optikai csalódás

Fiatal lány vagy öregasszony?
Zöllner-illúzió . A hosszú, átlós vonalak valójában párhuzamosak, de a keresztvonalkák miatt váltakozó irányúnak látszanak. És bár egyiküket sem látjuk párhuzamosnak a szomszédjával, ha figyelmesen és tudatosan nézzük, mégis látszik, hogy bármely ponton azonos távolságra vannak egymástól. Az illúzió oka az, hogy az elrendezés nagyon sok olyan elemet tartalmaz, amely a perspektíva érzékeltetésére szolgál, ezért a szemünk mindenképpen perspektivikusnak "akarja" érezni. A ferde vonalaknak azonban a "helyes" térbeli ábrán közeledni, a függőleges és vízszintes vonalaknak sűrűsödni kellene. Mivel ez nem így van, agyunk úgy érzi, ilyen képet csak széttartó egyenesek adhatnak. |
|

A Zöllner-illúzió
|
A legegyszerűbb, de valószínuleg szintén a kezdetleges perspektivikus hatáson alapszik a következő ábrán látható optikai csalódás is, ahol a valójában azonos hosszúságú vonalakat különbözőként érzékeljük. A merőleges szakaszok esetén az lehet a jelenség oka, hogy az ábra függőleges vonala olyan érzetet kelt, mint a szabad térségek távolodni látszó vízszintesei. Megerősíti ezt a feltevést az is, hogy a vizsgálatok során az ábra erősebb hatást tett azokra, akik nyílt térségek lakói, és hozzá vannak szokva a távlatokhoz.
|
|

|
A folyosó-illúzió és az úgynevezett út-illúzió (Ponzo-illúzió) esetén például a perspektivikus hatás és a méretkonstancia kelt ellentétes érzetet, és az előbbi dominál. A folyosó hatását keltő vonalazáson álló alakokat illetve az út illúzió esetén az összetartó egyeneseken keresztbe fekvő vonalakat különböző távolságban lévőknek látjuk. Ha a "távolabb" lévő alak vagy vonal ugyanolyan nagy, mint a "közelebbi", akkor sokkal nagyobbnak kell lennie - a nagyítást az agyunk végzi el. |
|

|
Az előbbivel éppen ellentétesen működik az Ames-szoba néven ismert illúzió.
A képen lévő elrendezés olyan, hogy a két, valójában különböző távolságban lévő személy körül mesterségesen eltünteti a perspektívavonalakat. Emiatt a közelebbi óriásnak, a távolabbi törpének, a tér pedig kis mélységűnek látszik. Az Ames-szobában egyetlen párhuzamos vonalpár sincs, a szoba minden fala trapéz. A hatást tovább fokozhatják azzal is, hogy a padlót megfelelő méretűre és alakúra vágott csempékkel fedik le.
Az Ames-szoba illúzió és a szoba szerkezete
Látórendszerünk azon "igyekezete", hogy minden ábrát térbelinek lásson, néha paradoxonhoz vezet. A rajz lehetetlensége csak akkor válik feltunové, amikor elemezni kezdjük, milyen tárgyat is ábrázol:

Plasztikusságot keltenek az árnyékok is. Az ábra értelmezésekor általában azt feltételezzük, hogy a fény felülrol érkezik, de az ettől eltérő, sőt ellentmondásos árnyékolást sem érezzük idegennek. |
|

|

|
A valódi szoborról és homorú negatívjáról az árnyékok játéka egyértelmuvé teszi, hogy csak az egyik lehet domború. Mégis, a két arcot csak pozitívnak tudjuk érzékelni. |
Melyik középső kör a nagyobb?

(Mindkettő egyforma méretű)
Melyik vonal hosszabb?

(Mindkettő egyforma hosszú)
Nézd a hajlított négyzetet:

(Tulajdonképpen nem is hajlított, az oldalai teljesen egyenesek)
Látod a dalmatát?

Melyik vízszintes vonal hosszabb?

(Mindkettő egyforma hosszú)
Mit látsz?

Domború, vagy domború és süllyesztett pontokat?
Nézd a hullámos vonalakat:

Hinnéd, hogy mindegyik tökéletesen egyenes?
Látod a háromszögeket?

Tulajdonképp nincsenek háromszögek. Ez csak a minták által keltett illúzió.
A háromszög körbe-körbe fut:

Mit látsz?

Egy arcot vagy a "liar" szót?
Mit látsz?

Egy öregembert vagy egy, a természetben csókolózó párt?
(Az arc szemei a pár haja.
Az arc orra a nő feje
Az arc szakálla a nő ruhája
Az arc ajkai a fiú keze.)
Ferdék a vonalak vagy egyenesek?

(Tökéletesen egyenesek)
Ez egy spirál?

(Dehogy.Mind független kör)
Mit látsz?

Koponya vagy egy fiatal pár?
Mit látsz?

Kockát a kockában, vagy egy hiányos sarkú kockát?

Kacsát vagy egy nyulat?
Mozgasd a fejed előre és hátra, miközben a középső labdára nézel:
Látod a köröket?

Egy kör sincs. Ez csak illúzió.
Hány foga van a villának?

Mit látsz?

Egy csomó fekete foltot, vagy a "LIFT" szót?
Hányféle színt látsz?

(Csak három van: rózsaszín, világoszöld és fehér. A vörös és a sötétzöld csak illúzió.)
Hány lába van az elefántnak?

Látod a lovakat?

Mit látsz?

Boroskehely vagy két arc?

Fiatal nő vagy egy szaxofonos?


Számold meg a fekete pontokat

Mi mozog itt?

Nézd erősen a fekete pontot. Láthatod ahogyan a szürke köd eltűnik.
vissza