hatására, mely minket mindenáron meg akar gyôzni. Még akkor is,
ha valódi igazságérzetbôl elhatározod, hogy meggyôzöl valakit, ne
mondd: kimutatom, hogy téved, inkább azt: segítem, hogy ô maga fedezze
fel az igazságot.

Gyakran a másik kész volna elfogadni ,,az'' igazságot, de elutasítja
a ,,te'' igazságodat. Miért sajátítod ki az igazságot? Hiszen az tôled
függetlenül létezik; ha magadnak sajátítod ki, tíz közül kilenc esetben
csak elhomályosítod.

Ha eredményes vitát akarsz, feledkezz meg önmagadról, tiszteld a
másikat, ne játszd a gazdagot, aki alamizsnát ad a szegénynek, menj
eléje mint barátod elé, csatlakozz hozzá és vele együtt fedezd fel az
igazságot.

Vallási igazságról van szó? Akkor ne felejtsd el soha, hogy a
kereszténység nem okoskodások és eszmék segítségével bizonyítható, mert
az elsôsorban nem tan, hanem egy személy. Az igazság Jézus
Krisztus[56]. Jézus Krisztusról nem vitatkozhatunk. Ôt befogadjuk. ,,A
vallásról vitatkozni'' elsôsorban annyi, mint tanúbizonyságot tenni
Jézus Krisztusról és a másikat segíteni abban, hogy találkozzék Vele.
 

fel

========================================================================
Hatni akarsz a másikra -- bízzál benne

Sok jó szándékú emberrôl tudunk, aki hatni akar a másikra. De
akárcsak a vitában, már az indulásnál rosszul viszonyul a másikhoz.
Mielôtt azzal foglalkoznának, hogy mit mondjanak, mit tegyenek, önmaguk
felé kell fordulniuk. Kik ôk és hogyan látják a másikat? Aki
felsôbbrendűnek érzi magát mindenben, hatástalanságra van ítélve.
Akiben csak szánalom van a másik iránt, az ne is mutatkozzék elôtte.
Csak az alázatos érhet el sikert, aki kész arra, hogy szeressen és
mindenkor felfedezze a másikban azokat a talán még eltemetett
értékeket, melyeket Isten helyezett beléje.

Hatni akarsz a másikra? Tartsd szem elôtt az arany szabályt: ne légy
soha negatív, légy mindig pozitív.

A másik rendkívül érzékeny környezetének bírálatával szemben.
Közönyük, bizalmuk hiánya, és még inkább megvetésük bénítóan hat reá,
tehetetlenségre ítéli.

Ha hatni akarsz a másikra, kezdd azzal, hogy ôszinte szeretetet
tanúsítasz iránta, mert különben nem tudod elôre vinni. Azután bármi
történjék is, bízzál benne. Végül csodáld meg, hiszen mindig van a
másikban valami csodálatraméltó.

Szeress, bízzál, csodálj kézzelfoghatóan. Nem elég, ha szívedben
elrejted érzéseidet. Fejezd ki érzelmeidet! A másik a hallgatást mindig
rosszallásnak fogja fel, s minél gyengébb, annál jobban elcsüggeszti ez
a hallgatás.
Azt gondolja:
,,nem sokra becsül'',
,,tehetségtelennek, fejlôdésképtelennek tart'',
,,megvet'',
,,biztosan undorodik tôlem'',
és hamarosan keserűségében azt következteti: ,,alapjában véve, igaza
van''.

Sose gondold, hogy fölötte állsz a másiknak, hanem gondold: ô áll
fölöttem bizonyos szempontból. Az elsô esetben tönkreteszed a másikat,
a másodikban felbátorítod és gazdagítod.

A másik mindig hajlamos arra, hogy azzá legyen, akinek gondolod, és
akinek mondod.
Ha igen rosszul ítélsz valakirôl, alig érdemes megkísérelned, hogy
hatást gyakorolj rá. Mielôtt közelednél hozzá, változtasd meg róla
alkotott ítéletedet.

Az ôszinte dicséretnek mágikus hatalma van. Ha azt akarod, hogy a
másik fejlôdjék, dicsérd ôszintén. Ez mindig lehetséges. Vizsgáld a
másikat, lásd meg tehetségét, képességeit, világíts rá azokra. Sok jó
tulajdonsága el van ásva hanyagsága, vagy bátortalansága folytán. Ha
visszaadod ezeket neki, ha felfeded elôtte, megmented ôt, mert Isten
elítéli azokat, akik véka alá rejtik tehetségüket.
Ha a másik képességeit kutatod, dicséred, nem képmutató hízelgô vagy,
hanem Istent imádod. Ha hittel, kegyeletes lelkülettel közeledsz a
másikhoz, útban vagy Isten felé, inert Ô az, aki minden egyes emberben
elhelyezte ajándékait.

Bízzál, mindig bízzál a másikban, minden látszat ellenére is,
kudarcok ellenére is.
Ha azt mondod a másiknak: ,,veled semmire sem lehet menni'', akkor a
másik, aki mar úgyis sokat bajlódott önmagával, azt gondolja: ,,ez
igaz'', és meg sem kíséreli, hogy valamit is tegyen.
Ha azt mondod a másiknak: ,,igyekezettel és türelemmel bizonyosan
elérsz valamit'', azt fogja gondolni majd: ,,talán igaza van'', és arra
kap ösztönzést, hogy kísérletet tegyen.

Ha a másik lopott, ne ismételd szüntelenül: ,,tolvaj vagy''. Mondd
inkább: ,,alapjában véve nem vagy tolvaj, valami baleset történt veled
(vagy rossz szokás lett úrrá rajtad), de igyekezettel kilábolhatsz
belôle''.

Ha mindezek ellenére is szemrehányást kell tenned, el kell ítélned
egy helyzetet, egy cselekményt, kezdd azzal, hogy valami jóért, némi
haladásért, sikerért, ôszinte elismerésedet fejezed ki. A szemrehányás
egymagában elkeserítô, elevenbe talál, elcsüggeszt. Ha azt akarod, hogy
kritikád építô legyen, elô kell készítened a másikat az elfogadására.

Nem arról van szó, hogy engedjük meg a rosszat, hanem, hogy erôsítsük
a jót.

Ne kotord állandóan a hamut, hajolj mindjárt a parázs fölé, bármily
kicsiny legyen is: tápláld, fújd; éleszd fel és lángra fogod
lobbantani... Vagyis vedd észre a másikban a legkisebb erôfeszítést, a
legkisebb haladást és örülj neki ôszintén. Örömöd, csodálatod majd
feltárja elôtte lehetôségeit. Nagyobb lesz a bizalma, gyorsabban és
messzebbre halad majd.

Hatni akarsz a másikra? Felejtsd el önmagadat. Ha azt gondolod, te
tehetsz valamit, akadálya leszel. Te csak elôkészítheted a talajt,
megnyithatod az utat. Isten, aki megment és megvált, már régóta
munkálkodik.
A másikra hatni annyi, mint a mindenható Szeretethez járulni, Aki
átalakítja testvéred szívét.

Elkedvetlenít a bűn, amelyet nem vehetsz a másikban láttatlanra?
Ismételd Szent Pál szavát: ,,Ahol elhatalmasodik a bűn, túlárad a
kegyelem''[57].

A földön még nem volt soha senki, s nem is lesz soha senki, aki olyan
mélyre süllyedt volna, hogy el ne érhesse az Isten végtelen szeretete.
Nincs jogod arra, hogy ne szeress és ne bízzál ott, ahol Isten szeret
és bízik.
 

fel

========================================================================
A szeretet önmagunk odaajándékozása

Mindenki a szeretetrôl beszél, a szeretet után kiált, a szeretetrôl
dalol, vagy a szeretet után sír. Az emberek a szeretet nevében
dolgoznak, kínlódnak egy egész életen át, ölelkeznek vagy harcolnak,
életet adnak vagy ölnek. Vajon az emberiség története nem egyetlen
megrázó szeretetkeresés-e, telve csodálatos sikerekkel és szörnyű
kudarcokkal?
Való igaz, hogy az ember szívében a legmélyebb vágy az, hogy
szeressen, és hogy szeressék, mert a szó teljes értelmében létének
értelme a SZERETET. Szeretetbôl teremtette ôt Isten és nem tud másképp
kibontakozni csak a szeretetben. De számtalan félreértés van a szeretet
körül. Ez a bűvös szó, melyet unos-untalan használnak, olyan
magatartásokat takar, amelyek éppoly messze esnek egymástól akár a
fehér a feketétôl, az élet a haláltól. Ha megkíséreljük eloszlatni
ezeket a tévedéseket, a szeretetet abszolút voltában meghatározni, és
követelményeit feltárni, akkor megsegítjük az embereket, hogy a
szeretet igazi útjára lépjenek... még akkor is, ha csak az út végén
hívogató eszményként tűnik is fel az, amelyet teljesen sohasem érünk el
a földön.

Az emberek éhsége rettenetes, minden évben milliókat pusztít el. A
szeretetéhség még öldöklôbb, szétrombolja az embert és az emberiséget.
Igen gyakran az ember nem tud szeretni; azt hiszi, hogy szeret, pedig
csak önmagát szereti.

A hosszú úton, amely a szeretethez vezet, sokan megállnak, a szeretet
délibábja által félrevezetve.
Ha ,,könnyekig meghatódsz'' valamilyen szenvedés láttán,
ha nagyon erôsen ver a szíved egy bizonyos személy társaságában,
az nem szeretet, az érzelmi felindulás.
Ha ,,megkap'' valakinek a nyugodt ereje vagy bájossága,
ha elbűvölten ,,átengeded magad'',
az nem szeretet, hanem önmagad kiszolgáltatása.
Ha elveszted a fejed egy nô szépsége láttán, és bámulod, hogy
gyönyörködj benne,
ha valakinek az eszét nagyra becsülöd és keresed a vele való
társalgás örömét, az nem szeretet, hanem csodálat.
Ha minden erôdbôl el akarsz nyerni egy tekintetet, egy becézést,
ha mindenre kész vagy, csakhogy karjaidba vehesd, és birtokolhasd
a testét,
az nem szeretet, hanem mohó vágyad, amely érzékiségedbôl fakad.
A szeret
nem azt jelenti, hogy a másik hatással van rád,
nem a másik iránti érzelmi vonzódás,
nem önmagunk átengedése a másiknak,
nem a másik csodálata,
nem a másik utáni vágyódás,
nem a másik birtokbavételének az akarása.
A szeretet lényegében önmagunk odaajándékozása a másiknak és a
többieknek.

Szeretni nem ugyanaz, mint ,,érezni''[58]. Ha azt várod, hogy
érzelmeid indítsanak szeretetre, nagyon kevés embert fogsz szeretni a
földön. Ellenségeidet pedig egész bizonyosan nem. A szeretet nem
ösztönös lépés, hanem az akaratod tudatos elhatározása, hogy a többiek
felé menj és odaajándékozd magad nekik.

Nagyon gyakran játszod a Hüvelyk Matyit, mindig megtalálod a
visszautat, az utat önmagadhoz. Vessz el önmagad számára, ne gondolj
önmagadra és bizonyára szeretni fogsz.

Az éhség arra késztet, hogy elmenj hazulról kenyeret vásárolni.
Kinyitod az ablakot, hogy gyönyörködj a napnyugtában.
Barátod elé sietsz, akit az ablakból megláttál.
Így a vágy, a csodálat, az érzelmi vonzódás elszakíthat önmagadtól és
odaadást vált ki belôled, de ez meg nem szeretet. Az Úr eszközként adja
ezeket -- fôleg a férfi és a nô kapcsolatában, hogy segítsen az
önmagadról való elfelejtkezésben és a szeretethez vezessen.

A szeretet útján a közlekedés ,,egyirányú'', mindig belôled indul ki,
hogy mások felé vezessen. Minden alkalommal, amikor egy személyt, vagy
dolgot önzôen lefoglalsz, már nem szereted, mert már nem ajándékozod
magad neki. Ellenkezô irányban haladsz.

Minden, amivel utadon találkozol, azt a célt szolgálja, hogy jobban
szerethess:
a táplálék, hogy fejlessze az életet, amelyet percrôl-percre adnod
kell,
a motorod, hogy gyorsabban odajuss, ahol oda kell adnod magadat,
ez a lemez, vagy film, vagy könyv, hogy gazdagítson, kikapcsoljon
és képessé tegyen nagyobb odaadásra,
a tanulmányok, hogy az ismeretszerzésben segítsenek és
elôkészítsenek a mások tökéletesebb szolgálatára,
a munkád, hogy a te erôfeszítésed is hozzájáruljon a Világ
építéséhez, és hogy kenyeret juttasson a családodnak,
a barát, hogy magatokat egymásnak adjátok és így gazdagodva a
többieknek,
a hitves, hogy együtt adjatok életet,
a gyermek, hogy a világnak adjátok, és azután valakinek...

Indulj el az úton. Fogadj be mindent, ami jó, de azért, hogy
odaadhasd. Ha megtartasz magadnak valamit, vagy valakit a magad
kedvéért, ne mondd, hogy szereted azt a valamit, vagy valakit, mert
abban a pillanatban, amikor megragadod azért, hogy megszerezd és
megtartsd magadnak -- hacsak egy pillanatra is -- a szeretet
szertefoszlik ujjaid között.

Azért szedsz virágot, hogy csokorba kösd. Azért kötsz csokrot, hogy a
kedvesnek ajándékozd... mert a virág nem azért van, hogy elhervadjon
kezeid között, hanem hogy örömet szerezzen, és gyümölcsöt hozzon. Ha
virágot szedsz és nincs bátorságod elajándékozni, folytasd utadat.
Így az életben is, ha képtelen vagy elhaladni egy tárgy, egy személy
mellett anélkül, hogy csak magadnak meg ne kaparintanád, folytasd
utadat. Hogy szeretni tudj, képesnek kell lenned az önmegtagadásra[59].
Vizsgáld gyakran felül szereteted valódiságát és tisztaságát. Ne csak
zgy, hogy egyszerűen felteszed a kérdést: vajon szeretek-e? Kérdezd meg
önmagadtól: vajon megtagadom-e magamat, vajon elfelejtkezem-e
önmagamról, vajon odaadom-e magamat?

Ne ringatózz a szeretet illúziójában azzal, hogy tárgyakat, pénzt,
kézszorítást, csókot adsz, sôt talán egy keveset idôdbôl,
tevékenységedbôl is anélkül, hogy önmagadat adnád.
A szeretet elsôsorban nem valaminek, hanem valakinek az
odaajándékozása. Szeretni fogsz, ha önmagadat adod, és ha teljesen
beleadod magad ajándékaidba, meg a kifejezetten anyagi jellegűekbe is.

Miért füttyentsz a kutyádnak; ha meg van kötve, nem tud hozzád futni?
Miért mondod: odaadom magam, ha tárgyak, személyek, vagy önmagad
rabja vagy?
Ha ,,ragaszkodsz'' töltôtolladhoz szerszámaidhoz, könyveidhez,
,,ügyeidhez'' vagy műveidhez, tevékenységedhez, vagy kényelmedhez,
kedvteléseidhez, kapcsolataidhoz, barátaidhoz, de: önmagukért, nem
fogsz tudni ajándékozni, nem tudod magadat odaajándékozni.
Ha ,,kötve'' vagy, akkor, hogy szeretni tudj, el kell oldoznod magad.

Az ,,eloldozottság'' nem jelent közömbösséget, ellenkezôleg
megbecsülést, csodálatot, értékelést, olyan fokú szeretet, hogy ne
akarj gyűjteni, szerezni és akárcsak egy percig is úgy élni, hogy mások
számára ne kamatoztasd kincseidet.

A valódi szeretet szabaddá tesz, mert megszabadít a dolgoktól és
önmagunktól.

Az fog a legjobban szeretni, aki a leginkább odaajándékozza magát. Ha
mindvégig akarsz szeretni, késznek kell lenned arra, hogy odaadd egész
életedet, hogy meghalj önmagad számára a többiekért, a másikért.

Ha azt hiszed, hogy könnyű szeretni, csalódol. Minden szeretet -- ha
valódi -- egy nap keresztet hoz majd neked, mert a bűnbeesés óta nehéz
megfeledkezni önmagunkról, nehéz meghalni a magunk számára.
A bűnbeesés óta szeretni annyi, mint késznek lenni arra, hogy
keresztre feszítsük önmagunkat másokért.

Ha kapni akarsz, nem fogsz elérni semmit.
Adnod kell.
Ha úgy adsz, hogy azt gondolod: így én is kapok majd, nem fogsz
elnyerni semmit. Ellenszolgáltatás nélkül kell adnod.
Ha becsületesen adsz, anélkül, hogy várnál érte valamit, mindent
megkapsz.

A legnehezebb a szeretetben a kockázat a sötétbe ugrás, a lépés a
halálba... azért, hogy elérjük az életet. Éppen ezért gyakran
meghátrálsz a valódi szeretet elöl. Habozol, mert becsapott és
félrevezetett a hamis szeretetnek közvetlenül kínálkozó elônye. Attól
félsz, hogy nem kapsz semmit és megelégedsz egy elôleggel.

Ha szeretsz, odaadod magad. Ha odaadod magad másoknak, gazdagodsz
általuk. Így a szeretet a végtelen felé növeli azt, aki szeret, mert
aki kész magáról teljesen lemondani, az fölfedezi a többi embert is, és
egyesül az egész emberiséggel[60].

A hamis szeretet -- az önzés, az önmagunkba zárkózás -- mindig
csalódást okoz, a személyiség elszegényedéséhez vezet, mert
megakadályozza a kibontakozást: ez elaggás és halál.
Az igazi szeretet mindig örömöt nyújt, mert az a személyiség
kibontakozását és beteljesülését jelenti -- életet hoz.

Krisztus szeretett a legjobban; nem azért, mert a legtöbb érzelmi
vonzódást tanúsította az emberek iránt, hanem mert Ô adta a legtöbbet
a legtudatosabban,
a legszabadabban,
a legönzetlenebbül.

Ha megszűntél adni, megszűntél szeretni,
ha megszűntél szeretni, megszűntél növekedni,
ha megszűntél növekedni, megszűntél tökéletesedni, megszűntél
kibontakozni Istenben,
mert szeretni annyi, mint Isten útjára lépni, Vele kapcsolatot találni.
 

fel

========================================================================
Szeretni mást annyi, mint életre kelteni

A modern lélektan elismeri, hogy az erkölcsi perverzitások legmélyebb
gyökerei majdnem mindig a szeretethiányban keresendôk.
A szociológusok a világ jövôjérôl, az azt fenyegetô veszélyekrôl
gondolkozva ezt kérdik: vajon az emberek tudják-e majd szeretni
testvéreiket? Valóban úgy tűnik, hogy a lényeges probléma így fejezhetô
ki: vajon az életadó szeretet vagy a halálhozó önzés jut-e túlsúlyra a
világban? Hogy az emberiséget megmentsük, olyan emberekre van szükség,
akik életüket a szeretetnek szentelik.

A szeretet által soha sem fogsz vétkezni. Az a bűn, ha nem szeretsz,
ha nem eléggé szeretsz, ha rosszul szeretsz.

Szerethetsz minden embert, minthogy a szeretet nem ,,érzelem'', hanem
elsôsorban ,,akarat''; akarnod kell a többiek javát, minden ember
javát, éspedig teljes erôdbôl[61].

Látni sem tudom ezt az alakot! Ne ess kétségbe, ellenszenved az
ösztönbôl fakad. Nézz szembe vele, ne próbáld letagadni érzelmeid e
reakcióját; fogadd el ôszintén, mint próbatételt, keresd a másikban
azt, ami benne szeretetreméltó... és azután próbáld meg minden erôddel
a javát akarni.

,,Nagyon vonzódom ehhez az emberhez''. Annál jobb, így legalább
könnyebb lesz szeretned. De ne maradj meg a vonzalomnál, érzelmeid
vezessenek el lényed mélyéig, oda, ahol az értelem ellenôriz, s az
akarat dönt. Amíg még nem döntöttél tudatosan a másik javára, fennforog
a veszély, hogy csak önzô kedvtelést keresel benne, ahelyett, hogy
odaadnád magad neki.

Ha két dolog közül az egyiket választod az elônyért, amelyet nyújt,
ne mondd azt, hogy önmagáért választottad.
Ha barátodat gyakran felkeresed, mert jól érzed magad nála, ne mondd
azt, hogy szereted..., hiszen a magad javát keresed.

Ne mondd: ,,Már nem szeretem'', mert ezzel bevallod, hogy soha sem
szeretted igazán.
Inkább azt mondd: ,,Már nem vonzódom hozzá''.
De ha tovább szereted azt, aki megcsalt, aki fájdalmat okozott neked,
akkor igazán szeretsz, mert az illetôt magát szereted, és nem a képet,
melyet róla alkottál, vagy a hasznot, amelyet tôle reméltél.

Aki szereti a másikat, az kezdettôl fogva elfogadja olyannak, amilyen
most, amilyen volt és hasonlóképp fenntartás nélkül azt is, amilyen
lesz.

Ha azt mondod: ,,Ez az ember mindent jelent számomra'' és
érzelmeidet, gondolataidat, idôdet, tevékenységedet valóban annyira
leköti, hogy mások számára megközelíthetetlen leszel, akkor szereteted
hamis.
Ha azt mondod: ,,Mióta ezt az embert szeretem, szívem kitárult'', és
valóban figyelmesebb, készségesebb, odaadóbb vagy a többiek iránt,
akkor szereteted igaz.

A szeretet nem azt jelenti, hogy a másikat tökéletesnek tartjuk.
Éppen ellenkezôleg:
mindig tökéletesíthetônek kell tartanod,
szenvedned kell amiatt, hogy még tökéletlen,
akarnod kell, hogy tökéletesedjék,
teljesen oda kell adnod magad, hogy tökéletessé tedd.

Ha mindent megtettél, hogy testvéreid táplálékhoz, lakáshoz,
munkához, művelôdéshez, szórakozáshoz jussanak...
Ha küzdtél azért, hogy szabadok és felelôsségtudók legyenek, ez még
nem lesz elég, ha nem tudsz figyelni a másikra, nem tudod ôt befogadni,
meghallgatni, ha nem adod oda önmagadat.

A szeretet mindig életet ad, az önzés mindig halálba visz.

Termékenységre vagy hivatva. Nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben
is, a testvéreidnek adott szeretet révén.

A fáról lehullt gally kiszárad, elhal; hasonlóképp, akit nem
szeretnek, magánosságra és halálra van ítélve. Csak akadjon valaki, aki
remél benne, aki hisz benne, aki neki adja magát, akkor már
odakapcsolódik ehhez és általa az egész emberiséghez. Újra megtalálta
az életet.

Tehetetlenségre azok vannak kárhoztatva, akiket ,,rosszul
szeretnek''. Sohase mondd:
,,Vele semmit sem lehet kezdeni!'',
,,Hát amilyen állapotban ez van!'',
,,Ebbôl se tud az ember már semmit sem kihozni!'',
,,Hasztalan, csak idejét pocsékolja az ember!'',
,,Már mindent megpróbáltam!''
Talán minden módszert, minden eljárást kipróbáltál már, csak azt nem
próbáltad meg, hogy önzetlenül szeresd, anélkül, hogy várnál valamit.
Hiszen a másik, bármilyen legyen is, szeretetedre érdemes, mert Isten
öröktôl fogva végtelenül szereti.

Testvérünket szeretni annyi, mint titokzatosan és erôteljesen
szólítani, öntudatra ébreszteni, felfedezni önmaga számára,
beleilleszteni a világba azzal, hogy életet adunk neki.

Sohasem viszed gyôzelemre a csapatodat, ha magadnak tartod meg a
labdát.
Sohasem arathatsz, ha nem veted el a magot a földbe.
Sohasem fogsz tudni életet adni, ha nem adod oda a tiédet.
 

fel

========================================================================
Megházasodtok

Hány fiatal pár gondolja a templomból kilépve: ,,Végre már
házastársak vagyunk, a célt elértük, minden befejezôdött, most már csak
élveznünk kell az életet''.
Nem tudják, hogy minden akkor kezdôdik, hogy nem az érkezésnél, hanem
az indulásnál tartanak. Nem tudják, hogy minden nap újból és újból
házasságot kell kötniük, hogy végre ,,EGGYÉ'' válhassanak. Nem ismerik
fel, hogy nagyon hamar csalódni fognak, hacsak nem adnak egymásnak
végtelen szeretetet Istenben és Isten által.

Amikor kocsid már mozgásban van, elengeded-e a kormánykereket és a
pedált azért, mert már úgyis megy?
Bármilyen régen házasodtatok is meg, nem vagytok, és nem lesztek soha
tökéletesen házastársak. Minden nap újból és újból házasságot kell
kötnötök.

Házasságot kötni annyi, mint elfogadni egymást, egyesülni egymással a
lét három szintjén: a fizikai, érzelmi és lelki szinten[62]. Ne játszd
sem az angyalt, sem a vadállatot. Légy ember!

Hogy használni lehessen:
az asztal a lábain álljon,
a kerékpár a kerekein.
a háznak teteje legyen.
Tartsd tiszteletben az értékek rendjét magadban, mert különben nem
lesz házasságod szilárdan megalapozott, egészségesen kiegyensúlyozott.

A testi szerelem szabadjára hagyva nem lehet önkéntes ajándék a másik
számára, mert a test, ha nem hatja át a lélek, csak önmagát képes
keresni. Ha szeretni akarsz, kell, hogy testedet lelked hassa át,
lelkedben pedig Isten kegyelme lakozzék.

A csóknak úgy van értelme, ha a szeretet jele: általa adod tudtára a
másiknak: ,,Vágyódom, hogy veled egyesüljek, éltetni akarlak azzal,
hogy neked adom magam''.

A hitvestársak testi egyesülése azt jelenti, hogy egymásnak
tudatosan, önként, szerelembôl odaadják magukat, azért, hogy egymásnak
és egy harmadiknak: a gyermeknek ajándékozzák önmagukat; ez tehát
lényegében véve kizárja az önzô gyönyört.

Hogy odaadhasd magad,
légy önmagad birtokában,
légy tested birtokában,
légy szíved birtokában,
légy lelked birtokában.
Sohasem lesz vége annak, hogy meghódítsad önmagadat, sem annak, hogy
odaajándékozd magad, azaz, hogy szeress. Mindig, újra és újra, meg kell
házasodnotok.

Nem könnyű az, hogy testünkkel, szívünkkel, szellemünkkel semmit sem
tartsunk meg önmagunknak. Nem könnyű igazán szeretni; viszont az egész
élet rendelkezésetekre áll, hogy segítsétek egymást szeretni[63].

Mohó természetünk, a bűn által megsebezve arra ösztönöz bennünket,
hogy kisajátítsuk magunknak a dolgokat és a személyeket. Visszatart az
ajándékozástól.
A megváltás kegyelme szükséges ahhoz, hogy ismét képessé tegyen
minket a szeretetre.

Szerelmed útkeresztezôdésénél mindig egy kereszt emelkedik majd. De
errôl a keresztrôl Krisztus szólít az egyesülésre.
Ha meghaltál önmagadnak, egyesülj az Ô halálával és ez magával visz
Feltámadásába.

Sohasem leszel tökéletesen szeretô hitves, ha nem gyónsz, nem áldozol
becsületesen,

Sok párral találkozol, akik kézen fogva mennek, mert a testek könnyen
egymásra találnak.
Jóval kevesebb párral találkozol, akiknek szíve összeforrott, mert
sokkal nehezebb gyöngéden szeretni.
Nagyon kevés párral találkozol, akik lényük legmélyén szorosan
egyesültek, mert csak nagyon kevesen házasodtak meg lelkileg is.

Egyesülni lelkileg annyi, mint bizalommal kicserélni egymással minden
gondolatot, érzelmet, benyomást, kételyt, bánatot, tervet, álmot,
örömöt, csüggedést... közössé tenni egész belsô világotokat egész
fejlôdésében.
Egyesülni lelkileg annyi, mint kölcsönösen megteremteni egymásban
ugyanazt az akaratot, hogy befogadjátok és szeressétek testvéreiteket,
hogy találkozzatok és egyesüljetek Istennel.
Egyesülni lelkileg annyi, mint egymás számára lemeztelenítve és
áttetszôen megjelenni együttesen Isten elôtt, mint két imára kulcsolt
kéz.

Ne csapd be a másikat, és ne csapd be önmagadat. Vizsgáld magad és
legyél nyílt: csak az ôszinte bizalom egyesíthet benneteket. Ha
titkolódzó maradsz, nem fogsz tudni szeretni.

Ami benned van és nem látszik kívülrôl, azt fel kell fedned. Ha
elhatározod, hogy szeretsz, azt is el kell határoznod, hogy szakítasz
egyéni életed autonómiájával és elfogadod, hogy magányodba behatoljon a
másik.

Idôt szakítotok arra,
hogy egy bútor megvételét elhatározzátok,
hogy pénzügyeiteket megvitassátok,
hogy szabadságotokat elôkészítsétek.
Ellenôrzitek gyermekeitek súlyát.
Följegyzitek növekedését.
Megfigyelitek tanulmányai eredményét.
Vajon arra szakítotok-e idôt, hogy rendszeresen ellenôrizzétek
házasságotok elmélyülését?
Vajon jobban ,,EGYEK'' vagytok-e ma, mint tegnap, és holnap még
inkább azok lesztek-e?

A virágnak át kell alakulnia, hogy terméssé váljék.
A termésnek át kell alakulnia, hogy maggá váljék.
A magnak át kell alakulnia, hogy élô fává váljék.
Ha szeretni akarsz, tűrni kell, hogy átalakítsanak, hiszen a szeretet
által egymás révén felfedeztek egy új látási, érzési, cselekvési,
felfogásbeli és imádkozási módot, amely kölcsönösen kiegészít és
gazdagít benneteket.
A szerelem mindennapi ajándékával kölcsönösen megtermékenyítitek
egymást, nemcsak fizikai értelemben, hanem minden vonatkozásban.
Elfogadjátok, hogy újjászülessetek, a szó sajátos értelmében mindinkább
,,újra teremtôdjetek''. Éppen ezért az igazi szerelem szükségképpen
felbonthatatlan.

Az elváló házastársak elválaszthatják gyermekeiket, elszakadhatnak
egymástól, de a házasságukat nem tehetik meg nem történtté.

A szerelem útja a testtôl a lélekhez, a végestôl a végtelenbe, a
mulandótól az örökkévalóságba vezet. Így szerelmednek minôségében
fokozatosan fejlôdnie kell a testek vonzódásából és egyesülésébôl a
szívek vonzódásához és egyesüléséhez, majd a lelkek egyesüléséhez
egészen az Isten-lakta lélek végtelen mélyéig.

Ha csak egy testet jegyzel el, hamarosan megismered és már egy
másikat kívánsz meg.

Ha csak egy szívet jegyzel el, hamarosan kimeríted és egy másik szív
fog vonzani.
Ha egy ,,embert'' jegyzel el, még többet mondok: ,,Isten gyermekét'',
akkor, ha te is úgy akarod, szerelmed örök lesz. Mert a végtelen, amely
túlmutat a férfin és nôn, lehetôvé teszi a számukra, hogy örökkévalóvá
tegyék szerelmüket.

Senki sem kopogtat az üres, romos ház ajtaján.
Senki sem ihat a kiszáradt forrásból.
Csak akkor lesztek alkalmasak a szerelemre, ha egymás számára
kimeríthetetlen forrássá váltok.

Tudatosan, vagy sem, de a szerelem Istennel való egyesülésre
törekszik. Így a teljes értékű házasság csak a házasság szentségében
valósulhat meg, a Háromságos Szeretet végtelen titkában, amelyet két
emberi lény él meg, akik EGGYÉ lettek.

Ha megélitek szentségi házasságotokat, végtelenül értékesek, és
kimeríthetetlenek lesztek egymás számára, mert ISTENT adjátok
egymásnak, aki a SZERETET.
 

fel

========================================================================
Fogadd el házasságodat!

Ritka az olyan ember, aki legalább kevés idôt nem veszteget el azzal
hogy sajnálja, hogy az, ami, vagy hogy nem az ami lenni szeretne[64].
Házasság esetén az ilyen sajnálkozási alkalmak még megsokszorozódnak.
Sok házasember úgy gondolja, hogy elvétette házasságát, hiszen a
házasfelek csak elviselik egymást.
Ha boldog családi életet akarnak élni a hitvestársak, arra kell
törekedniük, hogy elfogadják a másikat olyannak, amilyen, amilyennek
idôk folyamán megismerték, hogy abbahagyják a kölcsönös vádaskodást,
hogy felülemelkedjenek a látszólagos kudarcon.

Lemondasz-e a házépítésrôl csak azért, mert a szállított anyagok nem
felelnek meg a rendelésnek?
Eldobod-e a fonalat, amibôl kötni akartál, mert nem a megígért
szabásmintát kaptad?
Elhagyod-e gyermekedet azért, mert vérmérséklete, jelleme nem olyan,
mint amilyennek remélted?
Lemondasz-e családi életednek építésérôl csak azért, mert férjed nem
az, akinek megálmodtad, mert feleséged nem olyan, mint remélted?

Ha álomképet választottál házastársadul, éretlen ifjonc módjára
cselekedtél. Csak önmagadat hibáztathatod, s ne vádold házastársadat,
hogy nem az, akinek elképzelted.

Ha csalódott vagy és megmaradsz csalódottságodban, azt akaratod
ellenére ki fogod mutatni, és ha kimutatod, egy kicsit még jobban
eltávolítod magadtól a másikat, mert ahhoz, hogy közeledhessen,
bizalomra lenne szüksége.

Panaszaid mindmegannyi korlátot alkotnak, elválasztanak a másiktól,
pedig egyesülnöd kellene vele.

Soha sem túl késô, hogy végre házasságra lépj azzal, aki megosztja
veled életét. Csak rá kell szánnod magad.

Nem élhetsz hármasban házaséletet: házastársad, te és az álomképed.
Ha komolyan házasságra akarsz lépni, válj el az álomképedtôl.

Ha nem építhetsz kastélyt, építs legalább kunyhót, de nem fogod jól
érezni magad kunyhódban, amíg a kastélyról álmodozol.

Elhatároztad, hogy szakítasz álomképeddel, elhagyod kastélyodat...
Megszűnteted ezzel illúzióidat? Nem, nem irthatod ki azokat.
Kezdd azzal, hogy megbocsátasz házastársadnak, mert eddig még nem
bocsátottad meg neki, hogy nem az, akinek elképzelted.
Ajánld fel Istennek csalódásodat, összetört álmaidat, mindazt a
bánatot, haragot, csüggedést, ami benned élt.
Végül fogadd el ôszintén a másikat olyannak, amilyen az a valóságban,
fogadd el házasságod valóságát.

Nem ,,életed átalakításáról'' van szó, hanem arról, hogy te újulj
meg.

Talán sohasem szeretted igazán házastársadat, csak kívántad magadnak?
Talán ô sem szeretett soha igazán, mert csak magának kívánt?... És
önzésetek, ez a két önzés egy pillanatra egyesült és a szerelem
illúzióját keltette bennetek.

Még ha az érzelmi vonzódás nyilvánvalóan el is enyészett,
szeretheted, akarhatod házastársad javát.
De hát a férjem...! De hát a feleségem...!
Ne ítéld meg a másikat, ítéld meg önmagadat! Ha ô már nem szeret,
szeresd te ôt jobban és önzetlenül. Ritkán tud valaki ellenállni
hosszabb ideig az igazi szeretetnek. Szereteteddel segíted ôt abban,
hogy szeretni tudjon.

Mindig arra gondolsz: ô csalódást okozott nekem.
Gondolj hát arra is: én is csalódást okoztam neki.

Ô kezdte!
Akkor is, most te vagy a soron, kezdd el -- megújult szívvel -- újra
szeretni.

Ha poharad üres, megtöltheted. De ha tele van?...
Lelked mélysége szabja meg annak a szeretetnek a mértékét, amit
befogadhatsz.

Azt mondod: minden hiba megtalálható benne.
Egykor azt mondtad, hogy minden jó tulajdonság megvan benne.
Tegnap tévedtél, ma szintén tévedsz.
Vannak jó tulajdonságai és hibái, ezekkel mind ,,meg kell
házasodnod''.

Nem az én hibám, megváltozott!
Nem te változtál meg?... És ha megváltozott, miért csodálkozol?
Élôvel kötöttél házasságot, nem pedig márványszoborral. A szerelem nem
egy pillanatra szóló, hanem örökre szóló választás.

Szeretni egy férfit, egy asszonyt annyi, mint egy tökéletlen lényt,
egy beteget, egy gyengét, bűnöst szeretni.
Ha valóban szereted, meggyógyítod támogatod, megmented.

Szeretni -- végsô fokon -- annyit is jelenthet, mint szenvedni egy
egész életen át; azok, akik szeretni akarnak, jól fontolják meg mielôtt
elköteleznék magukat.

A házasság szentsége megszentelte szövetségeteket és segít titeket
annak megvalósításában minden nap.
Hitvesi szívetekbôl egyedül Krisztus tudja az önzést eltávolítani és
helyreállítani a szerelmet, de hogy eljöjjön hozzátok, ma épp úgy, mint
tegnap, szüksége van egy IGEN-re.

Házasságunkat elfogadni annyi, mint hitvestársunkat elfogadni, de
végsô fokon annyi is, mint Jézus Krisztust, a Megváltót elfogadni.
 

fel

========================================================================
A szenvedés, az ember tragikus műve

Bennünk, körülöttünk és mindenütt a világban ijesztôen, makacsul
jelentkezik a szenvedés és a halál. Az ember kezdettôl fogva beléjük
ütközik. Ha a szenvedés misztériumába a saját erejébôl akar behatolni,
eleve kudarcra van ítélve és még nagyobb sebet kap. Csak a keresztény
hit fényénél közelítheti meg ezt a titkot, csak a hit mentheti meg a
kétségbeeséstôl. De csak egy hosszú út végén vár rá a béke. Az aki
szenved, ne csodálkozzék, hogy közelebb van az istenkáromláshoz, mint a
,,fiat''-hoz, de higgye teljes erejébôl, hogy egykor Jézus Krisztus
segít neki nemcsak abban, hogy megértse a szenvedést, de abban is, hogy
IGEN-t mondjon rá, és azt a saját üdvössége és a világ üdvössége
érdekében használja fel.

Miért szúrja meg a tövis azt, aki letépi a rózsát?
Miért pusztítja a viharzó tenger a kontinenseket?
Miért támadja a felszabadult rádióaktivitás az emberiséget élete
magvában?
Miért romlik meg az ember teste, miért hasít tagjaiba szenvedés?
Miért szenved az emberi szív éppen úgy, mint a megsebzett test? Miért
okoznak egymásnak kegyetlen szenvedéseket az emberek?

Ha valami elromlik kocsid szerkezetében, vagy ha rosszul kezeled,
megállapítod: a motor ,,beteg''.
Ha nem tiszteled a tervezô elgondolását, ha olyan átalakításokat
végzel rajta, amelyek teljesen kiforgatják eredeti mivoltából, motorod
megáll.
Így az emberek a bűnnel rendetlenséget okozva az Atya Tervében,
bevezették a világba a szenvedést és a halált.

Az ember a bűnbeesés elôtt a szeretet, engedelmesség és az isteni
kegyelem révén harmóniában élt:

harmóniában élt önmagával,
harmóniában élt másokkal,
harmóniában élt a világegyetemmel.
Önzésében és gôgjében az Istentôl elfordult ember egyenetlenségre
ítélte önmagát, egyenetlenségre önmagával, másokkal és a
világegyetemmel szemben. A szellem és az anyag nehezen megvalósítható
,,házassága'' kettészakadt. Válásuk küzdelmet, sebeket, halált von maga
után.

Nem az Isten akaratából van az, hogy az ember szenvedjen és
meghaljon, hanem az emberébôl.

A bűn bére a halál, míg Isten ajándéka az örök élet a mi Urunkban,
Jézus Krisztusban[65].

Hát Isten nem tudta volna megakadályozni, hogy az ember vétkezzék?
Oh igen, de csak úgy, ha elvette volna szabadságát.

Szereti-e tanítványát a tanár, aki megadja a feladat megoldását, hogy
ne tévedjen?
Szereti-e gyermekét az anya, aki nem tanítja meg járni, mert fél,
hogy elesik?
Szereti-e felserdült fiát az apa, aki nem engedi el szórakozni, mert
attól tart, hogy rossznak lesz kitéve?
Szeretné-e Isten az embert, ha elvenné tôle azt a lehetôséget, hogy
szabadon válasszon, éljen és szeressen?

Ha szeretsz, nem szabad elvenned a mások szabadságát, csak azért,
hogy a bajt elkerüljük, engedd, hogy vállalják a tévedések, hibák,
szenvedések kockázatát.
Isten azért vállalta a bűn kockázatát, mert szeret bennünket.

Gyakran világosan áttekintheted a bűn végzetes következményeit:
gôgöd ,,megsérti'' a másikat,
önzésed megrabolja,
érzékiséged kihasználja, lezülleszti,
a nagy csapások: az alkoholizmus, kicsapongás... szüntelen
szenvedést szülnek, melyek visszahatnak egymásra egészen a
végtelenségig,
a kiváltságos népek bűnös nemtörôdömsége, önzése vagy faji
gôgje látatlanra veszi a nyomorúságos odúkat, a rosszul
tápláltságot, a higiénia hiányát, az analfabétizmust... stb.

Nem panaszkodsz, hogy egészséges vagy, pedig egészségedet másoknak
köszönheted (szüleidnek, azoknak, akik táplálékodat készítik stb.).

Nem panaszkodsz, hogy képzett vagy, pedig ismereteidet
tanítómestereidnek, a könyvek szerzôinek, stb. köszönheted.
Miért panaszkodnál a szenvedések miatt, amelyeket nem ,,érdemeltél''?
Ha elfogadod a jóban való szolidaritást és áldásos következményeit,
el kell fogadnod a rosszban való szolidaritást és következményét: a
szenvedést is.

Egyetlen egészet alkotsz az emberiséggel és a világegyetemmel.
Belélegezted a levegôt, az már ,,te'' vagy.
A föld nedvét asszimilálod, az átalakul testeddé, lényeddé.
Beiszod a nap sugarait, táplálnak, növelnek...
Hasznot húzol az égitestekbôl,
hasznodra vannak az összes emberek,
hasznodra van minden anyag és minden gondolat.
Függsz mindentôl és mindenkitôl, de hatsz is mindenre és
mindenkire.

Ebben a hatalmas, totális testben, ahol a legkisebb lehelet is kihat
a teremtés végsô határáig, ha a bűn által rendetlenséget okozol,
sokszor meg sem tudhatod, hogy milyen helyen és hogyan fog kifakadni a
szenvedés fekélye.
Ugyanígy, amikor szenvedsz szívedben, testedben, amikor kataklizmák
törnek a világra, mondj le arról, hogy a baj eredetét megismerd. Fogadd
el az emberek és dolgok titokzatos szolidaritását, de emlékezz mindig
arra, hogy egyetlen bűnt sem követhet el az ember a földkerekségen,
anélkül, hogy abból valahol szenvedés ne születnék.

,,Örülhet-e'' Isten a bűnnek, amely engedetlenség és szeretetlenség
Vele szemben?
Hogyan örülhetne a szenvedésnek, amely a bűn elkerülhetetlen
következménye?

Minthogy a szenvedés az Atya szeretet-tervében súlyos rendetlenség,
miként Isten nem nyugszik bele, te sem teheted. Harcolj ellene minden
eszközzel:
a test szenvedései ellen: higiénia, táplálkozás,
orvostudomány, a tudományos haladásnak minden módszere...
az emberiség szenvedései ellen: emberi kapcsolatok,
igazságosság, béke...
a szív szenvedései ellen: nevelés, szeretet...
a lázadó anyag, az elszabadult elemek okozta szenvedések
ellen: tudományos kutatás, technika, munka...

Ha az emberekért, szeretetbôl, beleállsz a szenvedés megszüntetését
célzó küzdelembe, biztos lehetsz: akaratod megegyezik Isten akaratával.

Ha eredményt akarsz elérni, pusztítsd el a szenvedés forrását: a
bűnt. De ez a forrás nem fog kiszáradni az emberek szívében. A
szenvedés megmarad most és a jövôben. Vajon megtalálod-e a módját, hogy
jóra fordítsd, vagy elzárkózol-e kétségbeesésedbe?

A modern emberek egyre jobban felhasználják a ''melléktermékeket'':
összegyűjtik a káros hulladékokat, hogy az emberiség javára fordítsák.
Ha a hit megvilágítja a szenvedés eredetének titkát, megvilágítja
annak a titkát is, mi módon lehet a világ üdvére fordítani.
Fel akarod használni a szenvedést, a bűn e melléktermékét?
Kérdezd meg Jézus Krisztust, hogyan tette a szenvedést a szeretet
által a megváltás alapanyagává.
 

fel

========================================================================
A szenvedés, a Megváltás alapanyaga

Isten nem akarta a szenvedést, az nem az Ô műve, hanem az emberé. Az
embernek most már el kell fogadnia élettársul a szenvedést, amelyet a
bűnnel teljesen szabadon választott magénak. Kegyetlen életközösség
lenne ez, ha Jézus Krisztus nem jött volna, hogy véget vessen a
szenvedés szörnyűséges értelmetlenségének.
Az ember lázadása egy óriási keresztet állított a világba, amely
árnyékával beborítja az emberiséget és a világegyetemet. De Jézus
Krisztus szeretete Atyja és az emberek iránt ezt a keresztet a
feltámadás útjává tette.

A szenvedés a társad, és a halál az idôk mélyébôl int feléd. Mit
fogsz tenni?
Fellázadsz?
Passzívan elviseled?
Letagadod és megpróbálod elfelejteni?
Panaszkodsz minduntalan és bosszút akarsz állni?
Bármilyen legyen is a magatartásod, nem tudod eltaszítani magadtól a
szenvedést, nem tudod magad kivonni a halál tragikus ölelésébôl.

Mások szenvedése láttán, megtörténik, hogy azt mondod: ,,úgy kell
neki''.

Isten sohasem örül a szenvedésnek, hiszen Ô gyermekeinek szeretô
Atyja; Ô ,,szenved'', ha téged szenvedni lát.

A bűnbeesés után,
a teremtés rendjében okozott rendetlenség után,
az embernek az Isten ellen való lázadása után,
szeretetének elutasítása után
sem hagyta magára az embert. Nem engedte, hogy kétségbeessék, hanem
,,annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte...''

A földre jövô Jézus Krisztus három teremtményt talált, amelynek nem
az Ô Atyja volt a teremtôje: a bűnt, a szenvedést, a halált.
Hogy visszaadja a békét és a szeretetet az embernek, a harmóniát a
világnak, le kellett gyôznie a bűnt, a szenvedést és a halált.

Barátodról azt mondod:
szívemben hordozom,
szégyenkezem helyette a bűneiért,
szenvedése nekem is szenvedést okoz.
Valóban oly nagy a szeretet mindenható hatalma, hogy annyira egyesíti
az egymást szeretôket, a jó barátokat, hogy mindenestôl elfogadják
egymást.

Mivel Jézus Krisztus mérhetetlen szeretettel szerette az embereket,
mindnyájukat egyesítette önmagában:
magára vette bűneiket,
elszenvedte szenvedéseiket
meghalt a halálukkal.

Jézus, Aki a szó igaz értelmében szeretetének áldozata volt, azt
mondta a kereszten Atyjának:
,,Kezedbe ajánlom lelkemet'', ezt a lelket, amely tragikus teher alatt
roskadozott:
az emberek bűneinek terhétôl: ,,Íme Atyám, magamra veszem a
felelôsséget, és helyettük kérem, bocsásd meg bűneiket, töröld
el azokat'';
az emberi szenvedések terhétôl: ,,Felajánlom neked
engesztelésül az emberek szenvedéseit és az én szenvedésemet,
az ô halálukat és az én halálomat'';
és az Atya visszaadta Neki az ÉLETET: íme a megváltás misztériuma.

Az édesanya vállalja a szülés fájdalmait, mert szenvedése árán élet
születik.
De gyűlöletes és elviselhetetlen az ember számára az, ha szenvedése
hiábavaló.
Ha azt akarod, hogy szenvedésednek és a világ szenvedésének ,,legyen
értelme'', akkor kell, hogy a kereszten függô Jézus Krisztust nézd,
Vele találkozz és egyesülj.

Jézus Krisztus által a haszontalan, értelmetlen, gyűlöletes szenvedés
a megváltás alapanyagává válik.

A szenvedés egymagában még nem vált meg, hanem a szeretet vált meg,
amely Jézus Krisztusban e szenvedés ajándékát beragyogja.

Nem szeretheted a szenvedést, hiszen az Jézus Krisztus eljövetele
után is megmarad rossznak; de örülhetsz az alkalomnak, melyet a
szenvedés nyújt, hogy áldozatul felajánljad és megváltsad;
mai fejfájásodat,
halálosan fáradt tested ernyedtségét,
ezt a nyilalló fájdalmat, amely húsodba mar és nem hagy
nyugton,
ezt a fájdalmas mozdulatlanságot,
ezt a betegséget,
ezt az erkölcsi szenvedést, kicsit vagy nagyot, átmenetit
vagy állandót:
kínos vagy egyhangú munkádat, nagyon igénybevevô és kimerítô
szakszervezeti vagy politikai kötelezettségeidet, sértett
érzékenységedet, erôfeszítéseid kudarcát, megalázó
sikertelenségét...
Mindezeket a szenvedéseidet
Krisztus már elszenvedte,
áldozatul felajánlotta,
az Atya Fia kezébôl már elfogadta a bűnök
kiengeszteléséül.
E szenvedések Jézus Krisztus szeretete révén már megváltották
a világot.
Nem kell mást tenned, csak minden szenvedésed mélyén csatlakoznod a
Megváltóhoz: nézz szembe a szenvedésekkel, Jézust látod majd meg, amint
jelt ad neked:
viseld e/ tehát önként Vele együtt,
áldozd fel önként Vele együtt, és akkor
megváltod a világot, önként Vele együtt.

Az emberiség minden szenvedése nem más, mint Jézus Krisztus
szenvedése elosztva az idôk folyamán.
Jézus Krisztus keresztútja átvezet a világ minden csataterén,
nyomortanyáján, kórházán, munkahelyén, falud, városod utcáin
keresztül...

A keresztút az emberek minden útján átvezet, de ha találkozol Jézus
Krisztussal és követed Ôt, a keresztút elvezet majd téged a
Feltámadáshoz.

Nem a Megváltó találta ki vagy választotta a keresztet, hanem azt a
keresztet hordozta, amelyet a zsidók, és az emberek mind, a vállára
raktak.
Mielôtt magad keresnél engesztelést, fogadd el a mindennapi élet
szenvedéseit. Válaszd a szabványkeresztet és ne a mértékre szabottat,
mert még különbnek, erôsebbnek hiszed magad a többieknél.

Ha a fát azért metszed, mert élvezed a vagdosást,
ha a magot azért veted, mert örülsz, hogy elrohad,
ha azért vered meg gyermekedet, mert szenvedése örömet okoz neked,
vandál vagy és veszélyes ôrült, mert a metszôkés sebhelye a szép
gyümölcsért,
az elvetett mag a gazdag kalászért,
a gyermek büntetése emberi kibontakozásáért van.
Így a keresztényi vezeklés soha sem ,,hiábavaló'' szenvedés, hanem
mindig lemondás a vad, vagy rothadt gyümölcsrôl a jó termés kedvéért.

A szenvedés a világban a bűn látható jele.
A Krisztusban vállalt és áldozatul felajánlott szenvedés a Megváltás
érzékelhetô jele.

A bűntôl való szabadulásunk kizárólag a Megváltó, Jézus Krisztus
szenvedése révén lehetséges.

Mindennapi szenvedéseid, amelyeket teljes mértékben vállaltál és
áldozatul ajánlottál fel az Atyának, a leghatásosabb apostoli
cselekedeteid.

Ne csinálj a keresztbôl ékszert,
sportszerű edzés eszközét,
színházi kelléket, hogy feltűnjél,
gyűlölt akadályt mindennapos utadon;
a kereszt mindennapos eszköze annak, aki Jézus Krisztussal szeretetbôl
meg akarja menteni az embert és a világot.
 

fel

========================================================================
A világ tökéletesítése és megváltása Istennel és minden emberrel

Sok ember számára a munka nem egyéb, mint robot az adott körülmények
között. Vannak keresztények, akik a munkát büntetésnek tekintik.
Pedig a munka nemes. Általa az ember együttműködik Istennel a világ
tökéletesítésén és egyesül minden emberrel. De a bűn benne van a
munkában és a munka világában, akárcsak a féreg a gyümölcsben; meg kell
tôle szabadítani. Csak a keresztény képes a megváltó Jézus Krisztust
belevinni a munkába és ezáltal a világegyetembe.
A munka révén az ember közreműködik a teremtésben, de közreműködik a
megváltásban is.

Isten az egész földet az embereknek adta használatra, hogy együtt
gyümölcsöztessék, használják és hódolatul felajánlják.

A földműves elveti a gabonát és Isten kikelti a vetést.
A Teremtô köveket ajándékoz, amibôl a kôműves épít.
Az ember mindenfajta munkában Istennel működik együtt.

Munkád közepette jelen van az Úr.
Dolgozni annyi, mint sietni az Istennel való találkozásra, hogy vele
együtt tevékenykedhess. Így a munka imádsággá válhat.

Isten, mivel képmására teremtette az embert, bizonyos értelemben
teremtôkké is tett bennünket[66].
Munkáddal együttműködsz Vele a teremtés elrendezésén és
tökéletesítésén.

Az Atya annyira bízik az emberben, hogy ráhagyja a kezdeményezést a
világ átalakításában, rendelkezésre bocsátja az anyagokat és hatalmát,
de az ember az, aki alkot és épít, amikor akar és ahogyan akar.

Munkáddal befejezed a magad teremtését.
Fejleszted magad fizikailag, szellemileg...
Növeled hatalmadat a dolgok fölött.
Egyre inkább teremtôvé, azaz emberré válsz.

Munkád által közösségre lépsz minden emberrel, mert az ember sohasem
,,teremt'' egyedül, szüksége van a többiekre, hogy élhessen és
építhessen.
Még a művésznek is, hogy képet festhessen, szüksége van testvérekre,
akik festéket, ecsetet gyártanak; és hogy ezt megtehessék, ezeknek az
embereknek ismét másokra van szükségük...
Egyetlen falat kenyérnek sütéséhez,
egyetlen anyacsavar rögzítéséhez,
egyetlen ív papír teleírásához szükség van a fold minden emberének
erôfeszítésére.

Nem azért dolgozol elsôsorban,
hogy gyermekeidet ellássad,
hogy jövôdet biztosítsad,
hogy pénzt keressél,
hanem elsôsorban azért dolgozol, hogy szolgálatot tégy
embertestvéreidnek, akik cserébe megadják neked azt, amivel
gyermekeidet elláthatod, jövôdet biztosíthatod.

Gyakran megesik, hogy a munka
tönkreteszi a munkást,
megosztja az embereket,
romlásba viszi a világot és a teremtés javait kisajátítja,
hogy csak kevesek hasznára kamatoztassa,
a gôgös embert Isten riválisává teszi.
Pedig a munkának
ki kell bontakoztatnia az embert,
egyazon törekvésben kell összeforrasztania az egész
emberiséget,
be kell rendeznie és tökéletesítenie a világot az ember
szolgálatára,
az Atyát kell dicsôítenie.
Amikor a Teremtô megalkotta a világot, jónak alkotta meg: ,,és látta
Isten, hogy az jó''.
Minden rendben volt:
a világ az ember uralma alatt,
az ember teste szellemének hatalmában,
az ember lelke Istennel egyesülve a szeretetben.
Azután következett:
a lélek lázadása az Isten ellen, amely
maga után vonta a test lázadását a szellem ellen,
és a világ lázadását az ember ellen.

Most minden rendetlenségben van. Helyre kell állítani az embert,
helyre kell állítani a világot.

Isten azt mondta: ,,Töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok
alá''.
Majd azt mondta: ,,Fájdalommal szülöd gyermekedet''[67],
,,Arcod verejtékével keresed kenyeredet''
Az ember megszülése és nevelése, elsô éveiben,
sajátosan az asszony feladata,
a világegyetem ,,megszülése'' és felépítése sajátosan a férfi
feladata,
mindkettô a bűn következtében keservessé vált.

A munka nem büntetés.
A gyermek nevelése nem büntetés,
de ez a kétféle ,,teremtés'' most fájdalmassá vált az ember számára..
Minthogy helyre kell állítanunk, ha akarod, ez a szenvedés megváltássá
lehet.

Az eredeti bűn következtében,
mindennapos bűneid következtében,
nem lehet sikeres teremtés a földön a megváltás elfogadása nélkül.

Az igazi munkának örömet kell szereznie, mert minden megváltás a
feltámadásban teljesedik ki.

Munkádnak szüksége van megváltásra.
Az egyetlen igazi megváltó: Jézus Krisztus.
Hogy munkád szép és nagy lehessen, szüksége van Jézus Krisztusra.

Krisztus ács volt sok éven át. Megváltó tevékenységét kétkézi
munkával kezdte meg.

A te dolgod, hogy belevidd a Megváltó Krisztust az emberi munkába:
a megkeresztelt ember lelkével,
a megkeresztelt ember eszével,
a megkeresztelt ember szívével,
a megkeresztelt ember kezével
kell hozzányúlnod a dolgokhoz és megváltanod azokat mindennapi munkád
által ott, ahová az Atya megbízottjaként küldött.

Velük kell harcolnod a munka világában az igazságtalanság, az
elszemélytelenedés, a széthúzás, a gyűlölködés ellen.

Neked kell megkeresztelned a munkás harcát. A bűn ellen harcoló
Megváltó Krisztus már megelôzött a küzdelemben, de ha találkozni akarsz
Vele:
a szakszervezetben,
a kollektív szerzôdés aláírása során,
az üzemi bizottságban,
akkor angazsáld magad olyan lélekkel, mely a Hitbôl, Reménybôl,
Szeretetbôl él.

Harcod eredménytelen lesz, mihelyt az nem a szeretet harca
Krisztusban.

,,Új emberré'' kell válnod Krisztusban, hogy munkád és a munka
világában vállalt kötelezettséged révén a föld is ,,új földdé'' váljék.

A lustaság visszautasítása annak, hogy Istennel együtt munkálkodj a
saját magad és a világ tökéletesítésén.

Pompás a virágárus művészi ízlésű csokra; de mennyivel értékesebb az
anyai szív számára kisgyermekének sok szeretettel megkötött, ügyetlen
csokrocskája.
Nem az a fontos a számodra,
hogy egy csodálatos hidat terveztél,
egy zseniális alkotást hoztál létre,
vagy jelentéktelen levelet gépelsz egy eldugott kis irodában.
A fontos az, hogy valóban a helyeden légy és a lehetô legjobban
valósítsd meg a megváltást a teremtés e pillanatában és részecskéjében.

Ne várd a földi paradicsomot, illúziókba ringatnád magad. Mert amint
te sem leszel tökéletes csak az égben, a világegyetem is csak a test
feltámadása után éri majd el végleges tökéletességét.
De harcolj minden erôddel a munkád által és a munka világában, mert
az égi paradicsom gyökerei mélyen a földbe nyúlnak.

Erôsítheted, szépítheted a testedet, de csak lelked fogja beragyogni
igazi szépséggel.
A feltámadáskor tested oly mértékben alakul át, amilyen mértékben
Isten fénye átragyogta lelkedet.
Foglalkoznod kell a világgal, a lehetô legjobb és legszebb munkával
kell építened, de az csak anyag marad és a ,,lelkét'' tôled várja.
A feltámadáskor szép lesz a teremtés a tökéletes technika, a művészi
ihlet révén, de mindenekelôtt és legfôképp attól a szeretettôl lesz
szép, amelyet azok árasztottak beléje, akik tökéletesítették.
 

fel

========================================================================
Egész életedet szenteld az emberek megmentésének!

,,Angazsmán''[68] ez ma gyakran használt szó. Az emberek odaadását
jelzik vele a testvéreikért különösen az emberibb életfeltételekért,
társadalmi berendezésért folytatott harcban.
Az ember nem szeretheti Istent, ha nem szereti testvéreit, és nem
szereti testvéreit, ha tétlenül tűri, hogy szenvedjenek. Minél jobban
elôrehalad a világ, annál jobban elmélyül a baj a politikai, gazdasági,
társadalmi életben; a szervezetekben, szabályzatokban, törvényekben; a
dolgokban magukban, abban az együttesben, amelyet ,,struktúráknak''
neveznek. Az ember szenved miatta. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy
megszabadítjuk az embert valamilyen egyéni megoldással, bármilyen
nagylelkű legyen is az; a harcot a struktúrák síkján kell folytatnunk.
Mindazonáltal a keresztény ember sohasem felejtheti el, hogy
angazsmánjával végsô soron az embert kell megmentenie és az Isten
Országát kell építenie.

Ha a súlyos sebesültet cserbenhagyod az út szélén anélkül, hogy
segítséget nyújtanál neki, elítélnek, mert nem segítettél egy
életveszélyben forgó emberen.
Jézus Krisztus megmondta, hogy ha közömbösen mégy el szenvedô
testvéred mellett, nem nyered el az örök életet[69].
Ha tudjuk azt, hogy vannak emberek, akik éhen halnak,
nyomorúságos kunyhókban laknak, vagy hajléktalanok,
munkanélküliek, vagy éhbérért dolgoznak,
munkakörülményeik rabszolgái,
analfabéták, járványok által sújtottak, elhagyatott öregek...
stb.,
ha mindezt tudjuk és semmit sem teszünk, annyi, mintha Isten elôtt
saját kárhozatunkat írnók alá.

Az Isten szeretetének a földön csak egyetlen módja van: ha
testvéreinket szeretjük, vagyis ha odaadjuk magunkat nekik. De ennek
többféle módja van.

Ha ,,bensô életedet'' igyekszel fejleszteni anélkül, hogy
fejlesztenéd ,,külsô életedet'' testvéreid irányában, illúziókat
kergetsz, mert nem állíthatod, hogy Jézus Krisztussal lelked csendjében
egyesülsz, ha a szenvedô és haldokló Krisztus --melletted -- hiába
szólongat.

Ha az Atya a világba helyezett téged és ott megtart, ne mondd:
,,sajátos hivatásom van'',
,,lelkileg segítem az embereket''.
Bérházadban, háztömbödben, munkahelyeden
várnak rád a testvéreid és nem vonhatod ki magad a testvéri szeretet
konkrét kötelessége alól.

Igaz, hogy Isten egyesektôl túlnyomórészt szemlélôdô életet kívánhat,
de -- kevés kivétellel, amelyet ellenôrizni kellene -- sohasem ment fel
azért a tettekben megnyilvánuló szeretet alól.

Ha egy szerzetes odáig jutna, hogy nem törôdik az emberekkel --
éspedig nemcsak lelki, hanem anyagi nyomorúságukkal is -- az már
elvesztette Isten iránti érzékét és a szeretete iránti fogékonyságát.

Ne menekülj elképzelt ,,magasságokba''.
Növekedjél határtalanul fölfelé[70], de úgy, hogy ,,alul''[71] nem
veszted el a talajt.

Amit testvéreid szenvedésének konkrét enyhítésére teszel, az Isten
iránti szereteted valódiságát bizonyítja.

Ha két verekedô embert látsz, szétválasztod ôket, de ugyanakkor
civódásuk okát rendezni is próbálod.
Ha többeket megfertôzött a vízvezetéki víz, gyógyítod ugyan az
áldozatokat, de ugyanakkor gondoskodsz a víz fertôtlenítésérôl is.
Az emberek szenvedéseinek számtalan oka van, enyhítened kell
testvéreid szenvedését, de egyúttal a bajok okai ellen is harcolnod
kell.

Nemcsak egyeseket kell megmentenünk, de az egész emberi életet és
mindazt, ami alkotja: a ma valóságát, politikai, gazdasági, társadalmi
vonatkozásban.
Ki kell mutatnod testvéri szeretetedet: nemcsak testvéreid egyéni
szolgálatában, de az egész emberi közösség szolgálatában is, a
,,struktúrák'' megjavítására irányuló tevékenységed révén.

A vállalatnál társad nagyon rosszul keres, te viszont jól keresel. Ha
egyénileg nagy áldozatokat hozol, hogy segítsd, ez dicséretes: de hat a
többiek, és az okok?...
A keresztény szeretet bizonyos tökéletessége egyéni kapcsolataidban
néha megnyugtathatja lelkiismeretedet, de ugyanakkor elrejtheti elôled
a tökéletes, teljes angázsman óriási feladatát az egész közösség
igazságosabb és emberibb életfeltételei szolgálatában.

Tanúja vagy egy lopásnak. Ha nem teszel semmit megakadályozására, és
azután nem teszel semmit felfedésére, bűnrészes vagy és ítéletet
érdemelsz.
A világban tanúja vagy a szeretethiánynak, az igazságtalanságnak,
amely az emberiség nagy részének szenvedését idézi elô. Ha nem szólsz
semmit, ha nem teszel semmit, cinkos vagy: a többiekkel együtt viseled
e bűnök terhét.

A világ struktúráiban annyira megromlott, hogy néha kénytelen vagy a
rosszban részt venni:
a munkásnak a gyárban bombát kell gyártania,
a kereskedônek alkoholt kell árusítania,
a bírónak válásokat kell kimondania,
a vállalkozó, hogy bizonyos munkákat megkapjon, dugipénzekkel
veszteget..., neked is szenvedned kell ezek láttán; nem fogadhatod el
másképp ezt a rosszat, csak azzal a feltétellel, hogy másutt veted be
magad, hogy harcolj ez ellen a megbomlott világ ellen.

,,Bárminô emberi szenvedés láttán, amennyiben rajtad áll,
ne csak arra törekedjél, hogy a szenvedést késedelem nélkül
enyhítsd, hanem gyökerében is orvosold az okok megszüntetésével;
ne csak arra törekedjél, hogy az okokat megszüntessed, hanem
ezenfelül arra is, hogy késedelem nélkül enyhítsd a szenvedést.''
Csak az a jó, igaz és igazságos ember, aki elszánta magát arra, hogy
ugyanazzal a teljes odaadással, egész lényének bevetésével szenteli
magát -- lehetôségeinek keretén belül -- mindkét feladatnak[72].

Ha minden embernek volna
mit ennie,
hajléka, kocsija,
jégszekrénye...
Ha minden embernek volna
alapos műveltsége,
foglalkozása...
Ha a tudósok, mérnökök uralmuk alá hajtották volna a földet,
ha az orvosok legyôzték volna a rákot, a leprát, és minden
betegséget...,
ha a társadalom gazdaságilag, politikailag, társadalmilag egészséges
felépítésű volna,
vajon paradicsom lenne-e a világ, amelyben az emberek boldogan
élnek?
Bizony nem, ha az ember szíve elôbb meg nem változott.
Harcba kell szállnod minden erôddel az emberibb életfeltételekért,
struktúrákért, de ne higgy gyógyító mindenhatóságukban.

Mit kell elôbb megváltoztatni:
az embert,
a gondolkodásmódját,
vagy pedig a struktúrákat?
Légy rajta, hogy mindez egyidejűleg megváltozzék.
De ne felejtsed el, hogy végsô soron mindig az embert kell elérni,
mert az ember sorsa forog kockán.

A rossz az emberben van, éspedig oly mélyen, hogy senki sem képes azt
kiirtani Isten segítsége nélkül.
A világnak szüksége van a keresztényre (krisztusi emberre), szüksége
van rád, hogy megmentsd az embert és a struktúrákat.

Az ember egységes, az egész embert kell megmenteni -- ugyanazzal az
erôfeszítéssel -- nem pedig ma a testét, holnap a lelkét.

Meg kell mentened a világot, ez emberi hivatásod. Meg kell mentened a
világot Krisztusban, ez keresztényi hivatásod, de amikor mint krisztusi
ember jársz el, ugyanazzal a cselekedettel megmented a világot, éspedig
Krisztusban.

Minden angazsmánodat a hitben kell látnod és élned.

Tagja vagy az emberiség nagy testének.
Tagja vagy a nagy titokzatos Testnek.
A testben minden tagnak megvan a maga szerepe.
Ne a szeszély vagy ízlés irányítson angazsmánod megválasztásában,
hanem az a szándék, hogy teljesítsd az Atya rád vonatkozó akaratát.

Ha vizsgálod:
képességeidet, amelyeket az Úr adott,
a helyet, ahová állított,
a személyeket, akik között élsz,
felfedezed majd a feladatot, amelyet neked szánt.

Ha egy csoporthoz tartozol, engedd, hogy testvéreid segítsenek,
ellenôrizzenek, mert együttesen kell megmentenetek a világot.

Sokan, gyenge vagy gyáva, de mindenesetre önzô emberek, leülnek, hogy
ne kelljen járniuk.
Inkább kockáztasd meg, hogy menetközben belep az út pora, semmint
tétlenül vesztegelve érjen a halál.

A tett értékét nem emberi fontossága szabja meg, hanem a jelenlét,
készenlét, szeretet foka, amelyet belevittél.

Hatékony és igazi bevetésed elôfeltétele, hogy
a hit világosságával,
a remény által bizalommal eltelve,
az isteni szeretettôl szeretetre gyulladva bekapcsold önmagadat,
bekapcsold tetteidet az Atya nagy tervébe.
Akkor majd ôszintén mondhatod: ,,Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
jöjjön el a Te országod''.
 

fel

========================================================================
Testvéred szenved és meghal

Ijesztô a fejlôdésben elmaradott országok nyomora, nyugtalanító a
fejlett országok lelkiismeretlensége, mivel nem tesznek meg mindent
szenvedô testvéreik megmentéséért. A Szeretetlenség következtében a
napról-napra egyre jobban mélyül a szakadék a kiváltságosok és a
jogfosztottak közt. Fennáll az a veszély, hogy holnap a világ káoszba
zuhan. A kereszténynek éreznie kell a felelôsségét, amelyet minden
emberrel közösen hordoz, hiszen az Úr megparancsolta neki, hogy
szeresse felebarátjait úgy, mint önmagát.
Abbé Pierre gondolataiból, szavaiból kiindulva írtuk e sorokat.
Általában nem szó szerint idézzük, mert az anyag jó részét
beszélgetések során merítettük[73].

Most már tudjuk, hogy a világon három testvérünk közül kettô
elégtelenül táplált, hogy milliók hajléktalanok, iskolázatlanok, stb.
Ha nem teszünk meg mindent megmentésükre, az emberiség nyomora
kárhozatba dönt bennünket.

,,Mit műveltél?'' -- kérdezte Káint az Úr -- ,,öcséd vérének szava
hozzám kiált a földrôl''[74].
A támadóval szemben a nemzet mozgósítja egész gazdasági és emberi
erejét, hogy megvédje népét.
Ha az emberiség kiváltságos egyharmada nem mozgósítja minden
gazdasági és emberi erejét a nyomor, az emberiség kétharmadának esküdt
ellensége ellen, akkor el fog pusztulni.

,,Egyetlen háború van, amely kétségtelenül mindenkor teljesen
igazságos, ez a nyomor elleni háború''. (Abbé Pierre)

Azzal, hogy adunk egy keveset, sok embert megmentünk.
Mivel azonban nem adunk mindent oda, nem tesszük lehetôvé, hogy ezek
az emberek megfelelôen, és fôképpen emberhez méltó módon éljenek,
vagyis saját erejükbôl, ne pedig a mi alamizsnánkból.
Ezek az emberek tehát fegyverkezni fognak, hogy megszabaduljanak
tôlünk és megsemmisítsenek. Nem szerettük ôket eléggé, tehát gyűlölni
fognak bennünket.

Azzal, hogy egy keveset adunk, bizonyos számú embernek lehetôvé
tesszük, hogy elérje a műveltség minimumát.
De mivel nem adunk meg mindent, nem tesszük lehetôvé, hogy
megtalálják önmagukban nyomoruk leküzdésének eszközeit.
Ezek az emberek tehát egyre jobban tudatára ébrednek szenvedéseiknek,
és hogy szenvedéseik folytatódni fognak, tehát végül fel fognak
lázadni.

Ritkán akad olyan ember, aki egy szép napon meggyűlölné azokat, akik
igazán szerették ôt, vagyis azokat, akik teljes önzetlenséggel, a
legcsekélyebb háláról is lemondva odaajándékozták magukat neki.

Biztos jele
egy személy,
egy társadalom,
egy egyház
hanyatlásának az, ha elsôsorban a leghatalmasabbakat, a
leggazdagabbakat szolgálja, ahelyett, hogy elsôsorban a legtöbbet
szenvedôket, a legszegényebbeket szolgálná.

A kiváltságos népek nemtörôdömsége és éretlensége ijesztô. Milliókat
pazarolnak arra, hogy megmentsenek egy havas csúcson eltűnt egyetlen
embert, hogy felkutassanak egyetlen hajótöröttet, de ugyanakkor
milliókat hagynak éhen veszni, akiket pedig egy marék rizs megmentene.

Mi az, ami a legbiztosabban megszünteti a civódó, viszálykodó
házastársak széthúzását, civakodását? Beteg, vagy haldokló gyermekük
iránti áldozatos odaadásuk.
Ma is csak akkor találnak egymásra az emberek -- akár a
lakónegyedekben, akár a városokban, akár nemzeti-, vagy
világviszonylatban -- ha minden erejüket a legtöbbet szenvedô
testvéreik megsegítésére fordítják.
Attól a pillanattól kezdve, amikor az ember saját jólétét tűzi ki
célul, bukásra és halálra ítéli önmagát.

A Nyugat emberének, aki egyre zsarnokibb szükségletek rabszolgája
lett, meg kell találnia az élet igazi értelmét, mert különben
pusztulásra ítéli saját magát,
vagy önmagától, belsô szétesése következtében,
vagy pedig a szenvedôk végeláthatatlan seregeitôl, amelyek végül is
ellenállhatatlanul fellázadnak ellene.

Egyetlen életcél mutat kiutat a mai világ tragikus helyzetébôl: a
küzdelem, de nemcsak a társadalmi osztályok igazságtalan
egyenlôtlensége ellen, hanem a fejlôdésben elmaradott népek
felemelkedése érdekében is.

,,Az ember csak attól a pillanattól van megmentve, amikor már maga
ment meg mást''. (Abbé Pierre)

Bárki légy is könyvem olvasója, még ha szegény is vagy, kiváltságos
vagy, mert kiváltságos országban élsz. A kiváltság pedig felelôsséggel
jár.
Kiváltságot jelent a pénz és az anyagi javak,
az egészség,
a műveltség,
a nevelés
a hit.
Minél jelentôsebbek kiváltságaid, annál nagyobb a felelôsséged, annál
keményebb az ítéleted, ha nem szolgálod mindenki javát.

Tegyük fel, hogy különleges körülmények összejátszása folytán nem
tudod, hogy testvéreid egyike még él, de a legnagyobb nyomorban és
életveszélyben, nem vagy felelôs a megmentéséért.
De egy nap tudomást szerzel létezésérôl, és szenvedésérôl: ha most
sem teszel semmit megmentéséért, végérvényesen el vagy ítélve Isten és
az emberek elôtt.
Vajon mondanád-e: ,,E héten nem vertem meg a feleségemet, nem
mérgeztem meg az ételét, tehát szeretem''?
Ne mondd hát azt sem: ,,E héten nem ártottam a felebarátomnak...
tehát szeretem, rendben van a szénám''.

Az Úr nemcsak azt parancsolta nekünk, hogy ne ártsunk felebarátunknak
(így élhetnek pogányok is), hanem azt parancsolta, hogy szeressük
felebarátunkat, mint önmagunkat.
,,Ha ,,szeretni, mint önmagamat'' nem azt jelenti, hogy elsôsorban ôt
szolgálom, ha kevésbé boldog, mint én -- akkor egyáltalában mit
jelenthet?'' (Abbé Pierre)

,,Mielôtt magunkra gondolnánk, elsôsorban azoknak szolgáljunk, akik
többet szenvednek, mint mi''. (Abbé Pierre)

Ha boldog tudsz lenni a többiek nélkül,
ha kortársaid boldogok tudnak lenni a többiek nélkül, akkor te és a
kortársaid már megítéltettetek, mert a ,,szeresd felebarátodat, mint
tenmagadat'' nem evangéliumi ,,tanács'', hanem parancs. A tanács a
következô: ,,Menj, add el javaidat és kövess engem''.

Javaidból a felesleges, vagyis az, ami már nem feltétlenül szükséges
a magad és a tieid tisztességes megélhetéséhez, nem a tied, hanem a
többieké. Ha magadnak tartod meg, tolvaj vagy.

Ha közvetve vagy közvetlenül odaadod javaidból a felesleget, nem vagy
sem a keresztény szeretet mintaképe, sem aura nem szolgálsz rá, hogy
megcsodáljanak: egyszerűen a kötelességedet tetted meg, ennyi az egész.
A felesleg odaadása nem feltétlenül jelenti azt, hogy szétosztogatod.
Gyümölcsöztetheted is, de a többiek javára.

Nem arról van szó, hogy az emberek teljesen egyenlôk legyenek,
de harcolni kell a túlságosan nagy egyenlôtlenség ellen,
meg kell ,,téríteni'' azokat, akik halmoznak testvéreik rovására.
Az ember arra van teremtve, hogy kincseit a szeretetben kicserélje.

Ha fuldokolni látssz valakit, ne vesztegesd idôdet mondogatván: ,,az
ô hibája, meg kellett volna tanulnia úszni'' Húzd ki a vízbôl, és
azután tanítsd meg úszni.
És ha nem akar megtanulni, még mindig nem tettél kötelességednek
eleget, meg kell gyôznöd, és segítened kell, hogy akarjon megtanulni
úszni.

Ne mondd egy emberrôl (néprôl) sem: ,,az ô hibája, hogy nyomorban
van, miért nem segített magán úgy, mint én''. Önmagadat ítélnéd el
ezzel.
Mert az, hogy valaki kevésbé tehetséges, mint te, kisebbek az anyagi
lehetôségei, vagy akár lusta, sôt züllött is, még nem jogosít fel arra,
hogy ellopd tôle, ami megilleti.
De ha tehetségesebb vagy, mint ô, ha nagyobbak az anyagi
lehetôségeid, ha bátrabb, erényesebb vagy, akkor teljes erôdbôl segítsd
meg, hogy képessé váljon a saját maga megmentésére.
Mindig szeretned kell tehát...
Mivel nem egyénileg, hanem kollektíven vagy felelôs a világ
nyomoráért,
megmentéséért sem egyénileg, hanem a kiváltságos emberekkel
együttesen vagy felelôs.
A kollektív felelôsség maga után vonja a kollektív törekvésben való
angazsmán kötelességét.

Ne mondd: ,,itt nem tehetek semmit'', sokat tehetsz;
ne álmodozz különleges tettekrôl, hanem világos szemmel
fedezd fel a mindennapi élet kínálta lehetôségeket;
legelôször és mindenekelôtt saját környezetedben harcolj:
szakszervezetben, politikai, családi körben... Így közvetve
vagy közvetlenül a nyomor ellen küzdesz ,,az emberi
haladásért''.
Hozz rendszeresen anyagi áldozatot olyan mozgalmak javára,
amelyek a legnyomorultabbak felszabadításán munkálkodnak.
Igyekezz személyesen megismerni és megismertetni
környezetedben a fejlôdésben elmaradott népek rettenetes
nyomorúságát.
A közvélemény egyre nagyobb evôvé válik, latba kell vetni
teljes súlyát, hogy felébresszük a kiváltságos egyének, népek
lelkiismeretét.
Foglald imádba minden nap az emberiség legtöbbet szenvedô
népeit.

A parancs mindenkinek szól, a tanács néhány embernek.

Egyesektôl, magánosoktól vagy családoktól, talán majd többet is kíván
az Úr.
A szeretet csúcsára érsz, ha ,,egy leszel közülük'', egy a legtöbbet
szenvedôk között, hogy velük együtt, nyomoruk kellôs közepében
felfedezd az Üdvösség útját és erejét.

Vajon mit mond neked majd az Úr az Utolsó Ítéleten ,,az összegyűlt
nemzetek'' elôtt?
Éheztem, és ennem adtál; szomjaztam, és innom adtál; hajléktalan
voltam, és befogadtál; mezítelen voltam, és felruháztál; beteg voltam,
és meglátogattál; börtönben voltam, és felkerestél..., vagy pedig azt
mondja: ,,éheztem, de ennem nem adtál; szomjaztam, de innom nem
adtál... stb.''[75]

Ebben rejlik életed sikerének vagy kudarcának a problémája (és a
kiváltságos népek sikerének vagy kudarcának a problémája); ha ezt nem
veszed tudomásul, minden egyéb csak illúzió.[76]

fel

IV. Az ember és élete Krisztusban ========================================================================
A ,,szűklátókörű'' ember és a keresztény mélyebb látása

A modern embert, amikor elgondolkodik, nyugtalanság, sôt félelem
fogja el a világgal szemben. Bár megmagyarázhatja, bár uralma alá is
hajthatja, bár nagy garral meg is fékezheti: arra képtelen marad, hogy
értelmet adjon neki. A hívô keresztény azonban a hit segítségével
behatol a világmindenség misztériumába[77]. Ezzel azonban sok ,,hívô''
a hitet nagyon is emberi hit színvonalára fokozza le. Így a hit egyes
konzervatívok számára helyes elvek összessége; az ,,erényesek'' számára
erkölcsi kódex; a ,,jámborok'' számára ,,vallásgyakorlatok végzése'';
de vajon hány ember számára jelenti azt a világosságot, amely
bevilágítja az egész életet, és eligazítást nyújt annak legkisebb
részleteiben is?

Ahol te csak egy vízcseppet látsz, ott a tudós a mikroszkóp alatt a
mozgó élôlények egész világát fedezi fel.
Ahol te csak egy ,,dolgot'' láttál, ott a költô, a művész egy
nagyobb, szebb valóság megnyilvánulását látja.
Ott, ahol az ember csak élô személyeket, véletlen eseményeket lát, a
hívô keresztény Isten növekvô gyermekeit, az Atya épülô országát látja.

Az ég a megtestesülés óta áthatotta a földet, és minden dolognak,
minden eseménynek, minden személynek kettôs arculatot adott: földit és
égit. Csak a keresztény képes a világegyetemet és az emberiséget a maga
egész valóságában szemlélni, mert hite, ez a ,,mélyebb látás'' lehetôvé
teszi, hogy a látszatokon túl a maga TELJESSÉGÉBEN fogja fel a világot.
A hit tehát nem korlát, hanem kibontakozás, általa felcseréled a magad
,,rövidlátását'' Isten látásával.

Érzékeid a testi látást,
értelmed az ,,ész'' látását,
hited Krisztus látását adja neked.
Krisztus látásával, amely a tiédet tökéletesen áthatja, olyan módon
ismerheted meg Istent, a világegyetemet, az embereket és önmagadat is,
ahogyan Isten ismeri ezeket, és amint önmagát ismeri.

A hit végtelen gazdagságát te nem tudod magadnak megszerezni.
Istennek adománya az. Jézus Krisztus csodálatos ajándéka, amelyet
keresztelésedkor az Egyház közvetítésével kaptál. ,,Mit kérsz Isten
Egyházától? -- A hitet''. De ha Jézus Krisztus neked adta magát, hogy
átjárja egész lényedet, és végtelenre tágítsa értelmedet, az a
kötelességed, hogy megôrizd barátságát, és egyre jobban ragaszkodjál
hozzá. Hinni annyi, mint mindig Jézus Krisztussal találkozni, és ez
által megtanulni LÁTNI az Ô szemével.
,,Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben,
hanem övé lesz az élet világossága[78].

Az emberek közül, akik hívôknek vallják magukat, sokan úgy vélik,
hogy hisznek:
Megvan a magam hite.
,,Megbízható hívô'' vagyok, helyes elvekre tanítom gyermekeimet.
A hit ,,hasznos az életben'', fôleg megpróbáltatások idején.
Megvan a ,,magam'' lelkiismerete.
Hívô vagyok: imádkozom, eljárok misére, elvégzem a húsvéti gyónást,
megtartom a pénteki böjtöt.
Mások pedig úgy vélik, hogy már nem hisznek, vagy kevésbé hisznek:
már nem hiszek úgy, mint egykor;
a vallás már nem nyújt számomra semmit;
nem érzek semmit, hitem csökken;
hitbeli kételyeim vannak;
elvesztettem a hitemet.
Az elôbbiek is, az utóbbiak is kiforgatták valójából a hitet,
kételyben és középszerűségben senyvednek, vagy ábrándokban és
tévedésben élnek. Nem tudják, hogy mi a hit.

A hit
nem benyomás vagy érzelem,
nem az életigenlô optimizmus egyik formája,
nem a biztonságérzetünket szolgálja.
A hit
nem vélemény,
nem erkölcsi életszabály,
nem okoskodásra alapozott meggyôzôdés,
nem tudományos bizonyosság,
nem nevelésbôl eredô társadalmi szokás.
A hit elsôsorban kegyelem, (amelyet csírájában a kereszteléskor
nyertünk) azaz Isten adománya. Ez a kegyelem segít bennünket, hogy
találkozzunk egy élô személlyel, Jézus Krisztussal; lehetôvé teszi
számunkra, hogy bizonyosságot szerezzünk arról, hogy Ô igazat mondott,
és hogy tanúbizonysága -- szavaiban és tetteiben -- hiteles. E
bizonyosság erejében a hit azt eredményezi, hogy magunkévá tesszük
Jézus Krisztus látásmódját, az Ô szemével látjuk önmagunkat, a
többieket, a dolgokat, az emberiséget, a történelmet, a világegyetemet,
Istent-magát, és ennek megfelelôen cselekszünk.

Az igazság a keresztény számára elsôsorban Személy és csak azután
tan: ,,Én vagyok az igazság''. E személyhez tartozásunkat kifelé az
mutatja, hogy az Egyház tagjai vagyunk, hiszen az Egyház a továbbélô
Krisztus.

Az értelem elvezet az út egy részén a hit felé, de nem tudja azt
megadni neked. Bár a hit valóban ésszerű, mégsem vezet el semmiféle
okoskodás Istennek Krisztusban való megtestesüléséhez és a
Szentháromság titkához. Természetesen ésszel nem lehet felfogni, hogy
miképp egészíti ki a Teremtés művét egy hídépítés, vagy a gyermek
születése, és hogy miképp viszi tovább a Megváltás misztériumát a
kórházi beteg szenvedése.

A képzelet és az érzékelô képesség még kevésbé alkalmas arra, hogy
hitet ébresszen benned, vagy növelje azt. Ne aggodalmaskodj, hogy
semmit sem érzel. Éppen ellenkezôleg, amikor majd belenyugszol abba,
hogy már semmit sem értesz emberi módon, hogy semmit sem érzel, akkor
lépsz be valóban a hit birodalmába. Csak akkor tudsz úgy élni és látni,
mint Isten, ha meghalsz, mint természetes ember.
A propaganda, reklám révén talán több Sunil mosóport vesznek, mint
Persil-t, avagy több Persil-t, mint Sunil-t -- de propagandával hitet
ibreszteni senkiben sem lehet.
A propaganda a technikától függ, a hit, mivel Isten adománya, az
imádságtól.

A propaganda korlátozni igyekszik a szabadságot: a hit, mivel az
ember személyes válasza Istennek, megköveteli a teljes szabadságot.
Ha segíteni akarod testvéredet, ne magyarázz neki, hanem szeresd és
imádkozzál érte. Ne akard meggyôzni, hanem légy Isten Igéjének
közvetítôje, tégy tanúbizonyságot.

Ha azt akarod, hogy boldog légy és az életed sikerüljön, ne elégedj
meg szűk emberi látóköröddel. Találkozz Krisztussal, egyesülj Vele,
tanulj úgy gondolkozni, úgy cselekedni, úgy ,,látni'' és úgy élni, mint
Ô. Krisztus majd neked adja látását és megismered az élet és a világ
igazi értelmét és egykor Vele, és Benne LÁTÓVÁ leszel mindörökké.
 

fel

========================================================================
Helyesen látni a hit fényénél

A hit Isten ajándéka. ,,Senki sem tud hozzám jönni -- mondja Krisztus
Urunk -- ha az Atya, aki küldött engem, nem vonzza[79]. Mivel a hit
egyúttal személyes válasza is az embernek, kifejleszthetjük magunkban
Isten kegyemével. Mindez az Egyház kebelében, Krisztus Urunk iránti
hűségben megy végbe. A mélyebb hit odavezet, hogy egyre jobban
ragaszkodunk Krisztushoz az Evangélium olvasása, imádságunk, a
szentségek vétele révén, valamint mindennapi életünk tanúságtételével.

A keresztségben nyert hit mag, amelyet, elvetettek, hogy növénnyé
fejlôdjék, és a növény, termést hozzon.

Hited növekedhet, de nem úgy, hogy
vég nélkül újabb ész-okok után kutatsz,
hogy ,,elképzeled'' Isten jóságát, hatalmát és szeretetét,
hogy megkísérled ,,érezni'', az Úr jelenlétét, hogy elhiteted
magaddal már elég erôs a hited!
Hited akkor fog növekedni, ha nem csak vallásos gyakorlatokban leszel
Krisztus követôje, hanem napról-napra egész életedben. ,,Ha valaki
tanítványom akar lenni, kövessen engem!''
,,Csak a hit számít, amely a szeretet által tevékeny''[80].

Hited csökkenhet, sôt el is vesztheted azt. Hogyan? Akkor, ha
elhagyod Jézus Krisztust, hogy visszatérj bálványodhoz.
Melyek a bálványaid?
Tested? Ilyen vagy olyan szenvedélyed...
Értelmed? Egy bizonyos eszméhez, módszerhez, eszközhöz való
ragaszkodásod...
Érzelmeid? Nem ellenôrzött rokonszenved...
Vagyonod? Ingóságaid? Melyek?
Legújabb ruhád?
Rádiókészüléked?
Motorkerékpárod?
Mosógéped?
Gépkocsid?...
Vagy a tevékenység önmagáért, mert szereted a ,,eltékozolni''
erôidet,
a termelés a haszonért, mert pénzt akarsz keresni,
vagy a munkásmozgalom a harcért önmagáért, mert szereted a
verekedést, mert szenvedélyes vagy, mert gyűlölöd azokat, akik
igazságtalanok.
Nem szolgálhatsz két úrnak. Választanod kell.
A hit azt jelenti, hogy Jézus Krisztust választod, és minden egyebet
alárendelsz Jézus Krisztusnak és az Atya Országának.
Ha hited csökken, ez mindig azért van, mert visszatértél önmagadhoz
és nem vagy hajlandó Krisztust követni.

Hitbeli ,,nehézségeid'' vannak? Milyenek?
Értelmi akadályok? -- Ne harcolj eszmékkel, találkozz Jézus
Krisztussal, az Ô világossága segít majd abban, hogy nyugodtan és
eredményesen elmélkedjél.
Egyházellenes elôítéletek? -- Ne akadj fenn a templomi zászlókon, a
gyertyákon, az egyházi ruhákon, a tilalmakon és elítéléseken...
igyekezzél Jézus Krisztushoz. Az Evangéliumban, az Eucharisztiában élô
Úr majd megérteti veled, hogy Ô ugyanaz a Krisztus, aki az Egyházban
él.
Erkölcsi akadályok? -- Könyörögj Krisztus Urunkhoz, Ô segíteni fog és
megbocsát neked a bűnbánat szentségében. Így hitbeli látásod majd
visszanyeri világosságát; mert ha tisztán akarsz látni, meg kell
tisztítanod szemüvegedet, ha messzire akarsz ellátni, ki kell mozdulnod
otthonodból.

Nyugodj meg, ha becsületes és nagylelkű vagy, hitbeli válságaid
csupán növekedési válságok lesznek. Az akadályok tulajdonképpen csak
alkalmak az emelkedésre; a duzzasztógát felduzzasztja a vizet, hogy új
erôt kölcsönözzön neki. De minél jobban elôrehaladsz a hitben, annál
nagyobb sötétség vesz körül, mert Isten a földön mindig rejtett Isten
marad. Az emberi értelem gyenge arra, hogy Ôt felfedje, ugyanis az
értelem maga is igen bonyolult akadály: mihelyt megszoktuk, hogy merôen
emberi módon ,,nézzük'' a személyeket, az eseményeket és a világot,
akkor hitbeli látásunk szegényesebb lesz.

Ne légy ,,angolkóros'' hitű. Fejleszd ki magad harmonikusan, és ne
elégedj meg felnôtt létedre ifjúkorod, vagy éppen gyermekkorod hitével.

Az ifjú felfedezi, hogy ô személy -- egyedüli a maga nemében -- tehát
a külsô világtól teljesen különbözô kis világ. ,,Feltérképezi'' magát,
elôször félénken, majd nyugodtabban, amint lassankint megérti önmagát
és ura lesz önmagának. Eleinte még teljesen leköti saját problémája, de
egyszer csak felülemelkedve körültekint: most már felnôttként fedezi
fel a világot és a maga helyét a világban.
Ugyanakkor az ifjút hite többnyire elvezeti a történelmi Krisztushoz,
az élô személyhez, akivel személyes kapcsolatot teremthet, sôt bensô
barátságot is köthet.
A felnôtt hite, miközben megôrzi és kifejleszti ezt a bensôséges
kapcsolatot, egyúttal felfedezi a teljes Krisztus titkát: felfedezi
Krisztust, Aki a történelem középpontja és betetôzôje, Aki a világ
központja, Aki munkálkodik a világban Lelke, a Szentlélek által, hogy
megvalósuljon az Ô Országa.

Ha a felnôtt hitével élsz, akkor már nem jöhet szóba számodra, hogy
életedet részekre osszad, keresztényi életre és mindennapi életre. Csak
egyetlen békés törekvés tölti majd el egész létedet, hogy Krisztusban -
- Vele és Általa -- legjelentéktelenebb szavaddal és legkisebb
cselekedeteddel is elôbbre vidd az Atyának a világban valósuló tervét.
Akkor ,,sikerült'' az életed, ha ôszintén elmondhatod ,,Az én életem
Krisztus''
 

fel

========================================================================
Isten szól -- találkozás Jézus Krisztussal

Az ember sohasem lehetne boldog és a világot sem tehetné boldoggá, ha
nem találkoznék Jézus Krisztussal.
A vallás értelmetlen, üres tevékenység volna, bizonytalan
érzelmesség, biztonság keresése, vagy puszta társadalmi szokás maradna,
ha az ember nem lépne bensô kapcsolatba Jézus Krisztussal. Az Úr pedig
az Evangéliumban él! Vár bennünket, hogy titokzatos beszélgetésbe
kezdjen velünk.
Sok keresztény kudarcot vall az Evangélium tanulmányozása során. Ez
azért van, mert nincs bennük kitartás, fogékonyság, vagy még inkább
talán azért, mert nem tudják, hogyan közelítsenek a Szentíráshoz. Nem
az Evangélium alkalmazásáról, emberi bemutatásáról van szó. Az
embereknek meg kell tanulniuk, hogy mi is az az Evangélium, és hogy
miként tegyék azt magukévá úgy, hogy lelki táplálékukká váljék.

Untat az Evangélium?
Mindössze néhány részletet ismersz belôle, amit fél füllel
hallottál a vasárnapi szentmisén.
Néha-néha kinyitottad az Evangéliumot és ,,nem találtál benne
semmit''?
Az Evangélium nem mágikus könyv, amelyet egy-egy alkalommal
megnézünk, hogy abban egy súlyos problémánkra megoldást
keressünk.

Te pedig rendszeresen, hűségesen tanulmányoztad az Evangéliumot, mert
ezt lelkedre kötötték, de az mégsem ,,mondott neked semmit''?
Ez onnan van, mert úgy közelítesz az Evangéliumhoz, mint
közönséges könyvhöz, és nem azt keresed, amit találnod kellene
benne.

Ha úgy közelítesz az Evangéliumhoz,
mint tudós[81],
mint történész,
mint aktivista,
ha elsôsorban érzelmeket,
gondolatokat,
vallási recepteket,
erkölcsi szabályokat
keresel benne, csalódni fogsz, és hamar kiábrándulsz.
Ahhoz a keresztényhez hasonlítasz, aki csak a szentségtartót nézi s
elemzi és nem veszt észre benne a Szentostyát.

Ha úgy közelítesz az Evangéliumhoz, mint emberi könyvhöz, akkor csak
emberi gondolatokat és recepteket találsz benne. Ha úgy közelítesz
hozzá, mint a Szentlélek diktálta műhöz, szavai benned és életedben az
örökkévalóság magjává válnak.

Igazán kapcsolatba akarsz lépni az. Evangéliummal?
Áhítattal és érdek nélkül közeledj hozzá, hogy
HALLGASD és LÁSD (vagyis szemléld)
az ÉLÔ Jézus Krisztust,
Aki ma hozzád szól életével és szavaival.

Tudatosan vagy sem, de éhezel az Evangéliumra.
A teljes csend félelemmel tölt el, mert amikor eltávolodsz a
többiektôl, csak saját hangodat hallod, visszhang nélkül, és ez az
aggasztó monológ nyugtalanít és megrémít.
A mások beszéde csalódást okozhat, mert a szavak elhalnak, és nem
töltik be a benned uralkodó csendet.
Olyan beszédre van szükséged, amely örökké visszhangzik benned.
Tiszteld magadban ezt az éhséget, mert az lelkedben a teremtô
szeretetnek kis része, amely az isteni Szeretet után kiált, hogy
cserébe odaadja magát Neki. Az élô és örök Szóra: az Evangéliumra
éhezel.

Azt mondod: ,,Szólok Istenhez, de Ô nem válaszol''. Tévedsz. Öröktôl
fogva meghívott, hogy beszélgessen veled.
Az emberiség egész történelmén végigvonul Isten kívánsága, hogy az
emberrel beszélgetést folytasson: ,,Miután többféleképpen és különbözô
módon szólt hajdan Isten a próféták útján az atyákhoz, e végsô
korszakban Fia által szólt hozzánk''[82].
Ha panaszkodsz, hogy Isten hallgat, ez azt jelenti, hogy nem
fordultál figyelmes lélekkel az Evangélium felé.

Az Evangéliumban Isten beszélgetést kezd veled. Válaszolj neki. Ilyen
módon beszélhetsz az élô Jézus Krisztussal.

A szerelmest boldoggá teszi, hogy mindinkább feltárhatja önmagát
szerelmesének. Így Isten, aki öröktôl fogva szereti az embert, feltárja
magát elôtte az Evangéliumban. Öröme telik abban, ha bizalmasan
beszélget vele. Figyelsz-e Jézus Krisztus bizalmas közléseire?

Vajon jegyesed levelét olvasatlanul hagyod-e asztalodon? Miért hagyod
olvasatlanul heverni evangéliumodat?
A mai postával levél érkezett számodra az Isten Fiától. Mit mond
neked Jézus Krisztus a mai napra?

Jézus Krisztus az Egyházra hagyta Testét, de ráhagyta szavait is.
Jézus az Eucharisztiában közöttünk él, az Evangéliumban pedig szól
hozzánk. Közeledj az Evangéliumhoz úgy, amint az Eucharisztiához
közeledsz; szüntelenül részed lehet az Isten Igéjében, az sohasem merül
ki, mert az ,,Isten szava eleven'', mondja Szent Pál[83].

Mire jó leakasztani a telefonkagylót, ha nem vagy bekapcsolva a
vonalba?
Mire jó kinyitni az Evangéliumot, ha elôbb nem imádkoztál azért, hogy
a hit útján kapcsolatba léphess Istennel?
Nem találkozhatsz az Úrral, és nem értheted meg Igéjét, ha nem kérted
az Atyát, hogy legyen vezetôd, a Szentlelket, hogy legyen tolmácsod.

Jézus Krisztus nem beszéli ugyanazt a nyelvet, mint te és ezért
érted meg olyan nehezen Ôt.
Te érvényesülésrôl beszélsz, Ô azt mondja: a kereszt útján
érvényesülsz,
te hatni akarsz a világra, ô azt mondja: légy az utolsó,
te hatalomról szólsz, ô azt mondja: légy gyermekké,
te gazdagságról beszélsz, ô azt mondja jegyezd el magad a
szegénységgel.
Jézus Krisztusnak mások az eszméi,
más a gondolkodása,
más az életmódja,
mások a módszerei,
mások az ítéletei.
Nehéz megérteni egymást, ha más-más nyelvet beszélünk! Törôdj bele,
hogy látásmódod csôdöt mondott.

Ne vond ki magad az Evangélium hatása alól.
Ha azt mondod:
ez az ember jól tenné, ha elolvasná ezt a részt..., akkor nem
értettél meg semmit, mert az Úr éppen tehozzád szólt.
Ha nem mondod:
,,Köszönöm, Uram'',
,,Bocsáss meg, Uram'',
,,Itt vagyok, Uram'',
akkor a neked szánt szó nem jutott el hozzád.

Minthogy rendszeresen olvasod újságodat, annak elveit vallod.
Minthogy figyeled és csodálod ezt vagy azt az embert, végül úgy
cselekszel és gondolkodsz, mint. ô.
Minthogy szereted barátodat, hasonlítasz rá és úgy élsz, mint ô.
Ha rendszeresen olvasod az Evangéliumot, lassan-lassan magadévá
teszed Krisztus szemléletét, érzéseit, gondolatait, ítéleteit, egész
gondolkodásmódját.
Aki otthonos az Evangéliumban, szükségképpen hasonlít Jézus
Krisztusra.

Focauld atya mondása: ,,hirdesd az Evangéliumot egész életeddel!''
nem azt jelenti, hogy egy gyár, hivatal vagy kollégium asztalára állva
prédikálj, hanem azt, hogy olyan fogékony légy a Szentlélek sugallata
iránt, s úgy átformáljon az Evangélium, hogy érzéseid, gondolataid,
ítéleteid, gondolkodásmódod teljesen krisztusivá legyen. Minél többet
foglalkozol tehát az Evangéliummal, annál evangéliumibb, annál
apostolibb leszel.

Nem mondod: ,,Már ettem és nem lettem erôsebb''.
Ne mondd hát azt sem: ,,íme, már egy hete az Evangéliummal
táplálkozom, és semmi sem változott meg az életemben''.

Mit vársz szerelmesedtôl, ha nem elsôsorban azt, hogy szeressen? Az
ajándékok majd csak azután következnek. Ne legyen hátsó gondolatod az
Evangélium olvasása közben. Tanulmányozd önzetlenül, maradj a Szeretet
vonzókörében.

Ha az Evangéliumban mindenáron gyakorlati alkalmazást keresel
életedre, csak emberi recepteket fogsz találni. Engedd, hogy a
Szentlélek sugallja neked az adott pillanatban azt a szerepet, amelyet
Krisztus általad akar betölteni. Ha figyelmes és hűséges vagy,
meglepetve látod majd, hogy mily gyakran szól bele életedbe. Ez
számodra az életbe átültetett Evangélium.

Összejövetelen, bibliaórán gondold meg azt, hogy nem kommentálni kell
az Evangéliumot, nem eszmecserét folytatni bizonyos részleteirôl, hanem
a hit révén kell közkinccsé tennünk, amit a Szentlélek segítségével
felfedeztünk[84].

Ha az Evangéliumról elmélkedsz, kettesben tevékenykedtek:
Te, aki összeszeded magad és felkészülsz Krisztus fogadására.
A Szentlélek, Aki elvezet az Úrhoz, és Ôbenne átalakít.
Ha azt mondod: ,,Nem jutok tovább, semmit sem jelent számomra az
Evangélium'', akkor vagy pusztán a saját cselekvésedre gondolsz, vagy
pedig a Szentlélek működését méricskéled emberi mértékkel.
Sohase veszítsd el bátorságodat!
Ha becsületesen próbálkozol a magad részérôl, a Szentlélek sugallata
feltétlenül hatékony lesz benned.

Közeledésed az Evangéliumhoz elsôsorban azt jelenti, hogy isten
rendelkezésére bocsátkozol, hogy működhessék benned. Hiszen nem azért
vagy keresztény, mert szereted Istent, hanem elsôsorban azért, mert
hiszed, hogy Isten szeret téged, és mert átengeded magad Isten
szeretetének.

Olvasd az Evangéliumot! Ne mulaszd el a találkozást Istennel!

Aki teljesen akarja élni kereszténységét, az nem korlátozhatja
néhány ,,vallásgyakorlatra'', avagy egy erkölcsi kódexnek fôbb
pontjaiban való alkalmazására, hanem azt akarja, hogy hite a
nagykorú ember igényeit elégítse ki, vagyis adjon értelmet
életének -- apró részleteiben is -- valamint az emberiség és a
világegyetem életének is.

Aki teljesen akarja élni kereszténységét, az vallásának teljes
megélésére törekszik -- hiszen a vallás az ember és a világ
összekapcsolását jelenti Istennel[85] -- tehát mindig és mindenütt
Krisztussal akar találkozni, mégpedig a konkrét lét kellôs
közepén, ahová Isten állította. Nem úgy, mint aki csapdába került,
hanem mint aki szerelmesével van együtt minduntalan.

Hogy ide eljussunk, új szemmel kell néznünk életünket,
embertestvéreink, környezetünk életét. A hit és remény szemével
kell azt néznünk, amely a szeretet válaszát váltja ki. Fedezzük
fel ''az Atya tervét a világgal'', ,,az események valóságos
távlatait'' és rendszeresen ,,vizsgáljuk felül életünket''!
 

fel

========================================================================
Az Atya terve a világgal

E helyütt egy másik könyvünk[86] középponti fejezete kínálkozik
átvételre. Enélkül a többi fejezeteknek nem volna értelmük. Hiszen a
világnak hitbôl fakadó szemlélete -- ezt próbáljuk itt kifejezni --
világítja csak meg lényegében a mindennapi valóságot.
Csak az fog áthatolni tudni a látszatok világán, aki naponta
igyekszik Istennek ezt a tekintetét magáévá tenni, s így csak elôtte
fog lenyűgözô módon feltárulni az EMBERISÉG ÉS A VILÁGEGYETEM
ÜDVÖSSÉGÉNEK TÖRTÉNELME.

Igen magasra szeretnék emelkedni

Emelkedni szeretnék, Uram,
A városom fölé,
A világ fölé,
Az idô fölé.
Szeretném tekintetemet megtisztítani és a Te szemedet kölcsönkérni.

Akkor az Atya szemével látnám a világmindenséget, a történelmet.

Az anyagnak ebben a termékeny változásában,
Az életnek ebben az örökös forrásában,
Látnám, mint születik hatalmas Tested a Lélek leheletébôl.
Látnám, amint fokozatosan megvalósul Atyád szeretetének örökszép
gondolata:
Hogy minden, ami csak égen és földön van, Fôséged alatt egyesül,
És látnám, hogy ma, mint tegnap a legkisebb részek is részt vesznek
mindenben:
Mindenki a maga helyén,
Minden életkörülmény,
Minden tárgy.
Látnám ezt a gyárat és azt a mozit,
A kollektív szerzôdésekrôl folyó vitákat és az alapkôletételi
ünnepséget
Látnám, mint hirdetik a kenyér árát és látnám a bálba igyekvô fiatalok
csapatát,
A csecsemôt születni, az aggastyánt meghalni
Az anyag legapróbb részletét és az élet leghalkabb érverését,
Szeretetet és gyűlöletet,
Bűnt és kegyelmet.
Megrendülve érteném meg, hogy elôttem pereg le a Szeretet nagy
kalandja, amely megkezdôdött a világ hajnalán.
Megérteném az üdvösségtörténelmet, amely az ígéret szerint csak a test
feltámadásának dicsôségével fejezôdik be,
Ha majd megjelensz Atyád elôtt mondván:
,,Beteljesedett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég''
Megérteném, hogy mindennek egy a célja, Hogy a világmindenség s az
emberiség minden
mozdulata Benned és Általad, a Szentháromságért van Uram.
Megértenem, hogy a dolgokban, emberekben és eseményekben semmi sem
profán.
Ellenkezôleg, Isten kezdettôl fogva mindent megszentelt,
És mindent Neki kell áldoznia az Istenben élô embernek.
Megérteném, hogy életem a mindenség óriási testének észrevétlen
lélegzése, nélkülözhetetlen kincs az Atya tervében.
Akkor térdre hullva csodálnám, Uram, a világ titkát.
Amely számtalan, borzalmas kudarcunkat okozó bűnünk ellenére
A szeretet hosszú, erôteljes szívdobbanása az örök Szeretet felé.

Emelkedni szeretnék, Uram,
A város fölé,
A világ fölé,
Az idô fölé.
Szeretném tekintetemet megtisztítani és a Te szemedet kölcsönkérni.
 

fel

========================================================================
A mindennapi események valóságos távlatai

Amint a világ élete, éppúgy minden történés is mélységes értelmet
rejt magában, hiszen nem más, mint ennek az életnek részecskéje.
Csak a hívô keresztény tudja felfedezni ezt a mélységes értelmet. De
le kell vonnia ennek a hitnek következményeit: késznek kell
mutatkoznia, hogy követelményeinek megfeleljen.

Nem figyeltem!
Majd csak elmúlik!
Ennek meg kellett történnie!
Nem tehetek róla!
Ilyen az élet!
Ez a véletlen!
Nincs jogod így beszélni! Tévedsz. Ami van, és ami történik, nincs
Isten akarata nélkül. Új világ van kialakulóban. A világegyetem káosz
volt és nagy építkezés színhelyévé vált: az Atya Országa épül fel. Az
emberek szét voltak szórva, most egyetlen testté válnak: Krisztus
titokzatos Teste növekszik belôlük. Mindenegyes napi esemény ennek a
nagy kalandnak egy-egy mozzanata.

A legkisebb kavics, a legparányibb növény értékes, mert Isten jelen
van benne tevékenysége révén.
Az élet legkisebb részecskéje is felbecsülhetetlenül drága: Krisztus
egész misztériumát hordozza.

Az események jelentôsége nem csillogó emberi felszínükön rejlik, sem
terjedelmükben, hanem végtelen mélységükben.

A mindennapi események: mindennapi kenyered.
Krisztus meghív, hogy az Eucharisztiában Testének légy részesévé.
Az Evangéliumban szavának,
Az eseményekben pedig tevékenységének leszel részesévé.

Figyelj életed eseményeire, azokból megtudod, hogy Isten mit kíván
tôled.

A mindennap eseményeiben Isten lefordítja számodra Evangéliumát az
élet nyelvére.

Ha az események mélysége végtelen, úgy szélességük mérhetetlen, mint
maga az emberiség, mert a legkisebb esemény is érinti minden
embertestvéredet az idô és a tér határáig.

A mindennap eseményeire adott válaszoddal az egész emberiség
boldogságát vagy boldogtalanságát viszed elôbbre.
A mindennapi eseményekben
az emberek szólítanak fel,
az emberek adnak jelt,
az emberek hívnak meg,
végeredményben tehát
Isten szólít fel,
Isten ad jelt,
Isten hív meg.

Ha figyeled az eseményeket,
az emberekkel és Istennel vagy figyelmes.

Ha jelen vagy az eseményekben,
az embereknek és Istennek állsz rendelkezésére.

Azáltal, hogy tevékenyen közreműködsz az eseményekben,
az embereknek és Istennek adsz életeddel szeretetválaszt.

Ha nem kapcsolódsz elég szorosan az emberekhez és Jézus Krisztushoz,
ha cselekedeteidet nem hatja át Isten végtelen hatóereje, ez azért van,
mert nem tudsz vele kapcsolatot találni az eseményekben, sôt talán
elsôsorban azért, mert nem látod meg az ,,események mélyén rejlô
misztériumot''.
Ha erre keresztény ember módjára akarsz válaszolni, tanulj meg a hit
fényénél olvasni a mindennap eseményeiben.
 

fel

========================================================================
Életünk felülvizsgálása

Aki hetenként kétszer vagy háromszor, sôt mi több, minden este[87]
egyedül, vagy családjával, a hit fényénél felülvizsgálja életét, biztos
lehet abban, hogy fokozatosan eljut az igazi, érett keresztény életre.

Emberileg nézve nem éled teljesen életedet[88].
Keresztény szempontból az még nem igazán hitbôl való élet, ha olykor,
szórakozottan vagy érdekbôl ilyféleképpen járulsz Krisztus elé:
Uram, felajánlom Neked az én cselekedetemet.
Uram segíts, hogy megvalósítsam az én elhatározásomat.

Ha a hit fényénél akarod megismerni és felülvizsgálni életedet, ha
békében, és a remény természetfölötti realizmusával akarod azt
berendezni, ha Krisztussal és testvéreiddel szeretetközösségben akarod
azt élni, akkor naponta vizsgáld felül, mégpedig nem emberi
hatékonysága szempontjából, hanem egészen más szempontból.

A sportoló edzésre jár.
Az ipari tanuló mesterséget tanul.
A művész számtalan vázlatot készít, mielôtt remekművet alkotna.
Miért ne tennél te is így, ha valóban keresztény életet akarsz élni?

Az élet felülvizsgálata
nem lelkiismeretvizsgálat[89],
nem elhatározásaid ellenôrzése,
nem a figyelem begyakorlása,
nem arra való, hogy személyes jelleget adjon tetteidnek,
hanem életednek egészen újszerű meglátása a hit fényénél, nem pedig
érzékeid és értelmed segítségével[90].

Ha szíved ,,zárt'',
közeledhetsz az Eucharisztiához, de nem nyered el Krisztus
barátságát,
olvashatod az Evangéliumot, de nem hallod meg Jézus Krisztus
szavát,
felülvizsgálhatod életedet, de nem látod meg a téged hívogató
Krisztust.
Mielôtt megkezdenéd életed felülvizsgálását, kérd Istent, hogy
tisztítsa meg látásodat, engedje meg, hogy az Ô szemével láss.

A csillagász sem vizsgálja az egész világegyetemet, hanem csak az ég
egy sarkát.
A tudós mikroszkópja alatt elkülönítve tanulmányozza a baktériumokat.
Ha eredményt akarsz elérni, egyszerre csak életed egyetlen részletére
összpontosítsd tekinteted.

Ma találkoztál Jánossal. Mit várt tôled Krisztus ebben a
kézszorításban?
Felszálltál a 75-os trolira. Mit várt Krisztus tôled és azoktól az
emberektôl, akikkel egy percig együtt voltál?
Böngésztél az újsághírek között. Mit mondott neked Krisztus az
iletnek egy kis részletével?
Azt várják tôled, hogy túlórázzál. Hogyan fogják ezt fel társaid?
Általuk és a hétköznapok eseményei révén milyen jelt ad neked Jézus
Krisztus?
...a szomszédod mondta..., vasárnap, sportegyesületedben..., éppen
most a rádióban..., a szakszervezetben..., a hentes kislánya..., a
szemben lévô bérházban..., két hét múlva a lakógyűlésen..., stb.

Az egyes események szolgáltatják életed felülvizsgálatának
nyersanyagát: az alkalmakat, amikor Jézus Krisztus szólít, hogy
együttműködj Vele; a helyeket, hogy ott csatlakozzál Hozzá, kérdezzed
Ôt és angazsáld magad, a testvéreiddel és veled kapcsolatos tervének
megfelelôen.

Minden szeretet ott kezdôdik, hogy semmit sem kíván magának. Amikor a
mindennap eseményeit vizsgálod, kezdd azzal, hogy Krisztust imádod, Aki
benne él a te életedben és a világ életében is.

A mindennapi események által ad neked jelt az Isten. Ismerd fel az
Úrnak veled és környezeteddel kapcsolatos akaratát.

Hogy megérthesd az idegent, sajátítsd el nyelvét, gondolkodásmódját,
életmódját.
Hogy megérthesd Isten jeladását az életedben és a világ életében,
ismerkedj meg Jézus Krisztus gondolataival, szavaival, életével.
Hogy életed felülvizsgálata eredményes legyen, foglalkozz
rendszeresen az Evangéliummal[91].

Nem mindig érted majd meg, mit kíván tôled az Isten, mert hangja
olykor nem hatol át az emberi ész korlátoltságán, a bűn vaskosságán.
Kérd bocsánatát és a hit homályában imádd Ôt csendesen.

Az Evangéliumban Isten szól hozzád, várja válaszod.
Életedben hozzád fordul és beszélgetésre hív.
Életed felülvizsgálata végzôdjék imában, mégpedig:
imádásban: ez csodálatos, Uram!
hálaimában: köszönöm, Uram!
bánatimában: bocsáss meg, Uram!
könyörgésben: add, Uram...

Ha Isten szól hozzád a mindennap eseményeiben, ezt azért teszi, hogy
cselekvésre szólítson fel, Vele és Általa.

Az élet felülvizsgálata révén tevékenységed nem lesz többé emberi
mesterkedések alkalmazása, ,,apostolkodási módszerek'' keresése, hanem
életteljes válasz Istennek egy-egy kívánságára.

Engedelmeskedj az Úrnak a mindennap eseményein keresztül.

Ha becsületes ôszinteséggel vizsgálod felül életedet:
fel fogod fedezni nemcsak a történelmi Krisztust hanem a Teljes
Krisztust is, akinek Titokzatos Teste növekszik az emberi történelem
folyamán,
meg fogod találni életed helyét az Atya világtervében,
Krisztus életébôl fogsz élni, amennyiben egyesülsz misztériumaival,
amint azok az események során életünkben folytatódnak,
kifejleszted fogékonyságodat Isten akarata iránt, azáltal, hogy
kutatod Isten veled kapcsolatos tervét,
részt veszel testvéreiddel együtt tevékenységed által Isten teremtô
és megváltó tervének megvalósításában.

Így fejlôdhetsz napról-napra egyre inkább NAGYKORÚ KERESZTÉNNYÉ.
 

fel

========================================================================
Életünk közösségi felülvizsgálása

Az ember nem elszigetelt lény, hanem ,,az emberiség tagjaként'' él; a
keresztény még kevésbé elszigetelt, ô az Egyház tagjaként fejlôdik. Aki
e testvériséget egy közösségben éli, az Atya óhaját teljesíti, aki
gyermekeit egyetlen családban kívánja egyesíteni. Az egyéni élet
felülvizsgálatának tehát az életközösségileg történô felülvizsgálásában
kell végzôdnie...

A te közösségileg történô élet felülvizsgálásod személyes élet
felülvizsgálatod vonalába esik, de kiszélesedik a közösség tagjainak
kölcsönös felelôsségvállalására, végeredményben pedig közös
felelôsségválásukká környezetükért.

Életetek közösségileg történô felülvizsgálata:
nem házmesterek összejövetele, akik a hét eseményeit újságolják el
egymásnak,
nem bírósági tárgyalás mások elítélésére,
nem beszámoló teljesítményünkrôl,
nem kölcsönös ellenôrzése elhatározásainknak,
hanem a hit fényénél történô közös vizsgálata bizonyos eseményeknek, a
résztvevôk környezetének életébôl, amelyért ki-ki felelôsnek tudja
magát.

Minthogy minden esemény Isten felhívását rejti magában,
felülvizsgálatának tettekben megnyilvánuló választ kell kiváltania:
személyes választ, a közösség válaszát, a környezet válaszát[92].

Ha találkozni akarsz az Úrral, készülj elô a találkozásra. Minden
élet felülvizsgálat összeszedettséget tételez fel: alázatos kérô imában
kell megszületnie és hálaadásban kiteljesednie.

Életed eseményeivel kapcsolatban vizsgáld felül elôször a saját
magatartásodat és csak azután a környezetedét.
Ne töltsd azzal az idôdet, hogy állásfoglalásodat magyarázod, még
kevésbé azzal, hogy azt igazolni próbálod, hanem azonnal vizsgáld felül
keresztény magatartásodat ebben és abban az angazsmanban.

Ha azt mondod: ez nem nyújt számomra semmit, ez azt jelenti, hogy te
nem adtál semmit.
Ne azért jöjj, hogy kapj, hanem elsôsorban azért, hogy adj.

Ne légy se hallgatag, se fecsegô, de beszélj, hogy adj és hallgass,
hogy befogadj, és kapcsolatba kerülj a többiekkel.

Ha az élet felülvizsgálását a közösségben eredményesen akarjátok
végezni, szükséges, hogy mindegyikôtök állandó szokásává váljék saját
életének felülvizsgálata.

Te és testvéreid az Egyházat képviselitek környezetetekben és ezt a
környezetet az Egyházban. Amikor közösen összegyűltök, a Szentlélek
különösen segít benneteket, hogy felfedezzétek az Atya szándékát
magatokkal és környezetetekkel kapcsolatban.

Az életközösségileg történô felülvizsgálata környezetednek az
Egyházzal való gondviselésszerű találkozása.

A papoknak szükségük van a laikusok élet felülvizsgálatára, hogy
közvetítô hivatásukat életszerűen tölthessék be.

Közösségi életetek felülvizsgálását kezdjétek környezetetek
értékeinek számbavételével: lássátok meg az egyének természetes
tevékenységét, a testvériséget, az igazságosság utáni vágyakozást,
mindazt, ami rejtve van az emberek szeme elôl, és ami már a világban
munkálkodó Istennek a műve. Így kevésbé estek kísértésbe, hogy saját
tevékenységetekkel törôdjetek csak, hanem készségesebben fogtok
együttműködni Isten tevékenységével.

Nem szabad beérned azzal, hogy a napi eseményeket a hit fényénél
LÁTVA Isten jeladásának ÍTÉLED és az Ô akarata szerint CSELEKEDVE
válaszolsz: környezetedben fokozatosan segítened kell testvéreidnek
életük felülvizsgálásában, hiszen minden esemény mélyébôl nekik is szól
az Úr hívása.

Minél nagyobb a közösség szellemi tisztánlátása, annál mélyebb lesz
az egész környezetért való felelôsségvállalása az élet felülvizsgálat
révén. És annál inkább eljut testvéreidhez a Kinyilatkoztatás
világossága, mert az Úr egészen közel van hozzájuk életük színterén. De
a hit fénye és a szeretet ereje kell ahhoz, hogy felismerjék és
kövessék.
 

fel

========================================================================
Imádkozni annyi, mint: készségesen Isten elé állni

Azok között az emberek között, akik nem imádkoznak, vagy keveset,
illetve rosszul imádkoznak, akadnak, akik nem hisznek az ima
értelmében, és úgy vélik, hogy sokkal hasznosabb és sürgôsebb dolguk is
van. Mások mágikus hatalmat tulajdonítanak az imának és felhasználják
még anyagi természetű kívánságaik kieszközlése érdekében is. Végül
ismét mások szeretnének ugyan jól imádkozni, de azt állítják, hogy nem
képesek rá. Mindegyik esetben ott tévednek az emberek, hogy az imát nem
valódi mivoltában, mint a hitnek a tényét tekintik. A siker iránti
vágytól megszállott ember -- néha akarata ellenére is -- az imádságot
emberi teljesítmény mértékével méri, és arra kárhoztatja önmagát, hogy
ne fogja fel az imádság lényegét, arról nem is szólva, hogy helyesen
éljen imádságos életet.
Pedig a modern világnak égetô szüksége van arra, hogy a technika
korának embere az ima embere is legyen, különben a technika rabbá teszi
és szétzúzza ôt.

Sohasem mondod: nincs értelme, hogy bizonygassam szerelmemet
feleségem elôtt, hiszen úgyis tisztában van vele.
Ne mondd hát azt se: fölösleges, hogy Istenhez szóljak, Ô úgyis
tudja, hogy szeretem.

Nem mondod: nincs már idôm, hogy egyetlen percre is jegyesemmel
maradjak, becézzem, átöleljem ôt, de mit is számit ez, hiszen érte
dolgozom.
Ne mondd hát azt sem: egyetlen percem sincs az imádságra, de ez nem
tesz semmit, munkámat Istennek ajánlom fel, és az felér az imádsággal.
A szeretet önzetlen megállást parancsol. Ha szeretsz, idôt kell
szentelned annak, akit szeretsz.

Imádkozni annyi, mint megállni, idôt szentelni Istennek, mindennap,
minden héten.
A modern világban a vasárnap az a nap lett, amelyet magunknak tartunk
fenn, amely a miénk. Elfelejtjük, hogy ez a nap az Istené.

A menyasszony, aki egyre kevesebb levelet kap távoli vôlegényétôl,
tudja, hogy szerelme veszélyben forog.
Ha te már nem ,,találkozol'' Istennel az imában, istenszereteted
veszélyben forog.

Ha te már nem imádkozol, nem ismered fel és nem hallod meg Jézus
Krisztus szavát életedben, mert hogy meglásd és megértsd, nézned és
hallgatnod kell Ôt naponkinti találkozásokon.

Imádkozni mindenekelôtt annyi, mint Isten felé fordulni. Ha már nem
imádkozol, akkor magad felé fordultál.

Imádkozni annyi, mint Istenhez kapcsolódni. Ha már nem imádkozol,
egyedül maradsz, és minthogy az embernek szüksége van Istenre,
önmagadat választod isteneddé.

Ha távol élsz Istentôl, lassankint erre a következtetésre jutsz:
,,Megvagyok nélküle is''.
Ha Nélküle élsz, lassanként elfelejted Ôt.
Ha elfelejted Ôt, végül is azt hiszed, hogy nem is létezik.

Aki mindig kapni akar valamit szerelmesétôl, az nem szerelmes, hanem
kufár.
Imád nagyon gyakran csak üzleti tárgyalás Istennel... azt akarod,
hogy jövedelmezô legyen.

Imádkozni igen gyakran annyi a számodra, mint kérni. Pedig imádkozni
elsôsorban annyit jelent, hogy önzô érdek nélkül állunk Isten elé: Mi
Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved.

Imádkozni számodra igen gyakran annyi, mint kapni. Pedig az ima,
ajándékozás is. A világ életének, a te életednek, önmagadnak az
odaajándékozása.

Ha nem is akarsz kapni ,,valamit'' az imában, ahhoz ragaszkodsz, hogy
legalábbis bizonyos érzelmi kielégülést találj benne. Gyakran
csalódottan abbahagyod erôfeszítéseidet:
,,Nem nyújt nekem semmit'',
,,Az a benyomásom, mintha a falnak beszélnék'',
,,Nem érzek semmit''.
Különleges kegyelem nélkül az imában semmit sem érzékelhetsz. Minden
érzelem az érzékekbôl ered; az ima pedig azt jelenti, hogy olyan
Valakivel vesszük fel a kapcsolatot, aki nem érzékelhetô.
Imád mindaddig nem lehet valódi ima, míg valami érzéki örömet vársz
attól.
Az ima gyakran azt jelenti: beletörôdsz abba, hogy unatkozol a jó
Isten elôtt.

Amikor
holtfáradtan,
a gondoktól, a felelôsségtôl meggyötörten,
munkával elárasztottan,
túlzsúfolt órarendtôl hajszoltan,
mindenfelôl érkezô sürgetések közepette
megállásra kényszeríted magad és arra,
hogy teljesen meghajolj Isten elôtt,
hogy elfogadd Elôtte emberi sikertelenségedet,
hogy minden önzô hátsógondolat nélkül ,,vesztegesd idôdet''
az Ô jelenlétében,
ezzel minden imádság alapvetô tényérôl, a hitrôl, szeretetrôl és
imádásról teszel bizonyságot.

Akarj imádkozni, és ha akarsz, máris imádkozol.
Próbálj jelen lenni Isten elôtt, kíséreld ezt meg újra és újra az
egész imára szánt idô folyamán, és ne mondd soha:
,,Nem tudok imádkozni'',
,,képtelen vagyok imádkozni'',
mert ha mindig újból megkísérled az imát, máris imádkozol.

Az ima értéke a te részedrôl az ima megkívánta erôfeszítéseidben
rejlik, Isten részérôl pedig a Szentlélek működésében, Aki benned
tevékenykedik.

Ne álmodozz imád különleges elôfeltételeirôl. Ne mondd:
,,Ha idôm volna!''
,,Ha megvolna hozzá a nyugalmam!''
,,Ha elvonulhatnék a magányba!''
Természetesen keresd a legjobb külsô körülményeket, de ha a
legteljesebb pusztaságban, a legmélyebb csendben lennél is, a fôakadály
megmaradna: te magad és a benned rajzó gondolatok, képek, benyomások,
szenvedélyek világa.

Szórakozott vagy imádban? Az ellenkezôje volna csodálni való. Miért
gyötörnéd magad szórakoztató gondolataid ,,elűzésével'': ezek úgyis
visszatérnek. Ellenkezôleg, nézz szembe velük, bármilyen természetűek
is: komoly gondok, kicsinyességek, közönséges, piszkos gondolatok --
ajánld fel azokat hódolattal és bocsánatkérôen Istennek.

Mit sem számít helyzeted, jelenlegi körülményeid. Senki és soha sincs
kizárva az imádságból.

Mit szólnál az olyan szeretethez, amelynek kifejezése
emésztésedtôl függne,
vagy érzékeid állapotától,
vagy az életet kísérô számtalan emberi sikertôl, illetve
sikertelenségtôl?

Imád ne pillanatnyi hangulatodtól függjön, hanem legyen rendszeres.

Isten mindig jelen van, mindig szeret és mindig vár téged.

Tűzd ki ugyanannak a műnek a megalkotását több művész feladatául: a
művek nagyon különbözôek lesznek.
Figyelj meg több szerelmespárt -- szerelmük kifejezésmódja százféle
lesz.

Éppen így az ima formája is változik a kultúrával, korral,
vérmérséklettel. Ne vesd meg az ima egyik formáját sem. Eszköznek
mindegyik megfelel, de ne feledkezz meg a célról.

Egész lényeddel vétkezel.
Egész lényeddel szeretsz.
Méltányos, hogy egész lényeddel imádkozzál is.
Imádkozzék a tested és imádkozzék a lelked, de tiszteld magadban az
értékek sorrendjét[93]. És ne válaszd el a gesztust a szellemtôl.

Egyazon család fiai apjuknak akkor okozzák a legnagyobb örömet, ha
összegyűlnek ünneplésére.
Így a közös ima és a liturgikus ima (az Egyház nyilvános, közösségi
imája) nem esetleges, hanem természetes megnyilvánulása Isten fiainak,
akiknek a szeretetben közös a rendeltetésük.

Minél jobban elmélyül a szeretet, annál kevesebb szóra és gesztusra
szorul, de annál több csendre.
A te imád is egyszerűsödni fog. Nem lesz kevésbé mély, ha már nem
kívánsz beszélni. Ellenkezôleg, jobban fogsz imádkozni, ha egyre inkább
arra törekszel, hogy csak egyszerűen szemlélj, és szótlanul szeress.

Gyakran panaszkodsz, hogy nem találsz meghallgatásra. Ne cseréld
össze a szerepeket. Azt követeled Istentôl, hogy:
tegye meg a te akaratodat,
valósítsa meg a te tervedet,
legyen a te szolgálatodra.
Imádkozni ennek éppen az ellenkezôje: Annyi, mint Istent kérni, hogy
te tedd meg az Ô akaratát,
te valósítsd meg az Ô tervét,
te állítsd magad teljesen az Ô szolgálatába.

Nem arról van szó, hogy megváltoztasd Istent, hogy parancsolj
Istennek, hanem arról, hogy te változzál meg és helyezd magad Isten
fennhatósága alá.

Ha rádióddal zenét akarsz fogni, elôször bekapcsolod a készüléket,
azután beállítod a megfelelô hullámhosszra.
Ha Istennel akarsz kapcsolatot teremteni, imádkozz, azaz állj
rendelkezésére és tedd lehetôvé, hogy kiárassza rád kegyelmét és
szeretetét.

Semmi sem túl szép ajándék azok számára, akiket szeretünk. Minthogy
az Atya szeretete végtelen, ajándékait nem korlátozhatja pusztán a
földi dolgokra. Ô a végtelent adja: önmagát.
Ezért nem kérheted Istentôl, hogy
nyerj a lottón, hogy
sikerüljön a vizsgád, hogy
fizetésemelést kapj...
csak akkor, ha hozzáteszed: ,,Ha úgy ítéled Uram, hogy így jobban
foglak szeretni Téged, valamint az embereket, testvéreimet''.

Legyen bizalmad. Mindig légy bizalommal. Tudod, hogy az Atya csak a
javadat akarhatja. Tudod, hogy ha nem is teljesíti kívánságodat,
szeretete mégis ad választ, de más módon.

Istennek szüksége van imádságodra. Csak akkor adhat, ha kérsz, mert
végtelenül tiszteli szabadságodat.
Ô az, aki csendben szüntelenül kérlel téged. Hallgass szeretetére.

Te is segíthetsz, hogy az emberi szeretet növekedjék a földön.
Megváltoztathatod a világot, átalakíthatod teljesen, de semmi sem fog
történni, ha nem imádkozol, mert imádkozni annyi, mint:
akaratodat fokozatosan átengedni Isten akaratának, hogy az működjék
benned,
hagyni, hogy a te szereteted helyébe Isten Szeretete áramoljon,
megvalósítani közreműködéseddel az emberek között az Atya tervét és
mindenható Szeretetét.

Ôszintén és hűségesen imádkozni annyi, mint csalhatatlanul
biztosítani a sikert életed és a világ számára.
 

fel

========================================================================
A gyónás: a bűnbánat szentsége

Ha nem volna gyónás, fel kellene találni... És az emberek Isten után
fel is találták, de a maguk nívóján. Az amerikaiak, hogy megjavítsák
egyes üzemekben a termelést, civil gyóntatókat bocsátottak a munkások
rendelkezésére. Aki meg akar szabadulni gondjaitól, hibáitól, bízza rá
azokat egy embertársára.
Mi más a marxista önkritika, ha nem hibáink mindenki elôtt való
elismerése a bocsánat elnyerése céljából? A sokféle szívposta is
gyakran nem egyéb, mint gyónási alkalom és lelki vezetés keresése.
Végül, egyre több ember -- nem akarván letérdelni a pap, Isten
helyettese gyóntatószékében -- szívesen fekszik le egész hosszában -- a
pszichoanalitikus díványára.
Az emberek szívében sokféle szenvedély hemzseg. Számtalan vétkes
hajlam titkos gyűjtôhelye az. Akár akarjuk, akár nem, foglalkoznunk
kell velük. Ha az ember tagadja Istent, meg nem tudja megszüntetni a
rosszat, de ha abban nem akarja meglátni az erkölcsi problémát, azt
kockáztatja meg, hogy egyszer csak elmegyógyászati problémával találja
szemben magát. Amilyen mértékben visszautasítják az emberek a papot,
olyan mértékben lesz szükségük pszichiáterre, de az sohasem fogja nekik
az igazi békét nyújtani, azt, amelyet Jézus Krisztus nyújt:
,,Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom
nektek, amint a világ adja[94].
A keresztényt a gyónással kapcsolatos magatartásában két zátony
fenyegeti. Vagy értékét vesztett, avult szertartásnak tartja, amelynek
idôrôl-idôre -- a még benne élô külsôséges törvénytisztelettôl
indíttatva -- aláveti magát; vagy valamilyen bizonytalan félelem
következtében felismeri a gyónás szükségességét és azért gyónik, hogy
merôben emberi békére találjon. Mindkét esetben elveti a gyónás valódi
értelmét, s merôben emberi szokás szintjére szállítja le, ahelyett,
hogy találkozást látna benne hite és a szentségnek hatékony jele révén
Jézus Krisztussal, a Megváltóval.

Ha gyónni mégy, elôször is arra gondolsz:
,,Mit is mondok neki?'', azután
,,Mit fog rólam gondolni?'', és végül
,,Mit fog mondani?''
Inkább így gondolkozzál:
,,Kivel találkozom, miben részesülök a gyónás révén?''.

Nagy ügyet csinálsz a bűneidbôl, amelyeket odaadsz, és keveset
törôdsz a megváltó Szeretettel, amelyben részesülsz.

Jézus Krisztus azért jött a Földre, azért szenvedett, azért halt meg
és támadt fel, hogy a bűnt legyôzze.
A gyónás a bűnbánat szentségéhez való járulás és ez annyi, mint
találkozni Krisztussal, egyesülni Vele halálának és feltámadásának
misztériumában.

Az eredeti bűn következtében az emberek elszakadtak Istentôl, és
elszakadtak egymástól.
A keresztségben ügy döntenek, hogy a Megváltó Jézussal egyesülnek, s
Benne ismét az Atya gyermekeivé, egymás testvéreivé válnak.
Minden alkalommal, amikor a bűnbánat szentségéhez járulsz:
újból Jézus Krisztust választod,
újból elmerülsz keresztségedben,
újjáteremted, illetve megerôsíted az Atyával és testvéreiddel való
kapcsolataidat, amelyek megszakadtak, vagy meglazultak.

Hogy minden nap felkelj, mindig új erôfeszítésre van szükséged.
Hogy dolgozz, minden nap újból kézbe kell venned szerszámaidat.
Hogy szeress, minden nap meg kell tagadnod magad.
Eltávolodásod a bűntôl és egyesülésed Jézus Krisztussal, sajnos, nem
végleges. A bűnbánat szentsége révén gyakran kell visszatérned a
keresztség forrásához, hogy újra Krisztus mellett dönts.

Minek gyónjak, hiszen úgyis visszaesem a bűnbe!
Éppen ezért gyónj, mert hiszen a bűnbánat szentségében részesülni
annyi, mint a Feltámadás egész gyôzelmes erejét fogadni magadba.
De el fogom tékozolni!
Nem, mert ha el is esel újból, az úton fölfelé haladtodban estél el.

Jézus Krisztus halálával bűneid megbocsáttattak. Így a megbocsátást
nem kell csak szabadon elfogadnod.

A tékozló fiú apja haza várta fiát, hogy megbocsáthasson neki. De
ehhez arra volt szükség, hogy a fiú elôbb hazatérjen.
Istennek szüksége van rád, hogy belevigye megváltását a szívedbe és a
világba.

Mindenki annyi szeretetet kap, amennyit a szíve befogadni képes.
Mindenki annyi kegyelmet kap, amennyit a lelke hordozni képes.
Mindenkinek rendelkezésére áll ugyanaz a határtalan megváltás, de
hatása oly mértékben lesz jótékony a számodra, amilyen mértékben
megnyitod a szívedet.

Minél inkább elismered bűnösséged,
annál inkább szenvedsz szeretetlenséged miatt,
minél inkább vágyódsz a megbocsátásra,
annál inkább részesülsz a megváltás kegyelmében.

Hogyan akarsz helyes megoldást találni matematikai problémádra, ha
elôbb meg nem állapítottad, hogy tévedést követtél el?
Hogyan akarsz megtérni, ha nem jöttél rá, hogy téves úton jársz?

Jézus Krisztus a kereszten már magára vette minden bűnödet. De
minthogy szabad vagy, azokat ma önként át kell adnod Neki.

Bűneidet bízd lelkiismereted ítéletére, ismerd el, vállald el azokat,
hogy valóban átadhasd a Megváltó Jézus Krisztusnak.
A gyónás titokzatos csere. Te minden bűnödet odaadod Jézus
Krisztusnak, Ô pedig egész megváltását adja neked.

Ha évente csak egyszer ellenôrzöd számadásaidat, nehezen találod meg
tévedéseidet.
Ha évente csak egyszer vizsgálod meg lelkiismeretedet, nem fogod
fölfedezni minden hibádat.

Egyesek -- mivel nincs bennük finomság -- anélkül, hogy észrevennék,
szenvedést okoznak másoknak.
Ha nem látod meg hibáidat, ez azért van, mert nem figyelsz eléggé, s
fôként, mert szereteted nem elég mély, nem elég átható.
Ha jó lelkiismeretvizsgálatot akarsz végezni, elôször járulj Isten
elé, s csak azután fordulj önmagad felé.
A bűn rútsága Isten szemszögébôl kerül elbírálásra, nem a te
szemszögedbôl: ,,Téged bántottalak meg, aki annyira utálsz minden
bűnt''[95].

Csak életed gyakori, helyes felülvizsgálása[96] teszi majd lehetôvé,
hogy jobban megismerjed önmagad. Majd ha felismered életedben Jézus
Krisztus felhívásait, akkor világosabban fogod látni, hányszor
utasítottad vissza azokat.

Észreveszed azt, hogy rosszat tettél,
de kutasd azt is, hogy milyen jó cselekedetet mulasztottál el.

Minél jobban szeretsz, annál inkább felfedezed szeretetlenségedet.

A bűn szakítás Istennel, de ugyanakkor szakítás valamennyi
testvéreddel is Egyházunkban.
Visszatérésed nem lehet titkos, szíved mélyére rejtett. Nyilvánosan
kell visszatérned az Egyházba.

Nemcsak Istennek gyónsz, hanem ,,...a Boldogságos Szűz Máriának...,
minden Szenteknek'' és ,,neked Lelkiatyám...'': a papnak, aki Jézus
Krisztus szolgája és a közösség tanúja.

Visszautasítanád-e a kincset csak azért, mert a kéz, amely azt feléd
nyújtja, nem tetszik?
Mit számít a pap külseje, mikor kezében Krisztus papi hatalma?

Arra jogod van, hogy megválasszad gyóntatódat; de arra nincs, hogy
egyetlen gyónást is elmulassz csak azért, mert a pap személye félelmet
kelt benned, vagy nem tetszik neked.

Az Egyházban az egész Testre kihat a jó vagy a rossz, amely csak
egyetlen tagja szívében rejtôzik is.
Ha a bűnbánat szentségéhez járulsz, valamennyi testvéredet
megerôsíted a tisztaságban és a szeretetben.

Mindazok, akik a Gondviselés rendelése folytán közvetlen
környezetedhez tartoznak, elsô haszonélvezôi az általad felvett
szentségnek. Te közvetíted számukra a Megváltó Krisztust.

Minél jobban kapcsolódsz környezetedhez figyelmességed, érdeklôdésed,
és szereteted által,
annál inkább viheted e környezet bűneit Krisztushoz a bűnbánat
szentsége által,
és annál inkább közvetítheted környezetednek Krisztus megváltó
kegyelmét.

Ha küzdesz
a munkában a jogtalanság ellen,
a családokban a szeretetlenség ellen,
a bérházban, háztömbben a testvériségért,
a világban a békéért...
Ha küzdesz az elégtelen munkabérek, a világban uralkodó nyomorúságos
lakásviszonyok, az analfabétizmus, az éhség ellen... ne felejtsd el,
hogy mindezek a bajok a bűn gyümölcsei, és hogy minden bűn -- hogy
megsemmisíttessék -- rászorul a megváltásra.

Ha csak gyónsz, de nem harcolsz a bűn ellen magadban és a világban,
nem fogod legyôzni a rosszat.

Ha küzdesz a rossz ellen magadban és a világban anélkül, hogy
gyónnál, nem fogsz gyôzelmet aratni.

Mert az egyetlen igen hatékony módja a bűn legyôzésének az, ha
teljes erôdbôl harcolsz, de úgy, hogy ugyanakkor -- a bűnbánat
szentsége révén -- magadba fogadod Krisztust, az egyetlent, aki
legyôzte a rosszat.
 

fel

========================================================================
Ne csüggedj el soha!

Mi az, ami az embert elcsüggeszti, amikor a bűn ellen küzd? Az
egyiket az, hogy mindig ugyanazokkal a nehézségekkel küszködik anélkül,
hogy a szabadulásra, merôben emberileg nézve, csak valamilyen reménye
is lenne. A másikat pedig az, hogy amikor már azt hitte, hogy szilárdan
áll a lábán, hirtelen újra elbukik. Mindkettô megfeledkezik Isten
mindenhatóságáról és szeretetérôl.
A csüggedés azért komoly hátrány életünkben, mert tönkretesz
bennünket, idôveszteséget jelent s mivel lényegében a bizalom hiánya,
eltávolít bennünket Istentôl, egyedüli Megváltónktól.
A keresztény számára soha sincs semmiféle elfogadható ok a
csüggedésre.

,,Sötéten látsz'',
,,keseregsz'',
,,elhagyod magad''.
Nem bízol már erôfeszítéseid sikerében:
,,mire jó harcolni'',
,,nem megyek semmire'',
,,mindig visszaesem''.
A csüggedés megállít, megbénít, tehetetlenné tesz. Már nem te
irányítod az életedet. Már nem élsz!
Elcsüggedtél? Ez onnan van, mert magadban bíztál, és fájdalmasan
tapasztalod, hogy nem számíthatsz önmagadra. Ha Istenbe helyezed
bizalmadat, szenvedsz ugyan vétked következtében, de nem csüggedsz el.
Mert Isten éppolyan mindenható és épp úgy szeret bűnbeesésed után is,
mint elôtte. A csüggedés mindig annak a bizonyítéka, hogy túlságosan
bíztál önmagadban, és túl kevéssé Istenben.

Ne próbálj erôltetett kifogásokat keresni nehézségeid, rossz
szokásaid, váratlan bukásod számára.
,,Ha meg nem történtté tehetném ezt!''
,,Ha visszafordulhatnék!''
,,Ha elölrôl kezdhetném!''
,,Természetes, hogy ennyi nehézségem van''.
,,Ez nem igazságos!''
,,Ez vérmérséklet kérdése nem tehetek róla''.
Ha gyôzedelmeskedni akarsz a bűn fölött, elsôsorban ismerd el a
rosszat, ami benned van. Ne kerülgesd, ne mentegesd, ne próbálj
,,meglógni'', felejteni, tagadni, mert így nem semmisíted meg bűnödet.
Fogadd el a mai hibádat, a holnapi kísértést, a szokás zsarnokságát,
hatalmát, azokat a bűnalkalmakat, amelyeket nem tudsz elkerülni. Jézus
Krisztus nem azért jött, hogy a kísértéseket eltüntesse, a bűn
lehetôségeit megszüntesse. Azért jött, hogy megbocsássa bűneinket.

Nyugodj meg, maguk a szentek is küzdöttek a bűn ellen. Szent Pál írta
a rómaiakhoz: ,,Nem azt teszem, amit szeretnék (a jót), hanem amit
gyűlölök (a rosszat)... Bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok
kész. A belsô ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más
törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen, és a
bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van. Én szerencsétlen
ember! Ki szabadit meg e halálra szánt testtôl!''[97]

Isten szemében az ember értéke nem kísértéseinek gyengeségével,
bukásainak kis számával, még csak nem is a komoly hibáktól való
mentességével mérhetô, hanem elsôsorban a Megváltó mindenhatóságába
vetett teljes bizalmával, szeretetével, az újrakezdés folytonos
akarásával.

Ha van még benned némi levertség, bánkódás bizonytalanság, ez azért
van, mert nem hiszel eléggé az Úr bocsánatában. Ez a bocsánat
szükségképpen meghozza számodra a békét, az örömöt. Amikor a tékozló
fiú hazatér, az apa azt akarja, hogy mindnyájan felejtsék el a múltat.
Lakomát rendez, hogy ÖRÖMRE hívjon. ,,Jobban örülnek a mennyben egy
megtérô bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak[98].

Jézus Krisztus szigorú a bűnnel szemben, de jóságos a bűnös iránt. Ha
a bűn áldozata vagy, az Úr hozzád jön, hogy még jobban szeressen és
megváltson. A szeretet végtelen misztériuma ez. Add át magad az Úrnak,
és még szorosabban egyesülsz Vele bűnöd elkövetése után, mint elôtte.
Így minden vétek jeladás, meghívás, hogy add oda magad a Megváltó Jézus
Krisztusnak.

Egyre gyengébbnek érzed magad, egyre jobban ki vagy szolgáltatva az
elsô kísértésnek.
Egyre több önzést, gôgöt fedezel fel magadban. Egyre világosabban
látod életedben a szeretetlenségeket, a habozást, a visszautasításokat.
Ne csüggedj el, örülj, az Úr temiattad jött el. Ha karjaiba veted
magad, megbocsát és megment téged.
De hogyan akarhatod, hogy megbocsásson, ha nem találsz semmit, amit
megbocsáthatna?
Hogyan akarod, hogy megmentsen, ha nem engeded magad megmenteni?

Ne hidd, hogy úgy nyered el a békét, ha egyre jobban bízol
önmagadban, becsületes életedben, jólesô erényességedben. Ez a nyugalom
a legveszélyesebb illúzió lenne, mert végül úgy éreznéd, hogy nincs
szükséged az Úrra, és egyedül maradnál, szörnyen egyedül és védtelenül
Nélküle.
,,Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket''[99].
,,Az Emberfia azért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami
elveszett''[100].
,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek''[101].

Különösen annál a kishitűségnél légy résen, amelyet a tisztaság
elleni vétkek váltanak ki. A fizikai üresség, amelyet maguk után
vonnak, a lelki csömör, amely kísérôjük, a mindenható ösztön nyomasztó
zsarnokoskodása megzavarja ítéletedet, eltorzítja bűntudatodat. Nem a
test elleni vétkek a legnagyobbak, hanem a hit, remény és szeretet
elleni vétkek.

A szokás korlátozza szabadságodat, de korlátozza a bűnnel szemben
való felelôsségedet is.
Ha a szokás rabja lettél, csak türelemmel és kitartással tudod ismét
visszaszerezni szabadságodat.

Gyengeséged megállapítása nem keserít el, ha ugyanakkor egyre inkább
felfedezed az isteni Szeretet mindenhatóságát.

A Szeretet sohasem fog cserbenhagyni. Te vagy az, aki nem hiszel
eléggé a Szeretetben.

Súlyos hiba a földön maradni, ha elestünk, de éppen olyan súlyos hiba
ülve maradni az út szélén, azt gondolva, hogy már megérkeztünk.
Vétkeid arra valók, hogy megismertessék veled gyengeségedet, hogy
általuk újra kis gyermekké válhass, és így az Atyának nyújtva kezed
újra visszatérj a jó útra.

,,Szemem elôtt az Úr mindenkoron,
nem inghatok meg: Ô áll jobbomon.
Azért örvend szívem, és lelkem énekel,
sôt testem is békében nyugszik el''[102].
 

fel

========================================================================
A Szentmise a világtörténelemben

Hitbôl fakadó látásunk ahhoz soha sem lesz elég széles és mély, hogy
teljesen megértsük a szentmisét. Épp ezért kötelességünk mindent
megtenni, hogy ne szűkítsük be látásmódunkat kicsinyes emberi
fogalmaink szűk keretei közé. A szentmise hitünk misztériuma. Benne van
sorsunknak és a világ sorsának középpontjában. A hívô számára páratlan
Forrás, amelybôl az üdvösség árad. Általa Jézus Krisztus minden nap
megváltja a világot és az emberiséget.

Mi a szentmise számodra?
unalmas, hosszú idôtöltés,
társadalmi szokás, amelyet nem mersz lerázni,
szükséges robot, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet,
vagy pedig:
alkalom jótékony megállásra, hogy összeszedd magad és
elgondolkozzál,
a ,,vallásgyakorlatok'' egyik formája a többi között.

Mit csinálsz a szentmisén?
figyeled a papot, aki barátod, vagy olyasvalaki, akit
kritizálsz,
hallgatod és bírálod az énekeket, kifogásolod vagy csodálod a
,,ceremónia'' lefolyását,
aprólékosan megfigyeled a segédkezôk öltözékét és
magatartását,
vagy pedig:
,,elmélkedsz'',
tanulságot merítesz a szentbeszédbôl
imára használod fel az idôt,
vagy pedig kezded már kissé ismerni a szentmisét, mert gyakran
részt veszel azon:
De csalódott vagy, ha nem ez vagy az az atya mondja azt, mert
,,az szebben mondja, mint...''
jobban szeretsz egy kis kápolnában, vagy egy meghatározott
plébániatemplomban szentmisét hallgatni, mert...
,,nem az a benyomásod, mintha a szentmisén vettél volna
részt'', ha...

Így az emberek egyéni mértékük szerint pusztán emberi ceremónia
nívójára süllyesztik le a szentmiseáldozatot, vagy csupán valamiféle
,,ájtatosságot'' csinálnak belôle a többi mellett, hogy személyes
jámborságukat táplálja.

Elfelejted megnyitni a kincses ládát.
Elmész a LÉNYEG mellett.
Úgy gondolkodsz, ítélsz, viselkedsz, mint ember az emberi dolgok
világában; pedig a szentmisén az istenivé vált embernek, Isten
gyermekének (te is az vagy!) kell bemutatnia és megvalósítania, az
egész Egyházzal együtt, az emberi történelem középponti cselekményét,
az egész teremtett világ visszatérését az Atyához, Jézus Krisztusnak,
az Istenembernek legfönségesebb áldozatában.
Ha részt veszel a szentmiseáldozatban, teljesen elmerülsz a hit
misztériumában[103].

A Világ megváltása

Az emberiség együttvéve, minden egyes ember személyesen és a
világegyetem az ember közvetítésével, az isteni szeretet gyümölcseként
csak így jutott el az örökkévaló örömben való kibontakozáshoz, hogy a
totális szeretet odaadásával visszatért az Atyához.
A bűn -- az eredeti bűn éppúgy, mint személves vétkeink -- azt
jelenti, hogy a teremtmény nem akarja visszaadni önmagát és a
világegyetemet Teremtôjének. Az ember önmagáért él és nem Istenért
(vagy másokért Isten szeretetébôl), önmagának ,,ajánlja fel'' a világot
és nem Istennek. Istenné teszi magát, tévútra viszi a teremtést,
zavart, egyensúlyvesztést, szenvedést és halált idéz elô benne[104].

Ha nincs bűnbeesés, az ember örömmel ajánlhatta volna fel életét és a
világot Istennek.
Ez a felajánlás a bűn elkövetése óta önmegtagadást, lemondást követel
meg, fájdalmas áldozattá, önfeláldozássá válik.
A bűnbánó és nyugtalan ember kezdettôl fogva megkísérli, hogy
visszataláljon a Szeretet útjára, hogy helyreállítsa eredeti
kapcsolatát Istennel, azáltal, hogy áldozatokat mutat be Neki, amelyek
azonban már gyökerükben tökéletlenek maradnak.

Egy ember, Ádám, az egész emberiséget és ezáltal a világot
belesodorta abba, hogy önfejűen, Isten nélkül éljen.
Egy másik ember, Jézus Krisztus ÚJ SZÖVETSÉGET köt Istennel, vérével
pecsételi meg. IGEN-jével visszairányítva az egész emberiséget az
Atyához.

A Megváltó, mivel valóságos Isten és valóságos ember, tökéletes
áldozatot mutatott be az Atyának, miután magára vett minden szenvedést
és magára vállalta az emberek egész életét s minden bűnüket. Az Atya
elfogadta ezt az áldozatot és a feltámadással adta tudtul a bűnös
emberiségnek bocsánatát. Ezt a Jézus Krisztusnak visszaadott életet
fogja élni örökké az emberiség. A megváltás végbement, az igazi
húsvét[105] megvalósul, az Ígéret Földjére[106] való bejutásunk
biztosítva van.

Jézus Krisztus az emberiség vezére, minden ember testvére, a hatalmas
Titokzatos Test Feje, gyôzedelmeskedve belépett a mennybe. Általa az
ember hozzákapcsolódott Istenhez, sôt Általa maga az anyag is
kapcsolatba került Istennel: a Mögéje fölzárkózó emberiség és
világegyetem útban van, ellenállhatatlanul tör a feltámadás felé. A
feltámadt Jézus Krisztus, Áldozata által, záloga a mi gyôzelmeinknek. Ô
az Út, és az összes teremtmények általános haladását és emelkedését
Isten felé senki sem képes többé megállítani.

A szentmise, Jézus Krisztus egyetlen áldozatának megújuló szentsége

A szabaddá tett út nem jelent kényszert.
Ha a tömeg sodor, az nem jelenti azt, hogy tudatosan és önként jársz
utadon.
Szabad vagy, az emberek szabadok. Jézus Krisztus, hogy szabad
csatlakozásunkat a Megváltáshoz lehetôvé tegye, megtalálta annak a
módját, hogy megújítsa egyetlen áldozatát minden idônek és minden
helynek minden embere számára.
Miután nem mutathatja be azt újból véres alakjában, mint a Kálvárián,
az Utolsó Vacsorán megalapította szentségi formáját: a szentmisét[107].

A szentmisén, Jézus Krisztus egyetlen áldozatának szentségi
megújításán az Egyház, papjai segítségével ,,beleviszi'' a térbe és
idôbe, ,,aktualizálja'' a keresztáldozatot, azért, hogy mindannyian
egyenként és együttesen
felajánlhassuk szüntelenül az Atyának az imádás szellemében,
hogy szorosan csatlakozzunk hozzá, felajánlva Istennek
önmagunkat, az emberiséget és a világegyetemet,
hogy a magunk számára értékesíthessük a Jézus Krisztus által
elnyert megváltásunkat azáltal, hogy a szentáldozásban
magunkhoz vesszük az Ô feláldozott és feltámadott testét.

Az egész teremtett világ felajánlása

A szent áldozatban a kenyér és a bor, melyet a hívôk közösségével
felajánlasz, az egész teremtés visszatérését jelenti Teremtôdhöz.
A búza, hogy növekedjék, a föld nedveibôl táplálkozott,
felfogta a nap sugarait, felhasznált minden csillagot...,
a földműves elvetette ezt a búzát,
a munkás készítette az ekét,
a bányász kifejtette az ércet, a mérnök...
Ebben a néhány megôrölt búzaszemben összegyűjtve, ebben a pár
cseppnyi borban elrejtve,
jelen van az egész világegyetem, mely titokzatos erôvel az
élet felé tör,
benne van az egész emberiség csodálatos munkájával, amely a
teremtést tökéletesíti.
Itt van az egész világegyetem, az egész emberiség, egymással együtt,
de függésben is egymástól, szolidárisan a térben és idôben -- vagyis az
egész teremtés, útban, hordozva a bűnök és szenvedések terhét, de benne
lüktet az egész emberi élet, örömeivel és szeretetével.

Amikor felajánlod a kenyeret és a bort, és mindazt, amit jelképeznek,
akkor elismered, hogy mindez az anyag és mindez az élet és különösen a
,,te'' életed, Istené. Te megválsz attól, feláldozod azt.
A kéz, amely baráti mozdulattal lendül elôre, az egész testet, az
egész lelket képviseli.
Az ajkak, amelyek a csókban összeérnek, az egész szerelmet fejezik
ki.
A szentmisén
te vagy a keze, ajka és szíve az egész emberiségnek,
te teszed lehetôvé az anyag és az egész világegyetem számára,
hogy azt mondja teremtôjének: íme itt vagyok,
te vagy az, aki testvéreiddel, testvéreid nevében, talán
testvéreid helyett suttogod: íme, itt vagyunk, íme hibáink,
szenvedéseink, szeretetünk, egész életünk.

Csak az ajánlhat fel többet Krisztusnak, a közvetítônek, aki
bôségesebben tölti meg a jelen pillanat kelyhét,
aki mélyebben itatja át szellemmel az anyagot a mindennapi munka
erôfeszítése által,
aki a lehetô legjobban fejleszti ki a testét, szívét, szellemét,
aki gyarapítja a szeretetet, életet fakaszt és azt neveléssel
kibontakoztatja családjában,
aki leginkább beleveti magát a küzdelembe az emberi haladás
szolgálatában a több igazság, a szabadság és a béke eléréséért,
aki egyre testvéribbé válik a dolgok, a személyek iránt,
aki már feladta önteltségét, és így jobban tud másoknak
rendelkezésére állni, és a legtöbbet magába fogadni a dolgokból, az
eseményekbôl, a testvérekbôl, az életbôl, az egész VILÁGBÓL.
Igen, csak az ilyen ember tud többet felajánlani Krisztusnak, a
közvetítônek.

Az Üdvözítô elvárja, hogy a szabad és szeretô ember az idô folyamán
esetrôl-esetre felújítsa és teljes odaadásban magáévá tegye azt az
életáldozatot, amelyet Ô a kereszten teljes tökéletességében mutatott
be az Atyának.
Földi léted során percrôl-percre élj úgy, hogy mindennapi életed
állandó felajánlás legyen.

Átváltozás

Karod nem elég erôs ahhoz, hogy áldozatodat Istenhez vigye.
Szíved nem elég tiszta ahhoz, hogy mindent felajánlj és semmit se
tarts vissza.
Szükséged van valakire, akit az Egyház felszentelt azért, hogy
Istennel beszéljen, hogy Isten szóljon hozzád az ô ajkával, hogy ô
legyen a látható Krisztus az Egyházban.
Szükséged van reá, hogy elmondja a te áldozati adományod és az
emberiség áldozati adománya felett e szavakat: ez az én Testem, ez az
én Vérem.

Az Átváltozáskor átadod a kenyeret és a bort Jézus Krisztusnak, hogy
azokat istenivé lényegítse át.
Krisztus a pap ajkával a legmélyrehatóbb változást hajtja végre. E
változás magát a lényegét érinti az anyagnak, amely túllépi a
megváltott emberiség kereteit. Rendkívüli felmagasztosulása ez az
anyagnak: nemcsak emberré, hanem Istenemberré lesz. A feltámadott Jézus
által a feltámadás részesévé válik.
A kenyérrel és borral az élet, amelyet felajánlasz, az emberiség,
amelyet keresztény testvéreiddel képviselsz, az egész világ, minden,
Jézus Krisztuson keresztül áldozattá lesz, megszabadul, és üdvösséget
nyer.

Az, aki megválik egy kedvelt tárgytól, hogy azt testvérének adja,
áldozatot hoz.
Az, aki pénzébôl, idejébôl, életébôl ad valamit, nagyobb áldozatot
hoz.
Aki pedig az egész életét odaadja, az hozza a legnagyobb áldozatot.
Téged megkereszteltek és így végtelen hatalmad van az Atya szíve
fölött, mert az Egyház tagjaként jogod van arra, hogy örök értékű
kincset ajánlj fel neki: Fiának, Jézusnak tökéletes áldozatát.

Áldozás

Bemutatod az Atyának Krisztus áldozatát, az Atya viszont meghív
Téged, hogy legyen részed megváltásodban azáltal, hogy egyesülsz
Megváltóddal.

Hála az Oltáriszentségnek,
Krisztus halála és feltámadása nem csupán a történelem egy adott
pillanatában, a múltban megtörtént tény,
Jézus nem pusztán egy ország, egy faj, egy társadalmi osztály, egy
korszak embere.
Ô mindannyiunk kortársává lett, áldozata mai eseménnyé vált.

A szeretet a teljes eggyé válásra törekszik: egybeolvadásra. Jézus
Krisztus, hogy a megváltott világgal egyesüljön, a kenyér színébe
rejtôzött, hogy SZERETETÉVEL táplálkozhass és átalakulj benne.

Ha egyesülsz a szentáldozásban a meghalt és feltámadott Jézussal,
tedd azért, hogy
befogadd tagjaidba a megváltást,
megszabadulj a bűntôl,
emberi életed átalakuljon Isten fiainak életévé, Krisztus
életévé,
de azért is, hogy vidd a megváltást egész környezetedbe,
tevékenységedbe, kapcsolataidba.

Egyetlen és pótolhatatlan vagy azon a helyen, ahol vagy, abban az
idôben, amikor élsz.
Jézus Krisztusnak szüksége van rád, hogy az anyagnak és az életnek e
kis parcelláját, a világnak e részecskéjét, a történelemnek e
pillanatát elérje.
Ha áldozol s ugyanakkor tevékenyen jelen vagy abban az egész életben,
amelybe beletartozol,
az isteni szeretet oltóágává leszel a világ nagy fáján,
ismét a szájává leszel az emberiség csodálatos testének, de ezúttal
azért, hogy Örök Élettel tápláld ezt a testet,
te teszed lehetôvé, hogy növekedjék, fejlôdjék, hogy az egyre jobban
KRISZTUS TITOKZATOS TESTÉVÉ. váljék.

Nem áldozhatsz érvényesen:
ha nem igyekszel tudatosan és önként kifejleszteni egész lényedet.
ha a hivatásbeli kötelességeidet súlyosan elhanyagolod,
ha nem akarsz dolgozni és pusztán a mások munkájából élsz,
ha önzô módon távol tartod magad az embereknek az igazságért és
békéért folytatott harcától,
ha visszautasítod a szeretetet és elhárítod az életet, melyet
adhatnál,
ha egyes testvéreidtôl tudatosan elzárkózol,

mert amikor áldozol nemcsak a Megváltó Jézus Testével egyesülsz,
hanem az Ô egész titokzatos testével, az Ô teljes Testével: azaz minden
embertestvéreddel, a földiekkel és az égiekkel, az egész
világmindenséggel.

Jézus Krisztus által a Megváltás megvalósult; te azonban akadályozod,
mert nem illeszted be egész életedet a Megváltó tökéletes áldozatába,
és nem fogadod be az egész Jézus Krisztust, hogy egész életedbe
beleilleszd.

A szentmise a világ Jézus Krisztussá való alakulásának szentségi
aktusa,
általa az egész kereszténység, az egész úton lévô Egyház
elôreviszi a világegyetemet és az egész emberiséget.
Ez az egyetemes felemelkedés Isten felé Krisztus által.
,,Egyetlen tennivalód az, hogy életedet beleillesszed a
tökéletes áldozatba, hogy egész tevékenységedet és embertársaid
tevékenységét a legteljesebb mértékben kapcsold bele magának az
Istenembernek tevékenységébe''[108].

Amikor majd minden befejezést nyert,
amikor az ember Istennel egyesülve majd végsô tökéletességre
viszi a teremtést,
amikor Krisztus lesz ,,minden mindenekben'',
amikor titokzatos Teste ,,elérte majd teljes érettségét'',
amikor a mindenkire és mindenre alkalmazott megváltásban
Krisztus mindent átfogott, felvett és magában újra egyesített,
akkor az Egyház nem fogja többé megjeleníteni Krisztus halálát és
feltámadását, mert akkor Ô maga fog eljönni.
Akkor a TELJES Krisztus mutatkozik be az Atya elôtt Megváltójának
átlyuggatott, de a feltámadásban megdicsôült keze által.
Akkor megkezdôdik az örök hálaadás az újra megtalált Szeretetben...,
és az emberiség, a világmindenség egyszer s mindenkorra elérte végsô
BETELJESÜLÉSÉT[109].
 

fel

========================================================================
Üdvözlégy Mária!

Miért okoz nehézséget némely kortársunknak a Szűzanya tisztelete?
Mások meg miért torzítják el tiszteletüket olyképpen, hogy mindenütt a
Boldogságos Szűz közbelépését látják, és szinte mágikus hatalmat
tulajdonítanak bizonyos áhítat-gyakorlatoknak? Igen sok értelmi sablon,
kétes teológia és naivitás akadályt képez, sôt el is torzítja Mária
egyszerű tisztaságát. Ugyanakkor sok zártszívű, gôgös szellem nem
fogadja el Mária tanúságtételét a ,,hatástalanság'' végtelen hatóereje
mellett.
Az emberi történelem középpontjában Szűz Mária az, aki szeplôtelen
szeretetének az Atya terve iránti csendes odaadásával viszi elôre a
világot.

Szűz Mária kortársaink szemében nem ,,modern'', de a modern világnak
szüksége van reá, hogy az életnek olyan értékeire emlékeztessen,
amelyek ebben a világban feledésbe merültek.

Körülötted az emberek lemosolyogják a szüzességet, sôt mi több,
megvetik.
Mária nem modern, mert szűz.
De Mária a szüzesség szellemi termékenységének bizonysága. A
Szentlélek közreműködésével Istenanya, és minden embernek anyja,
Krisztusban.
Ha a Szentlélek jegyese leszel -- ugyan nem testileg, de annál sokkal
biztosabban, megsokszorozod a világban az életet és a szeretetet.

Hogy a teremtés műve elôbbre jusson és átalakuljon, hogy az emberiség
haladjon, a tudományba, a technikába... az atomenergiába veted
bizalmadat.
Mária nem modern,
feltűnô gesztusok nélkül,
szónoklatok nélkül,
külsô tevékenység nélkül,
harc nélkül,
vérontás nélkül,
egyszerűen azzal, hogy egész életével IGENT mondott Istennek, Krisztust
adta a világnak, és Vele megmentette a világot.

Az elektronfizika, az automatizálás, az űrrakéták ragyogó századában
Mária figyelmeztet téged
a tiszta áldozat,
a figyelmes szeretet,
a bensô készenlét,
a csend
végtelen hatalmára.

Mária ,,igen''-je kettôs: a megtestesülésre és a megváltásra adott
igen.
Minthogy Mária teljesen az Atya Országának szolgálatára szentelte
magát, teljesen tiszta lévén, benne a megtestesülést és a megváltást
semmi sem akadályozta.

A szerelmes szavak nevetségesen hatnak, ha nem a szerelmes ajkáról
hangzanak el.
A rózsafüzér nagyon szegényes és hatástalan imának tűnik számodra
ebben a modern világban, amely annyira gazdag különféle kifejezési
módokban.
Pedig az a szeretet párbeszéde: nézzük, csodáljuk, szemléljük
Krisztus titkait, és közben mindig ugyanazokat az üdvözleteket,
kéréseket intézzük Ahhoz, aki Jézus Krisztust adta nekünk.

Kortársaiddal egyetemben tévedsz, mert Mária a legmodernebb, a
legelsô asszony.
Ô halad azoknak az embereknek beláthatatlan serege élén, akik útban
vannak, hogy találkozzanak Istennel, Akit elveszítettünk.
Az emberi tisztaság teljessége.
A szeretetnek kiszolgáltatott Szív.
Teljes Szabadság, hogy Istennek az emberrel kötött menyegzôjén
kimondja az IGENT.

Ô az elsô asszony, aki Istennel véglegesen megkötötte a Végtelen
Szeretet szövetségét. Ôbenne találkozott
a természetes a természetfölöttivel,
a véges a végtelennel,
az ember az Istennel.
Ô az elsô ,,újjáteremtett'' teremtmény, aki eljegyezvén magát a
megváltott emberi természettel, prototípusa annak az embernek, akivé
nekünk is válnunk kell.

Mária alakja méltóságteljesen magaslik ki az emberiség színe elôtt,
hogy eleven tanúja legyen természetfölötti rendeltetésünknek.
Minthogy az égben él lelkével, szívével és testével, valamit a mi
testünkbôl és vérünkbôl is felvitt oda, valamint egy keveset abból az
anyagból is, amely szintén várja a maga mennybevitelét.

Idôsebb nôvérünkként
vár minket,
vonz minket,
elôre viszi az emberiséget,
elôre viszi a világmindenséget.

Jézus Krisztus, Isten Fia, egyúttal közülünk való asszonynak is a
fia.
Így, hála Máriának, ô még jobban hozzánk tartozik; Mária révén Jézus
is ,,közülünk való''.

Mária Isten anyja.
ô a te anyád is.
A te anyád és Isten anyja egyazon édesanya.

Keresd az Evangéliumban a Kisboldogasszonyt, Jézus hű, szerény és
fájdalmas édesanyját. Szeresd ôt, imádkozzál hozzá.
De keresd felnôtt hited fényénél a Nagyboldogasszonyt is, az Egyház
anyját, a Titokzatos Test anyját, aki Krisztusban mindnyájunkat, az
egész emberiséget új életre szült.

Jézussal, aki befejezi titokzatos megtestesülését az egész
emberiségben,
Jézussal, aki befejezi megváltását a történelem folyamán,
Mária is folytatja munkálkodását a világban. A Szentlélek hűséges
jegyese, örök IGEN-jével kíséri Fiának legkisebb kegyelmi ajándékait
is.

Ha szeretetbôl küzdesz több békéért és igazságért, Mária támogatja
erôfeszítéseidet, mert ô mindig ott van, amikor Fiában életet kell
adni.
Ha szenvedsz testvéreid földi nyomorúsága, erkölcsi megpróbáltatásai
miatt, ha igyekszel testvéreidet mindezektôl megszabadítani, Mária
részt vesz törekvésedben. Ugyanis mindenütt, ahol kereszt emelkedik,
ott áll alatta, áldozatra készen, hogy a megváltás Fiában
kibontakozzék.

Mária legyen a társad angazsmanodban is, mert az ô anyai segítsége
nélkül sohasem fogod elôre vinni a szeretetet és az életet.

Miért ismernéd félre a Szent Szüzet,
hiszen elsôsorban ô az, aki sikerre viheti életedet
Krisztusban,
hiszen elsôsorban ô az, aki elôreviszi az emberiséget a
testvéri szeretetben,
hiszen elsôsorban ô az, aki elôreviheti az egész teremtést a
Krisztusban való megdicsôülés felé.
Nem ismered ôt igazában, mert az emberiség történetében ma éppúgy,
mint tegnap Fia történetében,
csendesen háttérbe vonul...

Mária hallgat, de jelen van.
Mondd neki mindennap, életed minden lépésénél, egészen egyszerűen,
Üdvözlégy Mária!
 

fel

========================================================================
A szeretet útja Istenhez vezet... hogy Jézus Krisztus szívével szeress

Minden szeretet. ha valódi, Istenhez vezet, mert mint Szent János
mondta: ,,A szeretet Istentôl van''[110]. De ha a szeretet már pusztán
természeti síkon is a végtelen ígéretet hordja magában, ahhoz, hogy a
természetfölöttibe torkolhasson, az szükséges, hogy az öntudatos és
szabad ember teljesen kitárja szívét Krisztus szeretete elôtt. Így a
kereszténynek a szeretet kegyelme révén megvan az a rendkívüli
képessége, hogy úgy szeresse Istent és testvéreit, ahogyan maga Isten
szereti önmagát és gyermekeit.

Az ember nem lehet:
éhség étel nélkül,
szomjúság ital nélkül,
kérdés válasz nélkül,
szeretet, szeretet nélkül.
Minden ember szenvedve keresi kiteljesedését.

Annak a vágyadnak mélyén, hogy szeress és szeressenek, Ott rejtôzik
befejezetlenséged tudata. A szeretet által keresed kiteljesülésedet. De
ennek az örökös keresése mindaddig kielégítetlenül hagy, míg el nem
tölt a végtelen szeretet: Isten.

A szeretet keresése az ember lényének legmélyén mindig annyi, mint
Isten keresése.

A szeretet, minthogy önmagadtól elszakít, Istenhez visz közelebb,
mert minden ember életében csak két vonzási pólus van: önmaga, vagy a
többiek és Isten.

Nem teheted, hogy egész lényed ne forduljon a szeretet felé, mert
öröktôl fogva a szeretet gondolt el téged és a szeretet, szeretet után
kiált.

Az Isten szeretetének vagy a gondolata.
Legyen életed a szeretet válasza.

Jézus Krisztus nagy kinyilatkoztatása éppen az, hogy ISTEN A
SZERETET,
hogy a világ és az emberek nagy ,,kalandja'' a szeretet története,
amelynek végsô beteljesedése csak a szeretet gyümölcse lehet.

Benned és a többiekben a valódi szeretet mindig Isten jelenlétének a
jele, mert Isten minden szeretetben jelen van, mint ahogyan a nap jelen
van minden sugarában.

,,...a szeretet Istentôl van. Mindaz, aki szeret, Istentôl született
és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az
Isten szeretet... Aki szeretetben él, Istenben él, és Isten
ôbenne''[111].

Nyomon követheted Istent a világban, ha az igazi szeretet nyomait
kutatod.
Betöltheted az emberek lelkét Istennel, ha önmagadról elfelejtkezve
szeretetet sugárzol magad körül.
Istenhez vezetheted embertársaidat, ha segíted ôket abban, hogy
ténylegesen szeressék testvéreiket.

Minden alkalommal, amikor szeretsz, a Szeretetrôl teszel bizonyságot,
szavak nélkül hirdeted Jézus Krisztust. Valamikor majd hirdetned kell a
többieknek, hogy a Szeretet nem valami, hanem Valaki.

Minden elôrehaladás a szeretetben, egyúttal haladás az Isten felé is.
Életünkben a szeretet fontos szakaszai a mindig kínálkozó alkalmak
arra, hogy Isten Fiával mindinkább egyesüljünk:
ilyen a fiatalok szeretet keresése,
a másokért hozott áldozat felfedezése,
a barátság,
az eljegyzés,
a házasság,
az anyaság és az atyaság,
az ember síkraszállása egy jobb világért,
továbbá ezeken az útszakaszokon belül számos felhívás a szeretetre:
a kirándulás baráti társaságunkkal, a futballmérkôzés,
a visszautasított flört,
társadalmi vagy szakszervezeti munka,
a kisgyermek meghallgatása, játékának megjavítása,
a fáradtság ellenérc adott hitvesi csók...
...és minden egyéb, minden idôben a Szeretet szüntelenül
adott felhívásai arra, hogy a szeretet által és a szeretetbôl
éljünk.
Isten egykor aszerint fog megítélni, hogy a mindennapi szeretetben
milyen hűséges voltál.

A szeretet útja Istentôl jön és mindig Istenhez vezet, de:
ha megállsz az úton,
ha a magad számára próbálod megtartani szereteted tárgyát,
akkor már nem Isten felé haladsz, hiszen azt gondolod Istennek, ami
csupán megvetésre méltó karikatúrája. Ez bálványimádás. A ,,kis
istenek'' eltakarják elôled az egyetlen Istent. Ha nem térsz vissza a
helyes útra, örök kielégületlenségre vagy ítélve, és ami meg súlyosabb,
nem éred el beteljesülésedet.

Aki szeret, csak arra vágyik, hogy teljesen egybeforrjon szeretetének
tárgyával. Emberi szempontból -- és ez az ember tragédiája -- az
egyesülés sohasem lehet teljes.
Ha el akarod érni szereteted célját, egészen magadba kell fogadnod
Istent és azután Isten bensôdben egyesit majd azokkal, akiket szeretsz.

Vajon el tudnád-e fogadni, hogy korlátok közé szorítsák szeretetedet?
Eddig a napig szeretek...
Szeretek, de nem annyira, hogy...
A szeretet a végtelenre vágyik és csak egyedül Isten adhatja a
végtelent.
Nem szerethetsz igazán és totálisan, ha nem nyitod meg egész
szeretetedet Isten egész szeretete elôtt.

Kérdezd meg szerelmesedtôl, vajon szereti-e a SZERETETET?
Ha igen, tudhatod, képes arra, hogy korlátlanul szeressen téged.
Ha nem, akkor megtudod, hogy szerelme képtelen a végtelenre.

Túl kicsiny vagy ahhoz, hogy Istent a szeretetben elérjed és
magadhoz láncold.
Szíved túl kicsiny ahhoz, hogy úgy szeresd testvéreidet, ahogyan
Isten szereti ôket,
és mégis Isten azt kívánja tôled, hogy ezzel a végtelen
szeretettel szeresd Ôt és testvéreidet.

Embertársaid és az egész világ, nem akármilyen, hanem isteni
szeretetet várnak tôled.
Emberszereteted nem ,,természetes'', hanem természetfölötti szeretet
legyen.

Szükséged van Krisztus egész megváltására, hogy szeretetedet az
önzéstôl megmentsed.
Szükséged van Krisztus egész szeretetére, hogy emberi szeretetedet
átalakítsad ,,isteni'' szeretetté.

Az ,,isteni'' szeretet, a kegyelem ajándékaképpen, titokzatos
képességünk, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogyan Isten szeret,
,,Krisztus szívével'':
Istent, Atyádat,
az embereket, testvéreidet.

Ha jobban akarsz szeretni, fogadd magadba jobban a SZERETETET.
Engedd, hogy mindinkább a Szeretet szeressen benned és általad.

Tégy úgy, hogy Isten szeresse általad testvéreidet.

Ha emberileg szeretsz valakit, magadhoz kapcsolod.
Ha keresztény módra szereted, Krisztushoz kapcsolod.

Ha Krisztussal és Krisztusban szeretsz, a TITOKZATOS TESTET növeled,
és közreműködsz az Isten Országa elôre vitelében, ugyanakkor, amikor
hirdeted azt.

Nem arról van szó, hogy ,,gyakorold a felebaráti szeretetet'', hanem
légy maga a ,,szeretet''.

,,Szeress, és tégy, amit akarsz''[112].

fel

========================================================================
Jegyzetek

1 Ha ,,emeletrôl'' -beszélünk az emberrel kapcsolatban, ezt csak
azért tesszük, hogy alkotóelemeinek egymáshoz viszonyított értékét
megkülönböztessük; de nem felejtjük el, hogy az ember egységes, és
hogy cselekedeteinek mindegyikét egész lényével végzi. (Vö.: ,,Az
atomizált ember, vagy az egységes ember, a személyiség'' című
fejezetet.)
2 Vö. ,,Ne fojtsd el, nemesítsd'', című fejezetet.
3 Szent Pál, Gal. 2,20.
4 E témával, valamint a szerelem és házasság témájával kapcsolatosan
bôségesen merítettünk Dr. Goust: En marche vers L'amour c. kitűnô
munkájából (Editions Ouvriéres; német fordítása: Der Weg, der zur
Liebe führt. Schwabenverlag, Stuttgart).
5 Gen. 11, 8.
6 1Ján. 3, 14.
7 Vö. ,,Ember a talpán'' című fejezetet.
8 Vö. ,,Légy összeszedett'' című fejezetet.
9 E fejezet második részének gondolatait nagyrészt Saint-Pierre
doktornônek, a pszichoszintétikus vizsgálatok szakértôjének
köszönhetjük.
10 Vö. ,,Ember a talpán'', című fejezetet.
11 ,,Az érzelem oly testi finomságot tételez föl, amely lehetôvé
teszi, hogy a legtávolabbi és a legapróbb külsô események is
kiváltsák ... és néha olyan nyugtalanság keletkezzék, amely
fölött a tudatnak nincs hatalma''. LOUIS LAVELLE: L'erreur
de Narcisse, 89. old.
12 Vö. ,,Ember a talpán'' című fejezetet.
13 Ha lehetséges végezd ezt a ,,gyakorlatot'' írásban hetenként
kétszer-háromszor.
14 ,,...az érzelemnél az a csodálatos, hogy olyan végcélnak tűnik
föl, amelyben a lélek megnyugszik; pedig valójában olyan
megrázkódtatás. mely egy lelki aktust hivatott elôidézni'' LAVELLE
i.m. 91. old.
15 36. zsoltár
16 Gal. 3, 28.
17 Gen. 1, 28.
18 Ebben a fejezetben nem azokról van szó, akik kezdettôl fogva
önként elhatározták, hogy nem lépnek házasságra, sem pedig azokról,
akik vallásos fogadalommal mondottak le róla; az elsô eset aránylag
ritkán fordul elô, a második pedig egészen sajátos fejtegetést
igényelne.
19 Gen. 2, 18. Vö: ,,Ifjú vagy, készülj fel a szerelemre'' című
fejezetet.
20 Gen. 2, 24.
21 Még nem jelenti szüleid elhagyását, ha függetlenséget biztosítasz
magadnak és megsegíted ôket abban, hogy elismerjék gyermekük
önálló személyiségét. Anyagilag segítsd, gondozd ôket, ha
rászorulnak, dédelgetheted ôket, de emellett szerezd meg és
tartsd meg a felnôtt ember teljes bensô szabadságát. Mindez
egyaránt érvényes a házas és magános felnôtt gyermekek és
szüleik viszonyára, de érthetô, hogy, az utóbbiak számára --
különösen. ha szüleikkel laknak -- sokkal nehezebb ennek az
érettségi foknak az elérése.
22 Súlyos tévedés azt gondolni, hogy a leánynak mindenképpen
szüleivel kell laknia. Sok fiatal leányt gátolt ez meg
kibontakozásában.
23 Vö. ,,A nô'' című fejezetet.
24 Gen. 2, 18
25 Az ilyen vaktában kötött házasság csak nagyon ritkán felel meg az
egészséges összhang legelemibb követelményeinek. Késôbb a felnôtt
és öntudatossá vált emberek csak nehezen vállalják az ilyen
kapcsolatokat. Az elrontott házasságokat igen gyakran túl fiatalok
kötik, akik koruknál fogva legalábbis lelkileg éretlenek.
26 Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy itt nem a munkabérek
emelése ellen foglalunk állást, hanem az anyagiakhoz való
ragaszkodás és az ellen a rendetlen kívánság ellen, hogy mindig
többet akarjunk birtokolni.
27 Vö. ,,Ember a talpán'' című fejezetet.
28 Gen. 11, 4.
29 1Kor. 7, 30-31.
30 Vö. ,,Ember a talpán'' című fejezetet.
31 Vö. ,,Az ember és a piedesztálja'' című fejezetet.
32 Ef. 1, 3-6.
33 Vö. ,,A gyónás: a bűnbánat szentsége'' című fejezetet.
34 A hit, a remény, a szeretet természetfölötti életed új
,,képességei''.
35 Vö. ,,Ember a talpán'' című fezetet.
36 Gal. 2, 20.
37 Vö. ,,Az atomizált ember, vagy az egységes ember, a személyiség''
című fejezetet.
38 Ef. 1, 10.
39 Vö. ,,Az ember két dimenziója'' című fejezetet.
40 30. zsoltár
41 4. zsoltár
42 54. zsoltár
43 Vö. ,,Ember a talpán'' című fejezetet.
44 ,,Alakunkat fiziológiai szokásaink hozzák létre, sôt szokásos
gondolataink is... Az arc, a száj, a pofák, a szemhéjak alakját,
meg az arcvonalakat azoknak a lapos izmoknak az állapota határozza
meg, amelyek a bôr alatti zsírszövetekben mozognak. Ezen izmok
állapota pedig lelkünk állapotától függ... Anélkül, hogy tudnánk
róla, arcunk fokozatosan alkalmazkodik a tudatállapotunkhoz. A kor
elôrehaladtával mindinkább Kiülnek rá az érzések és az egész lény
vágyai''. (Dr. Alexis Carrel: Az ismeretlen ember, 71. l.)
45 Vö. ,,Légy összeszedett!'' és ,,Éld a magad életét'' című
fejezeteket.
46 Vö. ,,Az atomizált ember...'' című fejezetet.
47 Vö. ,,Mikor fogadod el végre önmagadat?'', 79. old.
48 Ez a még éretlen ifjú magatartása, aki így próbálja érvényesíteni
saját személyét.
49 Vö. ,,Az atomizált ember...''. című fejezetet.
50 Vö. ,,Ne terheld túl magad!'' című fejezetet.
51 Vö. ,,Gondolkodj, és dönts...'' című fejezetet.
52 Vö. ,,Életünk felülvizsgálása'' című fejezetet.
53 Vö. ,,Életünk felülvizsgálása'' című fejezetet és ,,Életünk
közösségi felülvizsgálása'' című fejezetet.
54 Vö. ,,A gondtalan ember'' című fejezetet.
55 Vö. ,,Ki a másik?''című fejezetet.
56 Vö. ,,A szűklátókörű ember'' című fejezetet.
57 Vö. Róm. 5, 15-21.
58 Érzelmeink szerepérôl életünkben vö. ,,Ne fojtsd el, nemesítsd''
című fejezetet.
59 Az önmegtagadás akkor lesz gyümölcsözô, ha ,,pozitív'', vagyis
odaadásban, önként felajánlott áldozatban teljesedik ki. Vö. ,,Ne
fojtsd el, nemesítsd'' című fejezetet.
60 Vö. ,,Az embert két dimenziója'' című fejezetet.
61 Vö. ,,A szeretet önmagunk odaajándékozása'' című fejezetet.
62 Vö. ,,Az ember a talpán'' című fejezetet.
63 Vö. ,,Ne csüggedj el soha'' című fejezetet.
64 Vö. ,,Mikor fogadod el végre önmagadat?'' című fejezetet.
65 Róm. 6, 23.
66 Amikor ebben a fejezetben az emberre a ,,teremtô'' szót
alkalmazzuk, ezt a ,,létrehozó'', ,,alkotó'' értelmében tesszük
(vagyis aki Istennel teremt együtt). A szó szoros értelmében az
ember sohasem lehet teremtô (aki ti. a semmibôl hoz létre
valamit).
67 Ez nemcsak a testi, hanem lelki értelemben vett szülésre is
vonatkozik: a nevelésre, szellemi kiművelésre stb.
68 Fordításunk tudatosan ôrizte meg az eredeti francia szót (a
belôle képzett igével) -- más nyelvek is eredetiben alkalmazzák
-- az itt kifejtett értelemben. (A fordító megj.)
69 Vö. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet (Lk. 10,
25-37); és az utolsó ítélet leírását (Mt. 25, 31-46):
,,Éheztem és ennem adtatok... vándor voltam és befogadtatok...''
70 Vö. ,,Ember a talpán'' című fejezetet.
71 Vö. ,,Az ember két dimenziója'' című fejezetet.
72 Abbé Pierre szavai az Emmaus-i bajtársak életszabályaiban, idézve
a ,,Faim et Soif'' folyóirat fejlécén is. (Emmaus volt Abbé Pierre
hajléktalanjainak elsô otthona. A fordító megjegyzése).
73 L'Abbé Pierre vous parle, (Editions Le Centurion); Emmaüs,
(Editions du Soleil Levant).
74 Gen. 4, 10.
75 Mt. 25, 31-46.
76 A fejlôdésben elmaradt népek problémáinak megismeréséhez a szerzô
a következôket ajánlja:
P. Lebret műveit: ,,Le Drame du Siécle'' és ,,Suicide ou
survie de L'Occident'' (mindkettô a Les Edition s Ouvriéres,
Paris kiadása);
a következô folyóiratokat: ,, Faim et soif'' ( Paris),
,,Missi'' (Lyon) ,,Vivante Afrique'' (Paris) valamint a
Pax Christi mozgalmat, hasonló című folyóiratát s különféle
kiadványait (3, rue de l'Abbaye Paris 6).
77 A misztérium szó itt is, és a továbbiakban többet mond, mind
,,titok''; annyi, mint: titokzatosan működô isteni valóság. (A
fordító megjegyzése).
78 Jn. 8, 12.
79 Jn. 6,44.
80 Gal. 5,6.
81 Ez persze nem zárja ki az Evangélium tudományos
tanulmányozásának szükségességét. Ebben az esetben azonban
egészen más eljárásról van szó, amelynek nincs közvetlen
kapcsolata a lelki élettel.
82 Zsid. 1, 1.
83 Zsid. 4, 12.
84 Ennek elôfeltétele az egyéni elmélkedés egy vagy két héten
keresztül.
85 A vallás neve latinul religio. Ez a szó a ,,religere'' -- kötni,
kapcsolni -- igébôl származik. A latin leány-nyelvei átvették az
elnevezést és ezért érzik a vallásban a kapcsolat gondolat. (A
fordító megjegyzése).
86 Quoist, Michel: Priéres. Ed. Ouvriéres, Paris. (Magyar fordítása
,,Mai ember imái'' címen rövidesen megjelenik kiadásunkban).
87 Ha lehetséges, eleinte írásban.
88 Vö. ,,Éld a magad életét'' című fejezetet, továbbá ,,Gondolkodj
és dönts, ez tesz emberré'', cmű fejezetet.
89 A lelkiismeretvizsgálat alkalmával lelkünk felé fordítjuk
tekintetünket, azért, hogy tetteink erkölcsi értékét mérlegeljük.
Az élet felülvizsgálatakor életünk felé irányítjuk tekintetünket,
azért, hogy Krisztust szemléljük, aki az élet apró dolgaiban szól
hozzánk.
90 Vö. ,,A szűk látókörű ember, vagy a keresztény mélyebb látása''
című fejezetet. Az élet felülvizsgálata tehát nem az emberi
gondolkodás, hanem a keresztény kontempláció síkján folyik le.
Éppúgy a vallási élet egyik gyakorlata, mint például az elmélkedés.
91 Vö. ,,Isten szól -- találkozás Jézus Krisztussal'' című fejezetet.
92 Nemcsak cselekedni kell, de másokat is cselekvésre kell bírni.
93 Vö. ,,Ember a talpán'' című fejezetet.
94 Jn. 14, 27.
95 Az Egyház régi bánatimájából.
96 Vö. ,,Életünk felülvizsgálása'' című fejezetet.
97 Róm. 7, 15-24.
98 Lk. 15, 7.
99 Mt. 9, 13.
100 Lk. 19, 10.
101 Mt. 9, 12.
102 15. zsoltár.
103 Fontosnak tartjuk, hogy az elôszóban mondottakra emlékeztessünk
itt: nem akarjuk ezekben a fejezetekben az egyes kérdéseket
kimerítôen tárgyalni, hanem csak néhány gondolatot adni e
kérdések egy-egy mozzanatával kapcsolatban.
104 Vö. ,,A szenvedés, az ember tragikus műve'' című fejezetet.
105 A zsidók húsvétkor a Vörös-tengeren való átkelést, az egyiptomiak
rabszolgaságából való szabadulást ünnepelték meg. Innen a húsvét
neve: Pascha, ami ,,átmenet''-et jelent. (A latin és leány-nyelvei
átvették ezt az elnevezést). A keresztények igazi húsvétja a bűn
rabszolgaságából való szabadulás Jézus Krisztus segítségével.
106 Az Égbe.
107 Valamely szentség nem más, mint érzékelhetô jel, szimbólum, amely
azonban megvalósítja azt, amit jelent, (vagyis közli a kegyelmet),
tehát hatékony jel.
108 Vö. Lebret: Principes pour l'Action (Edition Ouvriéres, Paris) c.
művét.
109 E fejezet különösen mutatja a szerzô teilhardi szemléletét. (A
fordító megjegyzése)
110 1Jn. 4, 7-8.
111 1Jn. 4, 7-8; 16.
112 Szent Ágoston

fel

========================================================================
Michel Quoist

QUOIST, Michel 1921-ben, a franciaországi Le Havre-ban született.
Apját korán elveszítvén, 13 éves korában dolgozni kezd. 18 éves korában belép a papnevelô intézetbe, folytatja középiskolai tanulmányait, majd a fôiskolán bölcseletet és hittudományt tanul; 1947-ben szentelik pappá. További tanulmányok következnek a párizsi Institut Catholique- on, szociológiából doktorál; díjnyertes értekezést ír ,,A város és az ember'' címen. Mint káplán kezdi lelkipásztori működését Le Havre-ban, majd egyházmegyei ifjúsági lelkész, utána a dél-amerikai francia papi utánpótlás érdekében végez kiképzô munkát; most újra lelkipásztorkodik Le Havre-ban. Ezzel párhuzamosan folytatja írói tevékenységét és munkatársa az ,,Economie et Humanisme'' tudományos munkaközösségnek.
Egyike a ma legolvasottabb francia egyházi íróknak. Többi művei:
Priéres (Itt vagyok, Uram!); Aimer. Journal de Dany; Donner. Journal d'Anne-Marie; Le Christ est vivant; Jesus Christ m'a donner rendezvous.
Szerkeszti a ,,Visages du Christ'' c. naplósorozatot. (Mind Les Editions Ouvriéres, Paris.)

fel